Sakura Haruno szülei elváltak. Anyja nem bírta tovább, hogy folyton férje árnyékában él, hisz egy igen figyeleméhes nő volt. Gyönyörű szőke haj, kék szemek, tökéletes alak. Nem az a nő volt, akit olyan egyszerűen ki lehetett használni. Bármelyik férfit megkaphatta, így nem okozott nagy gondot neki a válás. Gyorsan talpra állt. Ügyvéd volt, így pénze is volt elég. Az egyetlen dolog, ami miatt aggódott, az lánya volt: Sakura. Féltette őt a rá leső veszélyekről, hisz még fiatal volt, az életet élvezni akarta. Végül lánya rábeszélte, hogy mindkettejüknek jobb, ha ő marad, és a nő megy. El, messze. Így is lett. Sakura maradt barátnőivel, anyja pedig Kaliforniában él. Sok ideig nem beszéltek, legalább 2 évig. Majd egy telefon felszakította a múlt előtt eddig zárva maradt ajtót…

- Tessék? Holnap? De… nekem az nem jó! Dolgozom! – tárta szét karjait hitetlenkedve a lány. Telefonált.
…
- Rendben… - sóhajtott kicsit vonakodva.
…
- Reggel tízkor, igen, megjegyeztem! – mondta feszülten.
…
- Jó, szia! – tette le.
Idegesen vágta a kanapéra mobiltelefonját. Fel-alá járkált a nappaliban. Ino lépett be a szobába, fején törülközővel, maga köré csavarva szintén törülköző volt, szájában fogkefe és fogkrémhab, kezében borotva. Lábán lassan folyt a vér egy kis karcolásból.
- Hogy az a rohadth kurhvah… – kezdte, és a lábát vizsgálgatta.
- Ino! Ne akarj mindent egyszerre csinálni! – tette csípőre a kezeit Sakura.
Mosolygott. Barátnője vicces látványt nyújtott. A szőke kivette szájából a fogkefét.
- Most nézd meg! – mutatott a lábára.
- Mosd ki és ragaszd le! – sóhajtott.
Ino visszament a fürdőszobába, pár perc múlva viszont hatalmasat sikított.
- Mi a faszt csinálsz? – rohant be a fürdőbe Sakura.
- Hideg volt a víz… - mondta halál komolyan a szőke.
A rózsaszín hajú nevetésben tört ki. Egyszerűen annyira jellemző volt barátnőjére! Azt sajnálta csak, hogy Matsuri és Hinata nem láthatták. Ők már dolgoztak.
- Holnap jön a féltestvérem! – nyögte ki hirtelen Sakura.
Ino szemei elkerekedtek. Kezéből kiesett a borotva, és kis koppanással ért földet a csempén.
- Holnap? Ide? Ki is? – kérdezte gyorsan, és felvette a földről a tárgyat.
- Holnap, ide és a féltestvérem, Moegi! – magyarázta. – Most hívott anya!
- Ne mááár! A puccos banya végre felhívott, és csak azért, hogy közölje: ideküldi a szenvtelen kis korcsot? – hitetlenkedett.
Sakura bólintott. Barátnője kicsit nyersen fogalmazott, de nem zavarta. Az anyjára minden igaz volt, amit mondott, féltestvérére úgyszintén. Bár szerette a rokonait, korán sem annyira, mint barátnőit, így hajlandó volt megbocsátani Ino tapintatlanságát. A szőke végre leragasztotta a lábát. Haját megszárította, felöltözött. Sakura közben készített magának reggelit: egyszerű salátát evett. Mikor barátnője végre késszen állt, és neki látott enni, kíváncsian fordult hozzá.
- Ugye nem bánod?
- Mit? – értetlenkedett Ino.
- Hogy Moegi ide jön!
- Ha engem békén hagy, felőlem oké…
A lány elmosolyodott. Örült, mert ha csak kicsit is, de „húga” jelentett neki valamit. Mindig is egyke volt, mikor aztán megszületett Moegi, és megkeserítette az életét, rájött: hiányzott egy része. Bármennyire is „utálta” őt, tudta jól, azért szeretik egymást. Ahogy gyerekkorára gondolt, és arra, hogy neki soha nem adatott meg egy rendes családi élet, kicsit féltékeny lett. Szeretett volna normális életet, gondmentes környezettel. Hiába álmodozott, mind tudta: az álmok többsége nem válik valóra, csak ha mindent feláldozunk értük. Neki viszont kötelességei voltak, és akár tetszett neki, akár nem, azt kellett csinálnia, amit a sors diktált. Gondolatmenetei amúgy is össze-vissza voltak kavarodva, hisz a fiú, aki mindent újra felélesztett benne, nagyobb gondot okozott számára, mint egy földrengés. Ráadásul nemcsak annyiból állt az élete, hogy tette, amit kellett. Szívének minden egyes zugában a sötétség honolt, mert nem bírta megszakítani a valóságot és a képzeletet. Karinnal is meggyűlt a baja. Az idegesítő lány minden egyes nap kikészítette, és nem maradt iránta más érzelme, csak a gyűlölet. Soha életében nem utált még senkit ennyire. Alapjába véve nem volt egy kötözködő, arrogáns lány, de ez a csaj mindent, ami rossz volt, kihozott belőle. Olykor feszült volt és ideges, máskor komor és hideg. Mindennél jobban szerette volna, hogy Karin eltűnjön az életéből… Akárhogy is, egyben biztos: Moegi majd segít neki. Hisz olykor olyan de olyan segítőkész testvér tud lenni!

A sors nem is olyan esztelenül kegyetlen. Jókor jött a hír, hogy Sasukenak is van egy féltestvére: Konohamaru, aki épp ide készült. Az Uchiha, vonakodva ugyan, de beleegyezett a jövetelébe. Nem akarta szívesen látni „öccse” undok kis képét, főleg nem most, mikor minden összejön neki. Naruto is ugyanilyen boldog volt. A fejét verte a falba… Nem szerette ő se Konohamarut, a fiú nagyon pimasz volt, ennek tetejébe még beképzelt is. Habár Narutonak volt pár tippje, kire ütött, attól függetlenül nem volt neki szimpatikus. Sőt! Kisebb-nagyobb gondjuk is volt, viszont ha egyszer Sasuke apja úgy dönt, ők vigyáznak a fiúra, akkor ez kötelességük. Mikor megtudta, hogy Sakura húga is itt lesz egy ideig, rögtön megszületett a terv, miszerint a két tizenhat éves jól meglesznek. Csak egy kis rásegítés kell az egésznek, és minden klappol. Így talán még Sakura és Sasuke is tölthetnek annyi időt együtt, hogy végre valahára kisüljön valami, aminek már vagy egy hete meg kellett volna égnie. A sors dönt: nehezít az egészen.