/Sasuke szemszög/

     Két pillanat múlva már otthon voltam.
     - Na, mi van, megjöttél, te kis éjszakai kukkoló? - ugratott Itachi.
     - Fogd be - morogtam. - Egyébként azért még számolunk, hogy beköptél Selene-nek.
     - Jaj - nevetett affektálva a bátyán. - Csak nem hagyhattam, hogy az én kis Sasu-baba öcsikém egyedül eméssze magát!
     - Te kis...!
     Mielőtt még egymásnak eshettünk volna - biztos én győztem volna - megjelent a lépcső alján Jashiro, a fogadott édesapám.
     Itachi és én vér szerinti testvérek vagyunk, Jashiro és Selene fogadtak örökbe minket. Lassan már száz éve élünk egy családként és úgy is érezzük magunkat, mint egy család.
     - Mi történik? - kérdezte szigorúan Jashiro - vicces, mert csak alig tíz évvel idősebb nálam - és hátrasimította félhosszú, fekete haját.
     - Semmi - morogtam dühösen és mire bármelyikük bármit mondott volna, már fent voltam a szobámban.
     Levetettem magam a fekete bőrfotelbe.
     - Nah, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz holnap - gondoltam sóhajtva és kinéztem az ablakon.

*

/Sakura szemszög/

     Másnap reggel az ébresztőórám csörgésére keltem. Lenyomtam a hangoskodó kis szerkezetet és nagyot ásítva felültem. Megborzongtam az ablakon beáramló hűs szellőtől.
     - Én lefekvés előtt becsuktam az ablakot. Akkor most hogy lehet nyitva? - morfondíroztam, miközben kénytelen-kelletlen kikeltem az ágyból és bucsuktam az ablakot. - Na mindegy.
     Kisiettem a fürdőszobába, gyorsan letusoltam, fogat mostam és egy szál fehér törülközőben visszaszökdécseltem a szobámba.
     Odaléptem a szekrényemhez.
     - Mit vegyek fel? - tettem fel magamban a kérdést.
     Végül, mivel szeptember ellenére azért jó idő volt, egy rövid, citromsárga sort és egy zöld, fekete feliratos póló mellett döntöttem. A hajamat kifésültem, laza kontyba összefogtam, csak pár tincset hagytam ki oldalt.
     Ránéztem az órámra, hét óra huszonöt percet mutatott.
     Lerohantam a lépcsőn, felkaptam a táskám és belebújtam a fekete sportcipőmbe. Magam után gondosan bezártam a bejárati ajtót és hét-harmincra már az Inoval közös találkozóhelyünknél voltam. Szőke barátnőm már várt rám.
     - Helló csajszi - vigyorgott.
     - Aloha - köszöntem álmos hangon.
     - Hát veled meg mi történt? - lepódött meg Ino, miközben elindultunk a suli felé.
     - Nem aludtam jól az este, rémálmaim voltak - ásítottam és elmeséltem neki mindent.
     - Sasuke, mint hős megmentő? Te aztán rendesen belezúgtál ebbe az Uchiha fiúba - kuncogott a legjobb barátnőm.
     - Nem is! Hiszen alig ismerem! - tiltakoztam fülig pirulva.
     - Ugyan kérlek, az nem akadály - intett le. -Szerintem meg te is bejössz Sasukének.
     - Rendben - grimaszoltam. - Váltsunk témát.
     - Hé, te mért akarsz témát váltani, ha Sasuke és a te viszonyod kerül szóba? - kuncogott Ino.
     - Csak - durciztam. - Egyébként nem is tunánk miről beszélni, mert ő és én köztem nincs semmiféle kapcsolat! - kiabáltam, de a következő lépés után nekiütköztam valami hideg és keménynek. Pontosabban: valakinek.
     Zavartan néztem fel Sasuke fekete szemeibe.
     - Öhm...szia - pirultam el és hátraléptem.
     Ino mellettem majd megfulladt a visszafojtott nevetéstől.
     - Sziasztok - köszönt az Uchiha, ajka csibészes félmosolyra húzódott.
     Hevesen megdobbant a szívem.
     - Én mentem, majd a teremben találkozunk Saku - búcsúzott Ino kacsintva és már ott sem volt.
     - Szóval, ki az, akivel nincs kapcsolatod? - kérdezte Sasuke derűsen, miközben tovább sétáltunk.
     - Hát... öö... - Pár pillanatig mérlegeltem, hogy elmondjam-e az igazat. -Sasorival - hazudtam végül.
     Vidám arca egy csapásra elkomorodott.
     - Még jó, hogy azzal a féreggel nincs...
     - Ajjaj, rossz ötlet volt Sasorit felhozni. Ezt szépen megcsináltad Sakura - szidtam magamat gondolatban.
     Félénken néztem rá, tekintetünk egy pillanatra összekapcsolódott, de én elpirulva másfelé kaptam a tekintetemet.
     - Na és hogy aludtál? - kérdezte lazán.
     - Nem valami jól. Rémálmaim voltak - vallottam be szemlesütve.
     - Kikről álmodtál? - A hangja leplezetlen kíváncsisáról árulkodott.
     - Sok mindenkiről - tértem ki a válasz elől.
     - Kérlek Sakura, neveket - unszolt.
     Megráztam a fejem.
     - Kérlek... - Gyönyörű, éjsötét szemével szinte megbabonázott.
     - Nem - feleltem kábán. Kicsit megszédültem a tekintetétől.
     - Kérlek... - Szembefordított magával, lágyan végigsimított az arcomon. A szívem hevesen dobogott és volt egy olyan érzésem, hogy ezt ő is hallja.
     - Na jó - sóhajtottam, mielőtt még itt helyben elájultam volna. - Többek közt te és Sasori is szerepeltetek az álmaimban - hadartam.
     - Újraálmodtad a folyosói jelenetet? - döbbent meg.
     - Egy kicsivel morbidabb verzióban, de igen, valami olyasmi történt - bólintottam.
     Láttam rajta, hogy eléggé meglepődött.
     - És a te éjszakád hogy telt? - tereltem el a témát.
     - Jól - felelte kurtán.
     Csöndben lépdeltünk tovább. Észre sem vettem, de már odaértünk a sulihoz.
     Az emberek eléggé megbámultak minket, sőt, néhányan elkezdtek súgdolózni.
     - Miért kell azt bámulni, hogy veled jöttem iskolába? - kérdeztem halkan, hogy csak Sasuke hallja.
     - Nem gyakran fordul elő, hogy a suli egyik legszebb lánya a titokzatos új fiúval jön együtt suliba, már a második napon - felelte vidáman Sasuke, úgy tűnt, neki tetszik ez a helyzet.
     Nagyot sóhajtottam.
     Végre beértünk az irodalomterembe. Én itt Ino mellett ültem, Sasuke pedig a szomszéd padban, Narutoval.
     - Na, mi a helyzet Saku? - vigyorgott Ino, ahogy lecsüccsentem mellé.
     - Áh, semmi - válaszoltam lazán.
     - Jaj, ugyanmár, annyira látszik, hogy odavagy érte - bosszankodott Ino, de mielőtt még közbevághattam volna, folytatta. - De ha nem akarsz beszélni róla, felőlem oké.
     - Köszönöm - mosolyogtam.
     Ekkor megszólalt a becsöngő.