Konoha kihaltnak tűnt, pedig nem volt az, csupán mindenki aludt. Vagyis a Hokage nem. Fontos híreket kapott, és már most, kora reggel munkához kellett látnia. El kellett döntenie, kit küld erre a fontos küldetésre. Nehezére esett a választás, végül a falu legjobb kunoichije, és egyben tanítványa mellett döntött. Tudta, ő az, aki megállja majd a helyét.
- Csak te vagy képes rá! – suttogta, és tekintete a fényképen lévő, rózsaszín hajú lányra vándorolt. – Csak te tudod megállítani őket!
Jiraiya lépett be az irodába. Nem is kopogott. Komoran nézett a nő szemeibe.
- Biztos vagy benne? Szerintem túl nagy felelősséget ruházol rá! – mondta halkan.
- Jiraiya, ne szólj bele! Az én tanítványom, és lányomként szeretem. Ismerem minden mozdulatát, technikáját, észjárását. Tudom, hogy alkalmas rá! – csattant fel Tsunade.
Felállt az asztalától, és dühösen méregette a férfit.
- Ő még csak egy lány, és nem egy nő… - kezdett bele Jiraiya, és üres tekintetével csak nézett maga elé.
- Tudod te, kiről beszélsz? Ő Sakura Haruno! Rég nem kislány már, és ez látszik is! A szél harcosáról van szó, nem holmi hebrencs kis csitriről! – háborodott fel.
- Tudom jól, mit miért mondok. Ugye emlékszel még az Uchiha fiúra? – nézett fel most rá.
Szája szélébe halvány mosoly ült ki, látva a nő arcát. Tsunade ledöbbent. A vitának egyszer és mindenkorra a férfi volt a nyertese, mint minden összetűzésüknek.
- Emlékszem! – suttogta, és visszaült a székébe.
- Nem vitatkozom, a lány kívülről tökéletes, belül viszont még túl fiatal. Nem tudja megfékezni az érzelmeit. – tűnődött el egy percre Jiraiya.
Tsunade komoran bámult maga elé.
- Azt állítod, viszonya van a fiúval?! – nézett szúrós tekintettel a férfire.
Ő csak bólintott.
- Nem érdekel! – vágta rá a szőke nő. – Más nem képes rá, ezt te is nagyon jól tudod…! – suttogta.
- Akkor küldj valakit vele! Nem mehet egyedül…
- De kit?!
- Shikamarut!
- HOGY KIT???

Sakura álmosan ült fel az ágyában. Az órára pillantott.
- Te jó ég! – kiáltotta. – Tsunade már vár!
Gyorsan kipattant a meleg takaró alól, és a fürdőbe rohant. Letusolt, majd felöltözött. Szokásos ninja ruháját viselte. Egy fehér, térdig érő nadrág, egy fekete, féloldalas pánttal ellátott felső, és a piros cipzáros felsője. Egy csukott legyezőt gyorsan az oldalához tűzött, majd kifésülte hátközépig érő, rózsaszín haját. Lesietett a lépcsőn, és rohant is ki a házból. Úgy futott az utcán, mintha legalábbis Tsunade kergetné. Lihegve robbant be az iroda ajtaján.
- Bocsánath a késhésért! – nyögte nagy lélegzetvételek közben.
Ekkor vette csak észre, hogy Shikamaru és Jiraiya érdeklődve fürkészik.
- Öhm… talán később kellett volna jönnöm? – kérdezte zavartan.
- Nem, nem! – tiltakozott Tsunade. – Az a helyzet, hogy épp Shikamaruval mész egy küldetésre! – közölte.
- Hm… Mi a feladat? – lett komor a lány.
- A Hebi feloszlatása…erőszak nélkül! – dőlt hátra székében a nő.
Sakura bár kívülről érzelemmentesnek tűnt, belül ledöbbent. Nem oszlathatja fel pont Ő a Hebit!
- Rendben! – mondta. – Mikor indulunk? – kérdezte.
Hangjában cseppnyi izgalom volt észrevehető.
- Ma éjfélkor! Nem akarom, hogy bárki is tudjon a távozásotokról! – jelentette ki a Hokage. – Mehettek!
Elhagyták a szobát. A lány a lépcső végén megtorpant. Keze lesiklott a korlátról, és smaragdzöld szemei az előtte álló fiút fürkészték. Vagyis inkább férfit, hisz ő már rég nem volt fiú. Türkizkék szemei ugyan fagyosságtól csillogtak, a szíve nagyot dobbant. A nő csak nézte egy ideig, majd észhez kapott.
- Kazekage-sama! – mondta, és tisztelettudóan meghajolt.
- Csak Gaara…! – sóhajtott nagyot a férfi.
Igen sokszor elmondta már a lánynak, hogy tegezze, Sakura mégsem tette. Valahogy úgy gondolta, ezzel tartozik Gaarának. Amikor egy küldetés miatt Sunába mentek Narutóval, az Akatsuki néhány tagjával kellett megküzdeniük. A férfi mentette meg az életét! Ha ő nem lett volna ott, Kisame kardja végzett volna a nővel.
- Tartozom ezzel! – suttogta, és kikerülte a Kazekagét.
Gaara válla fölött komoran utána nézett. Tekintete akaratlanul is megakadt a lány formás fenekén. Elmosolyodott, majd visszafordította a fejét, és felment a lépcsőn.
Tíz óra körül járhatott az idő, mikor a Haruno lány kilépett házából. Hátán a hátizsákja pihent. Ugyan még volt két órája, nem tudott se pihenni, se mást csinálni. Gondolatai csak két ember körül forogtak, és ez igencsak zavarta. Hiába próbált nem gondolni rájuk, sikertelen volt minden egyes próbálkozás. Az utcákon sétálva halkan dudorászott. Nem volt szokása, de a sötétség nyugtalanította. Egy tóhoz sétált, ahol a nagy vízesés némi zajt csapott, de a szentjánosbogarak és a csillagok megnyugtató légkört adtak. Leült a tópartra, és a vizet kezdte nézni. Egy percre elbizonytalanodott. Vajon tényleg ismeri önmagát? Hova tűnt az erős, makacs és önfejű lány, mikor megjelent Sasuke Uchiha? – gondolta. Valaki leült mellé. Oldalra fordította a fejét, és döbbenten nézte a mellette ülő fiút.
-Sasuke? – kérdezte. – Mit keresel itt?
- Örülhetnél egy kicsit! – vigyorgott. – Jó lenne, ha a jelenlétem nem zavarna ennyire! – lett ismét komor.
- Ha ennyire szeretnéd, akkor nem fog! – bólintott Sakura komoran, és hátradőlt a fűben.
Az eget kezdte vizslatni.
- Reménytelen vagy! – hallotta a hangot.
Elmosolyodott.
- Tudom! – vágta rá.
Hírtelen arcára döbbenet ült ki. Elmélyülten nézett a fekete szemekbe. A fölötte lévő fiú csak elmosolyodott, és közelebb hajolt hozzá. Ajkaikat pár centi választotta el.
- Sasuke…Mit…mit csinálsz? – suttogta a lány, és kábultan hunyta le szemeit.
Arcára enyhe pír ült ki.
- Aranyos vagy, mikor elpirulsz! – suttogta vissza a férfi, és lágyan megcsókolta a nőt.
Sakura egyáltalán nem ellenkezett. Átkarolta Sasuke nyakát, és ajkait kijjebb nyitotta, ezzel utat engedve a fiú nyelvének. Régen vágyott már egy olyan csókra, ami nem heves, erőszakos, mégis szenvedélyes. És végre megkapta. Az Uchiha lassan eltávolodott a lánytól, és tekintetével hol ajkait, hol smaragdzöld szemeit nézte.
- Mennem kell! – mondta halkan a Haruno.
Kezével kézjeleket formált, és eltűnt. Sasuke a füst és a hírtelen történt dolgok miatt a földön kötött ki hason fekvésben. A könyökére támasztotta a fejét.
- Őrült vagyok! – mondta magának.

Egy rózsaszín hajú lány rohant az utcákon. Alsó ajkába beleharapott. Könnycseppek csillantak meg szemeiben. Hibázott, és ezt tudta nagyon jól. Megcsókolni és szeretni egy olyan fiút, aki elhagyta a falut, és átállt az ellenséghez nagy bűn! – gondolta. Korán sem volt így. Bárki lehet szerelmes, még olyan illetőbe is, akit szívtelennek hisznek, mert annak mutatja magát. A szerelem nem tilos, a rossz döntés viszont baj.
- Utálom, hogy szeretlek! – ordította az éjszakába, magából kikelve Sakura.
Könnyei szerte-szét repültek. Térdei összerogytak, és erőtlenül esett rájuk. A maga előtt lévő utat nézte, és egy árnyat, amit egy pillanat erejéig látni vélt.