/Sakura szemszög/

     A nap szédületes kábulatban suhant el, én pedig arra eszméltem,hogy kicsöngettek az utolsó óráról is.
     - Van valami programod a délutánra? - kérdezte Sasuke, miközben  összepakoltunk.
     - Azt hiszem nincs. Miért? - próbáltam laza hangot megütni, de szívdobogva vártam a választ.
     - Talán fagyizhatnánk egyet - hamiskás, féloldalas mosolyt villantott rám. Annyira helyes volt, hogy akaratlanul is ledermedtem.
     - Öhm... jól hangzik - feleltem egy kis késésel.
     - Rendben. Akkor találkozzunk fél háromkor a Cherry és Spring utca sarkán -kacsintott rám vidáman és kiment a teremből.

(Megjegyzés: az utcaneveket én találtam ki, tudtommal a Naruto c. animében nem szerepelnek.- Miyo-chan)

     Én pedig egy darabig bámultam magam elé, mint akit megbabonáztak, aztán én is hazafelé indultam.
     Mivel nem tudtam, hogy mire számítsak, egy fekete háromnegyedes farmert vettem fel, fehér ujjatlan toppal. A hajamat kibontottam a reggeli kontyból, így a tincseim puhán omlottak a vállamra.
     Elégedetten szemléltem meg a tükörképem és elindultam a találkozó helyszínére.
     Ő már ott várt rám, Végigpillantottam rajta. Fekete, enyhén koptatott farmert viselt, sötétszürke pólóval, lazán becipzározott fekete pulcsival.
     Szinte el is képzeltem, ahogy ebben a szerelésben végigmegy a kifutón, miközben a kommentátor a következőket mormolja a mikrofonba: Szolíd vagányság! Tökéletes össseállítás délutáni programokhoz, fagyizáshoz, sétához.
     - Szia - bársonyos hangjával kiragadott a töprengésemből. - Nagyon csinos vagy - kacsintott.
     - Kösz - pirultam el.
     Halkan felnevetett.
     - Indulhatunk fagyizni? - pillantott rám derűs-huncutan.
     Félénken bólintottam.
     Konoha legjobb cukrászdájába mentünk, az Ice Cream Paradise-ba. (Saját kitaláció- Miyo-chan)
     - Egy gombóc pisztáciát kérek - mondtam a pultosnőnek és a pénztárcámért nyúltam, de Sasuke elkapta a csuklóm.
     Összerezzentem, mintha könnyed áramütés szaladt volna át rajtam. Az érintése hűvös volt, bársonyos, de mégis kemény.
     - Én hívtalak meg, szóval szó sem lehet róla, hogy te fizess - mondta a srác ellentmondást nem tűrő hangon, miközben a pultra csúsztatta a pénzt.
     - De... - próbáltam ellenkezni.
     - Nincs de.
     - Jól van - sóhajtottam durcásan, mire lassan elengedte a csuklóm.
     A nő odaadta a fagylaltot.
     - Köszönöm - mormoltam.
     Leültünk a cukrászda egyik eldugott kis sarkába egy elegáns, csokoládébarna bőrkanapéra.
     Mivel szeptember eleje felé járt az idő, nem volt annyi vendég és olyan érzés fogott el, hogy mindenki minket bámul.
     - Te hogy-hogy nem eszel fagyit? - néztem Sasukére.
     - Nem szeretem - vallotta be mosolyogva.
     - Hogy lehet ezt nem szeretni? - motyogtam, inkább csak magamnak és nyaltam egyet a fagyimból. Nagyon finom volt.
     - Szóval, rólam már inden érdemlegeset tudsz, most te mesélj magadról - mondtam, mikor újból ránéztem.
     Az arca hirtelen óvatos lett, tartózkodó.
     - Október 9-én leszek 17 éves, imádom a sebességet és szeretek motorozni. A bátyámmal, Itachival és a fogadott szüleimmel Selene-vel és Jashiroval élek együtt - hadarta bársonyos hangján.
     - Örökbefogadtak?
     - Igen, még kisbaba koromban. Az édesanyám belehalt a szülésbe, az édesapám öngyilkos lett. - A hangja tárgyilagos volt.
     - Ó, sajnálom - sütöttem le a szemem. Tovább ettem a fagyimat.
     - Nem kell sajnálnod, Selenét és Jashirot vér szerinti szüleimként szeretem és ők is engem. - Kihallatszódott a hangjából a tisztelet.
     Erre nem tudtam mit mondani. Halkan beleharaptam a fagyim tölcsérébe.
     - Kérdezhetek valamit? - Gyönyörű szemeivel az arcomat fürkészte, mintha az latolgatná, hogy hogy fogok reagálni.
     - Ühüm - bólintottam tétován.
     - Mit akar tőled Sasori?
     Nagyot sóhajtottam. Valahogy számítottam rá, hogy ezt egyszer meg fogja kérdezni.
     - Sasori már gólya korunk óta járni akar velem, de én folyton visszautasítom. Fél éve már egyre erőszakosabban próbálkozik. - Kinéztem a cukrászda ablakán. Az égen viharfelhők gyülekeztek.
     - Hogy érted azt, hogy erőszakosabban? - szisszent fel az Uchiha.
     - Hát... volt, hogy tapizott... megpróbált megcsókolni... követett hazafelé... megfenyegetett...
     Láttam, hogy ökölbe szorítja a kezét, éjfekete szeme elsötétült.
     - És ezt te hagyod?
     - Csak a szája nagy, nem gondolja komolyan - vontam meg a vállam.
     - Pedig a múltkori eset elég komolyan látszódott - morogta halkan.
     Tovább ettem a fagyimat.
     - Mondj valamit - kértem.
     - Mit szeretnél? - Csibészes mosolyától kihagyott egy dobbanást a szívem.
     - Bármit. Nem szeretem a csendet - motyogtam.
     - Rendben, akkor kérdezek tovább. - A hangján hallatszódott, hogy élvezi a dolgot. - Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?
     - Ez jó kérdés - tűnődtem. - Sok mindent. Táncolni, görkorizni, sétálni, zenét hallgatni, olvasni, a barátaimmal lógni... 
     - Ino a legjobb barátnőd, igaz?
     - Igen. Bár mióta Saival együtt jár, a barátságunk eléggé meglazult. - Még engem is meglepett a hangom szomorú csengése.
     - Szóval téged zavar, hogy van pasija?
     - Nem, nem zavar. Örülök, hogy boldog. Fordított esetben ő is biztos ezt gondolná.
     - Ezek szerint te most nem jársz senkivel? - hunyorgott rám, éjfekete szeme szinte izzott.
     - Nem, nem járok - erősítettem meg.
     Bekaptam az utolsó falat fagyit is.

*

/Sasuke szemszöge/

     Nincs senkije! Várható volt, de mégis, ez a tény földöntúli örömmel töltött el.
     De egy gonosz hangocska is megszólalt a fejemben: kizárt dolog, hogy ez az angyal valaha is veled járjon, vámpír! Hiszen azzal veszélybe sodornád! Ezt akarod?
     - Nem, nem akarom, hogy rettegnie kelljen - válaszoltam gondolatban a hangnak.
     Sakura eközben megette a maradék fagyit és jóízűen megnyalta a száját.
     Hirtelen olyan erős késztetés tört rám, hogy megcsókoljam azokat az édes kis cseresznyepiros ajkakat, hogy szinte már fájt.
     Összeszorítottam az állkapcsom.
     Az Angyal arca meglepetté vált, nem értette a hirtelen hangulatváltozásom.
     - Ízlett a fagyi? - kérdeztem, csak hogy eltereljem a figyelmét.
     - Igen, nagyon finom volt.
     Jött egy vendég a cukrászdába, megéreztem az ajtón beáramló hűvös levegőt. Furcsán esőszagú volt.
     Sakura megborzongott a hideg fuvallattól, hallottam, ahogy összekoccannak a fogai.
     Habozás nélkül levettem a pulóveremet, odaadtam neki.
     - Nem akarom, hogy megfázz - mormoltam, elővéve legcsibészesebb mosolyomat.
     Hallottam, hogy a szíve kihagy egy dobbanást és ez különleges boldogsággal töltött el. Talán van esélyem...
     Tétován elvette a pulóvert, belebújt. Kicsit nagy volt rá, az ujjánál csak az ujjai látszódtak ki. De eszméletlenül aranyos volt így.
     - Köszönöm... - motyogta.
     Kint ekkor villám cikázott át az égbolton, hatalmasat dördült az ég.
     Bár eddig tisztes távolban ültünk egymástól a kanapén, a mennydörgés hangjára Sakura ösztönösen közelebb húzódott hozzám.
     A következő pillanatban elkezdett szakadni az eső. Kinéztem az ablakon és a vízfüggöny szinte egybefüggő volt.
     - Csodás - morogta Sakura, a hangjában kétségbeesés csendült.
     - Hazavigyelek kocsival? - ajánlottam fel.
     - Nem kell, hazamegyek én gyalog.
     - Nem hagyom, hogy ilyen viharban járkálj - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. - Hívom Itachit és értünk jön.
     Előkaptam ultramodern, érintős mobilomat és a billenytűzeten megérintettem a kettes gombot.
     Kicsengett.
     - Na mi a helyzet öcsipók? - szólt bele Ita.
     - Neked is szia. Be tudnál vállalni egy fuvart?
     - Tudod, hogy imádok esőben vezetni. - A hangján hallatszódott, hogy vigyorog. - Hol vagytok?
     - Az Ice Cream Paradiseban.
     - Rendicsek. Még egy utcsó kérdés: Melyikkel jöjjek? A feketével, az ezüsttel vagy a pirossal?
     - A feketével - vágtam rá.
     - Okés. Két perc múlva itt leszek - kurjantotta vidáman.
     - Itachi 2 perc múlva itt lesz - fordultam Sakura felé.
     - De én nem akarok a terhetekre lenni... - suttogta az Angyal.
     - Ugyanmár, semmi gond. Itachi amúgy is imád vezetni - nevettem.
     A szemében még mindig látszódott a kétség. 
     Felemeltem a kezem és lassan, leheletfinoman végigsimítottam az arcán.
     Éreztem, ahogy elpirul az érintésemtől, a szíve hevesen dobogott. Csillogó, puha cseresznyepiros ajka elnyílt, a csuklómon éreztem meleg leheletét.
     Lassan leeresztettem a kezem.
     Összezavarodva, félénken nézett a szemembe, smaragdzöld tekintetében tökröződött a kinti esőfüggyöny.
     Nagy levegőt vettem. Nem volt jó ötlet. Így, közelről még mámorítóbb volt a vére illata. A torkomban fellángolt a szomjúság.
     Kint ismerős dudálás hangzott fel. A cukrászda dolgozói tátott szájjal bámulták az áramvonalas, elegánsan csillogó fekete Mercedest.
     Felálltunk és kézenfogva kiléptünk a zuhogó esőbe.
     Két lépés után már ott voltunk a Mercinél, gyorsan beszálltunk. Bent kellemes meleg fogadott - bár nekem teljesen mindegy volt. Hálásan pislogtam Itachira, amiért Sakura kedvéért bekapcsolta a fűtést.
     - Helló csajszi - kacsintott Ita a mellettem ülő lányra.
     - Szia - motyogta az Angyal és hátratolta a pulcsim kapucniát. Selymes, rózsaszín haja puhán omlott a vállára.
     Eközben Itachi halkan, szinte padlógázzal száguldott.