Sasuke komoran ült az ágy szélén, elgondolkozott. Veszélyt jelentene rájuk ez a lány? Bár tudta jól, csapatának már csak szikrányi jelentősége van. Semmi értelme, hogy tovább halogassa tervét. Itachinak vége, és mivel az ő megölése miatt jött létre a Hebi, már haszontalanok. Visszatérni viszont a normális életbe sokkal nehezebb, mint azt bárki gondolná…
- Rendben… - mondta végül tétován.
Sakura meghökkent. Jól értette, amit a fiú mondott? Fejében még mindig az az egy szó visszhangzott. Rendben…
- Semmi értelme tovább halogatni a dolgot. A csapatnak nincs már jövője, amiért létrejött, azon már túl vagyunk. Itachi meghalt, és a halálból már senki sem tudja visszahozni őt! – nézett a nő szemeibe.
Robbanás rázta meg a búvóhelyet. Sakura tudta, ez csak Shikamaru lehet, és valószínűleg…
- Sakura…!
A kiáltás, melyet a szél hozott, a lányt kizökkentve gondolataiból, hatalmas erővel kapta fel őt. A nő lebegett…
- Ez meg…? – hitetlenkedett az Uchiha.
- A szél! – fejezte be gondolatmenetét a Haruno.
A kiáltás, mely egyre halkult, Shikamaruhoz tartozott. Furcsa volt hallani, hisz egyetlen egy hangosabb szó is ritkán hagyta el a Nara fiú száját. Sakura lassan a földre ereszkedett. Reménykedve pillantott Sasukéra.
- Velem tartasz? – kérdezte.
A férfi bólintott, és a felé nyújtott kezet elfogadta. Felállt, és közelebb hajol a nőhöz.
- Szeretlek… - suttogta.
Lágyan megcsókolta őt, de ez a pillanat igen rövid volt. Karin rémülten rontott be a szobába. A lélegzete elakadt, látva a párt.
- Valaki…vagy valami…megtámadott minket… - magyarázta akadozva, Sasukéra nézve.
- Karin, a Hebi a te kezedben van! – jelentette ki hidegen az Uchiha.
- Te…tessék? – értetlenkedett a nő.
- A csapat a tiéd. Én visszatérek a falumba… Itachi meghalt, így nincs értelme tovább küzdenünk. Újra kell élesztenem a klánom.
Karin döbbenten nézett a férfire, arra, akiről azt hitte, igaz szerelme. De nem, rá kellett jönnie, csak áltatta magát azzal, hogy köztük lehet valami. Suigetsu jelent meg az ajtóban. Kíváncsian nézett körbe, és tekintete megakadt Sasukén.
- Vigyázz rá! – szólt oda neki a fekete hajú, és fejével Karin felé bökött.
Sakurára nézett, aki viszonozta a pillantást. Kézjeleket formáltak, és egy pukkanás, valamint némi füst kíséretében eltűntek. Suigetsu értetlenkedve nézett csapattársára.
- Mi volt ez? – kérdezte.
- Elment, és nem jön vissza! – suttogta megtörten a nő.
A férfi kicsit tétovázott, majd mellé lépett, és átölelte. Karin döbbenten nézett rá, majd szemeiben könnycseppek csillantak meg.
- Arigatou… - suttogta, és olyan szorosan ölelt vissza, ahogy csak tudott.


Shikamaru minden erejét belevetve ütött a falba, mely megrepedt, és összeomlott. Erőfeszítése viszont feleslegesnek tűnt, mert csapattársa ekkor jelent meg mellette, az Uchihával együtt.
- Ezért güriztem? Kellemetlen… - sóhajtott.
Sakura ezt csak megmosolyogta.
- Szóval komolyan gondolod? Még visszamehetsz! – nézett a mellette álló fiúra.
- Ennél komolyabban még semmit sem gondoltam! – vigyorodott el.
- Akkor… induljunk! – emelte tekintetét a Nara fiúra.
Az csak bólintott. Elindultak, vissza Konohába…

Tsunade nem volt épp a boldogságtól kicsattanva, de örült, hogy ilyen simán mentek a dolgok. Szinte minden visszatért a rendes kerékvágásba. Az emberek egy ideig megvetve néztek Sasukéra, később elfogadták, hogy a fiú semmi rosszat nem akar, csupán újra boldogan akar élni. Naruto tele volt életerővel, vidámsággal, meg a szokásossal, mikor megtudta, barátja visszatért. Örömét semmi sem tudta fokozni, csak talán az, hogy barátai egymásra találtak…
- Hé, és velem mi lesz? – kérdezte méltatlankodva.
- Naruto! – mutatott a fiú háta mögé mosolyogva Sakura.
A szőke megfordult. Szokásos rókavigyor ült ki az arcára. Vele szemben Hinata állt mosolyogva, és akkor rájött… A lány mindvégig vele volt. Odasétált hozzá, és kezét összekulcsolta a lány kezével, aki kissé elpirult, és értetlenkedve nézett rá.
- Hinata… - kezdett bele szerény mosollyal Naruto. – Szeretlek! – jelentette ki.
A Hyuuga lány döbbenten meredt rá, majd arcára hatalmas mosoly ült ki. A fiú nyakába ugrott, és megcsókolta, aki mihelyst visszanyerve egyensúlyát, viszonozta a csókot. Sakura tapsolt. Örült, hogy barátja végül meglátta a helyes utat.

Évekkel később…

Sakura és Sasuke még az ágyukban aludtak békésen, valaki azonban megzavarta álmukat. Egy kislány ugrott közéjük. Rózsaszín haja a válláig ért, fekete szemei vidáman csillogtak. Sasuke kinyitotta szemeit, és mosolyogva nézett a lányra.
- Neked még ágyban a helyed! – mondta.
- De apa, elfelejtetted? Gyakorolnunk kell! – fonta keresztbe karjait a kislány.
Szigorúan nézett a férfira, kinek arcára döbbenet ült ki, mikor lánya szemébe nézett.
- Meghiszem azt! – suttogta.
A lány értetlenkedve pislogott rá. Sakura mozgolódni kezdett. Smaragd szemeit kinyitotta, és megfordult. Egyenesen férje arcára nézett, majd lányáéra.
- Shizu! – kiáltott fel, és felült az ágyban.
- Tessék? – pillantott rá a lány.
- A sharingan! – mosolyodott el.
Sasuke is felült. A kislány hatalmas vigyorral a képén nézett rájuk. Lemászott az ágyról, és a tükörhöz rohant. Rövid sikoly hagyta el a száját.
- Meg van, meg van, megcsináltam! – ugrándozott örömében.
- Apja lánya! – jegyezte meg vigyorogva Sakura.
- Hát ez a stílus nem épp rám vall… - vigyorodott el Sasuke is, mire a nő egy párnát dobott felé.
A férfi viszont gyorsabb volt, kikerülte a párnát, megfogta a nő csuklóját, és magához húzta. Lágyan csókolta, és elvigyorodott, mikor szeme sarkából észrevette, hogy lányuk őket utánozza pimaszul. Megszakította a csókot, és Shizura nézett felvont szemöldökkel, sejtelmes mosollyal.
- Ez Narutora vall, tőle tanultad, mi? – kérdezte.
- Nem, Noborutól! – vigyorgott.
- Az a fiú túlságosan is hasonlíthat az apjára! – csóválta meg a fejét Sakura.
Csöngettek. Shizu lefutott a földszintre, hogy ajtót nyisson, míg szülei felöltöztek, majd lementek ők is. Naruto és Hinata álltak a nappaliban, fiúkkal, Noboruval. A kisfiú szakasztott apja volt, a szeme viszont az anyjáé.
- Indulhatunk Sasuke? – kérdezte Naruto szokásos vigyorával.
- Persze. – válaszolta mosolyogva a férfi, és egy csókot adott feleségének, majd távoztak a gyerekekkel.
Hinata, barátnőjével a konyhába sétált, és míg várták, hogy felforrjon a teavíz, beszélgettek.
- Évekkel ezelőtt ki gondolta volna, hogy a végén minden jóra fordul? – mosolygott.
- Szerintem én a lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy eljön az a nap, csak várni kellett rá! – magyarázta Sakura vidáman.
A sors úgy fűzi a szálakat, ahogy ő akarja, de ha mi besegítünk, valami sokkal jobb sül ki belőle. Olyan, amiről mindig is tudtuk, hogy lehetséges, csak meg kellett valósítanunk.