Shikamaru unottan döntötte hátát egy fának. Mint soha semmihez, ehhez se volt sok kedve. Kisebb-nagyobb gondja is volt, minthogy egy küldetésre menjen. Nem szívesen akarta viszont látni régi ismerősét. Neheztelt a fiúra, mégpedig azért, mert a faluja ellen cselekedett. Noha Shikamaru nem volt valami „mindenem a falu!” típus, de természetesen ő is, mint mindenki, szerette otthonát, és barátait. Így hát kénytelen volt harcolni. Régi álláspontja szerint most épp visszautasította volna ezt a nehéz ügyet, de azóta már megváltozott. Erős harcos volt, akinek álma és vágy egy normális élet. Kicsi, de boldog család, megfelelő életkörülmények között.
Tekintete a földről a közeledő lányra siklott. Komoran, keresztbefont karokkal nézte őt. Mikor Sakura is rá emelte tekintetét, némán biccentett. A fiú viszonozta a gesztust. A nő megfordult, és azt az utat nézte, ahonnan jött. Smaragd szemeiben bizonytalanság csillant. Shikamaru érdeklődve fürkészte az arcát. Könnycsíkokat pillantott meg. Sírt… - gondolta.
- Sakura! – szólalt meg.
A lány kérdőn nézett rá.
- Sírtál. – mondta komoran a Nara fiú.
- És? Mindenkivel megesik, nem igaz?! – felelte szokatlanul szórakozottan.
- De veled nem szokott… Azóta nem sírtál, mióta Ő elment!
Sakurát kezdte idegesíteni, hogy Shikamaru mindenáron ki akarja szedni belőle, miért ejtett könnyeket.
- Ne érdekeljen… - vetette oda idegesen.
A férfi a földre szegezte tekintetét.
- Te tudod! – vont vállat, ezzel lezárva a témát.
A Hokage és Shizune kisvártatva megjelentek. Egy térképet adtak a párosnak. Jiraiya rajzolta, ő tudta, hol van a rejtekhely.
- Azt, hogy hogyan csináljátok, rátok bízom! – magyarázta Tsunade, miközben tanítványa szemeibe nézett.
Nem féltette, hisz tudta: Sakura helyesen fog cselekedni.
- Induljatok! – adta ki a parancsot.
- Sayounara! – intett a Haruno.
Kiléptek a kapun. A hold fényesen ragyogott az égen. Sakura fájdalmas pillantással nézett rá. A smaragdok szívszorítóan ragyogtak. Túl sok szomorúság, túl sok érzés…

Shikamaru a térképet fixírozta.
- Mindjárt odaérünk! – jelentette ki, és tekintetével még mindig a papírt pásztázta.
Hirtelen megállt. Sakura kis fáziskéséssel követte a példáját.
- Mi az? – nézett hátra.
- Nem lenne tanácsos tovább mennünk, majd csak reggel! Így is elég közel vagyunk… - magyarázta.
- Rendben.
Letáboroztak. A fiú érdeklődve nézett körbe.
- Kellene tűzifa… - mondta, jelezvén, hogy ő nem szándékszik elmenni érte.
- Megyek! – sóhajtott a nő, és tekintetét az égre emelte.
Miközben az erdőben sétált, gondolkozott. Nem figyelte, merre megy, nem is érdekelte különösebben. A szél, mely eddig csak lágyan ringatta a fák lombját, felerősödött. Sakura megtorpant. Tekintetét a levelekre szegezte, majd mikor újra az utat akarta nézni, egy nem várt személyt pillantott meg. Sikítani akart, de a férfi befogta a száját. Vigyorogva a nő füléhez hajolt, és egy szót suttogott bele :
- Irasshai! (Isten hozott!)
Azzal leütötte.

A Nara fiút kezdte idegesíteni, hogy „csapattársa” elég régóta elment már, és semmi jele annak, hogy mindjárt visszajönne. A keresésére indult.

Sakura fáradtan kezdte nyitogatni szemeit. Egy szobában volt, és egy nagy franciaágyban feküdt, melynek fekete takarói voltak.
- Hol vagyok? – kérdezte, és kezével a tegnap este megütött fejét tapogatta.
Felszisszent. A szobába Sasuke lépett. Kíváncsian pillantott a lányra, mintha nem tudná, miért hozta ide.
- Kicsit finomabban is leüthettél volna! – mondta neki a Haruno szemrehányóan.
- Majd legközelebb! – vigyorodott el a fiú, és leült az ágy szélére.
Sakura, ha csak reflexből is, kicsit hátrább kúszott, már amennyire a fal engedte.
- Félsz tőlem? – kérdezte felvont szemöldökkel az Uchiha.
- Csak nem bízom benned! – jelentette ki határozottan a nő.
- Érthető… - gondolkozott el Sasuke.
Sakura kicsit neheztelően pillantott rá. Szemében furcsa láng csillant, melyet eddig még se a fiú, se más nem látott. Némán nézték egymást. Sok kérdésük volt, mindkettejüknek, de nem tudták, mivel kezdjék.
- Miért hoztál ide? – szólalt meg végül a lány.
- Miért vagy itt?
Az Uchiha komor, hideg hangja egy percre elbizonytalanította a rózsaszínhajút.
- Küldetés. – válaszolta ugyanolyan hangon a nő.
Látta a férfi szemében, hogy azt kérdezi : „Milyen küldetés?” . Gondolatai sűrűn peregtek le szemei előtt. Nem akart hazudni.
- Feladatom: a Hebi feloszlatása!
Sasuke ezt hallva megszeppent. Pont Sakura feladata lenne a Hebi feloszlatása? Nevetségesnek találta. Habár azt is tudta, régóta nem találkozott a lánnyal, és erejét sem ismerte. Ki tudja, mire képes egy olyan nő, akitől ennyi ideig volt távol…