Süt a nap, meleg az idő, a tengerparton sütkérezünk, és… Na igen, ez megy Hawaii-on. Na de itt, Tokióban?

Térj észhez!

Sakura nyújtózkodva ült fel az ágyában. Az órára pillantva látta, hogy este fél nyolc van. Kissé össze volt zavarodva. Nem sejtette, hogy ilyen fáradt. Máskor sose aludt ennyi ideig. Rátámaszkodott a térdeire, és gondolkodni kezdett.
- Emlékezz, Sakura! – suttogta, miközben maga elé meredt. De hiába akart visszaemlékezni arra, mit is mondott tegnap Tenten, nem jutott az eszébe. – Francba – szitkozódott, azzal felállt, és a szekrényéhez lépett. Gyorsan magára kapott egy fekete pólót, egy sötétkék pulóvert és egy fekete térdig érő szoknyát. Amíg a lépcsőn ment lefelé, azzal bajlódott, hogy a hajából kifésülje a csomókat. Néhányszor hangosan el is káromkodta magát. Viszonylag hamar kiirtotta a gubancokat. Megivott egy bögre kávét, és belebújt fehér magas sarkújába. Gondolkodás nélkül elindult, maga után hangosan becsapva a bejárati ajtót. Szélsebesen futott az utcákon. Nem törődött vele, hogy mindenki őt nézi. Épp elegen bámulták régen is, hozzászokott. Elszántan ment előre, és magában azon gondolkozott, minek épp a magas sarkút vette fel, mikor tudta, hogy futni fog. Sóhajtott egy nagyot, és megállt. A lábaira meredve pillantott lefelé. Basszus, hiszen ez nem Amerika! Ébresztő, Sakura! – csapott a homlokára, és kikapcsolta lábbelije csatjait. Gyorsan kilépett a szandálból, és felvette őket. Kezében a cipőivel futott tovább. Arcára mosoly ült ki, mikor látta, hogy az embereket nem zavarja, mit tett. Számukra ez hétköznapi dolognak számított.
- Sakura!
A lány megtorpant. Visszatolatott, és kíváncsian pillantott be egy étterembe, ahol egy pult mögül kedves, fiatal női arc mosolygott rá. Sakura szintén elmosolyodott. Kezét intésre emelte, de mikor meglátta, ki áll a nő mellett, elkomorult. Biccentett egyet a férfinek.
- Bocs, Ayame. Sietek – kért elnézést a nőtől egy rejtett fintor kíséretében, majd gúnyos mosolyt küldött még a férfi felé, és elfutott. Ayame csodálkozva pillantott utána.
- Szerinted mi baja? – kérdezte aggódva a mellette állótól. A férfi lepillantott a nőre, hisz egy fejjel magasabb volt nála. Vállat vont.
- Biztosan az öcsém miatt ilyen. Egy órakor száll le a gépe.
- Sasuke hazatér? – mosolyodott el vidáman Ayame. A férfi bólintott. – Ugyan, Itachi! Lehetnél egy fokkal lelkesebb is – gúnyolódott a nő, és töltött a férfinek egy pohár wiskyt. Itachi egy hajtásra megitta az egészet.
- Ugyan, miért?

**

Sakura szemeibe könnyek gyűltek, de nem hagyta, hogy végigfolyjanak az arcán. Már minden világos volt számára. Tudta, miért kínozza bűntudat, mióta hazatért. Hát persze, nyilvánvaló volt az első perctől kezdve! Akaratlanul is elszomorította őt az emlék. Akár négy éve volt, akár nem, megtörtént. Lefeküdt Itachival azon az estén, mikor elhagyta a várost. Hiába tudta, hogy Ino még a fiúval jár. Hiába tudta, hogy két fiú is szereti. Ez akkor nem érdekelte. Itachi kedves volt hozzá, gyengéd, és megértette. Úgy, mint annak idején. Sakura mégis szakított vele, és nehezen, de be kellett látnia, hogy nagy hiba volt feltépni azt a sebet. Már nem szerette Itachit. Csupán úgy tekintett rá, mint a bátyjára.
Felpillantott az épületre, amit alig két napja hagyott el, végre megkönnyebbült szívvel. Most viszont mégis ugyanolyan súlyosnak érezte, mint mikor még a repülőn ült. Sóhajtva nyomta be tenyerével az üvegajtót. Körbepillantott. Ino hangját hallotta a hangosbemondóból, és a bűntudat ismét rátört. Lehet, Itachi miatta szakított Inoval? Nem, biztos, hogy nem! Arcára erőltetett egy mosolyt, és a kijelzőre pillantott. Még negyed óra volt hátra a gép érkezéséig. Leült hát egy székre, bal lábát keresztbevetette a másikon, és kezeit az ölébe helyezte. Türelmetlenül dobolt ujjaival a térdén. Érezte, ahogy a szíve egyre hevesebben ver. Látta a szemei előtt Sasuke arcát. Mindennél jobban szerette volna már átölelni őt.

**

A repülőgép már közel járt útja végéhez. Egy nő lépdelt végig mosolyogva a gépen, hogy az alvó utasokat felébressze, és szóljon nekik, hamarosan leszállnak. Lassan megrázta a vállát egy fiatal férfinek is. A - szinte még – fiú felnyitotta fekete szemeit, és komoran nézett a nőre.
- Lassan leszállunk – közölte a nő rezzenéstelen tekintettel, és tovább ballagott. A fiú sóhajtott, és kezével megtámaszozta a fejét. Eltöprengett egy pillanatra. Szemei felcsillantak a felismerésen. Hiszen egy hónapig volt távol! Lehet, Sakura már azóta rég hazatért. Halványan elmosolyodott, és elégedetten hátradőlt.

**

Sakura Ino hangjára összerezzent. Nem az a monoton, gépiesen csengő hangja hangzott fel a hangosbemondóból. Nem, most szokatlanul vidám volt. Sakura elmosolyodott, mikor meghallotta, hogy az európai gép éppen ekkor landolt. Megértette Inot, ő is éppolyan vidám volt – ha nem vidámabb. Felpattant, de nem mozdult egy tapodtat sem. Biztos akart lenni benne, hogy ezzel a géppel érkezett-e Sasuke. Az embereket figyelte, akik most léptek a helységbe. Némelyikük komoran haladt előre, de volt, aki széles mosollyal nézett körbe. És ekkor Sakurának szinte sikítani lett volna kedve. Bár nyugodt szívvel sikíthatott volna, valószínűleg ezt senki sem találta volna furcsának. Mégsem sikított, csak állt, és mosollyal az arcán figyelte a fiút, aki vele szemben, döbbenten pislogott rá. A lány viszont már nem bírta türtőztetni magát. Odafutott a fiúhoz, és a nyakába ugrott. Könnyei végigfolytak az arcán, és sötét foltot hagytak a fiú pólóján.
- Úgy hiányoztál – hallotta a számára megnyugtató, kedves hangot. Milyen régen is hallotta Sasuke hangját!
- Te is nekem – engedte el a fiút Sakura. Mélyen a fekete szempárba nézett. – A szemed ugyanolyan gyönyörű, mint régen! – suttogta. Sasuke elmosolyodott, és végigsimított a lány arcán. Sakura megragadta a fiú kezét, és lassan az arcára helyezte, majd a másikért nyúlt, és ujjait összekulcsolta Sasuke ujjaival. A fiú mindezt némán figyelte, majd újra a lány szemeibe nézett.
- Olyan másnak látlak – suttogta bizonytalanul. Sakura halványan megrázta a fejét.
- Ugyanaz a lány vagyok, akit régen szerettél – mondta halkan, mosolyogva. Sasuke lehunyta fekete szemeit, majd egy pillanat múlva felnyitotta őket.
- Nem csak régen. Még most is – jelentette ki határozottan. Lassan közelebb lépett a lányhoz, aki még két apró lépést tett előre, és teljesen hozzásimult a fiú testéhez. Sasuke ezt érezve elvigyorodott, és lassan ajkait összeérintette szerelme ajkaival. Sakura egy szempillantás alatt viszonozta a csókot, és nyitotta ki ajkait. Régen várta már ezt a csókot, kerek négy éve. Azt a szenvedélyes, lágy, kellemes bizsergető, mély csókot. A pillanatot azonban egy erőltetett, fuldoklásnak hallatszó, fülsértő hang szakította félbe. Sakura kíváncsian pillantott át Sasuke válla felett. Szemei kikerekedtek, mikor meglátta a lányt. Hosszú, vörös haja olyan volt, mint rége. Fekete keretes szemüvege sem változott. Lila ruhája szorosan feszült bőrére. Sakura a látványt egyenesen undorítónak találta, ezt mégsem mutatta.
- Szia, Karin – morogta kedvetlenül. Sasuke megfordult. Elfintorodott, látva a gúnyosan mosolygó lányt.
- Szia, Sakura! – köszönt érzelemmentes hangon Karin. Szemei mintha szikrákat szórtak volna a lány felé, majd tekintete átvándorolt a fiúra. Szélesen elmosolyodott, és egyik kezét csípőre tette. – Áá, az álompár újra együtt – jegyezte meg gúnyolódva. Sakura tisztán kihallotta hangjából a féltékenységet. A lány, akit akár ősi ellenségének is nevezhetett volna, tartotta magát a stílusához. – Bocsánat, hogy megzavarom ezt a… hm… megható pillanatot, de Ino kérte, hogy menj fel hozzá – mondta kelletlenül, és a felső emeleti, üvegfalas helységre mutatott. Sakura nem látta, mi van ott, de biztosra vette, hogy Ino látja őt, és mosolyog, méghozzá eléggé szélesen. Sakura viszont nem mozdult egy tapodtat sem, hanem merően Karint fürkészte.
- Te itt dolgozol? – kérdezte kíváncsian, és gondolatai elkalandoztak. Nem egy olyan lányt látott, mint Karin, és csöppet sem tartott érdekesnek, hogy a lány hova jutott. Amerikában rengeteg hozzá hasonlóval találkozott, és már-már megszokottnak találta, hogy minden utcasarkon lát egy kihívóan öltözködő lányt. Vagyis hétköznapi dolog volt, mert sok ember nem keresett úgy, mint ahogy szükséges lett volna.
- Igen, úgy… néhanapján – válaszolt csöndesen Karin, és Sakura látta, hogy a tekintete egy pillanatra a falnak támaszkodó, idegen fiúra ugrik. Sajnálta Karint, még ha az ellensége is volt, de nem tudott mit tenni érte. Valójában, Sakurát is sok minden kötelezte. Túl sok minden.
- Értem – bólintott, és Sasukéhoz fordult. Egy gyors csókot nyomott ajkaira, és elfutott az üvegfalú helység felé. Sasuke nézte távolodó alakját, majd mikor a lány eltűnt, Karin felé fordult.
- Suigetsu mit akar tőled? – kérdezte összeszűkült szemekkel. Nem kedvelte ő se a lányt, de régen nagy segítségére volt, így tartozott neki.
- Tudod, hogy a szüleim… csődbe mentek. Szükségem van a pénzre, és…
Karin megakadt. Szemeibe lassan könnyek gyűltek, de hamar letörölte őket. Újra felvette mogorva, érzelemmentes külsejét.
- Suigetsu rendes srác. Nem úgy, mint te, a megtestesült rossz kisfiú – vigyorodott el kacéran, és végigsimított a fiú arcán, majd homlokon pöckölte. – Ne aggódj apu, tudok vigyázni magamra – gúnyolódott, azzal megfordult, és kecsesen odasétált a falnak támaszkodó sráchoz. Megragadta a karját, és lerántotta magához, mivel a fiú egy fejjel magasabb volt nála. Sasuke gusztustalannak találta azt a csókot, de úgy gondolta, Karin tudja, mit csinál. Lehunyta szemeit, és megrázta a fejlét. Ekkor viszont hirtelen elterült a padlón, és érezte, hogy egy súlyos test nehezedik rá.

**

Ino csak ült és ült és várt. Hallotta, amint a háta mögött lévő ajtó kinyílik, de nem fordult meg. A mikrofonba bemondta, hogy a Franciaországból érkező gép fél óra múlva leszáll, majd felállt a székéből. Megfordult, és rámosolygott barátnőjére.
- Kumiko, te jössz – kiáltotta. Egy fekete hajú lány lépett be mosolyogva, és elfoglalta Ino helyét. Ino odalépett Sakura mellé, és intett neki, hogy menjenek. A sötét folyosón, amin végighaladtak, hideg szellő fújt végig.
- Máris vége a műszakodnak? – kérdezte csak úgy mellékesen Sakura. Ino megrázta a fejét, és belépett egy ajtón. Ez is üvegfalas volt, de itt kényelmes fotelek és egy kanapé foglalt helyet. A szőke lány leült a kanapéra. Sakura mellé ült, és hátradőlt.
- Most a gyakornok van próbatételen – magyarázta Ino, és lebámult a nyüzsgő emberekre az üvegfalon keresztül.
- Igen? Az jó. Térjünk a lényegre! Miért hívtál? – érdeklődött türelmetlenül Sakura. Ino elvigyorodott, de nem válaszolt rögtön. Tekintetével még mindig az embereket nézte, és nem barátnőjét. Talán tart valamitől – gondolta Sakura, és magában azért imádkozott, hogy ne valami súlyos terhet bízzon rá Ino. Volt már elég gondja, csak nem tudott róluk.
- Láttalak titeket – mondta halkan a szőke, és Sakura kihallotta a hangjából, hogy valójában nem ezért akart vele beszélni.
- Ino, kérlek. Tudod, hogy nekem elmondhatod – győzködte a lányt. Ino elkomorult. Számított erre a mondatra, de nem sejtette, hogy ilyen meggyőzően fog csengeni.
- Tetszik Shikamaru – suttogta erőtlenül, és végre Sakura szemeibe nézett. A lány teljesen ledöbbent a hallottaktól. Tudta, ha ezt Temari is hallotta volna, már kitört volna a harmadik világháború. Hiszen Temari még szerette a fiút. Az ördögbe is – bosszankodott magában Sakura. Nem állhatott se Ino pártjára, se Temariéra. Azt a nehéz aranyközépút féleséget kellett megtartania.
- És… te tetszel neki? – kérdezte óvatosan. Ino megrázta a fejét, mire Sakura már épp sóhajtott volna fel, de ezt a cselekedetét a lány hangja megállította.
- Nem tudom – motyogta. – De… Temari a barátnőm, és ő még mindig szereti Shikamarut! Most mit csináljak? Tudod, hogy sose bántanám meg Temarit, de mióta én és Itachi szétmentünk, nincs senki, aki úgy szeretne, mint ő, és Shikamaru… nagyon kedves fiú! Sokszor segített már, és néha…
- Rendben, értem – vágott barátnője szavába Sakura. – Figyelj! Ki kell derítened, Shikamaru mit érez, de Temari jelenlétében légy óvatos, rendben?
Ino bólintott, és halványan elmosolyodott. Sakura felállt, és az üvegfalhoz lépett. Hirtelen kitört belőle a nevetés, mire Ino is odalépett, hogy lássa, mit talál olyan viccesnek a lány. Ajkai vigyorra húzódtak, és pár perc múlva már ő is nevetni kezdett.

**

- Uzumaki, szállj le rólam! – morogta Sasuke a földről. Naruto viszont nem tudott felkelni.
- Majd ha Neji megmozdul – mondta, és megpróbálta lelökni a fiút magáról, de ezzel nem sokat ért el.
- Ezt Shikamarunak mondd, ő aludt be már megint – zsörtölődött a Hyuuga fiú. Tenten, Hinata és Temari, akik nem messze álltak tőlük, szakadtak a röhögéstől.
- Ezek már megint megcsinálták – vigyorgott Temari. Hinata is elvigyorodott, és megforgatta a szemeit.
- Mint egy csapat óvodás! – nevetett.
- Fúúj! – kiáltott fel ekkor Neji. – Valaki szedje le rólam, most rögtön! Jézusom! Ez annyira gusztustalan!
Tenten egy darabig csak nézte kerek szemekkel a jelenetet, majd újra kitört belőle a nevetés.
- Marha vicces – morogta Neji, és kézfejével letörölte az arcáról a Shikamaru szájából rácsöppent nyálat. Mintha az égből érkezett volna segítség, egy kar megragadta Shikamaru pulóverét, és egy rántással a földre dobta a fiút, aki csak egy horkantással jelezte, hogy nem tetszett neki a dolog, majd aludt tovább.
- Igazán otthon hagyhattátok volna. Tudjátok, hogy neki a nap legfontosabb része az este, mikor végre aludhat egy jót – jegyezte meg mosolyogva Sakura, és kezét nyújtotta Nejinek, hogy felhúzza. A fiú elfogadta a segítséget, és talpra állt. Sasuke lelökte magáról Narutot, aki méltatlankodva fonta keresztbe karjait a földön ülve.
- Kösz haver, hogy felsegítesz – motyogta, és feltápászkodott.
- Nincs mit, máskor is – gúnyolódott Sasuke. Naruto viszont most nem törődött vele.
- Valaki hiányzik – gondolkozott hangosan. Sasuke furcsán nézett rá.
- Ki? – kérdezte. Naruto vállat vont, Tenten viszont ugrálni kezdett.
- Óóó, én tudoom! – kiáltotta izgatottan. Ino, aki ekkor lépett a társasághoz, már épp szólalt volna meg, de Tenten rákiáltott. – Nehogy megmondd, Ino! Én akarom!
Ino értetlenül vonta fel a szemöldökét. Újra szólalt volna meg, de Tenten ismét rászólt.
- Én mondom meg!
- Akkor mondd már! – forgatta meg a szemeit ásítva Shikamaru.
- Nahát, felkeltél – jegyezte meg gúnyosan Temari, keresztbefont karokkal. Shikamaru, aki a földön ült törökülésben, felpillantott rá, és unottan elfintorodott.
- Tenten, mondd már az Isten szerelmére! – mondta türelmetlenül Neji. A lány abbahagyta az ugrálást. Furcsán meredt maga elé, egyik szemöldökét felvonva, kerek szemekkel.
- Elfelejtettem – suttogta elképedve. Hinata a homlokára csapott, Sakura viszont elvigyorodott.
- Én tudom, ki! Deidaraaaaa! – sikította a végét, mivel valaki felemelte és a karjaiba kapta. Mindenki tátott szájjal figyelte, ahogy Deidara csodálkozva nézte őket, karjaiban a rúgkapáló Sakurával.
- Deidara, marhára örülök, hogy látlak, de TEGYÉL LE, SÜRGŐSEN! – ordította a lány, mire a fiú könnyedén letette őt, és megvonta a vállát.
- Túl hamar felkapod a vizet, Pinky – vigyorgott sunyin Sakurára, aki rémisztően ördögi tekintetet vetett rá. – Visszaszívom, nyugi – emelte gyorsan kezeit maga elé Deidara. Sakura felsóhajtott, és látszólag megbocsátott, de valójában még midig fortyogott magában. Deidara kiskorában gúnyolta folyton Pinkynek őt. Mivel együtt nőttek fel, érthető is volt, hogy ilyen jóban vannak, de a régi „sebek” feltépése hiba volt. Sakura sose szerette, ha utalásokat tettek a hajára, ráadásul… Itachi régen mindig így hívta őt. Már megint Itachi – futott át a gondolat a lány fején, és már épp tört volna rá újra a bűntudat, mikor valaki a vállára tette a kezét. Megfordult, és egyenesen Sasori barna szemeibe nézett. Olyan furcsa, ismerős csillogást látott a szempárban. Térj észhez! A múlt nem fontos már. A jelen a jövő sorsát kockáztatja. Koncentrálj! – mondta magának, de hiába próbált visszatérni a régi emlékekből. Kötve volt hozzájuk.

**

- Szerintem akkor is hiányzik még valaki – morfondírozott Naruto. Tekintetét a plafonra emelte, és akkor hirtelen beugrott neki. De úgy látszik, a többieknek is. Egyszerre kiáltottak fel.
- KANKURO!!