Egy hét telt el, nem több, és Sakura fejében máris kezdtek megrajzolódni a tervek. Kezdett elszállni magától. A sok parancsolgatás igen nehezen elviselhetővé tette. Valóságos boszorkány volt, amikor pedig épp nem, akkor is a fáradságtól homályos hangon beszélt. Az épület, amit kibérelt a cég vezetésére, hatalmas volt, igen nagy szobákkal. Most is, mint általában, az irodájában tengette napjait, és alkalmazottainak adta a feladatokat. A ruhatervezőtől 15 tervet rendelt holnapra, és minden figyelmét próbálta lekötni ezekre, de nehezére esett. Valami nyomta a lelkét.
- Nem, Terra, nem! A zöld és a piros nem tetszik. Legyen zöld és rózsaszín, akkor megegyeztünk! – beszélt a telefonjába feszülten Sakura. – Rendben, dél körül. – azzal lecsapta.
Nagyot sóhajtott. Az irodába Ino lépett be, kopogás nélkül.
- Ino, legközelebb kopogj, légy szíves! – emelte a kezét a fejéhez a lány, és megrovóan pillantott barátnőjére.
- Sakura, Terra keres a másikon… - nyújtott egy mobiltelefont a szőke.
- Mi van már megint, alig egy másodperce beszéltünk?! – vette el dühösen a készüléket, és szólt bele idegesen. – Nem érdekel! – azzal kinyomta.
- Mit akart? – ült fel az asztalra kíváncsian Ino.
Lábait keresztbe rakta. A mély dekoltázsú világoskék topp, és fehér halásznadrág, amit viselt, igazán kihívóvá tette külsejét. A fehér magas sarkúján lévő strassz kövek úgy csillantak meg a napfényben, mint csillagok az égen.
- Te aztán igazi titkárnő vagy! – mosolyodott el Sakura. – Azért keresett, mert a szállító nem hajlandó felpakolni 80 ruhát, így keresnie kell valakit, aki hajlandó. Félelmetes a csaj, semmi sem bír megoldani! – váltott vissza a témához, és a plafonra emelte tekintetét.
- Tudod, mostanában elég feszült vagy! Kellene egy kis kikapcsolódás. Elmehetnél valahova Sasukéval, vagy esetleg mehetnénk shoppingolni, vagy moziba… - kezdte lelkesen a szöszi, de barátnője közbevágott.
- Jól hangzik, de nincs időm. Örülök, ha tudok egy órát aludni! – sóhajtott.
- Ez a munka nem neked való! – csóválta meg a fejét Ino, és leszállt az asztalról. Az ajtóhoz ment, kinyitott, visszapillantott még Sakurára a válla fölött, majd kilépett, maga után kisebb zajjal becsukva az ajtót.
- Talán igaza van! – motyogta Saku, és az asztalán lévő képre pillantott.
Ő, Sasuke, Hinata, Naruto, Gaara, Matsuri, Ino és Sai… Pár napja készült a fotó, akkor még nem volt ennyire elfoglalt.
- Nem… - rázta meg a fejét. – Inonak tényleg igaza van, kell egy kis kikapcsolódás! – jelentette ki mosolyogva, és az asztalon lévő kis négyzet alakú készülék piros gombját megnyomta. – Shizu, szabadságot veszek ki! – mondta a készülékbe.
- De Miss. Sakura! Még csak egy hete… - kezdte egy vékony, női hang, de Sakura megelőzte.
- Nem baj! – ezzel lezárva a témát felállt, a sarokban lévő fogasról leakasztotta fekete kabátját, és kisietett az irodájából.
Ino csodálkozva nézett rá, mikor megpillantotta. A szája tátva maradt. A kezében egy pohár kávét tartott. Barátnője odaért mellé, a kezéből kivette a kávét, és egy hajtásra megitta az egészet.
- Hova ilyen sietősen? – kérdezte Ino vigyorogva.
- Szabira megyek! – vigyorodott el Saku is.
- Ki gondolta volna? Én nem! – nevetett a szőke, és elfutott.
Pár perc múlva kabáttal a kezében tért vissza.
- Mehetünk! – mondta.
A lifthez mentek, és mikor az csilingelő hangon kinyílt, csodálkozva néztek farkasszemet egy nem várt illetővel.
- Mit keresel itt? – kérdezte összeszorított fogakkal Sakura.
Sok akaraterő kellett hozzá, hogy ne üsse meg a lányt, hogy eltörjön az orra, és az azon lévő szemüvege.
- Bocsánatot szeretnék kérni! – hajtotta le fejét Karin.
A lányok ledöbbentek. Nem, ez enyhe kifejezés lett volna.
- Te most csak viccelsz! – hüledezett Saku.
- Nem, halál komolyan mondom! Nem volt szép dolog tőlem, amit tettem. Sajnálom. És… Sasuke már nem érdekel. Nekem ott van Suigetsu. Remélem nem neheztelsz! – motyogta kelletlenül.
Sakura elmosolyodott. Nem volt haragtartó típus, még akkor sem, ha valaki az életét akarta megkeseríteni. Túltette magát ezen, és képes volt úgy, ahogy ezek után senki se bírna, szépen szólni Karinhoz.
- Nem, nem neheztelek!
Karin felemelte a fejét, és mosolyogva nézett egykori ellenfele szemébe. Megkönnyebbült! Együtt léptek be a liftbe. Bár Inotól még mindig érezni lehetett egy kis ellenszenvet, Sakutól egyáltalán nem. Örült, hogy Karin végre leszáll róla. Az ajtónál aztán elbúcsúztak, legalábbis intettek egymásnak, és ezzel tényleg lezárva minden kapcsolatot. Karin végleg feledésbe merült, és élhette az életét, valószínűleg gonoszkodások nélkül, boldogan.
- Sakura, kérdezhetek valamit? – fordult a lányhoz Ino.
- Persze.
- Miért nézted el Karinnak azt a sok rosszat? – csillant meg a szemében a kíváncsiság.
- Nem tudom. Nekem ennyi is elég volt belőle. Megbánta állítása szerint, amit tett. Suigetsuval, bárki is legyen az, boldog. Ha neki így jó, akkor legyen, elnézem azt a sok hülyeségét. – vont vállat nem törődve.
-És akkor most?
Sakura elvigyorodott. Egy ideig csak nézett, majd futni kezdett, de olyan gyorsasággal, hogy Ino alig érte utol. Az emberek fellökték, és nem törődve velük, csak futottak. Inonak fogalma sem volt, hova siet barátnője. Értetlenül nézett utána, ahogy loholt. A lámpán kis híján, hogy át tudtak érni, de egy autó így is elsuhant a szőke lány után pár másodperccel. Nem sokon múlott. A nagy tömeg méltatlankodva bámult utánuk, ahogy átverekedve magukat, ki tudja hova, de futottak... Sakura smaragdzöld szemeiben elszántság csillant minden lépésénél. A szűk utcák, és a sok idegen olyan érzést keltett benne, amit félt visszafojtani. Menekülnie kellett, vissza oda, ahonnan jött… A város nagy panelházait, irodáit, felhőkarcolóit elhagyva, a tengerpartra értek. Ino kezdte elveszteni minden erejét, sűrű levegővételeket véve küzdött, de kitartóan követte Sakurát, aki egy szikla pereméhez ment. Jó pár métert lehetett látni, ahogy lenéztek az alattuk lévő, hánykolódó tengerre, mely felcsapott a szikla éles részeire. Sakura ledobta a kabátját a földre, cipőjét lerúgta a lábáról, így csak a pólója, és a farmer rövidnadrágja maradt rajta. Rózsaszín haját a szél úgy fújta, mintha ezer éve nem érhetett volna hozzá. A lány válla fölött a szőkére pillantott vigyorogva. Szemeit a kék szempárba fúrta, és csak nézett. Olyan hihetetlen szabadságvágy öntötte el mindkettejüket, aminek nem lehetett gátat szabni. Saku megfordult, és nagy levegőt véve, leugrott egy szép fejessel, a magas szikláról. Ino egy ideig hitetlenkedve pislogott, majd hallva a csobbanást, ő is elvigyorodott. A peremhez sétált, levette magas sarkúját, kabátját, és le se nézve, követte barátnője példáját, ugrott… A zuhanás felszabadító érzése, a sós levegő, a víz hidegsége, ahogy hirtelen érte az arcát, és a csobbanás hangja, kihagyhatatlan élmény volt számára!

- Te jó ég! Ezt nem hiszem el! Őrült vagy, Sakura Haruno! – jött fel a felszínre nevetve Ino.
- És te mi vagy, Ino Yamanaka, hisz követtél?! – nevette el magát Sakura is.
- Ha itt még cápák is vannak, megfolytalak! – fenyegetőzött vidáman.
- Á, akkor arra már nem lesz lehetőséged! – mosolygott Saku.
Tekintetével a partot kezdte keresni, és imádkozott, hogy ne csak a tenger másik végében legyen kiúszási lehetőség.
- Te, lehet, hogy kell pár mérföldet úsznunk! – vigyorgott barátnőjére.
- Ne mond komolyan, kérlek! – nyavalygott kétségbeesetten.
- Nyugi, szerintem oda, ahol Naruto, Hinata és Sasuke állnak, nyugodtan kiúszhatunk! – nevetett.
- Ezért még megöllek! – vette most már véresen komolyra a hangját a lány.
Sakura nevetve menekülni kezdett. A hármas, ahogy észrevette a vízben, ruhástól úszó lányokat, kíváncsian, felvont szemöldökkel nézték őket.
- Ezek valami nagy hülyeséget csinálhattak! – csóválta meg a fejét mosolyogva Hina. – Vagy inkább csak Saku, mert ahogy látom, Ino már igyekszik kinyírni! – nevetett.
- De Sakurának nem az irodában a helye? – nézett a Hyuugára Naruto.
- Mit vársz? Szerintem ellógott! – vont vállat.
- Vagy szabit vett ki! – vetette fel ötletét Sasuke.
Sakura nevetve, és fáradtan lépdelt ki a homokra, és fonta karjait Sasuke nyaka köré. A fiút nem érdekelte, hogy vizes lesz, hisz egy hete vágyott már a lány közelségére, csókjára. Mohón kapott szerelme ajkai után.
- Ó, hogy miért nincs itt Sai! – dühöngött keresztbefont karokkal Ino.
Érezte, ahogy erős karok fonódnak a dereka köré. Mosoly szökött az arcára. Csak említenie kellett…