/Sasuke szemszög/

     Ilyen nincs. Itt ülök, egy padban a világ leggyönyörűbb lényével. Sakura Haruno... dallamos név, illik hozzá.
     Gyors oldalpillantást vetettem rá.
     Szorgalmasan írta a tábláról a dolgokat, apró kezében a ceruza fürgén siklott a papíron, cseresznyepiros ajka enyhén elnyílt a nagy koncentrálástól.
     Ő is rám nézett, egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk. De elpirulva elkapta a fejét, jegyzetelt tovább.
     Hihetetlen... már több, mint 200 éve vagyok vámpír, de még nem találkoztam hozzá hasnoló szépséges teremtéssel. Az egész lénye... már megfogott az első pillanatban is. A mozdulatai... ahogy a füle mögé simítja egy hajtincsét... ahogy elpirul... ahogy rám néz azzal a csillogó smaragdzöld szemével.... mind 1-1 forró esőcsepp rég szunnyadó (és halott) szívemre.
     Nagyot sóhajtottam.
     Kár volt. Vérének észveszejtő illata úgy tódult orromba, akár a perzselő láva. Égni kezdett a torkom.
     Ha nem gyakorlom az önuralmat az utóbbi két évszázadban, akkor nagyon kevesen múlott volna, hogy ott helyben neki ne ugorjak.
     Próbáltam csillapítani lényémnek Azt a részét, lehunytam a szemem.
     Hallottam, ahogy Sakura lerakja a padra a ceruzáját, a levegő rezdüléséből ítélve felém fordult.
     - Minden rendben? - kérdezte halkan.
     - Igen - nyugtattam meg és kinyitottam a szemem.
     Remegő, apró kis keze tétován megindult felém, megsimította a kézfejem, aztán visszahúzodott. Írt tovább.
     Szokatlan, meleg érzés futott végig rajtam az előbbi érintésétől.
     Egész órán képtelen voltam koncentrálni, végig Ő járt az eszemben. A mosolya... az illata... a hangja... kábító volt.
     Mikor kicsönygettek, felpattantam és kisiettem a teremből. Itachit kerestem.
     Szerencsére a bátyám érezte, hogy szükségem van rá, a foylosón várt.
     - Mi történt öcsibogyó? - kérdezte vigyorogva.
     - Az a lány... Sakura - nem találtam szavakat - észbontó.

*

/Sakura szemszög/

     Mire feleszmélhettem volna, Sasuke már nem volt a teremben. Ino lépett oda hozzám.
     - Szia Saku, hogy vagy? -  ölelt meg a legjobb barátnőm.
     - Jól - mosolyogtam.
     Kimentünk sétálni a folyosóra.
     - Na és hogy telt a nyár? - kíváncsiskodtam.
     - Szuper volt - kuncogott a szőke. - Július óta együtt vagyunk Saival. De úgy láttam te is bejössz Sasukének...
     - Gratulálok Ino! Hogy történt? - az utolsó mondatát figyelmen kívül hagytam.
     - Hát az úgy volt, hogy meghívott nyaralni, és... - kezdett mesélni barátnőm.
     - Ó, de jó, hogy látlak édesem! - toppant elém egy vörös hajú srác.
     - Sasori, már tavaly is megmondtam neked, hogy soha nem fogok veled járni, sem pedig smárolni! - kiabáltam.
     Sasori hirtelen elkapta a csuklóm, nekinyomott a falnak.
     - Változott a terv szivi, mostmár nem érdekel, hogy akarod-e - sziszegte az arcomba.
     A csuklóm már sajogni kezdett, nagyon megijedtem.
     - Engedj el Sasori! - kiabáltam.
     - Ne reménykedj! - röhögött a vörös.
     - Hagyd békén Sakurát! - csattant egy ismerős hang mögöttünk.
     - Á, az Uchiha testvérek - fordult meg gonoszan vigyorogva Sasori.
     - Engedd el a lányt - mondta fenyegetően Sasuke.
     - Ne drámázz. És mi van, ha nem engedem el? - vonta föl a szemöldökét a vörös.
     - Akkor talán be találom verni a mocskos képedet! - a fiatalabbik Uchiha hangjából már sütött a düh és a gyűlölet.
     Sasori gyorsan mérlegelt.
     - Rendben - nekilökött a szekrényeknek, de elengedte a csuklóm. - Ezzel még nincs vége, Sasuke Uchiha! - Ezzel elrohant.
     - Saku, jól vagy? - lépett mellém Ino.
     Némán bólintottam, s a csuklómat dörzsölgettem.
     Sasuke jött oda hozzánk, szemében még mindig égett a gyűlölet. De ahogy rám nézett, éjsötét szeme megtelt gyöngédséggel.
     - Azt hiszem én megyek - lépett le Ino.
     - Minden rendben Sakura? - kérdezte Sasuke, a hangjából kicsendült az aggódás.
     - Igen, hála neked - mormoltam, de a hangom elcsuklott. Reszkettem.
     - Nem tesz semmit - halványan elmosolyodott, de a szeme komoly maradt.
     Ekkor becsöngettek.