A nő végig nézett az előtte elterülő helységen. Ő maga a kanapén ülve várta, hogy az asztal mögött ülő nő megszólaljon végre, de az egy árva szót sem ejtett ki az ajkain. Gondolkodott. Ökölbe szorított kezei jól mutatták mennyire fel tudta mérni a problémát. A kanapén ülő nő, óvatosan beletúrt rózsaszín tincseibe, majd felállt. Megunta a várakozást. Éppen eleget várt már sok mindenre az életben, és úgy érezte szét robban, ha még egy percet kell várnia a válaszra.
- Szóval? – sürgette meg az asztal mögött ülőt, mire az felemelte tekintetét, és a másik smaragd szemeibe fúrta. Furcsa érzés kerülgette a Harunot. Már akkor tudta, hogy a válasz, amit kapni fog, nem az ő javát szolgálja. Tétován tett egy lépést előrébb. Az ingerültség miatt alig bírt ép ésszel gondolkodni.
- Egyelőre nem teszek semmit – közölte a szőke hajú nő, mire a másikban, mintha bomba robbant volna. Félt, hogy ezt a választ kapja, de már fel volt készülve előre. Látta a Hokage minden egyes lépését előre. Túl jól ismerte már saját mesterét.
- Nem? Szóval kockára teszed mind azt, amit eddig a korábbi vezetők, mesterek felépítettek, csak azért, mert nem tudsz mit kezdeni egy nemzetközileg is körözött bűnözővel? – A szőke nő velejéig hasított a mondat, de tisztában volt vele, hogy tanítványa csak ki akarja ugrasztani azt a bizonyos nyulat a bokorból, és ő készségesen engedett is ennek.
- Nem mondtam, hogy nem tudok mit kezdeni vele – állt fel Tsunade, kezeit a háta mögött egybe fonva. – Annyiról van csupán szó, hogy nem hozok elhamarkodott döntéseket – közölte nemes egyszerűséggel, de a hangjából kicsengett, hogy egy jó adag ingerültéséget fojt el magában, amit minden bizonnyal ki is fog adni, ha a Haruno már elég távol lesz, hogy ne érzékelje.
A rózsaszín hajú elgondolkodott. Mi számít ebben a pillanatban elhamarkodottnak? Valójában sokkal jobban érdekelte, hogy egykori csapattársát távol tudja magától, mert félő volt, hogy ha újra találkoznak, olyan dolgokat hoz a felszínre, amiket már réges-rég elzárt magában, jó mélyre. És itt nem csak a gyermeteg szerelemre gondolt. Volt benne egy sokkalta veszélyesebb dolog is. Mert a sokat tanult öregek is jól mondják: A szeretet és a gyűlölet jegyben járnak. A kérdés csak az, hogy mikor melyik kerekedik felül? Úgy érezte, hogy most utóbbi buzog benne hatalmas erőkkel, és habár tudta, hogy nem okozhat maradandó károsodást a fekete hajúban, magában annál inkább.
- Ne aggódj – törte meg a csendet a szőke nő komor, kimért hangja. – Mindenki biztonságban van a faluban. Kezeskedem róla, hogy semmi baj ne történjen senkivel. – Sakura a nőre bámult. Tekintete meg sem rezzent.
- Bízom benned. Azonban most kételkedem a döntésed helyességében. – Megpróbált olyan hivatalos, és egysíkú hangnemet megütni, amilyet csak tudott. Tisztában volt vele, hogy nem lenne jó, ha tudatná a nővel aggodalmát, és dühét. Tsunade hidegen elmosolyodott, majd hátat fordítva kinézett az ablakon a falura.
- Nem hittem volna, hogy miatta még engem is megkérdőjelezel. – A rózsaszín hajúban az ütő is megállt. Igaza volt a másiknak, és ez csak most tudatosult benne. Maró érzés környékezte meg a gyomrát, ami egyre csak csúszott feljebb, mígnem el érte a torkát is. A szőke nő pontosan tudta, hogy ezzel velejébe vágott tanítványának, azonban csak így tudta elérni, hogy az ne kérdezősködjön tovább. – Egyébként a legjobb emberre van bízva az ügy. Szomorúan látom, hogy benne sem bízol meg. – A Haruno szíve összerándult, ahogy rájött, hogy eddig jutott.
- Narutora akár az életemet is rábíznám – sziszegte fogai között, ezzel véglegesen elárulva kedélyállapotát.
- Aham… - hagyta helyben a nő semmitmondó hangnemben. – A helyedben nem hazudnék magamnak – fordult vissza a fiatalabbik felé. – Semmilyen téren – tette még hozzá higgadtan. Nyoma sem volt már a korábbi ingerültségnek a szőke szemeiben.
A smaragdszemű agyán átvillant Naruto arca, amint azt mondja, hogy utálja azokat az embereket, akik még saját maguknak is hazudnak. És ő pont ezt teszi most. És eddig is ezt próbálta. Nem akart olyanná válni, akit a saját barátja utál. Nem viselte volna el. Egyszerűen csak meg akart felelni minden követelménynek. Egynek azonban sosem tudott, és ez akkor is bántotta, mikor már kezdte azt hinni, hogy a fekete hajú teljesen eltűnik a színről.
Mivel Sakura nem válaszolt, a szőke nő fejezte be a beszélgetést.
- Ma te viszel neki ételt – ült vissza a helyére a Hokage. A rózsaszín hajú, már érezte is a kesernyés ízt a szájában, amit a feladat váltott ki. Tisztában volt vele már a legelején, hogy lesznek kötelezettségei, de nem gondolta, hogy ez ilyen hamar el fog jönni. A fekete hajú házi őrizetét nem találta a legjobb megoldásnak. Furcsállta is, hogy nem ölették meg már elsőre. Nem értette mi motiválhatta a Hokage ezen döntését. Érezte, hogy van valami, amiről ő nem tud, de annak is tudatában volt, hogy nem most jött el az ideje, hogy erre rájöjjön.
- Csodás – nyögte, majd sarkon fordult. Nem kívánt sok időt szánni a feladatra. Túlságosan is szabadulni akart már tőle, és olykor meg is fordult a fejében, ha a fekete hajú halott lenne, megoldódott volna-e a problémája. Sosem találta meg rá a választ.
Este volt már, mikor rászánta magát, hogy elmenjen a házhoz, ahova a szíve húzta is, meg nem is. Rég nem járt már arra. Győzködte magát, hogy csak a véletlen műve, de valójában tudatosan tartotta távol magát attól a helytől. A hideg is kirázta, mikor megállt az ajtó előtt.
Átfutott az agyán, hogy egyszerűbb lenne csak az ajtó előtt hagyni a csomagot az élelmiszerrel, de az gyávaságra utalna, és kijárt már ebből a jelzőből neki éppen elég, így nagy levegőt véve, bekopogott az ajtón, és várt.
Nem sokat kellett. Az ajtó komótosan kinyílt pár másodperccel később, és egy árnyékba burkolózott alak állt meg a nő előtt. A Haruno meghökkent, és ijedtében hátrált egy lépést, mire gúnyos kuncogás volt a válasz.
- I… itt a vacsorád – dadogta, majd robotszerűen kinyújtott az árnykép felé a csomaggal teli karját. A világért sem akart közelebb menni, és már azzal is felhagyott, hogy leplezze félelmét. A férfi lassan kilépett a küszöbre. A Hold fénye azon nyomban utat tört magának porcelán bőrén. Sakura érezte, hogy belenyilall a fájdalom a látványra. A férfi néhány pillanatig fürkészte a nő arcát. Egyik kezét behajtva az ajtófélfának támaszkodott, másik kezével pedig a papírzacskóért nyúlt, amit a rózsaszín hajú lassan már remegve tartott.
Tonnányi súly emelkedett le a válláról, mikor a fekete hajú elvette tőle a csomagot.
- Nem is maradsz? – kérdezte az Uchiha némi éllel a hangjában, mikor észrevette, hogy a nő indulni készül. Sakura megtorpant. Smaragd szemei megvillantak a távolabb lévő utcalámpa fényében. A férfi érezte, hogy végig fut a hátán a hideg a másik tekintetére.
- Miért tenném? – kérdezett vissza kimérten. A nő megpróbált a lehető legsemlegesebb maradni, amit tökéletesen kombinált a távolságtartással. A férfi ajkán kaján mosoly futott át, ridegséggel ötvözve. Olyan dolgok jártak a fejében, amiket már rég véghez akart vinni, de sosem volt rá alkalma. És soha nem is gondolta volna, hogy ez marad az utolsó lehetősége. Bár így utólag már nem igazán bánta a dolgot. Csak elérje a célját. Ez volt a mozgatórugója az utóbbi években.
- Csak, mert gondolom rég vártál már erre a pillanatra. – A férfi gúnyos mosolya tisztán elárulta, hogy jót mulat a másik reakcióin. Az meg sem fordult a fejében azok után, hogy követte őt a rózsaszín hajú, és megpróbálta megölni, természetesen sikertelenül, hogy visszautasítást kap.
- Jó éjszakát Sasuke… kun – tette még utólag hozzá, keményen megnyomva az utolsó szót. Nem szándékozott tovább kitenni magát a férfi burkolt, de annál sértőbb kijelentéseinek. Félt, hogy nem tudna magán uralkodni, semmilyen szempontból. Sosem tudta éppen, hogy merre billen a benne lévő mérleg.
A férfi oldalra döntötte a fejét, úgy nézte a távolodó alakot. Fejében nem szerepelt a dolgoknak ilyen vége, de rögtönözni is tudnia kellett, és most tudta, hogy a Haruno velejéig hatolhat egyetlen mozdulatával. Egész egyszerűen csak annyit kellett tennie, hogy megismétli több évvel ezelőtti mozzanatát, ami annyira beleégett a nő emlékezetébe, hogy képes volt éjszakákat átsírni miatta.
- Hogy érzed most magad? – suttogta mikor már közvetlen a nő mögött állt, aki kővé dermedt előtte. A hang még mindig ugyan az volt számára, mint akkor, mégis megbénította a belőle áradó érettség.
- Szánalmasan – közölte Sakura a teljes igazságot, ironikusan. Úgy bámult maga elé, mintha nem lenne más választása. Átfuttatott már minden lehetőséget, amit felételezni vélt ennél a találkozásánál, de egyik sem végződött számára pozitívan.
A férfi halk kacajt hallatott. A rózsaszín hajú kiérezte belőle a gúnyosságot, ami belengte a levegőt attól a perctől kezdve, mikor kinyitotta az ajtót.
- És hogyan éreznéd magad, ha azt mondanám… - A férfi egy rövid pillanatra elhallgatott. Nem volt benne biztos, hogy itt most a szavakkal lehetne a legmegfelelőbb hatást elérni, így a tettek mezejére lépett. Orrát óvatosan a másik hajába fúrta, és jólesően szippantott bele a számára is meglepően kellemesnek ható illatba. Mindenre számított csak arra nem, hogy akár kellemes is lehet, amit véghez akar vinni. A nőéhez képest robosztus kezeivel végigsimított a másik fedetlen karjain, mire az váratlanul megfordult. Újra próbálta felvenni a három lépés távolságot.
- Mi a francot művelsz? – suttogta felháborodottan. Nem tudta, hogy a felháborodottság az Uchihának szól, vagy a váratlan közönségnek, aki a fán lapulva bámulta a jelenetet. Volt egy olyan érzése, hogy már a fekete hajú is rég észrevette a látogatót, és csak játszani akart az idegein.
- Azt hittem ennyi idősen már van annyi érettséged, hogy rájöjj magadtól is. – A férfiből áradó töménytelen gúnyosság bosszantotta a nőt, ugyanakkor megrémisztette a tudat, hogy mit akarhat tőle. Mert arra már rég rájött. Egyetlen kérdése maradt csak: Miért? És erre nem talált választ, akárhogyan is jártatta rajta agyát.
- Igazán? – a zöld szemű tekintetén egyenesen a Sasuke szemeibe fúrta. A lába is beleremegett az abból áradó hűvösségbe. Emellett olyan dolgot tapasztalt, amit eddig még sosem. A távolabb lévő utcalámpa fényében vágyakozással telve csillant a két fekete gyémánt, és ezt a fán gubbasztó alak is észrevette. Sakurának nagy önkontrollra volt szüksége, hogy ne jöjjön ki a béketűréséből. – Azt hittem ennyi idősen már van annyi érettséged, hogy ne szórakozz ilyesmivel.
- Szórakozni? – A fekete oldalra billentette a fejét. Fekete haja arcába csapódott egyik oldalt. – A szórakozás relatív fogalom. Kinek, mit jelent? Például nem tudom, jól szórakozna-e Naruto azon, ha olyat tennék, amire nem számít. – Ezzel az egy mondatával nyilvánvalóvá tette, hogy már réges-rég rájött ki gubbaszt a fán, és egyáltalán nem tekinti akadálynak. Sakura összerezzent. Egyre jobban érezte saját magán a férfiből áradó erőt. Olyannyira, hogy képes lett volna elmenekülni egy szemvillanás alatt, azonban pontot kellett tennie az este végére.
- Nem tudom, hogy jön ide Naruto – próbálta menteni a menthetetlen, de ahogy várta a fekete hajú kinevette.
- Ugyan Sakura… chan – ejtette ki a már jól ismert merő gúnnyal az utolsó szavakat. A rózsaszín hajú megfeszült, tekintete rezzenéstelen maradt.
- Meggondoltam magam – vett erőt magán a nő. – De nem sétálok bele a csapdába– közölte szárazon. Más választása amúgy sem volt. Eleget bántotta már a fán guggoló barátját. Nem akart még egy strigulát húzni a saját maga kreált megbántási listán. Tudatában volt annak, hogy nem biztos, hogy a leghelyesebben jár el ez ügyben, de a pillanatnyi felindultság ezt az egy ötletet hagyta meg.
Sasuke elégedetten elmosolyodott, ahogy az áldozat önként vállalkozott az oroszlán barlangjába menni, mert akármi is járt a fejében, ahol ő ott van, az a nő számára csak a veszte lehet. Követte a nőt ahogyan az elindult az éjjeli utcákon, de még visszapillantott válla fölött a fára, ahol már senki sem volt.
- Szóval? Mit akarsz? Mit tegyek? – fordult szembe újra a férfivel. El sem hitte, hogy önakaratából beengedte legnagyobb ellenségüket a saját házába.
- Mit tegyél? – ismételte meg a kérdést a fekete hajú, becsukva maga mögött az ajtót. A kezében lévő zacskót egyszerűen a földre ejtette, mintegy kimutatva, nem kíván a vacsorával foglalatoskodni.
- Feltételezem, helyes a megérzésem, hogy nem ok nélkül próbáltál beinvitáltál a lakásodba. Ezúttal, mit akarsz elérni? – Sakura összefonta karjait a mellkasánál, és még mindig megpróbálta a lehető leghivatalosabb hangnemét használni, mert tisztában volt vele, hogy ez már úgy sem sokáig fog neki sikerülni.
- Ezúttal? –ízlelgette a szót. – Nem mintha eddig bármikor is tudtad volna, mit forgatok a fejemben.
- Nem mintha ez már nagyon érdekelne – válaszolta rögtön élesen a nő, pedig most bármit megtett volna, hogy tudja, mit gondol a másik. Mire fel ez a macska egér játék? – Ne kerülgessük a forró kását. Már egyedül vagyunk – utalt az utcai jelentre. – Mond meg nyíltan és tisztán mit vársz tőlem! – a hangja ingerültebbre sikerült, mint ahogyan azt tervezte. A férfi közelebb lépett hozzá. Arcát újra eltakarta a lakásban uralkodó sötétség, így a nő csak a megérzéseire tudott hivatkozni, mikor megpróbálta kitalálni, mi ülhet ki a férfi arcára.
- Te tudod a legjobban, hogy nem szokásom kertelni – felelte a férfi. Sakura végig nézett a felé tornyosuló árnyon. A másik sziluettje félelmet keltő robosztusként hatott hozzá képest. Tisztában volt a ténnyel, hogy bármit is akar a másik, azt meg kell tennie. Akármennyit is fejlődött az elmúlt évek során, az Uchiha nyomába sem érhet, így aztán a férfi azt tesz vele, amit akar.
- Most mégis ezt teszed – próbálta késleltetni a férfit, mire az összerezzent, de nem tett több lépést a nő felé. A közöttük lévő távolságot amúgy is egy pillanat alatt át tudta volna szelni. Elgondolkodott azon, amit a Haruno mondott. Valóban nem nyílt kártyákkal játszott, és ez zavarta. Számtalan hasonló helyzetben volt már része, de egyszer sem vette észre magán, hogy finomkodna, vagy akár figyelne egyáltalán a másikra.
Villámcsapásként érte a felismerés, hogy bármennyire is próbálta elszakítani a Naruto által oly nagyra becsült kötelékeket, azokhoz az emberekhez, akik közel álltak hozzá régen, egy vékony fonal még mindig kapcsolja.
Összeszűkültek a szemei, bár ezt a másik nem láthatta. Elege lett belőle, hogy az előtte álló, pár szavával dühöt tudott benne gerjeszteni. Átfutott az agyán, hogy simán megölhetné, hisz rajtuk kívül senki sem volt a lakásban, most nem lenne senki, aki megakadályozhatná eme tettét, ahogy a múltban már többször is megtörtén. Aztán ahogy jött ez az érzés, úgy is foszlott köddé. Más céljai voltak, amihez a legtökéletesebb alanyt, keresve sem találhatta volna meg.
- Habozol – szakította meg a csendet halkan. A kijelentése újabb robbanást okozott a férfi testében, bár ennek jelét sem adta. – Ha nem tudnám, hogy egy Uchihával állok szemben, meg is lepődnék. Viszont így felvetődik a kérdés, hogy mit tervezel? Mert bizonyára ez is a terved része – közölte a rózsaszín hajú, és tett egy lépést a férfi felé, hogy láthassa az arcát.
Semmi változás nem volt a hófehér bőrön. A férfi tekintete meg sem rezzent, miközben a Haruno feltérképezte az előtte álló minden egyes porcikáját.
- Ahogy azt sejtettem. Már a vizsgán is megmondtam, hogy nálad okosabb ninját nem ismerek. Meglepetésemre szolgál, hogy ez az állapot máig fennmaradt. Kár, hogy meggondolatlan, és egyben azért buta is vagy –jelentette ki az Uchiha, és pillanatok alatt átszelte a kettejük közötti távolságot. Arra számított, hogy a Haruno megrémül, de ehelyett a meglepettség egy szikrája sem volt látható rajta. Magabiztosan, de ugyanakkor kíváncsian várta a férfi következő mozdulatát. – Nem akarsz már megölni?
- Nem – vetette oda Sakura. – Naruto majd megteszi helyettem.
- Igaz. Te képes sem lennél rá – szúrta oda a férfi, de nem tudta kihozni béketűréséből a másikat, ami kezdte egyre jobban zavarni. Egyik karját a rózsaszín hajú felé emelte, amivel végre hatást is ért el. A nő riadtan összerezzent, ahogy a fekete hajú ujjai közé vette egy hajtincsét, és óvatosan játszani kezdett vele. Volt benne valami igazán vészjósló. A nő szinte minden porcikája sikoltozott, hogy meneküljön, de továbbra sem volt képes mozdulni.
- Még mindig nem mondtad el, mit akarsz. – Sakura kimért hangja mulattatta a férfit. A nő felemelte kezét, hogy elhárítsa a porcelán bőrű érintését, még ha az csak a hajához is ért. Azonban úgy tűnt, a férfi csak erre az egy alkalomra várt.
Mihelyt összeértek ujjaik, vadul megragadta régi csapattársa karját, és magához rántotta. A nő felsikoltott a karjába nyilalló fájdalomtól, holott még közel sem ez volt a legnagyobb fájdalom, amit érzett az este folyamán.
A hang gonosz mosolyt csalt Sasuke arcára. Élvezte ahogyan a másik szenved. Ettől ugyan úgy nem tudott elszakadni, akár a klánjáért bosszúból megölt emberekről, akár régi csapattársairól volt szó. Esze ágában sem volt feladni korábbi életét, és visszajönni a faluba. Ő már ellenségnek számított a konohaiak számára, és ezen nem is kívánt változtatni, csupán késleltette a bosszút a saját érdekében.
Hátborzongató kegyetlenséggel nézett a zöld macskaszemekbe, amikből tisztán kiolvasta a megvetést. De amennyire számított erre, olyannyira nem is zavarta.
Egyik kezével meglepő óvatossággal nyúlt be a nő felsőjének gallérja mögé. Ujjaival végig szántott a kulcscsontján. A forróság szinte áradt a Haruno testéből, ami viselkedése ellenére elárulta őt.
- Hm… - mosolygott elégedetten a fekete hajú, miközben ujjaival végigszántott a nő hajában, majd vadul hátra ragadta annak fejét. A rózsaszín hajú felszisszent, de nem akarta megadni a másiknak azt az örömöt, hogy kimutatja teljes fájdalmát. Akármennyire is próbálkozott ellenkezni, a férfi szája éhesen, és keményen feszítette szét a saját ajkait, utat követelve nyelvével.
A nő ellenállása egy pillanat alatt omlott össze, amit partnere elégedetten vett tudomásul, és hatalmas hévvel a szemközti falnak nyomta a törékenynek tűnő testet. A nő ijedten tapasztalta az ismerősnek tűnő remegést a testében. A férfiból áradó forróság, és vágy, hatalmas hullámokban érte el Sakurát. Az ereiben lüktetni kezdett a vér, félelme ellenére. A teste már rég reagált, amikor az esze még nem akart. Nem szerette volna az életében elkövetni ugyan azt a hibát másodjára. Sosem szerette azt a klisét, mikor a múlt megismétli önmagát. Nem akart még egyszer összefeküdni az Uchihával, ahogy már egyszer megtette, mert pontosan rájött már, hogy mi vezérli a férfit tettében. Eléggé felnőtt már ahhoz, hogy a dolog mögé lásson. Rég eldöntötte, hogy nem hagyja magát legyőzni még egyszer.
- A fenébe is… - lihegte, miközben a férfi végig húzta ajkait az állán. Az összes létező erejét össze kellett szednie, hogy eltudja taszítani magától az Uchihát. Az ütésben minden fájdalma és felindultsága benne volt, de a férfi csak hátra tántorodott tőle, mintha számított volna rá. És számított is. De már eldöntötte, hogy most nem végez félmunkát, mint akkor. Bár valójában akkoriban az elsődleges célja a szórakozás volt. Most komolyabb dolgok vezérelték. Nem akarta a véletlenre bízni klánja jövőjét.
Sakura gyűlölet telve törölte meg ajkait kézfejével. Nem érte váratlanul, hogy vér vöröslött bőrén. Ajka felrepedt.
- Látom rájöttél – suttogta a fekete hajú lenézően, de ugyanakkor tisztában azzal a ténnyel, hogy betöri a nő ellenállását, bárhogy is legyen. A jövő érdekében.
A Haruno összeszorította állkapcsát mérgében. Nem akart meggondolatlan és figyelmetlen lenni, mert egyetlen rossz szóval elárulhatta volna élete legnagyobb titkát.
- Undorító, hogy meddig süllyedtél. – Megvetően kémlelte a másik sötét alakját. Nem akarta, hogy életének most már egyetlen értelme megismerje azt az embert, aki tönkretette őt, és mindennél jobban félt, hogy elszakíthatják tőle, amit nem tudott volna megakadályozni. Túl gyenge volt. Ettől rettegett eddig, és a férfi faluba érkezésével félelme csak felerősödött.
- Ez téged ne zavarjon. A véleményetek már amúgy sem számít. Naruto és te is csak idióta követői vagytok Konoha ideológiájának. – Sakura minden izma megfeszült, mikor újra ütésre emelte jobb karját, azonban most visszavágót is kapott, ami sokkalta nagyobb erejű volt, mint amit két lábon el tudott volna viselni. Reflexszerű sikítás hagyta el a torkát, miközben a falnak csapódott az éjszaka során, már másodjára. A fehér falat, pillanatok alatt vörös folyadék szennyezte be. A nő a földre rogyott.
- Csak tudnám, miért nem ölsz már meg – jegyezte meg nyekeregve a rózsaszín hajú. – Simán megtehetnéd – köhögte. A fájdalmából egyből leszűrte, hogy néhány bordája bánta a fallal való találkozást.
A férfi közelebb lépett hozzá.
- Csak tudnám, miért kérdezed, ha tudod a választ. – Színtelen hangja úgy hatott a nőre, akár egy perzselő nyíl, de nem mozdult. Néma csend lett közöttük, amit a nő óvatos zihálása tört csak meg.
- Erre az egészre semmi szükség – szólalt meg végül a zöld szemű, majd a falnak támaszkodva felnyomta magát álló helyzetbe. Még maga sem tudta pontosan mire is gondol ezalatt a kijelentés alatt. Az érthetetlen vérontásra, vagy arra, amit a férfi vár tőle. Mondjuk utóbbit a fekete hajú már véghezvitte tudtán kívül, és a másik szerette volna, ha ez így is marad, ameddig csak lehet.
A fekete szemek várakozóan pásztázták a nőt.
- Megyek, rendbe teszem magam – nyögte köhögve, miközben megindult a ház hátsó része felé, eltűnve a sötétségben. Az Uchiha egyedül maradt, bár már akkor tudta, hogy utána fog menni, csak hagy időt, hogy a rózsaszín hajú meggyógyíthassa saját magát. Elvégre pontosan ügyelt, hogy nagyobb kárt ne tegyen régi csapattársában, mert az saját akarata kárára lenne.
A kis lakás, amiben most állt, maróan kedvesnek hatott a számára. Szinte fulladozott tőle. Nem bírta elviselni, hogy még a bútorok is szeretetet sugároztak felé. Egy kicsit a gyerekkori otthonára emlékeztette, ami csak olaj volt a tűzre. Undorodva fordult meg, hogy még jobban körbe kémleljen. Szemei az ablak alatt álló kis szekrényre tévedtek. A kintről jövő utcalámpák fénye tompán szűrődött át a sötétellők között, megvilágítva a bútor tetejét. A férfi szemei összeszűkültek. Hiányérzet tört rá amint meglátta a vékonyan lerakódott porban valaminek a helyét, ami nem sokkal ezelőtt, még valószínűleg ott volt. A folt formájából ítélve egy képre következtetett. Eszébe jutott az a fotó, amit a hetes csapatról készítettek még mikor diákok voltak, de furcsa csalódottság és kíváncsiság kavarodott fel benne, mikor a fotót észrevette a szemközti falon álló szekrényen. Akkor még sem ez hiányzik innen – futott át az agyán, majd bosszúsan abba az irányba fordult, ahol pár perccel ezelőtt a nő eltűnt. Idegesítette, hogy valahol mélyen érdekli milyen kép lett onnan eltűntetve, bár azt is tudta, erre választ nem fog kapni.
Megunta a várakozást. Éppen eleget várt már terve beteljesítésére. Itt az ideje pontot tenni az ügy végére, hogy tovább összpontosíthasson többi feladatára is. Az csak a sors furcsa fintora volt, hogy ezt a feladatnak tekintett dolgot, élvezettel végezheti el. Pillanatok alatt megtalálta a nőt még úgy is, hogy nem használta egyik képességét sem.
Sakura a ház leghátsó szobájában volt. Kezeiből éppen akkor tűnt el a zöldes selyem színű fény, mikor Sasuke belépett. A férfi úgy közelített felé, mint valami áldozatát leső vadász. És ezt is gondolta. Ő a nemes, kékvérű vadász, és az ágy előtt remegő nő, csak egy kiszolgáltatott préda. Igen! Az ő vágyainak kiszolgálója. Egy percig sem tervezte, hogy a másik kedvére tesz, csupán a saját testi igényeit kívánta kielégíteni. Azokat az igényeket, amiket már azóta érzett, mikor legutoljára félbehagyták a kis játékuk.
Fekete szemei végig futottak a női alakon, ami most tökéletesnek tetszettek a szemeiben. Agyában már előre lejátszotta azokat a dolgokat, amiket majd tesz ezzel a testtel. Vagy inkább amiket ez a test vele tesz majd. Mert váltig hitte, hogy az ő akarata szent, és úgy is tudta, hogy bármilyen ellenállásba ütközne, simán áthágja ezeket az akadályokat. A nő zöld szemei üvegesen csillogtak az éjszakában. Csalódott volt, amiért meg kellett ismernie a másik valódi énjét. Tudta már régebben is, hogy távol kellene tartania magát tőle, de ő naivan belesétált a csapdájába, és most már nincs menekvés.
- Vetkőzz! – mordult rá parancsoló hangnemben a fekete hajú. A nő összerezzent félelmében. Nem engedelmeskedett. Nem tudta mit tegyen. A félelem, és a vágy furcsa kettőssége feszítette testét. Tisztában volt vele, hogy gyengédséget hiába vár a másiktól, benne csak egy eszközt lát. A durva szeretkezés egy olcsó, eldobható eszközét. Nem akart eszköz lenni.
Alig láthatóan megrázta fejét, de ez is éppen elég volt, hogy a férfi észrevegye. Nem akart tovább várni. Ágyéka már lüktetett, és úgy érezte, hogy itt és most le kell rendeznie ezt a problémát, ami végérvényében csak is neki kedvez. Nem akart már tovább várni. Nem is tudott volna. Tett egy lépést a rózsaszín hajú felé, majd egy határozott, erős mozdulattal széttépte annak felsőjét. Az anyag darabokban hullott a földre, a nő pedig ott állt egy szál melltartóban, és egy apró nadrágban. Belső énjei közül most a megfélemlített kerekedett felül. Nem számított ilyen durvaságra a férfitől, és el sem tudta képzelni ezek után mit fog majd tenni, ha újabb ellenállást tapasztal. – Pedig azt hittem odáig vagy értem. – A férfi hanga gúnyos, és könnyed volt, amint felhevült testét a nőéhez szorította, arcát pedig annak hajába fúrta.
Sakura mély levegőt vett. Beszippantotta a férfi illatát. Mélyen magába. Odáig volt érte még most is, ezt saját maga előtt megpróbálta mindig is tagadni, még ha nem is sikerült neki, de szerette volna, ha mások már nem így látták volna őt. Szánalmas volt, hogy olyan szekér után fut, ami nem veszi fel soha.
- Hagyd abba – nyekeregte a kiszáradt torkától. A férfi arcán óvatos, ravasz mosoly jelent meg a nő határozatlansága láttán.
- Úgy sem tudsz semmit tenni – csúsztatta végig kezeit a nő gerincén egyenesen a fenekéig, amit durván ágyékához lökött. Sakura torkából fojtott nyögés szakadt fel. Nem akarta megadni a férfinek azt az örömöt, hogy lássa milyen reakciót vált ki testéből minden mozdulata, de nem tehetett ellene semmit. Sasuke uralkodni akart rajta, és ő nem tehetett ellene semmit. Újra gyengének érezte magát, mint oly sok évvel ezelőtt.
A férfi hirtelen rántott egyet rajta, majd az ágyra lökte. A nő hassal érkezett a puha takarók közé. Ideje sem volt megfordulni, mert a fekete hajú már felette is térdelt. Kezei újra a gerincét simították végig egészen a nyakáig. Beleborzongott az érintésbe, de megpróbálta türtőztetni magát, és tett egy kósza kísérletet a szabadulásra. Minden erejét összeszedve fordult a férfi felé. Megpróbálta összezárni lábait, de a másik könnyűszerrel feszítette szét azokat, hogy közéjük férkőzhessen.
A fekete hajú agyában átfutott egy kósza gondolat a jelenet közben. Úgy tervezte, hogy gyorsan túllesz teste érdekein, de most hirtelen egy furcsa vágy kerítette hatalmába. Nem tudta mi lesz majd ezek után, így feltett mindent egy lapra. Kínozni akarta a nőt. Látni akarta, ahogy szenved a még beteljesítetlen vágytól. Pontosan tudta, hogy ellenkezése ellenére, milyen fizikai reakciókat vált ki a másikból. Hisz ez a természetes. Őt csak az érdekelte, hogy mi zajlik a valóságban. Nem érdekelte mi zajlik le a nő szívében, és az sem nagyon hatotta meg, hogy ezzel a tettével teljesen összetöri a másikat. Önmaga volt. A kegyetlen, rideg, szívtelen Uchiha.
- Nem akarom. – A rózsaszín hajú megpróbált határozott lenni, de tervéből csak elfúló, vontatott nyögés lett. Már ez is éppen elég bizonyíték volt a másiknak, hogy rég felülkerekedett a gyengébbiken, de nem elégedett meg ezzel. Elhatározta, hogy megkínozza, és véghez is viszi tervét.
- Igazán? – kérdezett vissza látszólagos könnyedséggel, majd egyetlen hirtelen mozdulattal a fekete ruhaanyagot is letépte a nő melleiről és elhajította. Minden áron be akarta bizonyítani igazát, ami felé jó úton haladt. Nyelvével végig siklott Sakura lapos hasán egészen a melléig. A nő érezte, hogy ellenállása minden egyes eltelt másodperccel egyre gyengül, de minden idegszálával megpróbált abba az utolsó kis reménysugárba is kapaszkodni, habár már tudta, hogy elveszett. Ujjai görcsösen húzták össze maga alatt a takarót az elfojtott érzelmektől, teste nekifeszült a másikénak. Vére lángolt az élvezettől, holott még csak el sem kezdték az igazi játékot. – Pedig neked is jobb lenne, ha együtt működnél. Higgy nekem! – Sakura legszívesebben cinikusan felnevetett volna a férfi utolsó mondatán.
- Higgyek? – ismételte meg halkan lihegve. Rég elmúlt az az időszak, mikor még hitt bármiben is. Az egyetlen, amiben még meg tudott bízni, az önmaga volt. Dühös is volt tőle, hogy a fekete hajú szinte lerombolt minden falat, amit maga köré épített eddig. Forrt a bensője az elfojtott indulatoktól. Nem tudott többé uralkodni magán. Hirtelen jött határozottsága egy pillanatra meglepte a férfit, de nem adta jelét. Sokkal inkább feltüzelte a dolog, mint meghökkentette. De hisz tudta, hogy ez lesz. Ő Uchiha Sasuke. Nem lehetett másképpen. Minden amit eltervez, vagy megpróbál, azóta a nap óta szinte muszáj megtörténnie. Úgy kell lennie, ahogyan ő akarja.
- Soha nem fogok már hinni neked – szuszogta magát is meglepő határozottsággal, miközben a férfi újra teljes testével felé hajolt, kemény ágyékát a nő csípőjéhez szorítva. A rózsaszín hajú nem akart többé ellenkezni. Mérgesen vette tudomásul, hogy megint nem volt képes érvényesíteni saját akaratát. A férfi szemei diadalittasan csillantak a felismeréstől, ahogy a nő apró kezei szinte letépték róla a fehér inget. Ágyéka szinte belesajdult a gondolatba, hogy ezek után miket engedhet meg magának. Azonban még mindig nem tett le arról az agyszüleményéről, hogy megkínozza a nőt, ahogy csak tudja, bár már így is több mint elég kínt kellett átélnie Sakurának az őket elválasztó ruhák miatt.
Az Uchiha lentebb csúszott, hogy kezeivel le tudja hámozni az utolsó ruhadarabot is a nőről. Ajkai automatikusan csúsztak végig a másik combján egyre lentebb, majd hirtelen gúnyosan mosolyogva megszakította az érintést, és visszaemelkedett pár perccel ezelőtti helyzetébe. A rózsaszín hajú azonban nem akart tovább várni. Ujjaival elkezdte kibontani a férfin lévő nadrágot, de a másik saját vágya ellenére, még nem engedte. Erőteljesen lökött egyet magán, miközben a nő kezeit feje mellett két oldalt a párnára szorította. Ekkor tudatosult benne, hogy nem csak a nő veszített ebben a játszmában. Kezdődő önuralma köddé kezdett foszlani, és ennek legjobb bizonyítéka volt, hogy megszegte a saját magának tett ígéretét, és megcsókolta a nőt. Újra. Elhatározta még a legelején, hogy csak a saját testi igényeit fogja kielégíteni, és nem foglalkozik a másikkal, de ez megdőlni látszott, pont mint az a fal is amit a csók körüli elképzeléseivel épített.
Ajkai követelőzően feszítették szét a nőét, miközben nyelve mohó felfedező útra indult a másik szájában. Önuralmát most már teljesen elvesztette. Maradtak a kegyetlen, és olykor kegyes állatias ösztönök. A férfi teste másodpercek alatt vált tűzforróvá. A mellkasán végigfutó izzadtságcseppek szinte sisteregtek porcelánfehér bőrén, és ezt partnere is érzékelte. Kezei végre akadálytalanul csúszhattak a fekete hajú nadrágjára, ahol már kezével is érezhette a férfi vágyát. Sasuke nem akart tovább várni. Mohón rúgta le magáról az utolsó ruhadarabot is, és még az sem érdekelte, hogy az csak a térdéig csúszott le. Éppen elég – gondolta lihegve, majd ajkait a nő füléig csúsztatta, és óvatosan beleharapott a selymes bőr fedte fülcimpába. Sakura elégedett nyögést hallatott, ami szintén elégedett vigyort csalt az Uchiha arcára, de az hamar el is tűnt róla. A legkevesebb érzelmet próbálta belevinni ebbe a szeretkezésbe, elvégre másmilyen szempontokat tartott most szem előtt. Kicsapongásait is csak aprón elvétett hibáknak vélte.
A nő immáron teljes egészében, fedetlenül érezhette a combjaihoz simuló, kemény férfiasságot. Testét megfeszítette, és gondolatban már egy lépéssel előrébb is járt. A férfi elérkezettnek látta az időt, hogy munkáját véghezvigye. Erőszakos kifejezés ült az eddig oly sokszor kifejezéstelenné váló arcon, miközben megérezte magát a nőben. Nem sokáig bírta már visszatartani magát, de minden egyes érzékével megpróbált összpontosítani. Az utolsó lehetőséget is kihasználta, hogy kínozhassa a nőt. Szépen lassan, de egyben minden lökéssel egyre erőteljesebben lökött egyet csípőjével. Férfiúi hiúsága eddig nem engedte, és nem is akarta, hogy a rózsaszín hajú észrevegye, de most óvatos, mély, férfias sóhaj tört fel torkából az élvezet jele képpen. Teste megremegett minden újabb lökéssel. Viselkedésének irányítása teljesen kicsúszott karmai közül, és ez nem tetszett neki, azonban ösztönei nem hagyták, hogy ez az apró tényező nagyobb hangsúlyt kapjon.
Sakura hátravetette fejét a párnákba. A benne lévő hímvessző teljesen megmerevedett az élvezet csúcspontjától. A férfi a nő nyakába temette arcát, miután mind a ketten elélveztek. Nem tudta miért, de lehelt még néhány óvatos csókot a puha bőrre, mielőtt teljesen külön válnának. E nélkül nem érezte volna teljesnek az elvégzett feladatot. Már csak egy újabb apró elvégzendő feladattá minősült a nővel való szeretkezés elméjében. Nem többnek, nem kevesebbnek. És így is akart távozni. Most már csak várnia kellett, hogy a gyümölcs megérjen, és ő leszakíthassa. Egyáltalán nem volt tudatában, hogy az a gyümölcs már rég megérett a legutóbbi találkozásuk után. A nő még így a párnák között fekve, elméjében a bukás szörnyű tényével, még így sem akarta, hogy a férfi rájöjjön. Ez volt ő és Konoha titka, és egyben legnagyobb veszélyforrása is.


A fekete hajú férfi lomha, kimért léptekkel haladt végig az utcán. Jó pár napot eltöltött még dolga végeztével a faluban, és most csak arra tudott gondolni, hogy visszamenjen, és folytassa eddigi tevékenységét. Elnyomta elméjében azt az apró kis tényezőt, miszerint a nő titkol előle valamit. Mit érdekli ez őt? Tesz magasról ezek után a rózsaszín hajúra. Az egyetlen, ami érdekli az fizikai jóléte, de az is csak egy adott időpontig. Tőle utána akár fel is fordulhat.
Keserű szájízzel haladt el egy ősz hajú nő mellet, aki feltehetőleg unokáját istápolta. Gunyoros mosolyra húzódott szája, az általa feleslegesnek ítélt érzelemnyilvánítások láttán.
- Húzd jól a fejedre azt a csuklyát! – kapta el a mondatot fél füllel az Uchiha.
- Unom már, hogy bujkálnom kell! – a dacos kislányhang borzongást váltott ki a férfiból, megállásra késztetve őt. Megfordult. Pont mikor a kölyök ellenszegülve nagyanyja parancsának lerántotta fejéről a kapucnit.
A férfi hátratántorodott a döbbenettől. Úgy érezte szíve minden egyes dobbanással egyre fájóbban lüktet. Akaratlanul is rájött a nő titkára. Elégedett, gunyoros mosolyra húzódott a szája, saját vére felismerésére. Hát még sem kell olyan sokat várnia…?