Ino nyugtalanul pislogott percenként a gyöngyfüggöny felé. Hinata észrevette nyugtalanságát. Miután az összes italt kiszállította, és volt körülbelül 5 perce, a pultra könyökölt, és kíváncsian meredt barátnőjére.
- Ki vele! – mondta.
Ino rá pillantott. A rongyot, ami a kezében volt megszorította. Hatalmas vigyor ült ki a képére.
- Majd ha Sakura és Matsuri megjöttek! Együtt kell ünnepelnünk!
Hina biztos volt benne, hogy a szöszi valami olyat hallott, ami minden pénzt megér. Türelmesen végezte a dolgát, de minden pillanatban vetett egy pillantást barátnőjére, aki még mindig ugyanazt a tevékenységét csinálta. Lehet abban hitt, hogy valami olyan következik be, amitől tart. Barátja felbukkanása azonban minden kételyt eloszlatott. Mosoly ült ki az arcára, és vidám intett Sainak, aki odasétált hozzá, és Ino lágy csókot hintett ajkaira. Egy fél óra múlva Sai is elment. Már csak 5 perc volt hátra, mikor végre Sakuráék is felbukkantak. Ino izgatottan hívta őket a pulthoz. Egy ideig tétovázott, majd elsikította magát. Matsuri értetlenkedve nézett rá.
- Mi van, férjhez mész? – kérdezte vigyorogva.
- Annál is jobb! – mondta szinte remegve az izgalomtól.
- Nyögd már ki! – sürgette Saku.
- Karin felmondott! – tört ki belőle.
Ezt hallva a lányok sikítozni és ugrálni kezdtek. Ez tényleg jobb volt még egy eljegyzésnél is. A személy, aki megkeserítette és nehezítette munkájukat, végleg eltűnt.
- Ki fog nekünk nyivákolni? – kérdezte nevetve Matsuri.
- Ino! – nevetett Sakura is.
A szőke ezt meghallva durcásan hátat fordított nekik keresztbefont karokkal, de visszanézett a válla felett… vigyorgott!
Ebben a pillanatban egy fekete kosztümöt viselő nő lépett a bárba. Fekete haja a válláig sem ért, fekete szemei szokatlanul csillogtak. Kezében egy noteszt szorongatott. A lányok elhalkultak, és némán figyelték a nőt, aki hozzájuk sétált.
- Sakura Haruno? – kérdezte, a rózsaszín hajúra pillantva.
Ő csak bólintott. Remélte, a nő nem azért jött, amire gondolt.
- Apád végrendelete szerint a Kaliforniai cég a tiéd! – jelentette be a nő.
Sakura szemei lekerekedtek. Szóval nem tévedett.
- És ha én úgy döntök, másra ruházom a céget? – kérdezte összeszűkült szemekkel, hideg hangon.
Barátnői csodálkozva figyelték.
- Azt hiszem, erről nem lehet szó. Apád nem örülne neki, hisz nem véletlenül akart pont téged a főnöknek. Bízott benned. – magyarázta komoran.
Fekete szemei hidegen csillogtak, hiányzott belőlük a melegség, mely réges-régen még megvolt.
- De nekem itt vannak a barátaim, a munkám, az otthonom, az életem! – emelte fel hangját.
Kétségbe esett. Nem akarta elhagyni azt a helyet, ahol született, ahol 18 évet töltött, amit szeretett. Főleg nem most…
- Tudja mit jelent ez a hely nekem? – kérdezte remegő hangon.
Könnyeivel küszködött.
- Nem, nem tudom!
Sakura meghőkölt. Minden eddig összeszedett bátorsága eltűnt. A nő hideg hangja kiűzte őket a testéből, és csak a reménytelenség maradt.
- Nem megyek sehova sem! – suttogta megtörten, és lehajtotta a fejét.
A nő olyan tekintetet vetett rá, mellyel jelezte, nem érdekli sem a lány, sem az, mit mond.
- Ha annyira jól tudja, minek örülne Sakura apja, azt is tudhatja, hogyan kell vezetni a céget. Miért nem lesz ön a főnök? – kérdezte tiszta megvetéssel a hangjában Ino.
- Mert nem az én apám kérte, hogy legyek a cég feje, nem én hordom a vállamon a terhet, nem én haltam meg, és nem én rendelkeztem úgy, hogy egy taknyos semmirekellő irányítson mindent! – kelt ki magából most már a nő is.
Elvesztette a fejét. Szemei dühösen izzottak, haja kócos volt kissé.
- Ez túl sok volt! – emelte fel a fejét Sakura. – Mit képzel magáról? Idejön, csak olyan egyszerűen besétál az életembe, és tönkretesz mindent? Megvan, amit akartam, elértem mindent, amire vágytam. Eddig se volt szükségem se magára, se az anyámra, aki két éve itt hagyott. Vége van, kész! Nem kell az apám cége, nem kell a múlt! Csináljon, amit akar, rám ne számítson! Nem erőszakolhat rám semmit se! Különben is, tudom ki ön… - szűkültek össze a szemei, és megvetve folytatta. – Shizune Nagari, az apám titkárnője! Tudom jól, hogy viszonyuk volt. Karin kinyomozta, láttam a papírokon! Úgy hiszi, most a teher az én vállamon, és nem képes elfogadni, hogy nem ön, hanem én lettem a vezető? Mit gondolt, hogy pont magára hagy az apám mindent? Magára, aki csak egy kalandra kellett? – kérdezte gúnyosan.
Shizune döbbenten meredt rá. A lány feltárta az, amit a szívében, gondolataiban érzett. Belelátott a fejébe. Hátrált egy lépést.
- Ó, csak nem ledöbbent? Fél az igazságtól? A titok feltárva, maga egy szánalmas senki. Legalább ha jól nézne ki… De nem, még ennyi se telik ki! -tette még hozzá.
A nő végleg elvesztett, mindent… Hasztalannak érezte magát. Az emberek, akik végignézték a jelenetet, most őt figyelték. Érezte a tekintetek égető hatását. Biztos volt benne, hogy szörnyen néz ki, de ezzel nem törődött.
- Ki van rúgva! – fordított hátat Sakura.
Shizune kiegyenesedett. Szemei szomorúan csillogtak.
-Ezt… nem teheted velem… - suttogta.
- Dehogynem! Hisz én vagyok a főnök, maga mondta! Azért jött, hogy ezt közölje, nem? Hát tessék! Elfoglalom a helyemet, ha már ennyire szeretné, de nem megyek Kaliforniába! Ha pedig ez nem tetszik, az már a maga baja! Megismételjem? KI VAN RÚGVA! – hangsúlyozta az utolsó mondatot.
- És… ki lesz a titkárnője? – kérdezte reménnyel telt hanggal a nő.
- Megoldva! Ino? – nézett a szőkére a Haruno.
- Ha? Mi az? – értetlenkedett Ino.
- Te leszel a titkárnőm! – jelentette ki Sakura.
- Ó, remek! – mondta tettetett örömmel.
Shizune csak meredt rájuk. Őrültnek gondolta az összes lányt.
- Ja, igen… -fordult még Saku a nőhöz. – Milyen cég is ez? – kérdezte unottan.
- Öhm… divatcég… - morogta.
- Igen? – lelkesedett fel Ino. – Mi az már, hogy egy pasi vezetett egy divatcéget? – fintorgott.
- Netán férfidivatcég? – tippelt Hinata.
- Nem, női… - mondta kelletlenül Shizune.
- Te Saku… Már megbocsáss, de az apád nem volt… - itt Matsuri megállt, és a tarkóját kezdte vakargatni, miközben másfelé nézett. Zavarban volt.
-Meleg? Nem tudom… - gondolkozott el Sakura.
Shizune szemei elkerekedtek, a szája is tátva maradt. A gyöngyfüggöny zörgésére figyelt fel. Sasuke, Gaara és Naruto léptek a bárba. Csodálkozva nézték a zihált nőt, és a nyugodtan beszélgető lányokat.
- Mi történt? – kérdezte felvont szemöldökkel Gaara.
- Á, csak Sakura megörökölte a Haruno céget! – jelentette ki halál nyugisan Matsuri, és egyik kezét a csípőjére tette, a másikkal színpadiasan barátnőjére mutatott.
Sasuke zavartan nézett a lányra.
- Akkor… most Kaliforniába mész? – kérdezte.
Hangja kissé bizonytalan volt. Remélte, hogy az a lány, akiért ennyit küzdött, akibe első pillantásra beleszeretett, nem fog csak olyan egyszerűen eltűnni.
- Dehogy! – válaszolta mosolyogva. Smaragdzöld szemei megcsillantak. – Szeretnéd? – lépett mellé.
A szemébe nézett.
- Ha mennél is veled tartanék! – mosolyodott el ő is.
Sakura érezte a bizsergést a gyomrában. Régen Neji közelsége tette ezt vele, de mivel Ő már rég távozott erről a világról, kénytelen volt belátni, a múltat senki sem tudja visszacsinálni. Túlléptem! – gondolta. Hatalmas nagy mosoly terült el az arcán. Most tudatosult csak benne, hogy végleg sikerült leszámolni félelmével, végleg eltűntek azok a napok, melyek szenvedéssel teltek. Nem érzett bűntudatot, mert engedte, hogy új személy lépjen volt barátja helyére, hisz azt a helyet mélyen a szívébe zárta, és egy újat nyitott, helyet adva ezzel Sasukénak. Boldogság, hisz nekem is jár!

Karin egy padon ült, és szomorúan nézett maga elé. Ez lennek számára a vég? Kiesett a történetből, kiszavazták? Sóhajtott, és tekintetét a felhőkre emelte.
- Mint egy valóság show! – motyogta.
Biztos volt benne, hogy élete reménytelen, és az is marad, ha valaki nem nyitja fel rögtön a szemét, és ordítja a képébe, hogy ő is ér még valamit, ne adja fel. Segítség! – könyörgött magában, és hirtelen mintha imái meghallgatásra találtak volna. Bár nem épp erre gondolt… Suigetsu állt előtte. Az egyik kezét zsebre dugta, a másikkal megkocogtatta a lány homlokát. Karin dühösen ütötte el a kezét.
- Hé, azért nem kell harapni! – tette a kezeit védekezésképpen maga elé.
- Suigetsu! – hangja komoly volt, és tiszteletet parancsoló. – Mit keresel itt? – szemei nagyra nyíltak. Hirtelen jött stílusváltása még őt is megdöbbentette. Hangja, mely pár másodperce még olyan hidegen csengett, most tele volt érzésekkel, de leginkább őszinte csodálkozással, és netalántán félelemmel.
- Gondoltam szükséged van valakire… - válaszolta vállvonogatva a fiú, és leült mellé.
Na de pont rád? – gondolta kissé dühödten, de dühe egyből elszállt, látva Suigetsu arcát. Megnehezítette a dolgát, nem is kicsit…
- Ha gondolod, elmehetek… - állt volna fel a fiú, de Karin a karjánál fogva visszarántotta.
- Nem… maradj! – suttogta. – Igazság szerint, nem is tudom, mit akarok… - mosolyodott el halványan. – Legalábbis egészen idáig nem tudtam! Azt hittem, szerelmes vagyok! – sóhajtott nagyot, és tekintetét újra egy bárányfelhőbe fúrta, mintha átláthatna rajtan, ha jó erősen nézi. Átlátni messze, egészen a csillagokig… - Meg akartam tudni a jövőmet, olyan dologért küzdöttem, ami nem az enyém volt, és nem is lett, nem is lesz. Nekem valószínűleg sokkal több jutott.
Óvatosan Suigetsura nézett. A mosoly az arcán még mindig ott ült. Remélte, azt a kis célzást, amit ügyesen rejtett el mondataiba, észreveszi a fiú.
- Örülök, hogy így kiöntöd nekem a szíved- lelked- satöbbidet, de most mennem kell! – állt fel Suigetsu, és elindult.
Karin meglepődve figyelte, és magában forrt az indulattól. Legyőzve büszkeségét, felállt. Suigetsu még csak pár lépést tett, talán sejtette, hogy a lány utána megy.
- Ó, te fafejű! – szidta őt Karin, és egyik karját megragadva, megfordította.
Hirtelen megcsókolta. Fekete szemeit lehunyta, karjait a fiú nyaka köré fonta. Suigetsu bár tudta, hogy ez fog következni, lélekben totálisan nem volt rá felkészülve. Döbbenten állt, majd észbe kapva átadta magát a lánynak. Kezeit a derekára helyezte, és visszacsókolt.