/Sakura szemszög/

     Fáradtan hunytam le a szemem. Az éjszakai rémálmok, a kimerítő iskolai nap és a kocsiban uralkodó kellemes meleg elálmosított.
     - Fáradt vagy? - Sasuke hangja bársonyos és gyengéd volt.
     - Kicsit - vallottam be halkan.
     A szemhéjaim egyre jobban elnehezültek, a fejem akaratlanul Sasuke vállára hajtottam.
     Lassan elnyomott az álom.

*

/Sasuke szemszög/

     Oldalra néztem. Sakura a vállamra hajtotta a fejét, úgy aludt.
     Elmosolyodtam.
     - Alszik? - Itachi halkan suttogott.
     - Igen. Kimerítette a mai nap.
     - És most mi lesz?
     - Hazaviszem.
     - Nem úgy értettem. Mi lesz ezután? - Megnyomta az utolsó szót, a visszapillantóból engem fürkészett. Hát persze, az utat nem kell néznie.
     - Nem tudom - vallottam be sóhajtva, pedig számítottam rá, hogy meg fogja kérdezni. - Csak remélni tudom, hogy ugyanúgy érez, mint én.
     - Két kérdés: Mi van, ha igen? És mi van, ha nem?
     - Ha igen, akkor előbb-utóbb beavatom a titokba - mondtam. - Ha nem, akkor... békén hagyom, kiszállok az életéből. Miatta. De reménykedem az első verzióban - mosolyodtam el halványan. - Öhm... Itachi?
     - Hm? - nézett rám a visszapillantóból, az arcán ott virított a megszokott vigyor.
     - Nagyon megszállotnak tűnök?
     - Enyhén - nevetett a bátyám. - De inkább odaadó és szenvedélyes vagy, mint megszállott. Ezek a vámpírszerelem velejárói.
     - És gondolod... hogy ezek az érzések idővel meg fognak változni? - kockáztattam meg.
     - Őszintén? Nem hiszem. A vámpíroknál ez örök életre szól.
     - Remélem - grimaszoltam.
     Odaértünk Sakuráék házához.
     - Kösz Itachi a fuvart.- pillantottam a bátyámra.
     - Máskor is - vigyorgott.
     A karjaimba vettem az Angyalt és kiszálltam a Merciből.
     Két pillanat múlva már Sakura szobájában voltam.
     Lefektettem a lányt az ágyra és betakartam.
     - Viszlát holnap - suttogtam és kihátráltam a szobából.
     Már a földszinten jártam, a nappaliban, amikor hallottam, hogy Sakura felült, hangosan kapkodta a levegőt.
     A következő pillanatban felpattant és lefutott a lépcsőn. Az utolsó fokban megakadt a lába, elesett volna, de elkaptam.
     - Ó. - Csodálkozva nézett rám. Elhúzódott.
     - Elaludtam a kocsiban? - kérdezte óvatosan.
     - Úgy tűnik - mosolyogtam féloldalasan.
     Hallottam, hogy a mosolyomtól egy pillanatra elakad a lélegzete.
     - Sajnálom - suttogta lehajtott fejjel.
     Annyira aranyos volt, ahogy így állt előttem, lehajtott fejjel, bűnbánó arccal, hogy akaratlanul is elnevettem magam.
     - Ugyan már, nem kell bocsánatod kérned - kisimítottam egy hajtincset az arcából. Éreztem, hogy felgyorsul a szívverése.
     - Köszönöm, hogy eljöttél velem fagyizni - mormoltam halkan és kiléptem az ajtón.
     Még mindig zuhogott az eső, bár ez engem egyáltalán nem zavart.

*

/Sakura szemszög/

     Percekig csak álltam, a bejárati ajtót néztem, ahol Sasuke kiment.
     Hangos sóhaj szakadt fel a mellkasomból, lerogytam a padlóra. A szívem eszeveszett tempóban vert.
     - Huh, őrület, hogy hogy reagáltam Sasuke érintésére - gondoltam. - A szívem majd kiugrik a helyéről.
     Nagy nehezen összeszedtem magam és felálltam.
     Ekkor vettem észre, hogy még mindig az Uchiha pulcsija van rajtam.
     - Hupsz - csúszott ki a számon. - Na mindegy, majd holnap visszaadom neki - ásítottam.
     Ólmos fáradtság lett urrá rajtam. Lassan felvánszorogtam az emeletre és szinte beájultam az ágyba. Azonnal elnyomott az álom.

*

/Sasuke szemszög/

     Mogorván trappoltam le a lépcsőn - ami azért fura, mert egy vámpír nem tud trappolni.
     - Van kedved vadászni menni? - kérdeztem Itachit.
     - Naná, hogy - vigyorgott.
     Pár pillanat múlva már eszeveszett tempóban száguldottunk az erdőben.
     Az orromba csapott a zsákmány szaga.
     Nesztelenül, hidegvérrel suhantam a szarvascsorda után. Két perc múlva már három szarvassal végeztem, a torkomban enyhült a kaparó érzés.
     - Na öcsipók, mi lesz a következő lépésed? - kajánkodott Ita mellettem, miközben ledobta a földre a maga ötödik szarvasát.
     - Mért érdekel ez téged? - lepődtem meg, hiszen eddig Itachival nem nagyon beszéltünk az én magánéletemről.
     - A bátyád vagyok, tehát kötelességem tudni, hogy kivel kavar az öcsikém és figyelmezetni, ha valamit rosszul csinál.
     Nem láttam az arcát, így nem tudtam, hogy komolyan gondolja-e, vagy csak ugrat.
     - Nem fogom elsietni a dolgot. Most egy hétig nem csinálok semmi rendkívülit, csak hagyom, hagy történjenek a dolgok - feleltem határozottan.
     - El fogod mondani neki, hogy vámpír vagy?
     - Azt hiszem igen. Ha úgy fogom érezni, hogy eljött az ideje, akkor mindenbe beavatom. - Az erdő fáit fürkésztem. - Csak egy dologtól tartok...
     - Mitől? - A bátyám hangjában most nyoma sem volt a szokásos csipkelődésnek.
     - Attól, hogy ő nem fog ugyanúgy érezni, mint én. De nem baj, ha mást választ is... én csak azt akarom, hogy boldog legyen. És ha ehhez neki más kell...  elfogadom - mormoltam halkan.
     - Úristen, te vagy a történelem első vámpírmártírja - vigyorgott gonoszan. - Nem kell aggódnod ezen, fogadjunk, hogy pár év múlva már ő is közénk fog tartozni.
     - Gondolod? - vontam föl a szemöldököm.
     - Biztos vagyok benne. Senki sem tud ellenállni a vámpírvonzerőnek.
     - Rendben - motyogtam. - Nah, elég volt már, induljunk haza.
     - Okés - azzal már suhantunk is.

*

/Sakura szemszög/

     - Halihó napsugár! - ugrott a nyakamba Ino másnap reggel. - Hé, milyen pulcsi van nálad? - lepődött meg.
     - Sasukéé - vallottam be elpirulva.
     - Hoppá, mesélj csak - kuncogott szőke barátnőm.
     - Hát az úgy volt, hogy suli után meghívott fagyizni... - kezdtem bele és elmondtam neki az egész tegnap délutánt.
     - Juj, ez annyira édes - vigyorgott fülig érő szájjal Ino. - És mi lesz a folytatás?
     - Jaj, milyen vagy - böktem oldalba nevetve. - Nem tudom. Azt se tudom, hogy lesz-e egyáltalán folytatás.
     - Akarod, hogy legyen? - hunyorgott rám a Yamanaka.
     - Nagyon - árultam el. - Sasuke annyira... uh... eszméletlenül helyes, aranyos, kedves, okos, vicces, figyelmes...
     - Bele vagy zúgva - állapította meg Ino.
     - Ez erős szó - tiltakoztam. - Inkább azt mondanám, hogy tetszik.
     Észre se vettük, de már odaértünk a sulihoz. Nevetve szaladtunk fel a lépcsőkön.
     - Mi lesz az első óra?
     - Matek - fintorgott Ino, mivel ez nem tartozott éppen a kedvenc tantárgyai közé.
     A kilences, vagyis a matek-fizika terem felé vettük az irányt.
     Ahogy beléptünk, egyből észrevettem Sasukét. A második padban ült, unottan bámult ki az ablakon, de érkezésünkre felkapta a fejét. Odalépett hozzánk.
     - Szia - köszönt nekem, mert addigra Ino nagy bölcsen lelépett.
     - Szia - mosolyogtam vissza rá. - Öhm... tegnap nálam maradt a pulóvered...  visszahoztam - nyögtem ki picit elpirulva, miközben volt egy olyan érzésem, hogy az egész osztály minket bámul.
     - Köszönöm - villantotta rám féloldalas, csibészes mosolyát, amitől nekem elgyengült a térdem.
     Kellemes beszélgetésünkez sajnos bosszant módon félbeszakította a csengő, ezért kénytelenek voltunk leülni a helyünkre. Ő a második padba, én pedig az elsőbe, Naruto mellé.
     - Jó reggelt Saku-chan! - köszönt hatalmas vigyorral a képén a kis szöszi.
     - Neked is.
     - Nincs duma! - dörrent ránk a matektanár, Anko.

*

/Sasuke szemszöge/

     Ah, annyira bosszantó tud lenni az a szőke kis hiperaktív gyerek Sakura mellett.
     Annyira látrszik, hogy imponálni akar neki, és Sakurát ez teljesen hidegen hagyja.
     Pff....szánalmas.
     De mégis, most, matekon, ő ül mellette. El kell viselnem a kis mitugrászt. Csak az nyugtat meg, hogy látom, hogy az Angyalt nem érdekli.
     - Még jó - sóhajtottam.
     Az oxigénnel együtt a tünemény friss virágillata mámorítóan tódult a tüdőmbe, bár most lényegesebben szelídebb volt a kaparó érzés, mert tegnap voltam vadászni.
     Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért lélegzem. 
     Megszokás - szokta mondani Jashiro. - És azért is csináljátok, hogy ne tűnjön fel az embereknek, hogy mások vagytok.
     Kibámultam az ablakon.
     Hirtelen... a nap előbukkant a sötétszürke felhők közül, besütött az ablakon.
     Megbabonázott a látvány. A napsugarak Sakura bőrét és rózsaszín haját tündöklő ragyogással vonták be.
     - Angyal... - suttogtam nagyon halkan.

- Jé, Saku-chan, hogy ragyogsz - kommentálta az eseményt Naruto, a szája tátva volt - még jó, hogy nem csorgatta a nyálát.
     Az Angyal felnevetett, csilineglő hangja  csak úgy úszott a levegőben.
     - Hé, én akartam mondani neki, hogy milyen gyönyörű - szólalt meg bennem egy gonosz kis hangocska.
     A pillanatnak vége szakadt, ugyanis a napot újból eltakarták a felhők és Anko is elordította magát, hogy "KUSS LEGYEN", ígyhát folytatódott a matekóra.