Naruto némán sétált Sakura mellett, gondolataiba mélyedve. A lány furcsának és szokatlannak tartotta ezt a csöndet, így megfelelő téma után keresgélt a fejében. Mióta reggel bemutatta Sasukét, barátja feszültnek tűnt. Naruto sosem volt az a csöndes kisfiú, és ennek számos oka volt. A leglényegesebb viszont az volt, hogy a szülei még kiskorában meghaltak, ő pedig a nagybátyjához került, akinek se pénze, se nagy lakása, se más rokonai nem voltak. Naruto szörnyű körülmények között nőtt fel, és bár szeretetből kapott eleget, és élettapasztalatot is szerzett bőven, barátai nem voltak. Távolról csodálta kortársait, próbálta ellesni közvetlenségük titkát. Mikor egyszer hazafelé menet véletlenül meghallotta két lány veszekedését, akarata ellenére is végignézett egy jelenetet. Ekkor ismerkedett meg első, igaz barátjával, Sakurával. Már akkor látott a lányban valami különlegeset, mikor még senki sem ismerte őt. Tudta, hogy a barátsága felbecsülhetetlen.
- Naruto? – szólalt meg csöndesen Sakura. Naruto félszegen rápillantott. – Szimpatikusnak tartod az új lányt, Hinatát?
Naruto egy másodperc tized töredékéig azt hitte, a lány Sasukére gondol. Már a nyelvén volt a gúnyos megjegyzés, de amint meghallotta az ismerős, de mégis idegen nevet, lenyelte ellenszenvét.
- Hinata? – kérdezte elgondolkodva, és felhúzta egyik szemöldökét. – A tokiói csaj, ugye?
Sakura megforgatta a szemeit.
- Van más új lány is, akiről nem tudok, vagy te vagy ilyen rossz megfigyelő? – gúnyolódott, és elvigyorodott. Naruto vállat vont. Nem igazán érdekelte az a lány, nem szentelt neki túl nagy figyelmet. Egyre emlékezett csak vele kapcsolatban. Neki voltak olyan igézően levendulaszínű, ragyogó szemei. Ezt meg is vigyorogta, mikor a lány bemutatkozott.
- Hm… Szimpatikusnak szimpatikus. Miért?
Sakura fontolgatta Naruto válaszát, de ebből nem sokat tudott levonni. Barátja gyakran adott kérdéseire olyan választ, amiről nem tudta eldönteni, vajon komolyan gondolja-e, vagy csak ki akar térni a kérdés elől.
- Gondoltam, barátkozhatnánk vele – mondta nagyon halkan. Naruto megtorpant.
- Mi a fene az a bazárkodás? – kérdezte csodálkozva. Sakura elnevette magát. Naruto is megengedett egy mosolyt, és türelmesen várta a magyarázatot.
- Mondom, barátkozhatnánk vele – adta meg a választ immár hangosabban a lány. A fiú meglepetten méregette őt. Sakura barátkozni szeretne valaki … újjal?
- Komolyan gondolod? – érdeklődött óvatosan Naruto. Tudta, hogy Sakura bizalmát nehéz megszerezni, és nehezére esett elhinni, hogy az a lány máris belopta magát a szívébe.
- A legkomolyabban – bólintott rá Sakura. – Ma beszélgettem vele, elég sokat. És Sasuke szerint is nagyon rendes lány.
Naruto arca eltorzult. Megforgatta a szemeit, és keresztbefonta a karjait.
- Hát persze, Sasuke. Azt egyből gondoltam, hogy neki szimpatikus lesz! – morogta dühösen, és sietősen megindult előre. Sakura arcára értetlenkedés ült ki, és utána futott.
- Mi bajod Sasukéval?
- Semmi – vágta rákapásból Naruto, de tudta, hogy Sakura átlát rajta. A lány mindig megérezte, ha hazudtak neki. – Nem láttad, hogy néz rád? És az a Sasori, vagy ki a frász? És Itachi? És… na jó, Deidarát csípem! De akkor is! Sakura, talán te nem veszed észre, de mi igen! Felcsigázod a fiúk gondolatait, érted?
Most Sakurán volt a sor, hogy megálljon. Félrebillentett fejjel, kikerekedett szemekkel nézett barátjára. Oly’ szívesen olvasott volna most a fiú gondolataiban!
- Veled is így van? – kérdezte halkan. Naruto visszapillantott rá a válla felett. Mély levegőt vett.
- Húgomként szeretlek, nem veszíteném el a barátságodat holmi vágyak miatt – válaszolta komolyan a fiú. Sakura lélegzete elakadt. A hallottak régi emlékeket ébresztettek fel benne.

**

„Miért?”

Naruto a lány smaragdzöld szemeibe nézett, és átölelte őt.

„Nem tudott volna eljönni, értsd meg! Túl… kockázatos lenne.”

Sakura fejét a fiú vállába fúrta, és szorosan hozzábújt. Naruto testét furcsa forróság öntötte el. Lehunyta szemeit, és mély lélegzetet vett.

„De megígérte!”

„Az ember nem mindig tarthatja meg az ígéreteit!”

Naruto felpillantott a holdra. Gyengéden megszorította a lány kezét, mire Sakura eltávolodott tőle, és elindultak a tűzlétra felé. Az utolsó lépésnél azonban Sakura megfordult, és futni kezdett az ellenkező irányba. Naruto rémülten pillantott utána. A lány megtorpant a ház tetejének szélénél, kezeit ökölbe szorította, és a városra emelte szemeit.

„Gyűlöllek, Sai!”

Kiáltotta, és szorosan összeszorította szemeit. Érezte, ahogy két erős kar a derekára kulcsolódik, és hátrébb húzza őt. Nem sírt, csak dühös volt. Dühös a fiúra, aki cserbenhagyta.

 **

- Saira gondolsz, igaz? – suttogta lágyan Naruto. Ujjaival lassan végigsimított a csodálkozó lány arcán, és kedvesen elmosolyodott. – Túl jól ismerlek.
Sakura némán figyelte, ahogy Naruto kezét visszaengedi a teste mellé. Akaratlanul is a fiú keze után kapott, és az arcára helyezte, másik kezét pedig a fiúéra. Mélyen nézett Naruto szemeibe, aki viszonozta a pillantást. Arcaik lassan közeledni kezdtek egymás felé, de ekkor egy rideg hang megszakította az idilli pillanatot.
- Sakura!

**

„Deidara!!”

A szőke kisfiú értetlenül fordult meg, és nézett fel a nő dühtől eltorzult arcába.

„Tessék?”

Jött a kérdés ártatlan hangon. A nő arca megenyhült, és leguggolt fia mellé. Sóhajtott, és belekezdett a kioktatásba.

„Kérlek, a perverz kis fantáziádat ne oszd meg Sakurával és Sasukéval! Ők fiatalabbak, mint te, majd a szüleik őket is beavatják, ha kell. Ó, és kérlek szólj Itachinak és Sasorinak, hogy ne a fejükön hordják a homokozó vödröket!”

A kis Deidara megengedett egy vigyort, és rátaposott a homokba formált női idomokra, amit a homokozó szélén ülő két kisgyerek csodálkozva nézett végig, majd csalódottan hajtották le fejüket. A távolban ugrándozó idősebb, de még mindig fiatal fiúk is felkapták fejüket a nevükre, és most feljebb tolták a homokozó vödröket, hogy kilássanak alóluk.

**

A lány kezét levette a fiú arcáról, Naruto pedig elhúzta Sakura arcáról a saját kezét. Elfordította a fejét, és komoran meredt a semmibe, míg a lány megfordult, és halvány mosollyal pillsntott barátai felé.
- Sziasztok! – köszönt halkan, és végignézett rajtuk. Deidara szokásához híven vigyorgott, Itachi félszegen mosolygott, Sasoriból pedig csak úgy sütött a jókedv. Az utolsó ember hangulatát tükrözte előbbi hanglejtése is. Úgy pillantott Narutora, mintha az élete utolsó hibáját követte volna el.

**

Hinata haját lágyan ringatta a szél. A lány arcán mosoly ült, és vidáman tanulmányozta a környéket, ahogy flegma unokabátyja mellett sétált. Neji szeme sarkából ránézett, majd megcsóválta a fejét, és zsebre dugta kezeit.
- Hogy tudsz ilyen lelkes lenni egy nyamvadt kis falucska miatt? – kérdezte gúnyosan. Hinata az egyik fa ágán ülő kék madárkára emelte tekintetét.
- Város – javította ki rokonát. – Nekem tetszik, nem tudom, miért vagy ilyen fanyar. Új életet kezdhetünk. Hát nem csúcs szuper? – fordult felé izgatottan.
- Köszönöm, nekem a régi életem is „csúcs szuper” volt! – rajzolt ujjaival idézőjeleket a levegőbe fintorogva.
- Ugyan Neji! Lehet, itt majd végre lesz egy rakás barátunk! – győzködte unokatestvérét Hinata.
- Tokióban is voltak barátaim – morogta unottan Neji.
- Egy! Az is egy tökkelütött volt – nevetett cinikusan Hinata, és elégedetten konstatálta, hogy ő nyerte a „párbajt”. – Nézd a jó oldalát! – mosolygott rá kedvesen ’bátyjára.
- Rávilágítanál, kérlek?
- Itt… sokkal több a… fa! – mutatott a közeli parkra Hinata. Neji felvonta egyik szemöldökét.
- Ja, mert majd a barátaimmal biztos fára akarunk mászni – vigyorodott el végre Neji. Hinata újra elnevette magát. A fiú feszengve figyelte unokahúgát. Sose értette, hogy lehet Hinata ennyire optimista és derűlátó. Mindig jókedve volt, és ritkán látta szomorúnak. Ellenben vele, aki nehezen látta meg a pozitívumokat, és kizárólag barátai és Hinata társaságában engedte el magát. Be kellett vallania, ő is örült, hogy végre otthagyták a nyüzsgő Tokiót. Talán itt majd végre lehetősége lesz bizonyítani, és barátokat szerezni.