/Sakura szemszöge/

     Lassan ébredeztem. Furcsa volt, hogy mintha nem a saját ágyamban feküdtem volna. Kinyitottam a szemem, ijedten ültem fel.
     Hol vagyok? Mit történt éjszaka?
     - Sasuke vámpír - villant át az agyamon, aztán szépen lassan eszembe jutott minden. A beszélgetés... a csók - még most is beleborzongtam.
     Körülnéztem. A nappaliban voltam, a kanapén. Az asztalon egy cetli várt. Széthajtogattam.

" Jó reggelt szerelmem!

El kell mennem pár percre vadászni, de ne aggódj, mindjárt visszajövök.

                                                                                                    Sasuke "

     Elmosolyodtam. Nagyot nyújtózkodva felálltam, a konyha felé vettem az irányt.. Vajas piritóst reggeliztem kakaóval. Épp a bögrét mostam el, amikor hirtelen valaki hátulról átkarolt. A lélegzetem egy pillanatra elakadt, de amikor meghallottam Sasuke gúnyos-vidám nevetését, megnyugodtam.
     - Az emberek nincsenek hozzászokva a váratlan dolgokhoz - dorgáltam tréfásan.
     - Nem akartalak megijeszteni - nevetett csúfolódva, hűvös lehellete a nyakamat csiklandozta. Szembefordított magával.
     - Hiányoztál - mormolta nyűgösen, mint egy kisgyerek, de a tekintete perzselt.
     - Csak pár percre mentél el - kuncogtam.
     - Éveknek tűnt - sóhajtotta színpadiasan. - Több száz évet vártam rád, mostmár minden veled töltött másodpercet ki akarok élvezni.
     - Egyszer el fogod mondani, hogy mennyi idős vagy?
     - Nem hiszem - vigyorgott csibészesen, mert tudta, hogy így képtelen vagyok ellenállni neki.
     - Ez nem ér - fontam karba a kezem. - Te mindent tudsz rólam, én viszont semmit se tudok rólad.
     - Mit akarsz tudni? - sóhajtotta beletörődően.
     - Sok mindent - mosolyodtam el győzedelmesen.
     Átkarolt, egy pillanat múlva már a kanapén ültünk. A szívem kihagyott egy dobbanást.
     - Kérdezz - dőlt hátra, gyönyörű szeme az arcomat fürkészte.
     - Rendben. - Nagy levegőt vettem. - Hogy lettél vámpír?
     - Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni - sóhajtotta. - Régen történt... tizenhét éves voltam és egy éjszaka megszöktem az árvaházból.
     - Az árvaházból? - lepődtem meg.
     - Igen, az édesanyám belehalt a szülésbe, az édesapám öngyilkos lett.
     - Ó.
     - Mondhatom tovább? - mosolygott csibészesen.
     - Persze, bocs.
     - Szóval, megszöktem az árvaházból. Nagyon dühös és elkeseredett voltam, rohantam az utcákon, nem néztem merre. Végül egy parkban kötöttem ki. Ott találkoztam Jashiroval, beszélgetni kezdtünk. Elmeséltem neki mindent, ő megértett. Aztán kertelés nélkül kibökte, hogy vámpír és most ő is bujdosik, mert összeveszett a szerelmével, Selenével. - Elmosolyodott az emlék hatására. - A következő pillanatban furcsa alakok rontottak be a park kapuján. Vámpírvadászok voltak. Rohanni kezdtünk, ők követtek. Végül az én titkos búvóhelyemen, egy régi padláson rejtőztünk el. Akkor már eldöntöttem: én is vámpír akarok lenni.
     - De miért? - bukott ki belőlem a kérdés.
     - Menekülni akartam az "árvafiú" megbélyegzéstől, erőre vágytam. Ha aznap este nem találkozom Jashiroval, valószínűleg öngyilkos lettem volna, de így találtam más kiutat.
     - És Jashiro átváltoztatott?
     - Ez nem ilyen egyszerű, de igen - bólintott Sasuke. - Megkötöttük a Vámpír Vérszerződést és ő  megharapott.
     - Mi- micsoda? - dadogtam.
     - Ne félj! - nevette el magát és a fülem mögé simította az egyik hajtincsem. - Itt harapott meg - tenyérrel felfelé fordította a kezét, a csuklóján látszott a két apró fognyom. - Csak úgy lehet átváltoztatni valakit, ha pontosan ide juttatjuk a mérget.
     - És mi az a Vámpír Vérszerződés? - kérdeztem, miközben megérintettem a két sebet.
     - Benne van a Törvényben: Egy vámpír a léte során csak egy embert változtathat át, de csak úgy, ha mindketten akarják. Ilyenkor meg kell írniuk a Vámpír Vérszerződést, ami egyfajta nyilatkozat és csak azután kezdődhet az átváltozás - darálta.
     - És a későbbiekben mi lesz ezzel a szerződéssel?
     - Be kell küldeni a VámpírTanácsnak, akik így szereznek tudomást az új vámpírról és beleveszik a Nyilvántartásba.
     Mivel Sasuke látta, hogy ezt nem nagyon értem, magyarázni kezdett.
     - A VámpírTanács a mi világunk vezetői, ők felelnek a békéért és a nyugalomért, meg hogy ne tűnjünk fel az embereknek. Jah, és ők a felelősek a Törvény betartásáért is, amik a mi világunk szabályai. A Tanács számontartja az összes vámpírt a világon, a Nyilvántartásban, ami kb. olyan, mint egy nagyon hosszú jelenléti ív.
     - Értem - bólintottam. - Szóval te és a családod is benne van a Nyilvántartásban?
     - Persze, mint minden más vámpír - mosolygott féloldalasan.
     Hirtelen eszembe jutott valami.
     - És Itachi? Ő hogy került a családba? Hiszen annyira hasonlít rád...
     - Itachi tényleg a rokonom. Az unokatestvérem. Már legalább 5 éve voltam vámpír, amikor találkoztunk. Ő már vámpír volt és végül úgy döntött, hogy csatlakozik hozzánk, így lett 4 tagú az Uchiha-klán. De komolyan úgy élünk, mint egy valódi család, Itachit a bátyámként szertem - fejezte be Sasuke.
     Odahajtottam a fejem a vállára, lehunytam a szemem. Az előbbi mondatai vadul kavarogtak a fejemben.
     - Fáradt vagy? - A srác csöndes hangja kiragadott a töprengéseimből. 
     - Dehogy. Nemrég keltem fel - nyitottam ki a szemem.
     - Áruld el... mit gondolsz? - kért az Uchiha.
     - Hogy ez... hihetetlen - nyögtem, mire Sasuke elnevette magát.
     - Hát tényleg az - értett egyet. - És még mindig nem félsz?
     - Lenne rá okom? - incselkedtem.
     - Nem minden vámpír  "vegetáriánus" - nézett rám komolyan.
     - Nem baj, majd te megvédesz - kacsintottam.
     - Haha, de magabiztos valaki - mosolygott fanyarul.
     - Ha egy vámpír van mellettem, kevés dolog van, amitől félhetek - hunyorogtam.
     - Ha valaki mellett egy vámpír van, általában magától a vámpírtól fél.
     - Én nem. Én élvezem a helyzetet.
     - Ch...
     - Meg talán az is közrejátszik, hogy szeretem azt a vámpírt - közelebb hajoltam hozzá, arcunk pár centire volt egymástól.
     - Ahogy a vámpír is szeret téged - lehelte és éhesen megcsókolt.