Sasukenek igaza volt. Bevettem a gyógyszert és rá tíz perccel elmúlt a fejfájás és a látásom is kitisztult… a rossz oldala, legalábbis számára totál szívás oldala, hogy hirtelen mintha feltöltődtem volna energiával. Ebből azt lehet levonni, hogy lemondhat a nyugis napról. Amíg ilyen állapotban vagyok, nehéz lesz betartania azt az egy feltételt… de nem is vágott annyira savanyú képet, mint vártam. Nem mintha szétvetette volna a nagy öröm, de egész szórakozottnak tűnt. Ettől pedig csak még jobban felpörögtem.
A fiú kifelé bámult az ablakon, míg én az ágy szélén üldögéltem, mellettem az immáron üres pohárral és félig teli gyógyszeres dobozzal. Először balra, majd jobbra billentettem a fejem, végül egy hatalmas nyújtózással zártam le az „ébredés” folyamatát. Életteli mosoly húzódott az arcomon, amíg le nem esett, hogy abban az egy szál kinyúlt pólóban… és zárójelben megjegyezném, hogy egy bugyiban kuporgok közvetlenül a volt pasim mellett, akit több mint két éve most látok először. Az arcom hirtelen vörös színre váltott és körülbelül olyan hatást keltett, mint egy duzzogó kislány.
- SASUKE..!
Egy pillanat alatt felpattantam és dühödten mutattam felé, de a torkomon akadt a szó. Ahelyett, hogy leordítottam volna a fejét, teljesen elkábultam.
- Hm? – Kérdőn felvonta szemöldökét, s értetlenül bámult rám.
De édes… és már csak a szívecske hiányzik a végéről. Gyorsan magam mögé rejtettem a kezem és az ajtó felé biccentettem.
- Nem óhajt kifáradni, amíg öltözöm? – kérdeztem szórakozottan.
A következő pillanatban vörös pírok tarkították az arcát, végül zsebre vágta kezét és kifelé vette az irányt. A fejét azonban elfordította, de így is tudtam, hogy csak nem akarja, hogy zavartnak lássam.
- Khm… épp fel akartam vetni az ötletet – mondta fennhangon, de engem nem győzött meg.
- De el ne szökj ám – vigyorogtam, s kiöltöttem a nyelvem.
Mostanra már majdnem kint volt, de fél fejjel hátrapillantott és egy maga fajta, szívdöglesztő mosolyt vetett rám… és eltűnt. Ez egy kis kihagyáshoz vezetett, ugyanis pár másodpercig rákvörös képpel, mozdulatlanul bambultam üres helyét. Gyorsan felráztam magam és idegesen kiabáltam az ajtóra.
- Szemét..! Ezt direkt csinálta!
Duzzogva tártam ki a szekrényt. Ez övön aluli ütés volt. Én pedig bekaptam a horgot. Pedig most kéne erősnek lenned, te szerencsétlen – szidtam magam röpke könnyzápor kíséretében. Viszont… olyan furcsa. Kb. negyed órája toppant be a szobámba, de mégis olyan, mintha az a pár év nélküle meg se történt volna. Inkább olyan, mint egy rossz álom, amiből most ébredtem fel. Akaratlanul is szomorkás mosolyba fulladt a duzzogásom. Örülök… hogy végre újra együtt lehetek vele…
Sasuke óvatosan nyomta le a kilincset, s ugyanaz a bánatos mosoly jelent meg rajta, mint rajtam. Egy percig csak támasztotta az ajtót, majd egy szokásos „ch” kíséretében elindult a fadeszkákkal kirakott, keskeny folyosón. Alig lépett egyet, rögtön egy szőke fiúba ütközött. Minimális rémület volt leolvasható róla, amikor a másik tengerkék szemébe nézett. Vele természetesen ugyanez volt a helyzet. De mint mindig, a fekete hajú egy röpke pillanat múltán ugyanolyan nyugodt volt, mint bármikor máskor… ettől pedig a szőkében automatikusan felment a pumpa. Azonban ezúttal elnyomta dühét és szó nélkül sétált el mellette. Még csak rá se nézett, de így is egyértelmű volt, mire gondol. „Csak egy vesztes a sok közül. Említésre sem méltó – visszhangzottak fejében a legutóbbi szavai. - Csak te bíztál benne, hogy más vagyok. Ha eddig nem jöttél rá, akkor most mondom: tévedtél. Szólnom kellett volna? Miért? Hogy akkor utánam gyere és levágj valami nyálad szöveget, mint most? Baromság.” – A gondolattól arca eltorzult, de bármennyire is el akarta hessegetni, nem sikerült.
„Emlékszem minden egyes szóra, amit akkor mondtál. De akkor… miért vagy most itt?” – ezek a kérdések keringtek a fejében, miközben épp hogy egy méterrel hagyta el a már egy helyben álló Sasuket.
- Sajnálom… Naruto – törte meg a csendet az Uchiha, de még mindig nem nézett rá.
Ellentétben vele, az említett nyomban hátrakapta fejét, s döbbenten vizslatta őt.
- M-mi van? – Csak ennyit bírt kinyögni, majd gyorsan legyűrte az örömteli érzést és bambán folytatta. – Akkor miért… mondtad legutóbb azt, amit?
Először csend következett. Hosszú csend… végül Naruto lemondóan felsóhajtott és tovább vette lépteit. Sasuke erőt vett magán és már nyitotta a száját, amikor a másik előtt kicsapódott az ajtó és szépen helyben hagyta a srácot.
- Naruto..? – Ijedten fordult hátra, de továbbra sem mozdult.
Azaz akart… csak nem tudott. Szó szerint ledermedt és újabb pírok tűntek fel porcelánbőrén.
- Mi a! – A szőke a vérző orrát szorítva tápászkodott fel egyenesen Sasuke mellé, s már épp kezdett volna szitkozódni, de helyette ő is elvörösödött.
- Uh, bocs, Naruto, nem direkt volt – vetettem oda kínosan mosolyogva.
- S-semmi gond…
Csak ennyit tudott kinyögni. Tulajdonképpen nem tudom, mit voltak úgy oda… egy szimpla, rövid farmer volt rajtam, plusz egy vékony, fehér rövid ujjú, ami mögül feltűntek a vörös bikini pántjai, s kiemelte a kulcscsontom. Ehhez egy egyszerű, piros strandpapucs társult, mellé egy halványbarna táskát vetettem át a nyakamon. A hajam a vállamra omlott, mint egy rózsaszín függöny, s hatalmas, zöld szemeim értetlenül meredtek rájuk.
- Történt valami? Olyan furcsán néztek ki… - Gyanakodva mértem végig őket.
Ennek az lett az eredménye, hogy Naruto nyelt egyet, megrázta a fejét és zavarodottan bámult vissza rám, míg Sasuke először behunyta, majd a másik irányba vitte szembogarait. Erre csábos mosoly ült ki a számra, s odapattantam az Uchihához, átkarolva a nyakát. Ettől csak még vörösebben vizslatott, ugyanis már nem bírta megállni, hogy ne nézzen rám.
- Na jó, ha mindenki jól van, akkor első pont. Remélem hoztál fürdőruhát – kacsintottam rá, és pont úgy reagált rá, ahogy vártam.
- Na ne – vágta rá ellenzően.
- De igen – vigyorogtam. – Akkor kapd össze magad, lent várlak! – kiáltottam oda már a lépcső közepéről.
- Miért is csinálom ezt? – jegyezte meg hangosan a fiú, miközben a másik csodálkozva bámult utánam.
- Mi a fenét mondtál neki? Most úgy futkorászik, mint egy kisgyerek – kérdezte, mintha meg se hallotta volna Sasuke előbbi szavait, de még mindig nem vette le a szemét a lépcsőről.
- Te inkább maradj csöndben, ha gyerekességről van szó – sóhajtott a srác, visszavéve hűvös stílusát, de valahogy kicsit szórakozottnak tűnt.
- Hogy mit mondtál!? – Egy pillanat alatt felment benne a pumpa, mire a másik elégedett mosollyal indult visszafelé.
- Megismételjem?
Már épp készült volna visszavágni a srác, amikor észrevette a fiú elégedett arcát. Ekkor esett csak le neki, hogy az előbb még szilárd hitetlenségét egy perc alatt porrá zúzták. „Heh, látom felfogta.” – gondolta a fekete hajú, majd egy pillanatra szemei összeszűkültek, s ellenállhatatlan mosolya még szélesebb lett. Végül, mint aki jól végezte dolgát, eltűnt a szobában.
Nem tartott sokáig a készülődés. Azaz Sasuke elég sokáig szórakozott, de csak azért, mert duzzogott. Nem is csodálom, hisz egyszerűen utál a strandon lógni, főleg fürdeni. Pont ezért fogja most mégis ezt tenni. Ha most nem, akkor soha nem is fogja. Szó szerint rácsimpaszkodtam, miközben lefelé rángattam a gondosan kikövezett úton. Naná, hogy ez se volt az ínyére. Nem szereti a feltűnést, de ma el fogja viselni. Viszont. Nem fog történni semmi. Meghúztam magamnak a határt, ameddig elmehetek, és ez nem is fog a „nyakában-lógásnál” arrébb húzódni. Meg is érdemli. Fenntartom azt a bizonyos „varázslat” előtti hangulatot… de maga a lényeg még nem fog bekövetkezni. Pontosan. Ez az, amit most tenni fogok, semmi több – körülbelül ezt mondogattam magamnak, s mire észbe kaptam, már a parton voltunk.
Kislányos tekintettel néztem végig a tájon. Éreztem a lábujjaim közé furakodó forró homokszemeket, amit egész kellemessé tett az enyhe szellő. A belőle áradó édeskés illat keveredett a tengerével, amitől csak még vonzóbbnak éreztem. Beletelt egy kis időbe, amíg feltűnt, hogy Sasuke már nincs mellettem. Ijedten kaptam fel a fejem, de nem tartott sokáig a keresgélés. Elég volt balra fordulnom, máris megtaláltam. Istenem - azt hiszem ez az a szó, ami most ideillik. Tudtam, hogy a bőröm lassan vöröses árnyalatot vesz fel, ugyanis első sorból nézhettem végig, ahogy a fiú egy könnyed mozdulattal lerántja magáról a fehér pólót, ezzel kivillantva meztelen felsőtestét. Sötét tincsei most is takarták ellenállhatatlan tekintetét, de apró, önelégült mosolyát nem tudták elrejteni. Lassan kiegyenesedett, s megrázta a fejét, ezzel láthatóvá téve felém pillantó szemeit. Egyáltalán nem zavarta, hogy tűzpiros fejjel bámulom, sőt, nagyon is elégedettnek tűnt, amit egy alig hallható kuncogás fokozott. Maga mellett heverő törölközőre vetette a ruhadarabot, egyenesen a nadrágja mellé, ami már hamarabb lekerült róla.
Gyorsan megráztam a fejem, és ugyanolyan gyerekes képet vágtam, mint Naruto, amikor besértődik. Ezt is direkt csinálja, mi? Még visszakapod, erre esküszöm – jegyeztem meg hirtelen jött sunyi mosollyal az arcomon, mire meglepetten nézett rám. Már megint kezdi. Mély levegőt vettem, hogy magamba fojtsam a vágyat. Hatalmas önuralomra volt szükségem ahhoz, hogy ne toljam ki azt a bizonyos határt kicsit jóval arrébb, mint terveztem. Gyöngéden a napra terítettem az én törölközőm, majd a lehető leglassabban húztam le a fölsőt, miközben fél szemmel Sasuke reakcióját elemeztem. Pont, mint gondoltam: próbálva kerülni a feltűnést a másik irányba fordult, takarva a már rég látott, édes „kisfiú-képét”, majd úgy tett, mint aki pakol. Kiszámítható.
Gyorsan levetettem magamról a jól ismert vörös bikinimen kívül mindent. Eddigre Sasuke már komolyan belemerült a pakolászásban, de mint mindig, most se merészkedett a napernyő által vetett árnyékon túlra. Akkor egyes pont kipipálva, jöhet a következő – ezzel felé vettem az irányt. Szinte észre se vette, hogy közeledek – azaz észrevette, de úgy tett, mint aki nem – amíg újra nem fontam nyaka köré a karom.
- Nos, Sasuke, egyes pontot sikeresen túlélted– jelentettem ki kacéran, mire keserűen elhúzta a száját.
- A nyakamba ugrálás ehhez is hozzátartozik?
- Természetesen – kacsintottam rá, mire a másik irányba nézett, de nem tudta eltüntetni újabb pírjait.
Ettől csábos mosolyom önelégült vigyorrá változott. Tudtam, hogy nem bírja sokáig.
- Na de fogy az időnk, úgyhogy lépjünk is a kettes pontra – súgtam lágyan, s halk kuncogás kíséretében elengedtem.
- Akarom én ezt? – tette fel a költői kérdést fanyarul.
- Teljesen mindegy, mert meg-í-gér-ted – mondtam tagoltan, s valamiért nagyon is kislányosan csengett a hangom.
Az ujjaimmal végigsimítottam a hátán. Szinte láttam magam előtt az arcát, ahogy belebizsereg az érintésembe.
- És mi akar lenni ez a „kettes pont”? – kérdezte rejtett célzással a hangjában.
Az ujjam megállt, s egy pillanatra elgondolkodtam, ugyanis már nem volt kedvem annyira kihasználni az alkunk előnyeit. De most már csak azért sem fogom azt mondani, amit hallani akar. A szám csábos mosolyra görbült, s alig egy centi távolságra került a fülétől.
- Irány a víz: körülbelül ennyit – leheltem, mire most először meglepettség rítt le róla.
Reagálni már nem volt ideje: hirtelen megragadtam a kezét és a pár méterre fekvő tenger felé húztam. Minden lépésemmel felkavartam a vizet. A levegőben cikázó hűvös cseppek kellemesen csiklandozták a térdem, s egy-kettő a hajszálaim közé fúrta magát. Sasuke egy szót se szólt, elmélyedve fürkészett éjfekete szemeivel, s porcelánbőrén meg se látszottak a víz nyomai, haját pedig csak még szebbé tették a harmatszerű cseppek. Néhányan furcsálkodva néztek utánunk, de sokan már meg se lepődtek rajta, hogy egy újabb őrült páros szaladgál egyre mélyebbre a tengerben.
- Nem akarunk megzavarni az „elveim porba tiprása” című jelenetet, de meddig akarunk még futkorászni? – szólalt meg azon a hangján, amit már annyira hiányoltam.
Nem az a kisfiús, zavarba ejtő hangja, amitől minden lány olvadozott – és amire nincs perc, hogy próbálja elkerülni ezt a fajtát – hanem az a régi, unott, hétköznapi hangja volt, amiben titkolt izgatottságot lehetett kiolvasni. Ez volt az a Sasuke, akit én három évvel ezelőtt megszerettem… teljesen más, mint amilyet két éve pillantottam meg azzal a vörössel. Abban mintha nem is lett volna élet. Eddigre víz már a combom tetejéig ért, s pár másodperccel a szavai után lefékeztem a sáros homokban. Tenyeremet kihúztam az övéből és gondolkodás nélkül fordultam felé, ami nem kicsit lepte meg. Annyira legalábbis igen, hogy a hirtelen mozdulattól nyomban orra bukott, engem is magával rántva.
Még nem volt nagyon mély a víz, de pont eléggé ahhoz, hogy pár hosszúnak nyúló pillanatig, levegőt visszatartva süllyedjek lefelé. Fölöttem pedig ő, aki hiába erőltetett magára kedvtelen arcot, amiről az sugárzott, hogy „már megint mentegethetem mindenhonnan”, a szeméről aggodalom tükröződött. És ettől az aggodalmas tekintettől biztonságban éreztem magam, s nem ért meglepetés, amikor két hatalmas keze óvatosan kiemelt az álomszerű, tiszta képből, amit a tenger alkotott.
Hirtelen az egész szertefoszlott, és azon kaptam magam, hogy levegőért kapkodok, Sasuke mellkasára támaszkodva.
- Fenébe is, Sakura, meg akarsz halni, vagy engem akarsz kinyírni? – kérdezte visszanyerve nyugalmát, de fenntartva kifürkészhetetlen hangnemét.
Szemét ezúttal egy távolabbi pontra vitte, s egy pillanatra se volt hajlandó az enyémbe vésni. Ezzel is aggodalmát próbálta titkolni, tehát valószínűen nem tudta, hogy én ezt már rég kiolvastam belőle. A légzésem már egyenletes volt, de a fejem továbbra is a felsőtestén pihent. A nedves tincseimen keresztül is éreztem a szíve heves dobogását, s néha egy-egy csepp került fürtjeiről a fejemre. Elég, én ezt nem bírom tovább!
Alig egy másodperc alatt történt, de ez a másodperc teljesen más irányba vitte a dolgokat. A kezem a mellkasáról a nyaka mellé csúsztak, majd lassan a hajába túrt. Erre döbbenten kapta felém a fejét. Gyöngén húztam fel magam vele egy magasságba, miközben köré fontam a lábam.
És ekkor tétovázás nélkül érintettem össze ajkunk. Éreztem, ahogy a karja a hátamra kerül, s éhesen visszacsókol. Ettől csak még erősebb volt a vágy, s nem gondolkoztam, amikor még vadabban folytattam a már eddig is szenvedélyes csókolózást. A hirtelen jött hévtől erősebben markoltam sötét tincseit. Lassan kénytelen voltam eltávolodni tőle, s lihegve haraptam az alsó ajkába.
- Ez is a feltétel része volt? – súgta apró önelégült mosollyal az arcán.
- N-em – válaszoltam alig hallható sóhajok közepette, amik az állát súrolták. – Ezt vedd jutalomnak, amiért az első kettőt sikeresen teljesítetted.
- És mi lenne a „hármas pont”? – kérdezte kajánul.
- „Pofa be és csókolj” – jelentettem ki csábosan és újra az övére tapasztottam a szám.
Eközben Karin - egy kis távcsövet tapasztva az ezúttal szabad szemeire – vizslatta a vizet egy kicsit magasabban fekvő, árnyékosabb részről, ami annál közelebb terült el hozzánk. Hason fekve lóbálta lábait, egyik karját a melle alá téve támasztotta magát, másikkal a távcsövet tartotta. A szél a hajába kapott, miközben rózsaszín buborékot formált a rágóból, ami mielőtt nagyobb lehetett volna, kipukkadt. Bár szemét takarta a szerkezet, így is könnyen leolvasható volt róla az ideges féltékenység, ami minden gyűlölet ellenére ártatlan bánattal párosult, miközben a távcsőn keresztül végignézett minket. Végignézett Sasuken. És végignézett rajtam.
Egy utolsó gömböt fújt a maradék rágóból, s amikor az is szétpukkadt, leemelte szeméről a távcsövet, majd egy könnyed mozdulattal a helyére tette a szemüvegét.
- Még mindig nem értem, miért kellett veled jönnöm. Semmi közöm a hülyeségeidhez – panaszkodott Suigetsu pár méterrel arrébb üldögélve.
- Én soha nem tudtam rávenni, hogy bejöjjön velem a vízbe – mondta bambán, mintha meg se hallotta volna a másik szavait. – És soha… soha nem nézett rám úgy, ahogy erre a lányra.
A hangja, akármennyire is küzdött ellene, beleremegett még a gondolatába is.
- Meddig akarod még őket figyelni? – vetette oda unottan a srác, s egyszer jobbra, majd balra feszítette a nyakát. – Értsd már meg: Sasuke szakított veled. Ennek már vége. Lépj már túl ezen!
- Szerinted nem próbálkoztam már!? – üvöltött rá, mire az csak döbbenten pislogott, de ijedtség jelét nem lehetett rajta látni.
- Jól van, nyugi!
- Most már látom. Látom, hogy már az elején se szeretett. Soha de soha nem viselkedett velem úgy, mint azzal a lánnyal. És most, hogy visszagondolok, egyszer se mondta ki nyíltan, hogy szeret. De…
- De?
- Én ezt akkor sem tudom elfogadni! – kiáltotta, s ökölbe szorította a kezét. – Ne gondolja, hogy csak úgy kijelenti, hogy szakít velem és már le is koptatott. Röhögnöm kell! – Szája gúnyos mosolyba görbült, s teljes erőből dobta a távcsövet a mélybe. – Menjünk, Suigetsu!
- Mi?
Szokás szerint késve eszmélt fel a fiú: mire felfogta, amit a lány mondott, az már rá se hederítve elsétált mellette.
- Francba már, Karin, nem vagyok a csicskásod! – kiabált utána, miközben szedegette az említett cuccait…
…s eddigre a távcső elmerült a homokban.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
