Mérhetetlen düh gyülemlett fel bennem. Ő volt a legjobb barátnőm… Hogy tehette ezt? Hisz régen szerette… Vagy ez is csak egy hazugság volt, miből már oly sok van ebben a világban? Valószínű. Én csak egyet tudok: ezt meg kell bosszulnom!
- Mond, miért tetted? – kérdeztem hirtelen. Tudnom kellett végre az igazságot! – Miért ölted meg?? – kiáltottam. Elvigyorodott, látva szenvedésemet. Utáltam, teljes szívemből, és ezt ő is tudta. Olyan volt, mintha nem is ember lenne. Inkább démon…
- A válasz egyszerű : bosszúból! – válaszolta könnyedén. Bosszú? Úgy látszik, manapság már mindenki ezzel küszködik.
- Szánalmas vagy, Itachi! – jegyeztem meg gúnyosan. – Nem látsz tovább az orrodnál? Chh… Várj, kitalálom. E mögött is Sasori áll. Igaz? És ne hazudj, mert felesleges!
- Az eszed vág, mint a borotva, édes Sakura! – csóválta meg a fejét még mindig ugyanúgy vigyorogva.
- Nem tudom, mi szörnyűbb… Hogy édesnek hívtál, vagy hogy ezt pont te mondtad, és nem az öcséd?! – sóhajtottam szánalmamat kifejezve. Elkomorult.
- Mi köze ehhez az öcsémnek? – értetlenkedett.
- Ó, hogy te nem tudod… - döntöttem enyhén oldalra a fejemet ártatlanul.
- Felvilágosítanál, cicabogár? – vigyorodott el újra. Undorító…

*

- Na oké Temari, mindent hallani akarunk! MOST! – kiáltotta idegesen Hinata. Elege lett abból, hogy ő semmit se tud. Végképp elvesztette a fonalat. Temari megfordult. Arca hideg volt, és komoly.
- Figyeljetek! Ez most nem Sakuráról, nem Inoról, és nem másról szól! Ez mindenkiről… - hajtotta le a fejét. Hidegen pásztázta a földet.
Hirtelen Naruto és Shikamaru ugrottak Tenten mellé. A lány összerezzent, de nem szólalt meg, csak csodálkozva nézte őket.
- Mit kerestek itt? – kérdezte végül Hinata, összeszűkült szemekkel.
- Én? – pillantott a lányra Naruto. – Jóvá szeretném tenni! – jelentette ki komoran. Mintha Hinatát nem is ismerné…
- Ugyan mit? – vigyorodott el Hinata, és csípőre tette a kezeit.
- Azt, amit AZON a napon tettem…Sakura ennyit megérdemel! - nézett volt barátnője szemébe. Ő csak bólintott, és érdeklődve nézett Shikamarura, aki azonban nem viszonozta a pillantást. Temarit fürkészte. Csend telepedett le. Mindenki a szőke lányt nézte, aki bizonytalanul nyúlt zsebébe.
- Gondold át! – szólalt meg váratlanul Shikamaru.
- Ezen már nincs mit meggondolni! – rázta meg a fejét enyhén Tema. – Shikamaru! – nézett komolyan barátja szemeibe. – Harcolnunk kell! – jelentette ki feszülten. – Magyarázhatnám napestig is, talán akkor se esne le… A világ veszélyben van! Ismertétek mind az Akatsuki-t, nem? Még te is, Tenten! Híre ment, miket tettek… És ma… Visszatértek, semmi kétség. Itachi már Sakurával harcol! Sasori sem fog sokat késni, és ha jól számítom, a banda többi tagja sem! Én képes vagyok arra, amire Sakura is! Harcolni fogok… - mondta elszántan. Szemeiben vad tűz égett. Sosem volt még ilyen… Barátai komolyan hallgatták, végül bólintottak.
– Tenten! Kérjük a gyilkos kiképzést! – pillantott Hinata halál komolyan a lányra.
- Sajnos erre nincs időnk! – rázta meg a fejét. Zsebéből elővett három kunait. Adott egyet-egyet mindenkinek, kivéve Temarinak. A szőke elővette a sajátját, minek a nyelén egy világoskék madzag lógott. – Kakahitól van, igaz? – kérdezte Tenten. Barátnője bólintott. Egy pillanatra megakadt tekintete a madzagon, majd szorosan megfogta a kés nyelét.
- Gyerünk! – kiáltotta, és sebesen futni kezdtek. Temari elszántan haladt elől. Bevillant neki egy emlék. A jelente, mikor Sakura elkapta a rablót a plázában.
„- Tudod, hogy Dei-kun büszke lenne rád! – mosolyodott el halványan, majd ő is kisétált.” „Valószínűleg most is büszke lenne rád… Ránk! Nem hagyjuk, hogy a világ elvesszen… Segítek neked, Haruno Sakura! Erre valók a barátok…” – gondolta.

*

- Szóval az öcsém elárult engem? Nos, ez igen aggasztó! – tűnődött el Itachi. – Azonban a helyzeten nem változtat. Tudott vagy sem arról, mire készülünk, már jelentéktelen! A lényeg itt áll előttem, félelemmel, dühvel és mérhetetlen elszántsággal! – vigyorgott továbbra is gúnyosan. Csapdában éreztem magamat. Szükségem lett volna egy kis energiára, egy kis reményre, azonban ezekből egy csepp sem volt. Tekintetemet az égre emeltem, és vártam az égi csodát. Hirtelen egy kunai suhant át az égen. Igen, egy kunai, a végén egy világoskék madzaggal. Kerek szemekkel néztem, ahogy egyre elhalványul az alakja, majd eltűnik látókörömből.
Elővettem egy kunait, és kezemmel végigsimítottam a hajamon. Egy tincset vágtam le belőle. Szinte világított az éjszakában. Gondosan a fegyver végére kötöttem, és elhajítottam. Itachi feje fölött suhant el.
- Nem talált! – jegyezte meg.
- Nem is neked szántam! – vigyorodtam el.
Itachi megfordult. Vigyorogva nézett farkasszemet öccsével. A harc megkezdődött… Sasuke érzelemmentesen rontott neki bátyjának. A kuani kések csattanásával telt meg az éjszaka. 8 árny tűnt fel az égen. Tudtam, én sem állhatok tétlenül tovább.
- Temari, hol a francban vagy máár? – kiáltottam. Mintha villám hasított volna végig a sötétségen.
- Itt! – hallottam barátnőm hangját. A fa ágáról lepillantottam a földre. Temari állt ott, és vigyorgott. Hinata, Naruto, Shikamaru és Tenten is vele voltak. – Végre! Hol a csudában voltatok eddig? – szegeztem nekik tettetett dühvel a kérdést. Hirtelen egy ördögi kacaj hangozz fel a tetőről. Rémülten kaptam oda tekintetemet. Itachi véresen ugyan, de még mindig talpon állt. Sasuke azonban…
- SASUKE! – kiáltottam pánikszerűen. A teste élettelenül zuhant lefelé a több méter magasból. Gyorsan a lent állókra kaptam fejemet, mire Naruto és Shikamaru a falhoz futottak, és még ideében kapták el Sasukét.
- Sakura! – hallottam a nevemet. Az erélyes hang csakis kizárólag Sasorié lehetett. Szemeimmel csak őt kerestem. Ebben a pillanatban egy nagy robbanás rázta meg az iskola tetejét. Újra oda kellett koncentrálnom. Itachit messzire repítette a robbanás, egyenesen egy fának szegezte testét. A tető csúcsán viszont egy szőke hajkorona jelent meg…
- Lehetetlen… - suttogtam. Kikerekedett szemekkel néztem Őt… - Dei-kun! – kiáltottam. Ő csak állt ott, és nézett rám mosolyogva.
- Te meghaltál! – kiáltotta Sasori dühödten. Végre megláttam. Egy ház tetején állt. Ő, és az Akatsuki.
- Akkor most szerinted itt lennék? – kérdezte higgadtan Deidara. Kezeit keresztbe fonta, és úgy állt ott, mintha csak a mentőangyal lenne. De nem az volt…
- Ugyan Sasori! – fordultam felé gúnyosan, csípőre tett kezekkel. – Egy gyilkos mindig hidegvérrel néz áldozata felé! Nem emlékszel? Még te mondtad nekem! Jó tanár voltál, úgy látszik. Kakashi azonban még nálad is jobb volt! – néztem rá komoran. Sasori viszont lehajtotta a fejét, hogy ne lássam a szemeit. Ördögien elvigyorodott.
- Kezdődik a játék, Haruno Sakura! – suttogta, mégis tisztán értettem. Pezsegni kezdett a vérem…