Meg sem bírtam mozdulni, még mindig a két jegyet bámultam.
- Honnan szerezted? – támadtam le rögtön Kakashit.
- Ezek szerint tényleg nem tudjátok… - sóhajtott lemondóan, ugyanis nem szeretett magyarázni.
- MIT!? – kérdeztük egyszerre Narutoval sürgetően.
- Nyugi, üljetek már le! – szólt ránk nyugodtan.
Upsz, fel se tűnt, hogy felálltam. Gyorsan körbenéztem, de szerencsére senkinek se keltettem fel a figyelmét, úgyhogy gyorsan vissza is ültem.
- Tehát miről van szó? – kérdeztem már halkabban, de még mindig türelmetlenül.
- Szóval Temari és Shikamaru is itt van.
- Temari!? – kiáltottam döbbenten, majd gyorsan a számhoz kaptam és megint körbepillantottam.
Mázlimra most se hívtam fel magamra a figyelmet, úgyhogy visszavettem a hangomból. Tehát Temari itt van. Hirtelen teljesen fellelkesültem. Ja, igaz is, nektek még nem is mondtam. Temari eredetileg ebben a városban élt két öccsével, de tavaly felvették az otthoni egyetemre és már két éve koleszes, Shikamaru pedig a mi giminkbe járt, de a magas IQ-ja miatt hamarabb egyetemre mehetett és egy évfolyamban van a lánnyal. Már azelőtt is találkoztak, így pont jól is jött egy-egy ismerős arc mindkettőjüknek… aztán nem sokkal suli kezdés után már együtt jártak és azóta sem szakítottak. Egész aranyos páros, néha úgy irigylem őket. Nem is tudtam, hogy most jöttek nyaralni, azt meg végképp nem, hogy ezúttal együtt…
- De ez hogy kapcsolódik a jegyekhez?
- Úgy, hogy Temari adta nekünk.
- De… de miért? Miért nem mennek ők? – dobálóztam tovább a kérdéseimmel.
Miért nem bír Kakashi soha elmondani egyszerre mindent? Néha úgy utálom a szűkszavúságát… mondjuk néha meg egész jól jön.
- A lényeg, hogy Shikamaru megfázott és most ott betegeskedik szerencsétlen Temari nyakán, aki bármit mondott, nem tudta meggyőzni, hogy a bulira már nem lesz semmi baja. Ezért, hogy ne vesszen kárba, megkért, hogy adjam nektek.
- E-egy pillanat… honnan tudta, hogy itt vagyunk?
- Látott minket tegnap este a bárban.
Ledermedtem és síró képet vágtam. Francba, pedig reménykedtem, hogy nem látott senki. Soha nem voltam még olyan részeg, mint akkor… na mindegy.
- És mikorra szólnak a jegyek?
- Holnap estére. Még jobb is, mintha ma lenne, még mindig látszik rajtatok, hogy tegnap berúgtatok…
Muszáj mindig emlékeztetni? Mondjuk igaza van, a fejem még mindig sajog.
- Úgyhogy ha lehet, ma kerüljétek a piát… van egy olyan érzésem, holnap úgyis megint részegen fogtok hazajönni… - mondta nem túl lelkesen.
- Jól van már, no pia, felfogtuk. – forgattam a szemeim, majd a jegyekért nyúltam. – Amúgy hol laknak, amíg itt vannak? Temari testvéreinél? Mondjuk, azt nem hinném…
- Miért nem? Gaara és Kankurou egész jó arcok. – nézett rám értetlenül.
Látszik, hogy belül még gyerek szegény…
- Inkább nem strapálom magam, ezen a szinten úgyse fognád fel. – sóhajtottam. – A lényeg, hogy ha Shikamarut is magával hozta, kizárt, hogy végig az tesóit akarja hallgatni.
- Miért? – kérdezte megint, mire már a fejemet fogtam.
- Te most tényleg ilyen hülye vagy, vagy direkt fárasztasz? – Mondjuk fiú, megbocsátható. – Áh, inkább ne is válaszolj! – állítottam le, mielőtt még bármit is mondhatott volna.
Már így is nőtt egyet a fejfájásom.
- Tehát hol szálltak meg? – kérdeztem újra.
- Ugyanott, ahol a buli lesz. – mondta Kakashi.
- Komoly? Mikor lett ennyi pénzük? – néztem rá meglepetten.
Azért erre nem számítottam.
- Tudod, Kankurou ott dolgozik, így a barátai, de legalább is a rokonai ingyen vagy kedvezményesen mehetnek be.
- A mázlis! Naruto, nem akarsz véletlenül jövőre ott dolgozni? – fordultam felé lelkesen.
- Nem. – vágta rá egyből.
- Áh, mindig összetöröd az elképzeléseim. – mondtam durcásan.
- Te is az enyéim. – vágott vissza szórakozottan.
He-he… jó vicc…
- Azért a tieid teljesen mások.
- Na jó, akartok még inni valamit, vagy mehetünk? – vágott közbe Kakashi.
- Mehetünk! – mondtam gyorsan még Naruto előtt.
- Én is így gondoltam.
Sasuke, velem ellentétben már kora reggel fent volt. Még Karin is aludt, így végre leülhetett egy kicsit összeszedni a gondolatait. Az üvegfal mellett közvetlenül helyezkedett el két, fekete fotel egymással szemben, közötte egy kis kávésasztal. Igazán elegánst volt, illett Sasukehez, aki csak állt és rezzenéstelenül bámulta a tájat. Egy hosszú, fekete nadrágot viselt, hozzá egy fehér, kigombolt inget. Sötét tincsei kuszán lógtak ugyanolyan sötét szemeibe. A szájából egy meggyújtatlan cigaretta lógott, de nem nagyon foglalkozott vele. Egyszerűen jól ment az összképhez, ennyi. Csak állt és nézett, majd felsóhajtott és magába fojtott idegességgel gyújtotta meg végül a cigarettát. Nagyot szívott belé, miközben levetette magát az egyik fotelbe, majd kifújta a füstöt. Még mindig Naruto szavain járt az esze.
- Sasuke? – nyögte bizonytalanul Karin, miközben kitántorgott a hálóból a szemét dörzsölve. – Hogy hogy ilyen korán?
A fiú cseppet sem meglepve emelte rá tekintetét, majd lehunyta szemeit és még egyszer beleszívott a cigibe. Eközben Karin fáradtan odaért és lehuppant a másikkal szembe.
- Azt mondtad, leszoktál.
- Ha egyedül vagyok, néha elszívok egy-egy szálat. Jobban tudok tőle gondolkozni.
- A cigitől… - ismételte magának Karin hitetlenkedve, majd feljebb tolta szemüvegét. – Hiába, ha így folytatod, korai halált halsz…
Ezzel végre sikerült mosolyt csalnia Sasuke arcára, mire elégedetten nézett rá.
- Mi azzal a baj, hogy fiatalon és szépen halok meg? – vágta rá édes mosollyal.
Erre Karin arcán halvány pírok jelentek meg, majd hasonló arccal válaszolt.
- Látszik, hogy mindig csak magadra gondolsz. Szerinted mi lenne velem nélküled?
- Bocs. Nem vettem számításba, hogy rajtam kívül senki sem tud elviselni.
- Kösz, ez kedves. – duzzogott. – Hogy mondhatsz ilyet a barátnődnek?
Sasuke megint rámosolygott, majd újra beleszívott a cigibe és lerázta a végéről a felesleget a hamutálba.
- Figyelj, Karin…
- Hm? – nézett rá játékosan, mint egy kismacska.
- A tegnapi balhét… ha lehet ne nagyon emlegesd senkinek. Pont elég, hogy Suigetsu tudja.
- Megint kioktatott?
- Aha. – bólintott rá. – Nincs kedvem hallgatni, hogy megint arról beszélnek, hogy „az Uchiha gyerek megint összeverekedett valakivel”. – hazudta teljes nyugalomban, ugyanis minimálisan sem érdekelte, mit gondolnak róla.
Egyszerűen nem akart erről beszélni. Ha kiderül, simán eljuthat a dolog Sakurához is. De az is lehet, hogy Naruto már elmondta neki. Nem. Naruto nem olyan. Inkább megpróbálná eltitkolni, mi történt. Bár hazudni nem tud… de csak nem akkora barom, hogy kifecsegi. – körülbelül ez járt a fejében.
- Értettem, lakat van a számon. – kacsintott rá, majd felpattant a székből. - Összedobok valami könnyű kaját. – mondta egy csókot nyomva Sasuke arcára és a konyha felé vette az irányt.
- Nem kell fáradoznod, elég felhívni a szobaszervizt.
- Reggel hétkor? Nem akarom felverni őket… - vágta rá, miközben elővett két tányért.
- Bármikor hívhatod őket, nekik az a dolguk, hogy kiszolgáljanak, tök mindegy, hány óra. – jegyezte meg egy újabb szippantás közepette.
- Nem baj, inkább megcsinálom én. Nem kell ennyire elkényeztetni, a végén még túlságosan hozzászokom.
Erre Sasuke már nem felelt. Továbbra is csak ült és nézte a tengert, s a csendjét csak a tányérok csörömpölése zavarta meg. Mondjuk nem nagyon törődött Karinnal. Most, hogy őt rávette, hogy tartsa a száját, egy gondot kihúzhatott a listáról. Azonban a legnagyobb probléma még rajta volt: én. Akárhogy is gondolkozott, nem jutott eszébe semmi jó megoldás. Megint csak Karin zökkentette ki az elmélkedésből.
- Amúgy ma elmegyünk arra a bulira, amiről annyit beszélnek?
- Ma inkább ne, nem vagyok bulizós hangulatban.
- És holnap? – folytatta kitartóan.
Akár egy óráig képes lenne játszani ezt az „És holnap? Holnap után? Azután?” játékot. Ezt ismervén Sasuke felsóhajtott és inkább rábólintott.
- Oké, holnap elmegyek veled.
- Köszi!! – vágta rá szinte sikítva.
A fiú a szeme sarkából hátra pillantott. Kösz, Karin, most már végképp nem tudom, mit tegyek. Ha itt hagynám, tényleg egyedül maradna és ahogy ismerem, napokig bőgne. Aztán meg mit szólna hozzá Orochimaru… és az ő apja? Tulajdonképpen csak miattuk jöttem össze vele. Ez is csak üzlet. Engem meg ez nem érdekel, igaz? Akkor meg mit szerencsétlenkedek? Szakítanom kell vele.
- Kész a kaja, Sasuke! – kiáltotta boldogan a lány a két tányérral a kezében. – Nem vagyok valami jó, úgyhogy csak müzlit csináltam, remélem nem baj… - szabadkozott zavarodottan.
Sasuke döbbenten fordult Karin felé és furcsán mérte végig a reggelijét.
- Hm? Jól vagy, Sasuke? – kezdett máris aggodalmaskodni a vörös.
- Öö… igen, megyek is.
Francba, ez így nem fog menni. Túl kedves velem. Mindig csak aggodalmaskodik és próbál a kedvemben járni. Pont, mint ő. Csakhogy Karin más. Nála nem érzem ugyanazt. Nem maradhatok vele sokáig, mert csak rossz sülhet ki belőle. – gondolta és elnyomta a cigijét.
A nap további része eseménytelenül telt. Ahogy megbeszéltük, inkább otthon maradtunk. Nem is jött rosszul egy kis pihenés. Mondjuk terveztem, hogy benézek Temariékhoz, aztán mikor jobban belegondoltam, inkább elvetettem az ötletet. Hadd maradjanak kettesben, nem fogok még én is csüngeni a nyakukon. Szinte egész nap csak feküdtem otthon és magazinokat olvasgattam. Azt hiszem egyszer mentünk ki Narutoval venni valami nassolnivalót, aztán ennyi. Tulajdonképp a holnap járt az eszemben. Ha minden jól megy, délelőtt megint lemegyünk a partra, délután kis pihenés, készülődés és irány a buli. Anyám, tisztára be vagyok indulva. Messze ez az egyik legjobb és leghíresebb hotel, és az ott tartott bulik is állítólag nagyon ütősek. Hogy fogom én kibírni addig? Bár a strand és Naruto hülyeségei mellett hamar elmegy az idő…
…csakhogy most az időjárás ellenem játszott, ugyanis ma arra keltem, hogy szakad az eső. Az idegszálaimmal küszködve álltam a szálló előtt egy fekete, cipzáras pulcsiban és a hozzá tartozó fekete melegítő nadrágban. Tágra nyílt szemekkel és szájjal bámultam a vihart.
- Na ne szórakozz velem! – kiabáltam túl az esőcseppek kopogását.
- Sakura!! – rohant ki utánam Naruto. – Mi a fenét csinálsz itt szakadó esőben!?
- Egész idáig egy árva felhő sem volt az égen, erre most kezd el zuhogni! – folytattam, mintha meg se hallottam volna a fiút. – Nem ám, tegnap, amikor amúgy is otthon feküdtünk, ma kell esnie!
- Jól van, Sakura, de ha nem jössz be, lebetegszel aztán a hét hátralévő részét is az ágyon fekve töltheted!
Durcás képpel néztem rá, mint egy kisgyerek.
- De ha így fog szakadni végig, akkor tök mindegy, nem?
- Ö… hát nem! Egyáltalán mit érsz azzal, hogy itt állsz és üvöltözöl!? Amúgy is, biztos hamar eláll…
Még mindig duzzogva, de visszamentem és rávetettem magam az ágyra.
- Hamar eláll, mi? – tettem fel a költői kérdést pár órával ezután.
Természetesen még mindig esett.
- Jól van na, nem vagyok meteorológus. – vágta rá rögtön Naruto.
- Azért nagyon remélem, hogy estére eláll. Azt a bulit állítólag a tetőtéren tartják. – sóhajtottam és elfordultam az ablaktól.
- Tetőtéren? – nézett rám érdeklődve a fiú.
- Aham. – bólintottam és beletúrtam a táskámba. – Elég kevés helyen tartják így, ezért is olyan népszerű. Na meg úgy amúgy egy luxushotel. Naná, hogy tapadnak rá az emberek. – mondtam és felemeltem egy kártyapaklit. – Egy menetet?
- Benne vagyok. Amúgy tényleg ilyen nagy szám az a hely?
- Jaja. – bólintottam, miközben a szoba közepére csusszantam és leültem a szőnyegre, akárcsak Naruto.
Mielőtt elkezdtem keverni a paklit, pár másodperc késéssel, de feltűnt, hogy hirtelen milyen gyötört fejet vág.
- Valami baj van?
- Nem, semmi…
- Te tudod. Akkor mi legyen? Snapszer jó?
- Tökély. – vágta rá.
Gyorsan kiszedtem a felesleges lapokat és keverni kezdtem a paklit, de közben le nem vettem a szemem Narutoról. Olyan furcsa… nem szokott ilyen lenni. Még a legdurvább helyzetben is úgy pattog, hogy az már idegesítő. Erre most, nem történik semmi, és olyan képet vág, mintha legalább világ vége lenne. Felsóhajtottam és osztani kezdtem.
„Az a szálló… ha tényleg olyan nagy szám, ahogy Sakura mondja… valószínűleg Sasuke is ott lesz.” – gondolta, és a keze ökölbe szorult.
- Naruto… - szóltam rá, úgy, mintha egy kisgyereket akarnék megvigasztalni.
Magam is meglepődtem a hangomon. Eddig is úgy kezeltem, mint egy óvodást, vagy csak most? Mindenesetre meghozta a hatását és hirtelen rám emelte döbbenettel teli, élénk kék szemeit.
- Heh? Mi az, Sakura-chan?
Megint felsóhajtottam.
- Szerintem inkább tegyük félre most a snapszert és regéld el, mi a bajod. – mondtam már rendes hangon és már készültem is összeszedni a kártyákat.
- Ne!
- Hm? – néztem rá meglepetten.
- Mármint… nincs semmi bajom. Inkább kezdjük.
Gyanúsan mértem végig, majd gondoltam, mindegy, és belemerültem a játékba. Bár nem kellett hozzá túl nagy figyelem. Öt perc után megvertem. Nem mintha olyan nehéz játék lenne, de Narutonak nagyon is az volt.
- Kész. – mondtam unottan a sokadik győzelmem után még egyszer.
- Áá, már megint!? – fakadt ki szerencsétlen. – Jól van, legyen, még egyet!
- Ne már, ez így uncsi. – ásítottam és a földre dobtam a lapokat. – Benned nincs semmi kihívás. Legközelebb inkább megkérem Kakashit, ő legalább ért hozzá. – jegyeztem meg magamnak.
- Sa-Sakura-chan…! – nyíltak meg megint csak a könnycsatornái.
- Már megint sírsz… milyen férfi az ilyen? – vetettem oda gúnyosan.
- Rendben, akkor regéld el, mit csináljunk estig… - mondta sötét arccal.
Szúrós pillantást vetettem rá. Nos igen, még mindig esik.
- Tényleg, mennyi az idő? – jutott eszembe és az órára néztem.
Hat óra. A buli asszem kilenckor kezdődik… és tart onnantól előre nem látható ideig. Áh, az még egy csomó idő. Mindjárt kinyuvadok. Sebaj. Azért elkezdek készülődni, aztán ha kicsit hamarabb odaérek? Amúgy is, az ilyenekre általában mindenki hamarabb megy, tehát legalább nem kell annyit sorban állni. Kivéve, ha mindenki úgy gondolkozik, mint én.
- Jól van. Naruto, készülődjünk.
- Mi? De még van három óránk!
- Lehet, de amíg te összeszeded magad az mínusz egy. Aztán meg úgyis mindenki hamarabb megy, csak jól járunk, ha mi is így teszünk. – mondtam magabiztosan és kitártam a szekrényt. – Khm… - néztem Narutora, de ő nem nagyon fogta, mit akarok.
- Mi az?
Éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa.
- TŰNÉS!! – kiabáltam rá, majd kitoltam a szobából és bevágtam mögötte az ajtót. – Huh. – vettem mély levegőt és lassan elpárolgott a dühöm.
Kikaptam a szekrényből egy törölközőt és egy tusolót, majd már benn is voltam a fürdőben. Végül is koszosan nem mehetek… de ha már ennyi időm van, akkor mit sietek itt? – futott át az agyamon, miközben megnyitottam a csapot. Nyugalom, időnk, mint a tenger. Inkább befekszem egy kád, forró vízbe, legalább azzal is telik az idő. – lassan levetettem magamról mindent és az orromig bemártottam magam az addigra habbal borított vízbe. Imádok órákig feküdni a kádban… olyan nyugodt, kényelmes, csendes… nem zavar senki és ilyenkor összeszedhetem a gondolataim. Kinyújtottam a fejem a vízből és a falnak támaszkodtam. Emlékszem… azt hiszem tegnap volt egy olyan érzésem, hogy találkozni fogok egy régi ismerősömmel. Ezek szerint ez a régi ismerős Temari lenne… és nem Sasuke? – tettem fel a kérdést szomorkásan. Állj. Ezt úgy mondtam, mintha azt akartam volna, hogy Sasuke legyen. – tök vörös fejjel gyorsan visszabújtam a víz alá, így csak két, tágra nyílt, élénkzöld szemem látszott ki. De hülye vagyok már megint, mit gondolok folyton rá? És még ott van az az álom… még egyáltalán nem biztos, hogy csak Temari lenne az… áh, már megint rá gondolok. Állj már le, Sakura! – mondogattam magamban és teljesen lebuktam a víz alá. Így eltelt pár hosszú másodperc, majd kénytelen voltam újra felszínre jönni. Na, így már mindjárt jobb. Végre nyugi van. Nagyon utálom, amikor így kavarognak a gondolatok a fejemben. Ilyenkor még én sem fogom, hogy mi van. Inkább koncentráljunk a bulira. – tereltem el magamban a témát és egy marék habot emeltem a tenyerembe. Még van kb. két órám. Azért oda is kéne érni, sőt, ha hamarabb megyünk, az csak még jobb. Ebből max. egyet itt töltök, ezen belül pedig kéne egy gyors hajmosás is. Aztán még annál is gyorsabban megszárítjuk, aztán öltözés, fésülködés, plusz számoljuk hozzá az alap hülyeségeimet és Naruto sürgetését. Ha ezt megnézzük, nem is olyan rossz, hogy ilyen korán elkezdtem készülődni. Lassan közel húztam a kezemben lévő habot, s egy gyengéd fújással repítettem őket a levegőbe, mire apró buborékok formájában hullottak vissza előttem a helyükre. Néhány csepp megakadt a hajamban, s olyan volt, mintha csillámot szórnának rám. Akkor rajta…
…és ezzel szépen lassan végigmentem az összes ponton, amit előbb felsoroltam. Ott álltam az ajtó előtt, egy combom közepéig érő, fekete, ujjatlan szoknyában, fölötte egy rövid farmerdzseki kigombolva, ugyanis, bár az eső már elállt, a hűvös szél még mindig erősen fújt. Ehhez egy megint csak farmer tornacsukát, ami valamivel följebb felért, mint a bokám, de így is eleget kivillantott a lábamból… talán még sokat is. Eddig fel se tűnt, hogy mennyi farmert húztam. Ezek közül merően kitűnt a vékonyka ezüst óra a csuklómon, amit most is türelmetlenül bámultam, ugyanis az utolsó pontnál tartottam: Naruto sürgetése.
- Naruto, siess már, fél kilenc van! – kiabáltam az ajtón kívül, mivel a szerencsétlenje még mindig öltözött.
- Jól van már, sokkal hamarabb elkészültem volna, ha nem fekszel egy óráig a kádban! – vágott vissza, miközben kilépett az ajtón.
- És még ezt is rám fogod? Szép, mondhatom. – fordítottam neki hátat megjátszott sértődöttséggel.
- U-ugyan, Sakura-chaan, nem úgy értettem! – ugrott rögtön, mint egy kiskutya.
Csakhogy akárhányszor megjelent előttem én az ellenkező irányba fordultam.
- Na már, Sakura! – folytatta, de hallatszott rajta, hogy már kezdi feladni.
- Jól van már, elég lesz, csak menjünk már. – vetettem oda, majd felkaptam a válltáskám és lefelé rohantam a lépcsőn.
Eközben Sasuke halálos nyugalomban bámulta az óráját. Egyik keze zsebben, szemeiből, mint mindig, most se lehetett kiolvasni semmit. Egy fekete nadrágot viselt, hozzá egy betűretlen, fehér ing, aminek felső része begombolatlanul maradt. Világos bőre csak kicsit volt sötétebb felsőjénél, ettől pedig erőteljesen elütöttek kusza, sötét tincsei és mély tekintete. Egyszerre volt laza és elegáns, pont, ahogy azt várná tőle az ember. Vele ellentétben Karin teljes energia-bedobással rohangált fel-alá és fokozatosan gyülemlett fel a kezében mindenféle dolog.
- Sasuke, szerinted melyik lenne jobb? A piros vagy a lila? Nem tudok döntenii! – állt meg egy pillanatra aggodalmasan.
Sasuke megejtett egy mély sóhajt és beletúrt a hajába. Kezdek egyre biztosabb lenni a döntésemben…
- Hmm… legyen inkább a lila, az valahogy jobban illene ezekhez a cipőkhöz. – mondta, meg sem várva a választ és már futott tovább. – Egy perc, és mehetünk! – kiáltott ki az egyik szobából.
…és így sikerült végre elindulnunk, úgy, hogy még nem is sejtett egyikünk se semmit. Pedig kellett volna… nagyon is. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
