A járda balra kanyarodott, és a lány, aki nyugodt, lassú léptekkel haladt rajta, ugyancsak balra fordult. Kényelmesen zsebre dugta kezeit, és mosollyal az arcán tolta be oldalával egy kis étterem ajtaját. A pincérlány, aki épp az asztalokat törölgette – vendég híján – szélesen elmosolyodott. - Szia Temari – köszönt kedvesen, és kiegyenesedett. Vízkék szemei barátságosan csillogtak, ahogy a lányhoz lépett.
- Szia Akane. Shikamaru végzett már? – kérdezte, miközben lehuppant az egyik székre a bárpultnál.
- Még nem, de mindjárt kész lesz. Iszol addig valamit?
Temari megrázta a fejét, és belesett az ajtón, ami mögött barátját tudhatta. Meg is pillantotta a fiút, amint telefonon beszélgetett valakivel, és látszólag nagyon vidámnak tűnt. Temari szerette nézni, mikor Shikamaru mosolygott. A fiút már gyerekkora óta ismerte, családjaik szoros barátsága révén, de az évek alatt csak ritkán, különleges alkalmakkor láthatta mosolyogni őt. Shikamaru az a fajta fiú volt, aki szerette a nyugalmat, csendet, és szeretett elgondolkodni a dolgokon. Temarinak talán pont ez tetszett benne a legjobban. Akarata ellenére is, már évekkel ezelőtt beleszeretett a fiúba. Először azt hitte, ez csak gyermeki szerelem, és majd elmúlik. De a különös, bizsergő érzés csak nem akart múlni, és a határtalan jókedv sem, mikor a közelében volt. Végérvényesen megszületett élete nagy, első szerelme!
- Temari? – lépett ki az ajtón Shikamaru. Arca kifürkészhetetlen volt, a mosoly eltűnt róla.
- Szia! – köszönt mosolyogva a lány, és felpattant a székről.
- Későbbre vártalak, még van egy kis dolgom. Találkozom egy… barátommal – mondta kissé akadozva, ügyelve rá, hogy tekintete ne találkozzon Temariéval. A lány egyből leszűrte, hogy barátja valamit titkol előle. Jobbnak látta viszont, ha nem kérdezősködik. Ha Shikamaru valamit nem akar elmondani neki, annak oka van. Felesleges faggatóznia.
- Akkor… addig én Akanéval majd itt elleszek. Úgyis lejárt már a munkaideje – vont vállat könnyedén Temari, de belül furcsa szorongást érzett. Mintha félne valamitől, csak azt nem tudta, mitől.

**

A szél hirtelen támadt fel, és libbentette meg a lány kócos, fekete haját. Hinata jókedvűen hagyta, a mosoly letörölhetetlen volt az arcáról. Egy padon ült, és kíváncsian fürkészte az embereket.
- Az ott nem…? – kérdezte, mikor tekintete megakadt egy fiún. Neji értetlenül nézett ’húgára. – Gyere! – pattant fel a lány, és futásnak eredt. Neji sóhajtott, és lassan felállt, majd nem törődve sétálni kezdett Hinata után.

**

Sakura telefonja kijelzőjén az órára pillantott. Kitágult szemekkel vette észre, hogy már fél is elmúlt.
- Mennem kell – mondta gyorsan, és zsebre vágta mobilját. – Később találkozunk – intett, azzal faképnél hagyta az öt fiút. Naruto elhúzta a száját, és kelletlenül pillantott az ott maradt srácokra. Sasuke továbbra sem volt hajlandó feloldani merev arckifejezését és gyilkoló tekintetét, a többiek látszólag, pedig már mentek volna.
- Azt hiszem, én megyek, körülnézek nő fronton – vigyorodott el Deidara, és hátat fordított nekik. – Szevasztok – köszönt, majd már indult is útjára.
- Várj meg! – kiáltott Sasori, és utána rohant. Itachi megforgatta a szemeit.
- Öcsi, jössz? – fordult testvéréhez. Sasuke megrázta a fejét.
- Van egy kis elintéznivalóm Narutoval – válaszolta, és arcán gúnyos mosoly jelent meg.
- Akkor később – intett Itachi is. Naruto szinte könyörgő tekintettel nézett utána. Nem félt ugyan Sasukétől, de semmi kedve nem volt az utca kellős közepén verekedni. Zsebre vágta kezeit, és ő is elindult hazafelé.
- Túl messzire mentél, nem gondolod?
Megfordult, és ismét farkasszemet nézett ellenfelével. Idegesítette Sasuke magabiztossága, arrogánssága és az, hogy meg akarja szabni neki, mit tehet, és mit nem.
- Mi a francnak jöttél egyáltalán vissza? Mit keresel itt? Mit akarsz Sakurától? – kérdezte egyre feszültebben Naruto.
Sasuke elvigyorodott, és megcsóválta a fejét.
- Szerintem tudod te azt nagyon jól! Sakura felnőtt, és meg kell hagyni, nőnek sem utolsó, de erre te magad is rájöttél már nagyon-nagyon rég. A vak is látja, hogy odavagy érte. Ne hidd, hogy én csak úgy hagyni fogom, hogy a tiéd legyen! Négy éved volt rá, hogy próbálkozz nála, de te helyette elfecsérelted az idődet. Láttad, mi lóg a nyakában, nem? Akkor tudod jól, hogy amióta én beléptem abba a nyomorult tanterembe, már rég elveszett minden remény, hogy valaha is esélyed legyen nála. Szánalmas vagy és idióta.
Minden szó tőrként szúródott Naruto szívébe. Sakura valóban egy ilyen utolsó senkit szeretne? Egy mocskos szemétládát? És ezt pont neki nem mondaná el? A legjobb barátjának?
Naruto arcára gúnyos félmosoly csúszott.
- Azt hiszem, az a pár év megtette a hatását. Annyira sem ismered már Sakurát, mint engem! Nem tudod, hogy mire vagyok képes, és azt sem, hogy ő miként érez. Hidd el, ha rájön, milyen is vagy valójában, soha többé nem fog veled szóba állni. Erről kezeskedem!
Sasuke fekete szemeiben vörös tűz lobbant, Mérhetetlen düh járta át a testét. Ez a fiú már az első pillanattól kezdve ellenszenves volt neki. Még hogy ő Sakura legjobb barátja? Ez egy senki! Egy szánalmas idióta, aki tévhitekben ringatja magát.
- Naruto! – csendült ekkor egy felszabadult, vidám hang. Naruto minden haragot elfeledve fordult meg csodálkozva, hogy a kellemes hang tulajdonosára nézzen kék szemeivel. A lány ragyogó mosollyal állt előtte, és káprázatosan csillogó levendulaszínű szemeit az övébe fúrta. – Szia! Remélem, emlékszel rám – mondta kissé elpirulva.
- Öhm… Hinata? – tippelt Naruto, és átkozta a sorsot, hogy nem volt nála egy sportszelet. Nagy szerencséjére, a lány bólintott, és tekintetét elszakította az övétől. Kipillantott Naruto mögül, és egyenesen Sasukéra nézett. Naruto azt hitte, a lány szemében látott iránta táplált csillogás átirányul a másik fiúra, és ezentúl neki fog ilyen lelkesen köszönni, de helyette Hinata egykedvűen intett egyet Sasukénak, és visszafordult hozzá. – Nem találkoztál Sakurával? Szeretnék megbeszélni vele valamit!
Neji ekkor futott be, és unottan pillantott az ismerősökre.
- Hello – köszönt. – Jéé, itt még több fa van! – jegyezte meg, miközben körbenézett. – Ti szoktatok fára mászni? – pillantott a két fiúra. Naruto furcsán nézett rá, Sasuke pedig morgott valami olyasmit, hogy ő semmit nem csinál ezzel a hülyével.
- Úgy tudom, Sakurának szinkronúszása van, de… - szólalt meg kissé még mindig csodálkozva Naruto.
- Szinkronúszása? És… meg tudnád mondani, merre van az uszoda? – kérdezte kissé szánakozva unokabátyja miatt Hinata.
- Inkább megmutatom. Úgysincs más dolgom – vont vállat Naruto, és negédes mosolyt vetett Sasukére. Ezt a játszmát most ő nyerte! Szó nélkül ragadta karon Hinatát, és indult el, magára hagyva Sasukét.
- Jó fáramászást! – intett még a fiúnak utoljára Neji, majd Hinatáék után indult.
- Nem szoktam fára mászni te barom – motyogta idegesen Sasuke.

**

A reptérre egy Tokióból érkező repülőgép landolt. Az utasai leszálltak, majd magukhoz véve csomagjaikat indultak el a kijárat felé. Egy barna hajú fiú kabátjába rejtett kutyája érdeklődve kukucskált ki a világra. A fiú gyorsan visszanyomta a kutya fejét a kabátja alá, és sietve kiment a reptérről. Kint kezébe fogta a kutyust.
- Ne félj Akamaru, itt biztos megtaláljuk! – bíztatta kis kedvencét, és elindult, hogy keressen egy szabad taxit.

**

Shikamaru mosolyogva nyújtotta kezét a vele szemben álló lánynak. A lány visszamosolygott rá, és arcon csókolta. Shikamaru csodálkozva pirult el, és nem bírta levenni a szemét a lányról.
- Ezt neked hoztam – nyögte, és a háta mögül előhúzott egy szál vörös rózsát. – Boldog születésnapot, Tayuya – suttogta a végét, és lesütötte szemeit.
A lány elvette a virágot, és beleszagolt. Rózsának még sosem érezte ilyen édesnek az illatát.