your.first.and.best.SASUSAKU.source #44 || in FIREFOX

Sakura felhzott lbakkal lt a kanapn. A mellette fekv dorombol macska megnyugtatta, de ltszott a tekintetn, hogy zavart. Sok mindent nem rtett az elmlt napokban. Boldognak kellett volna lenni, mgsem volt az. Rzsaszn kdbe burkolzva vrhatta volna, hogy Gaara felhvja, s elmenjenek egytt valahova, azonban egyre inkbb feszltebb lett, mikor beszlt a fival. Tartott attl, ha Sasuke megltja ket egytt, semmi j nem sl ki ebbl. Hisz gyakorlatilag neki mg mindig volt egy feladata, mg ha nehezre esett is teljestenie. Meggrte Inonak, hogy nem hagyja cserben.
- Nem j ez gy! – shajtott fejcsvlva, s lbait a sznyegre helyezte. Ahhoz kpest, hogy a tervk mg elgg kezdleges volt, Sai mr viszonylag „sszemelegedett” Karinnal, legalbbis egyre tbbet beszlgettek, ami j hr volt. Sakurnak ebben a pillanatban, egy nagy koppanssal esett le, hogy egyre tbbszr kell majd elviselnie Karint, ha az sszejn a btyjval. – Segtsg! – nygte a fldrl nagy nehezen. Sai jelent meg a nappalit s a konyht elvlaszt tjrban. Egy tl popcornt eszegetett egykedven, s kvncsian meredt hgra. – Ezer kszi, hogy felsegtesz! – hllkodott mg mindig a fldrl a lny, s trklsbe tornzta magt.
- Mskor is! – vont vllat hall nyugodtan Sai. Sakura puffogva meresztgette r gyilkolni kpes szemeit.
- Hidd el, ilyenkor marhra tudok annak rlni, hogy egy v alatt nem voltl kpes megvltozni! – morogta nem pp kedvesen, s kezeit trdeire cssztatta. Sai nagyot shajtott. Nem rtette, hga mirt lett hirtelen ilyen ellenszenves vele.
- Mit tettem, hogy ezt rdemlem? – krdezte szemrehnyan. Sakura felllt, s kiss megenyhlve nzett a fira.
- Te? Semmit. A sors annl tbbet… - bukott ki belle az utols mondat. Elege volt abbl, hogy mostansg semmi sem passzol. Mintha haragudna r ez az v. Amita tizenegyedikes lett, az lete fenekestl felfordult. – Egyszeren csak nehz az let. Azt hiszem, sokat kell tanulnom mg rla. Fel kell nnm. – mosolyodott el halvnyan. Szavainak hla felismerte magt. Felfutott az emeletre, s nagy hvvel becsapta az ajtt. Sai rtetlenl pislogott utna egy ideig, majd megrzta a fejt.
- Komolyan, imdom a hgomat! – vigyorodott el, s maga sem tudta mirt, de mrhetetlenl nagy vidmsg fogta el.


Sakura a szekrnybl minden ruht kidoblt, de mg mindig nem tallta azt, amit keresett.
- Istenem! – kiltotta indulatosan, s keresztbefont karokkal megllt a szoba kzepn. Krbenzett, s szitkozdva konstatlta, hogy a sok ruhtl semmi sem ltszik.
- Hogy az a j… - suttogta sszeszortott fogakkal. Smaragd szemeit mg egyszer vgigjrtatta a kupacokon. – h! – kiltott fel diadalittasan, s a ruhk kz vetett magt. Per perc mlva keze a magasba lendlt. Ujjai kztt egy fekete felst tartott, amin ezst strassz kvekkel csillogott a Bad girl felirat. A felst egy szkre dobta, s jra elmerlt a ruhatengerben. Fl perc sem telt el, s - kezben egy farmer trdnadrggal, egy fekete baseballsapkval s a fekete felsvel - magabiztosan indult meg a frdszoba fel. A ruhkat ledobta egy szekrnyre, majd bellt a zuhany al. Mikor vgzett a zuhanyzssal, megszrtotta a hajt, ami mr kicsit hosszabb volt a kelletnl, de most gy dnttt, nem vgatja le. Felvette a ruhkat, hajt kontyba fogta, s rtette fejre a sapkt. J pr tincs kilgott a kontybl, ezzel mg vonzbb tve arct. Flbe fekete gyngys flbevalt rakott, s kilpett a frdbl. Zsebre vgta a mobiltelefonjt, s nem trdve a kupival, lesietett a fldszintre. Belebjt fekete edzcipjbe a rzsaszn cipfzkkel, s a fogason lv fekete kapucnis pulverbe.
- Majd jvk! – kiltotta, azzal elhagyta a hzat. A nap fnye vakt volt egy percre, smaragdzldre lakkozott krmei megcsillantak. Zsebre dugta kezeit, s lehajtott fejjel indult el stlni. Nyomasztottk a mostansg trtn tlontl sokkos esemnyek. Rengeteg krds kavargott a fejben. lltsa szerint, csak a vlaszra kellett vrni, ami magtl replt fel. De nem, a vlaszokat keresni kellett, csupn erre mg nem jtt r…
- Sakura… - hallotta a hangot a hta mgl, de nem fordult meg. Pontosan tudta, ki az, s r nem volt most a leginkbb szksge.
- Hagyj bkn! – mondta hidegen cseng hangon. A fldet psztzta szemeivel, s vrta, hogy a fi elmenjen, de az nem mozdult. Csak nzte t get tekintetvel. – Mirt akarsz knozni, mond? – fordult meg hirtelen Sakura dhsen. – Nem elg nekem, hogy a vilg sszes gondja rm hrul? Sznjtk az letem. Egy kegyetlen drma… - kiltotta az elejt, majd hangja fokozatosan halkult, mg vgl mr suttogva ejtette ki az utols szt. Drma…
- Tettem valami… rosszat? – krdezte ttovn, bizonytalanul a fi.
- Hogyisne, mg csak az kellene! gy is elgg zrsek mostansg a mindennapjaim, nem hinyzik hozz a te rosszasgod is. – shajtott Sakura. A fi kezdett sszezavarodni. Lehet, a lny nem is neki sznta elbbi szavait, hanem inkbb msnak? Lehet, csak gy beszlt a vilgnak, hogy az hadd hallja meg knjt-bajt. – Mit akarsz Konohamaru? – fonta keresztbe karjait vgl feszlten Saku. Szemei szikrztak, s taln nem is csak azrt, mert dhs volt.
- hm… - a fi elgondolkodott. – Ja igen! Sasuke ltni akar tged! – csettintett diadalittasan, hogy vgre eszbe jutott, mirt is kereste a lnyt. Sakura rtetlenl pillantott le a srcra.
- Mit akar tlem? – vonta fel szemldkt.
- Azt nem tudom, de azt mondta, ad egy tst, ha szlok neked, hogy legyl a parkban hromkor! – vont vllat higgadtan, s htat fordtott neki.
- s mi van, ha nem megyek el? – krdezte, de inkbb kijelentette.
- Erre is gondolt! Azt zeni, ne meneklj, gyis megtall… - vlaszolta mg, aztn elfutott.
- Szuper! – fintorodott el, s shajtva megindult a park fel.


- Mit szeretnl? – llt meg a fi eltt. Fekete szemeibe nzve, szinte megbabonzottnak rezte magt. „Csak most ne hagyj elgyenglni!” – emelte egy pillanatra az gre tekintett.
- Mirt vagy velem szemben ilyen elutast? – lpett kzelebb a lnyhoz. Sakura htrlt egy lpst.
- n nem vagyok… - ellenkezett, nem tl hiheten.
- De igen. Flsz tlem? – vonta fel egyik szemldkt, s vgigsimtott a lny arcn.
- Nem. – vlaszolta hatrozottan.
- Akkor mirt meneklsz? – nzett r krdn. Sakura vlaszra nyitotta ajkait, de visszacsukta ket. Megrzta a fejt, s dacosan htat fordtott a finak. Kezeit keresztbe fonta, s bizonytalanul meredt maga el.
- Muszj neked folyton krdezskdnd? – pillantott htra a vlla felett. Sasuke halvnyan elmosolyodott.
- Csupn vlaszt keresek nhny megvlaszolatlan krdsre! – suttogta. – De tudod, nem rtelek. Mirt cskoltl meg akkor este, ha nem akarsz tlem semmit? Az ember nem cskolzik valakivel ok nlkl…
Sakura hirtelen megfordult. Szemei villmokat szrtak.
- Hogy mirt cskoltalak meg? Nem tudom, taln nagy volt a ksrts, hogy n is tegyek valami jt az letben! – vlaszolta gnyosan. Sasuke meglepdtt a vlaszon. Kiss dhsen mregette a lnyt. Sakura ezt elgedetten konstatlta. – Nem tartozom neked magyarzattal, mit mirt teszek. gy ltszik, nem ismered elgg a nket, pedig inkbb egy ncsbsz rosszfit nztem volna ki belled, nem pedig egy alamuszi kis gyva frget! Ideje felnnd! – sziszegte gnyosan. Sasuke rtetlenl meredt a lnyra. Pont ne lenne ncsbsz? Rosszfi? Inkbb gyva freg?
- Nem n flek a sajt rnykomtl! – vgott vissza idegesen. Fekete szemei vad tzet tkrztek.
- Na ltod, attl n sem. A mlttl, jelentl s jvtl annl inkbb! – fintorodott el. Nem volt nyre, hogy megmagyarzza ennek a fajanknak, mi az let rtelme. – Idegest kisfi vagy mg…
- Szrny egy csaj vagy! Komolyan mondom, ekkora hrpival mg letemben nem tallkoztam! – jelentette ki sznakozva Sasuke. Sakurnl betelt a pohr. Mg hogy hrpia? Kikri magnak!
- Sasuke Uchiha! Te ntelt, egoista, pkhendi, undort, sznalmas barom… - szidta, de hirtelen szemei kikerekedtek. A fi kt kezt az arcra tette, s maghoz hzva, megcskolta. Sakura elgyenglve, engedve a ksrtsnek, visszacskolt, s karjait a fi nyaka kr fonta. Olyan mly, szenvedlyes s vadt volt a csk, amit Sakura azeltt nem srn kapott. Oxignhiny miatt vltak el egymstl.
- Ezt… nem kellett volna. – suttogta Sakura. Htrlt pr lpst.
- Sakura! – kapott volna Sasuke a lny karja utn, de az elrntotta elle.
- Ne neheztsd a dolgomat, krlek! – suttogta knnyes szemekkel, s elfutott. Sasuke a fldet nzte fekete szemeivel.
- Mirt? – krdezte oldalra billentett fejjel. – Mirt nem ismered be? – suttogta. Kezeit zsebre vgta, s elindult.


Egy bokor rezzent meg, s Ino kisebb sikts kzepette esett ki onnan.
- Basszus Tenten! Nem tudsz vigyzni? – drrent r a bokorra.
- Bocs… - mszott el onnan Ten. Arca mg a szoksosnl is mogorvbb volt, ami tkletesen tkrzte hangulatt.
- Nem lehetne, hogy egy percre elfeleded az sszes srelmedet, s vgre koncentrlsz rm is egy kicsit? – tette cspre kezeit szemrehnyan Ino.
- Bazdmeg! Ino, kurvra elegem van abbl, hogy mindig az van, amit te akarsz. Nem ltod, hogy slyos tini krzisem van? – llt fel indulatosan, s kezeivel gy hadonszott, mint egy nyolckar polip. Ino dbbenten meredt r, majd kezt a szja el tve, kuncogni kezdett. – Mi ilyen vicces? – nzett r meglepdve Tenten.
- Flelmetes vagy! – vigyorodott el gonoszul, s tlelte bartnjt. Az ugyan csodlkozva, de visszalelt. – Figyelj! Tudom, hogy most szomor vagy, de Nejinek is biztos megvolt az oka a szaktsra. Lehet, nem is a te hibd volt. Ne emszd magad, majd jn ms. Krem vissza a rgi Tentent, s lssam azt a szoksos mosolyt! – biztatta egy mosoly keretben. Tenten halvnyan, de elmosolyodott. – Ez is valami! – vont vllat Ino. – Gyere! – intett Tennek, s futni kezdtek a park kijrata fel. – Mindenre fnyt dertnk! – vigyorodott el sejtelmesen.

 

 



"I can be so mean when I wanna be
 I am capable of really anything
 I can cut you into pieces
 But my heart is.... broken..."

{ "Tudok kemny lenni, ha akarok, tnyleg
brmihez rtek, darabokra vghatlak tged,
de a szvem... trtt..." }


          jenny | atsumii | KDF | cindy |
     miyo-chan | bakaneko | kanna | yumi |
      hi-tech angel | kiyone | lulu | hiyori |

               fumiko | mido | matsu 
                                           
meghvsos!


az  odal  galrija.  rengeteg  fanart, screenshot,
icon,  httr,  nem  CSAK  a  sasusakurl.   katt
rte a kpre. ;D


VENDGKNYV  -  Ha  hosszabb  vlemnyed
van   az  oldalrl, vagy  az  itt tallhat ficekrl,
szveges   tartalomrl,  kpekrl  stb.  -  legyen
az  j  vagy  kritika   -   akkor IDE rd le. :D Ki-
emelnm,    hogy   ha   kritikd   lenne,   akkor
KULTRLT   mdon    oszd     meg  velem, az
rtelmetlen,  csak   trgr   szavakat  tartalmaz
kommentek trlsre kerlnek. ;)

REKLMKNYV  -  Ahogy  a  neve  is  mondja
itt   hirdetheted   az   oldalad.  :D  Ide krnm a
versenymeghvsokat    s    a   "szavazz  rm"
tblkat   is  -  gyis   csak   arra  szavazok, akit
ismerek  vagyok   tnyleg  szeretem  az  oldalt.

   NHNY KRS :
no hirdets
no antizs
no kromkods
na  j,  lehet,  csak  ne
egymst s ne az oldalt
szidjtok xD



 

 


ha    te   is  nagy  sasusaku-fan  vagy,     akkor
mindenkppen   itt   a   helyed   MO.     legels
sasusaku-fanlistjn.   :)   annyi   a  dolgod, hogy
megadod   a  krt  adataid  s  mr fent is vagy.

BVEBB INFORMCI
 

 

__________________________________________

 

 


 



Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!