Sakura felhúzott lábakkal ült a kanapén. A mellette fekvő doromboló macska megnyugtatta, de látszott a tekintetén, hogy zavart. Sok mindent nem értett az elmúlt napokban. Boldognak kellett volna lenni, mégsem volt az. Rózsaszín ködbe burkolózva várhatta volna, hogy Gaara felhívja, és elmenjenek együtt valahova, ő azonban egyre inkább feszültebb lett, mikor beszélt a fiúval. Tartott attól, ha Sasuke meglátja őket együtt, semmi jó nem sül ki ebből. Hisz gyakorlatilag neki még mindig volt egy feladata, még ha nehezére esett is teljesítenie. Megígérte Inonak, hogy nem hagyja cserben.
- Nem jó ez így! – sóhajtott fejcsóválva, és lábait a szőnyegre helyezte. Ahhoz képest, hogy a tervük még eléggé kezdőleges volt, Sai már viszonylag „összemelegedett” Karinnal, legalábbis egyre többet beszélgettek, ami jó hír volt. Sakurának ebben a pillanatban, egy nagy koppanással esett le, hogy egyre többször kell majd elviselnie Karint, ha az összejön a bátyjával. – Segítség! – nyögte a földről nagy nehezen. Sai jelent meg a nappalit és a konyhát elválasztó átjáróban. Egy tál popcornt eszegetett egykedvűen, és kíváncsian meredt húgára. – Ezer köszi, hogy felsegítesz! – hálálkodott még mindig a földről a lány, és törökülésbe tornázta magát.
- Máskor is! – vont vállat halál nyugodtan Sai. Sakura puffogva meresztgette rá gyilkolni képes szemeit.
- Hidd el, ilyenkor marhára tudok annak örülni, hogy egy év alatt nem voltál képes megváltozni! – morogta nem épp kedvesen, és kezeit térdeire csúsztatta. Sai nagyot sóhajtott. Nem értette, húga miért lett hirtelen ilyen ellenszenves vele.
- Mit tettem, hogy ezt érdemlem? – kérdezte szemrehányóan. Sakura felállt, és kissé megenyhülve nézett a fiúra.
- Te? Semmit. A sors annál többet… - bukott ki belőle az utolsó mondat. Elege volt abból, hogy mostanság semmi sem passzol. Mintha haragudna rá ez az év. Amióta tizenegyedikes lett, az élete fenekestül felfordult. – Egyszerűen csak nehéz az élet. Azt hiszem, sokat kell tanulnom még róla. Fel kell nőnöm. – mosolyodott el halványan. Szavainak hála felismerte magát. Felfutott az emeletre, és nagy hévvel becsapta az ajtót. Sai értetlenül pislogott utána egy ideig, majd megrázta a fejét.
- Komolyan, imádom a húgomat! – vigyorodott el, és maga sem tudta miért, de mérhetetlenül nagy vidámság fogta el.


Sakura a szekrényéből minden ruhát kidobált, de még mindig nem találta azt, amit keresett.
- Istenem! – kiáltotta indulatosan, és keresztbefont karokkal megállt a szoba közepén. Körbenézett, és szitkozódva konstatálta, hogy a sok ruhától semmi sem látszik.
- Hogy az a jó… - suttogta összeszorított fogakkal. Smaragd szemeit még egyszer végigjártatta a kupacokon. – Áhá! – kiáltott fel diadalittasan, és a ruhák közé vetett magát. Per perc múlva keze a magasba lendült. Ujjai között egy fekete felsőt tartott, amin ezüst strassz kövekkel csillogott a Bad girl felirat. A felsőt egy székre dobta, és újra elmerült a ruhatengerben. Fél perc sem telt el, és ő - kezében egy farmer térdnadrággal, egy fekete baseballsapkával és a fekete felsővel - magabiztosan indult meg a fürdőszoba felé. A ruhákat ledobta egy szekrényre, majd beállt a zuhany alá. Mikor végzett a zuhanyzással, megszárította a haját, ami már kicsit hosszabb volt a kelleténél, de most úgy döntött, nem vágatja le. Felvette a ruhákat, haját kontyba fogta, és rátette fejére a sapkát. Jó pár tincs kilógott a kontyból, ezzel még vonzóbbá téve arcát. Fülébe fekete gyöngyös fülbevalót rakott, és kilépett a fürdőből. Zsebre vágta a mobiltelefonját, és nem törődve a kupival, lesietett a földszintre. Belebújt fekete edzőcipőjébe a rózsaszín cipőfűzőkkel, és a fogason lévő fekete kapucnis pulóverébe.
- Majd jövök! – kiáltotta, azzal elhagyta a házat. A nap fénye vakító volt egy percre, smaragdzöldre lakkozott körmei megcsillantak. Zsebre dugta kezeit, és lehajtott fejjel indult el sétálni. Nyomasztották a mostanság történő túlontúl sokkos események. Rengeteg kérdés kavargott a fejében. Állítása szerint, csak a válaszra kellett várni, ami magától repült felé. De nem, a válaszokat keresni kellett, csupán erre még nem jött rá…
- Sakura… - hallotta a hangot a háta mögül, de nem fordult meg. Pontosan tudta, ki az, és rá nem volt most a leginkább szüksége.
- Hagyj békén! – mondta hidegen csengő hangon. A földet pásztázta szemeivel, és várta, hogy a fiú elmenjen, de az nem mozdult. Csak nézte őt égető tekintetével. – Miért akarsz kínozni, mond? – fordult meg hirtelen Sakura dühösen. – Nem elég nekem, hogy a világ összes gondja rám hárul? Színjáték az életem. Egy kegyetlen dráma… - kiáltotta az elejét, majd hangja fokozatosan halkult, míg végül már suttogva ejtette ki az utolsó szót. Dráma…
- Tettem valami… rosszat? – kérdezte tétován, bizonytalanul a fiú.
- Hogyisne, még csak az kellene! Így is eléggé zűrösek mostanság a mindennapjaim, nem hiányzik hozzá a te rosszaságod is. – sóhajtott Sakura. A fiú kezdett összezavarodni. Lehet, a lány nem is neki szánta előbbi szavait, hanem inkább másnak? Lehet, csak úgy beszélt a világnak, hogy az hadd hallja meg kínját-baját. – Mit akarsz Konohamaru? – fonta keresztbe karjait végül feszülten Saku. Szemei szikráztak, és talán nem is csak azért, mert dühös volt.
- Öhm… - a fiú elgondolkodott. – Ja igen! Sasuke látni akar téged! – csettintett diadalittasan, hogy végre eszébe jutott, miért is kereste a lányt. Sakura értetlenül pillantott le a srácra.
- Mit akar tőlem? – vonta fel szemöldökét.
- Azt nem tudom, de azt mondta, ad egy ötöst, ha szólok neked, hogy legyél a parkban háromkor! – vont vállat higgadtan, és hátat fordított neki.
- És mi van, ha nem megyek el? – kérdezte, de inkább kijelentette.
- Erre is gondolt! Azt üzeni, ne menekülj, úgyis megtalál… - válaszolta még, aztán elfutott.
- Szuper! – fintorodott el, és sóhajtva megindult a park felé.


- Mit szeretnél? – állt meg a fiú előtt. Fekete szemeibe nézve, szinte megbabonázottnak érezte magát. „Csak most ne hagyj elgyengülni!” – emelte egy pillanatra az égre tekintetét.
- Miért vagy velem szemben ilyen elutasító? – lépett közelebb a lányhoz. Sakura hátrált egy lépést.
- Én nem vagyok… - ellenkezett, nem túl hihetően.
- De igen. Félsz tőlem? – vonta fel egyik szemöldökét, és végigsimított a lány arcán.
- Nem. – válaszolta határozottan.
- Akkor miért menekülsz? – nézett rá kérdőn. Sakura válaszra nyitotta ajkait, de visszacsukta őket. Megrázta a fejét, és dacosan hátat fordított a fiúnak. Kezeit keresztbe fonta, és bizonytalanul meredt maga elé.
- Muszáj neked folyton kérdezősködnöd? – pillantott hátra a válla felett. Sasuke halványan elmosolyodott.
- Csupán választ keresek néhány megválaszolatlan kérdésre! – suttogta. – De tudod, nem értelek. Miért csókoltál meg akkor este, ha nem akarsz tőlem semmit? Az ember nem csókolózik valakivel ok nélkül…
Sakura hirtelen megfordult. Szemei villámokat szórtak.
- Hogy miért csókoltalak meg? Nem tudom, talán nagy volt a kísértés, hogy én is tegyek valami jót az életben! – válaszolta gúnyosan. Sasuke meglepődött a válaszon. Kissé dühösen méregette a lányt. Sakura ezt elégedetten konstatálta. – Nem tartozom neked magyarázattal, mit miért teszek. Úgy látszik, nem ismered eléggé a nőket, pedig inkább egy nőcsábász rosszfiút néztem volna ki belőled, nem pedig egy alamuszi kis gyáva férget! Ideje felnőnöd! – sziszegte gúnyosan. Sasuke értetlenül meredt a lányra. Pont ő ne lenne nőcsábász? Rosszfiú? Inkább gyáva féreg?
- Nem én félek a saját árnyékomtól! – vágott vissza idegesen. Fekete szemei vad tüzet tükröztek.
- Na látod, attól én sem. A múlttól, jelentől és jövőtől annál inkább! – fintorodott el. Nem volt ínyére, hogy megmagyarázza ennek a fajankónak, mi az élet értelme. – Idegesítő kisfiú vagy még…
- Szörnyű egy csaj vagy! Komolyan mondom, ekkora hárpiával még életemben nem találkoztam! – jelentette ki szánakozva Sasuke. Sakuránál betelt a pohár. Még hogy ő hárpia? Kikéri magának!
- Sasuke Uchiha! Te öntelt, egoista, pökhendi, undorító, szánalmas barom… - szidta, de hirtelen szemei kikerekedtek. A fiú két kezét az arcára tette, és magához húzva, megcsókolta. Sakura elgyengülve, engedve a kísértésnek, visszacsókolt, és karjait a fiú nyaka köré fonta. Olyan mély, szenvedélyes és vadító volt a csók, amit Sakura azelőtt nem sűrűn kapott. Oxigénhiány miatt váltak el egymástól.
- Ezt… nem kellett volna. – suttogta Sakura. Hátrált pár lépést.
- Sakura! – kapott volna Sasuke a lány karja után, de az elrántotta előle.
- Ne nehezítsd a dolgomat, kérlek! – suttogta könnyes szemekkel, és elfutott. Sasuke a földet nézte fekete szemeivel.
- Miért? – kérdezte oldalra billentett fejjel. – Miért nem ismered be? – suttogta. Kezeit zsebre vágta, és elindult.


Egy bokor rezzent meg, és Ino kisebb sikítás közepette esett ki onnan.
- Basszus Tenten! Nem tudsz vigyázni? – dörrent rá a bokorra.
- Bocs… - mászott elő onnan Ten. Arca még a szokásosnál is mogorvább volt, ami tökéletesen tükrözte hangulatát.
- Nem lehetne, hogy egy percre elfeleded az összes sérelmedet, és végre koncentrálsz rám is egy kicsit? – tette csípőre kezeit szemrehányóan Ino.
- Bazdmeg! Ino, kurvára elegem van abból, hogy mindig az van, amit te akarsz. Nem látod, hogy súlyos tini krízisem van? – állt fel indulatosan, és kezeivel úgy hadonászott, mint egy nyolckarú polip. Ino döbbenten meredt rá, majd kezét a szája elé téve, kuncogni kezdett. – Mi ilyen vicces? – nézett rá meglepődve Tenten.
- Félelmetes vagy! – vigyorodott el gonoszul, és átölelte barátnőjét. Az ugyan csodálkozva, de visszaölelt. – Figyelj! Tudom, hogy most szomorú vagy, de Nejinek is biztos megvolt az oka a szakításra. Lehet, nem is a te hibád volt. Ne emészd magad, majd jön más. Kérem vissza a régi Tentent, és lássam azt a szokásos mosolyt! – biztatta egy mosoly keretében. Tenten halványan, de elmosolyodott. – Ez is valami! – vont vállat Ino. – Gyere! – intett Tennek, és futni kezdtek a park kijárata felé. – Mindenre fényt derítünk! – vigyorodott el sejtelmesen.