„Ne felejts el engem se!”

A kislány felpillantott a fekete szemekbe. Nagyon hasonlítottak egymásra, mégis máshogy csillogott a szemük varázsa. Az egyik oly’ távoli, mégis közeli barátságot rejtett, a másik kissé megbízhatatlan, erős többet akarást sugallt magából.

- Sakura!

„Én emlékezni fogok rád!”

És az a különös fény abban a titokzatos barna szempárban.

- Sakura!

Sakura felnyitotta szemeit. Naruto aggódva pillantott rá. Mintha tudta volna, mi folyt le a lány emlékeiben.
- Sakura, jól érzed magad?
A lány oldalra pillantott. Barátja komoly arckifejezése kissé megriasztotta. Naruto ritkán volt komoly, és most így hirtelen elég félelmetesen hatott.
- Persze, semmi baj! – mosolyodott el megnyugtatóan Sakura, Naruto viszont nem hitt neki. Jól ismerte őt, tudta, hogy a lány nem képes bevallani, hogy kicsit is megtört. Sakura annál sokkal büszkébb volt. Két éve annak, mikor utoljára sírni lehetett látni. Akkor Naruto megfogadta, hogy soha többé nem engedi, hogy a lánynak baja essen. Tisztán élt még szemei előtt a kép, ahogy Sakura a földön ülve, szétszakadt ruhákban a számára sokat jelentő medált szorongatja. Az volt az egyetlen érték, amit nem loptak el tőle.
- Üljetek le! – utasította a fiatalokat Kurenai. A lány, Hinata, hátra sétált, és leült egy szőke lány mellé. Padtársa barátságosan mosolygott rá, amit a lány is viszonzott. A két fiú egymás mellé ült, majd a tanárnő folytatta az órát. Mikor megszólalt a csengő, Sakura egyből felpattant.
- Mindjárt jövök! – mondta Narutonak, és kisétált a teremből. A folyosón nekitámaszkodott a falnak, és várt. Egy perc sem telt el, és az ajtó újra nyitódott. Sakura komoran nézett a fekete szemekbe. A fiú arcára halvány mosoly csúszott.
- Rég láttalak – jegyezte meg halkan. A lány bólintott, és keresztbe fonta karjait.
- 9 éve utoljára. Nem változtál semmit.
- Te viszont elég sokat – nézett végig jelentőségteljesen Sakurán a fiú.
- Volt okom rá. Más világot járunk már. Te is, én is. Mintha a Föld zsugorodna… és a végén elveszne minden, amiről azt hitted, valóra válhat. Szörnyű érzés belegondolni, hogy ami régen volt, az a gyermeki boldogság, már csak puszta emlék. Tudod jól, mire gondolok. Sasuke?
Sasuke halkan sóhajtott. A lány kimondta azt, amire ő is gondolt. Régi énjükhöz képest felnőttek. Már nem arról a két kis gyerekről van szó, akik gondtalanul játszottak a réten, mit sem törődve azzal, ami a való életben folyik.
- Megölelnélek, de az elég furcsa lenne itt mindenki előtt…
De Sakura nem törődött a fiú aggályaival. Már ugrott is a nyakába, és szorosan ölelte át. Sasuke először meglepődött, de végül lehunyta szemeit, és visszaölelt. Az ajtó ekkor halkan kinyitódott. Naruto lesett ki óvatosan.
- Ó, bocsánat – kezdett mentegetőzni. – Látom, valamit megzavartam – morogta, és furcsán dühös arckifejezése nem kerülte el Sakura figyelmét.
- Nem, maradj csak – kapott kezével a fiú után. – Be szeretnélek mutatni – mosolygott rá lágyan barátjára. Naruto arcára akaratlanul, neki is mosoly szökött. Sose tudta megállni, mikor Sakura ilyen szépen nézett rá. – Sasuke, ő Uzumaki Naruto. A legjobb barátom.
Sasuke tetőtől talpig végigmérte Narutot, és kezet nyújtott neki. Halványan – csak, hogy Sakura ne lássa – elfintorodott, és még egy gúnyos mosolyt is megengedett, majd másik kezét a lány derekára csúsztatta a hátáról. Naruto szemei megvillantak. Ő kicsit sem zavartatta magát Sakura előtt, gyűlölködve figyelte a fiút, és elfogadta a gesztust. Erősen szorította „ellenfele” kezét. Egy szempillantás alatt megszületett közöttük a rivalizáció. Sakura mindezt, ha észre is vette, figyelmen kívül hagyta. Sejtette, hogy így lesz. Miért is lett volna másképp? Két fiú. Két akar. Két vágy. Vágy… Az, ami csupán rövidke ideig áll az ember oldalán.

**

„Túl messzire mész! Sakura… figyelj rám, kérlek!”

A lány remegve pillantott fel a kék szemekbe. Tudta, hogy úgyis a fúnak lesz igaza, de bízott a szerencséjében.

„Naruto… Eljön, hidd el! Úgyhogy segíts. Kérlek!”

Kérlek… Ez a szó vízhangzott a fiú fülében. Bólintott hát, és bakot tartott a lánynak, aki így fel tudott mászni a számára magasan lévő tűzlétrára, majd a nála jóval magasabb fiú könnyedén követte őt. Sakura, amint felért az épület legtetejére, bátortalan léptekkel indult meg előre. Naruto hamar utolérte őt.

„Néha úgy hiszem, túl optimista vagy, Saku!”

Csóválta meg a fejét. Sakura csillogó zöld szemeivel rá pillantott. Haját megvilágította a hold ezüstös fénye, és így Naruto olyan gyönyörűnek látta, mint még soha.

„Optimista lány nem születik a világra, csak olyan, aki nagyon hisz önmagában.”

A fiú elmosolyodott. A lány leült a földre, lábait felhúzta, és türelmesen figyelte a holdat. Naruto követte a példáját. Ő már tudta, hogy az, akire várnak, nem fog eljönni…

- Sasuke! – kiáltotta élesen Sakura. Maga se tudta, miért. Az emlék, amin hirtelen elmerengett, még mindig a hatását, a döbbenetet tükrözte az arcán. Az említett értetlenül pillantott rá. – Itachi és Deidara… Itt vannak? És Sasori? – kérdezte türelmetlenül a lány. Lábával már késszen állt a futásra. Csak a fiú megerősítésére várt. És Sasuke bólintott…
Egy másodperc múlva Sakura már olyan gyorsan sprintelt a folyosón, mint aki menekül az üldözői elől. Naruto mindebből semmit sem értett.
- Kikről beszélt Sakura? – kérdezte komoran Sasukétől.
- Itachi a bátyám, Sasori és Deidara pedig a barátai – mondta halkan a fiú, és lassú léptekkel, zsebre dugott kezekkel megindult arra, amerre Sakura elfutott. Naruto követte őt.

**

Sakura arcán mosoly volt. Boldog mosoly. Majdnem elesett az élesen vett kanyar miatt, de nem törődött vele. Minél előbb látni akarta a három fiút. Szemei kikerekedtek, mikor megpillantotta őket. Tőlük egy méterre megtorpant. Az egyik fiú kipillantott barátai mögül. Csodálkozva nézte a lányt.
- Sakura! – kiáltotta vigyorogva.
- Sasori! – kiáltott vissza boldogan a lány, és újra futni kezdett, majd a fiú nyakába ugrott, csakúgy, mint nemrég Sasukééba. A másik két fiú most vette csak észre a lányt.
- Tee, ez a csaj nekem ismerős. Mintha… szerintem az exem! Jézusom! Itachi, bújtass el! – kiáltotta a szőke, és elbújt barátja mögé. Itachi kirángatta, és jól fejbevágta.
- Te hülye, ez Saku! – ordította idegesen.
- Jé, tényleg. Szia, Saku! – köszönt vigyorogva a fiú. Sakura elengedte Sasorit, és most Deidarát ölelte át, majd Itachik. – Tök érdekes, utoljára… 7 évesen láttalak? Tyű, a mindenit! De megnőttél! Emlékszem, régen mindig Sasukéval játszottatok a homokozóban, és anya lecseszett, amikor két női mellett csináltam, és Sasuke nem tudta, mi az, és… Au, Itachi, ezt miért kaptam? – kiáltotta fájdalmasan Dei, és a fejét fogta.
- Mert hülye és esélytelen vagy – válaszolta egyszerűen Itachi. Sakura csak vigyorgott, és szemeivel Sasorira nézett. A még mindig ugyanolyan ábrándos, barna szemei semmit sem veszítettek a csillogásukból.