Most az egyik legmagasabb dombnál járunk. Egy hatalmas épület állt a közepén, jóval modernebb és nagyobb, mint az a kis fapanzió, ahova mi mentünk. A tenger felé néző szobák fala végig üveg volt, s az egésznek teteje nem volt, helyette szó szerint egy játékterem kiépítve, az egyik sarokban egy jacuzzi, a másikban egy biliárdasztal. Igazi bulizós hely volt, ami most, az éjszaka közepén is tele volt fiatalokkal, akiknek a fele rohant is el kihányni a piát. A környék legpuccosabb szállodája volt, ahova csak az igazi valakik szállhattak meg… de persze kisebb vagyont feláldozva bárki bejuthatott. A legfelső szinten állt Sasuke.

     - S-Sasuke… komolyan… ide… - bámult teljesen ledöbbenve Karin, s kiejtette a kezéből a csomagot. – Hogy tudtál lefoglalni egy egész szintet, méghozzá az egyik legjobbat!? Még egy napra is egy vagyon, de egy egész hétre…

     - Az legyen az én titkom.

     - Kjíí, imádlak! – sikoltott és teljesen megfeledkezve rohant végig a lakás minden kis zugán.

     Sasuke továbbra is az ajtóban állt, mellette egy fehérhajú, körülbelül vele egykorú fiú.

     - Kösz, Suigetsu, jövök neked egyel. – sóhajtott a sötét hajú.

     - Semmiség. De azért ha lehet, ne törj rám mindig, amikor ide jössz. Így is csak mázlid, hogy szabad még ez a szint. – vágta rá a Suigetsunak nevezett.

     - Na igen, látom mostanában jól megy az üzlet. – emelte fel a szemeit, ugyanis fölöttük még most is tartott a buli… Szerencse, hogy hangszigeteltek a falak. – gondolta.

     - Ja. De így csak egyre több a munka, a fater meg már öreg, így a felét rám sózza. Lásd: most is.

     - Hát… őszintén szólva jobban örülök, hogy te voltál bent, mint hogy az apád. Kicsit ijesztő fazon…

     - Pont te mondod? Hisz odavan érted.

     - Csak azért, mert örököltem az Uchiha vállalatot… nem mintha akartam volna bármikor is. Ha a bátyám nem teszi azt, amit, most ez nem lenne így és élhetném a nyugis kis életemet, ahelyett, hogy ott lógok azon a rohadt egyetemen a sok gyík között…

     - Az Japán egyik legjobb egyeteme, nem igazán panaszkodhatsz. Nem azért mondom, de sokat köszönhetsz annak az incidensnek…

     Erre Sasuke gyilkos pillantása volt a válasz. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a srác félretegye a témát, ugyanis tudta, hogy ha a másikon eluralkodik a düh, akkor semmit sem számít neki a törvény. Már elég sok balhéba keveredett a hevessége miatt az elmúlt egy-két évben. De persze a nevének hála semmi következménye nem lett.

     Pár másodpercig csak így álltak, majd másik témát vett elő.

     - Na és… ezzel a csajjal… tényleg komoly a dolog? – nézett hitetlenkedve az össze-vissza rohangászó Karinra.

     Most sem kapott választ, mire kicsit ijedten emelte rá tekintetét. Kicsit megnyugodott, amikor látta, hogy a fiú már nem ideges, hanem elmélyülve mered maga elé.

     - Magam sem tudom…

     „Ezt asszem nemnek veszem…” – jegyezte meg magában, majd hátat fordított és az ajtó felé vette az irányt.

     - Na, én mentem, még el kell intéznem pár telefont! Ha kell valami, csak csörögj rám! – szólt hátra, majd intett egyet és bevágódott mögötte az ajtó.

     Sasuke továbbra is csak állt, majd lassú léptekkel sétált az üvegfalhoz. A tengert figyelte, ami az erős széltől egyre nagyobb hullámokat vetett, miközben minden egyes csepp visszaverte a csillagok fényét. Ezt leszámítva… mindenhol csak sötétség várta.

     Hirtelen két kar szorította magához hátulról, de ő meg se rezzent.

     - Nos, Sasuke, nincs kedved egy kicsit játszani? – súgta a fülébe Karin.

     Ezúttal nem az a kislányos bolond volt, hanem egy igazi nő, s szenvedélyes hangon szólította meg a másikat. Persze, választ ő sem kapott, de ettől csak még szélesebb mosoly húzódott a száján. Egy kecses mozdulattal levette a szemüvegét és letette a legközelebbi asztalra, majd játékosan harapott a fiú ajkaiba, aki továbbra is úgy állt ott, mint egy szobor. Karin aggódva húzta el a fejét.

      - Sasuke… - kezdte óvatosan.

      - Bocs, Karin, de most fáradt vagyok ehhez. – mondta és egyszerűen elsétált a lány mellett.

      „Olyan furcsa vagy, amióta idejöttünk. Történt valami… Sasuke?” – tette fel a kérdést Karin.

       „Magam sem tudom.” Vagy igen, vagy nem, nincs olyan, hogy nem tudom. Mi van velem már megint?

     Narutoval az egész éjszakát átaludtuk… azaz ő aludt, mint állat, és ez azzal járt, hogy az ő horkolása töltötte be az egész házat, már ha nem hallatszott ki az utcára… sajnálom szegény Ayame-sant és Kakashit, hogy ezt kellett hallgatniuk végig. Mondjuk, ha jobban belegondolunk, Kakashi már megszokhatta ezt, hisz vele él. Nekem meg mindegy, mert amúgy se tudtam nagyon aludni. Túl izgatott voltam, emellett volt egy olyan érzésem, hogy találkozni fogok valami régi ismerősömmel. De nem tudom, kivel… először Sasuke-kunra gondoltam. Ha ő lenne itt, akkor pont összeállna a kép, hisz amikor megérkeztünk, akkor is valaki az ő nevét kiáltotta. Pontosabban csak én vettem észre, szóval biztos, hogy nem ő. Legalábbis remélem, hogy nem ő. Így van, ez így helyes. Szó nélkül elhúzott a francba, még egy „hellót” sem ejtett meg. Várjunk. Ha úgy vesszük, még csak nem is szakítottunk. Ültem fel egyből és elkapott a szörnyű felismerés. Basszus, ez eddig eszembe se jutott! Mondjuk ő biztos úgy gondolja, hogy igen. Legalábbis én ezek után biztos nem fogok koslatni utána… - valószínűen ez is végigfutott az agyán, amikor erre a lépésre szánta magát. Hirtelen a pulzusom az egekbe emelkedett. Már megint teljesen összekavarodtam. Anyám, csak magamnak keverem a bajt az ilyen hülye komplikációkkal! De akkor mért gondolkozok még mindig ezen? De ha legalább össze tudnám rakni a kirakóst… Pár másodpercig csak így ültem, magam elé bámulva, kócos fejjel, ijedt képpel és a kezemmel összefogtam az arcom… de ahelyett, hogy végre megnyugodhattam volna a békés csendnek köszönhetően, csak még idegesebb lettem, hála Naruto folyamatos horkolásának.

     - Elég ebből! – kiáltottam a gallérjánál fogva kezdtem el össze-vissza rángatni a mély álomba merült Narutot. – Ébredj már fel, mert esküszöm, hogy nem mész ki innen élve! – üvöltöttem, mire résnyire felnyitotta szemeit.

     - Mi van? Történt valami? – dünnyögte félálomban.

     Anyám…

     - Mindegy. Elég az alvásból. Öltözz fel és csomagolj! – dobtam vissza az ágyra.

     - Hogy? Mi? Mi van? Hova megyünk? – kérdezte ijedtében.

     Úgy tűnik, ez hatásos…

     - Lemegyünk a partra!

     - Most? – nézett rám, és csak most vette észre, hogy már reggel van.

     - Igen, most. – vetettem oda és kitártam az ajtót.

     - D-De még csak fél nyolc!

     - Amíg összekaparászod magad, addigra már lesz az fél kilenc! – vágtam rá már a fürdőből.

     Na igen, nekem is el kéne még készülnöm. Egyelőre csak egy kinyúlt, sárga póló volt rajtam valami hülye felirattal. Mielőtt még azt hinnétek, volt rajtam bugyi… csak a gyengébbek kedvéért. Levetettem magamról mindent és beálltam a zuhany alá. Hamar végeztem és becsavartam magam egy fehér törölközőbe. Egy gyors hajszárítás… bár nem tudom, minek. Aztán már indultam is vissza a szobába.

     Ja, tényleg… Kakashinak is kéne szólni. – jutott eszembe és útközben berúgtam az ajtaját.

     - Kakashi, kapd össze magad, lemegyünk a partra! – kiabáltam be, mire megint csak valami mormogás volt a válasz.

     Ez a kettő szerencsétlenebb, mint gondoltam. Amikor visszaértem a szobába, Naruto már nem volt ott. Persze, az ágyát bevetetlenül hagyta, mint mindig, rajta az összegyűrt pizsama. De legalább sikerült feltápászkodnia, ez is nagy szó. Kihúztam a bőröndöm és egy rakás ruha tárult elém. Huh, nem gondoltam volna, hogy ennyit bevágtam… na mindegy. Előhúztam egy vörös bikinit, amit még az út előtt vettem. Most, hogy jobban megnézem, túl pici… de csak ezt az egyet hoztam, áhh… éreztem, hogy rákvörös a fejem, úgyhogy gyorsan magam mellé raktam és előturkásztam a többi cuccot. Azaz egy rövid farmert, aminek az alja olyan szakadt-feelinget adott, mellé egy ujjatlan, halványrózsaszín felsőt, aminek egy része a gyűrötten omlott előre, így egy kisebb dekoltázst eredményezett. Én ezt el se raktam! Ha hazaérek, anya megkapja a magáét… - jegyeztem meg, majd előhúztam egy piros topot, amit aláhúzhatok. Ezzel a dekoltázs gondja kilőve… nem áll szándékomban felszedni egy hülyegyereket se. Arrébb vágtam a táskát és ledobtam magamról a törölközőt.

     Épp a pólót húztam volna fel, amikor az ajtó nyikorogni kezdett.

     - Sakura, nem láttad valahol a fehér pólómat? – kérdezte Naruto már az ajtóban, mire egyből a táskáját érezte a képén.

     - NEM!! – kiabáltam teli torokból, miközben az ijedten kapkodott a táskája után.

     - Na de Sakura…! – befejezni nem tudta, mert addigra az épp kezembe eső tárgyat dobtam utána, ami szépen bevágta az ajtót.

     - Idióta! – kiáltottam utána.

     Ha még egyszer rám nyit, nem ússza meg ennyivel, arról magam gondoskodom… A lehető leggyorsabban magamra kaptam a ruhát, beleléptem egy strandpapucsba, megragadtam egy nyári szövettáskát és mosolyogva léptem ki a folyósóra, ahol már Kakashi és Naruto várt.

     - Indulhatunk! – mondtam ragyogva.

     - Mi az, hogy indulhatunk!? – üvöltötte le a fejemet Naruto, miközben az orrára mutatott, ugyanis ott találta el a táska. Fájdalmasan felsóhajtottam és elsétáltam mellette.

     - Kopogj, mielőtt belépsz! Legalább megtanulod, hogy ne ronts rá öltöző lányokra… - vetettem oda fennhangon és elsétáltam mellette.

     - M-mi!? – csak ennyit tudott kinyögni és tűzvörös lett a képe.

     - Valami baj van, Naruto? – kérdezte Kakashi cseppet sem aggódva, inkább csak úgy megszokásból.

     Elégedett mosollyal léptem le a lépcsőről. Te… amúgy miért is akarok most hirtelen lemenni a strandra? – futott át az agyamon. Mondjuk, ez tök természetes, hisz nyaralni vagyunk és csak egy hetünk van. Utána amúgy se látok tengert legalább egy évig, így érthető, nem? Na mindegy, hagyjuk már az idegeskedést, egyáltalán mi van velem, legutóbb nem gondolkoztam ilyen baromságokon.

     Mire leértem, Ayame-san már ott is ült a pult mögött. Nem mondom, gyors a csaj. Bár Naruto horkolásától aludhatott túl sokat. Mondjuk az is lehet, hogy nem is olyan hangos, csak én hallom annak, miután mellette alszom…

     - Jó reggelt, Ayame-san! – köszöntem felvéve sablonos mosolyom. Azért az illem is kell…

     - Jó reggelt… - vetette oda Naruto még mindig égő képpel. A hangja kb. olyan volt, mint egy szellem… azt hiszem, megint elértem a kívánt hatást.

     - Jó reggelt, Ayame-chan! – köszöntötte már annál élettelibben Kakashi.

     Komolyan, ezek egyre gyanúsabbak…

     - Sziasztok! Hova ilyen korán? – kérdezte, de nem látszott rajta, hogy fáradt lenne.
     - Ma egész szép idő van, úgyhogy lemegyünk a partra… - válaszolt az „öreg”.

     - Nagy szart, Sakura-chan rángatott ki minket fél nyolckor ezzel a beteg ötlettel. Igazán várhatott volna még… - vágott közbe Naruto bosszúsan egy nagy ásítás közepette.

     - Ugyan, csak duzzog, mert felébredt a saját horkolására… - mondtam továbbra is fenntartva a mosolyt, de a háttérben jól oldalba rúgtam a fiút.

     - Szóval te horkoltál olyan hangosan… - jegyezte meg a nő, de nem nagyon volt meglepődve.

     - Eh, nem tehetek róla, nem tudom kontrollálni az ilyet… - nevetett zavarában a srác.

     Na, a végén megint csak én győztem. Nem mintha ez kérdéses lenne. Újból széles vigyor jelent meg a képemen, majd a kijárat felé vettem az irányt.

     - Na, akkor mennénk is! Később találkozunk, Ayame-san! – intettem hátulról.

     - Jó szórakozást! – szólt utánunk és már ott sem voltunk.

     Hamar leértünk a partra, ami már most tele volt emberekkel. Nem is baj, hogy ilyen korán jöttünk. Ha nem, akkor talán még helyünk se marad. Amúgy egész kellemes hely. Mint az ilyen hawaii filmekben. De komolyan. Erős hullámok mossák a homokos partot, s a szél össze-vissza kapkodja a pálmafák leveleit… és az emberek haját. Már-már idegesített, hogy mindig a szemembe fújja élénk tincseimet. Ennek ellenére a nap egy percre se fogy az erejéből és továbbra is tök üres az ég. Egy felhő sincs. Még mindig nem békéltem meg vele, de ahogy elnézem, muszáj lesz.

     Leterítettem egy fehér törölközőt és elővettem a naptejet, míg Kakashi, mint mindig, most is a napernyővel szórakozott. Naná, hogy menekül a fény elől. Elég fura fazon. Mondjuk… Sasuke is ezt csinálta. Mindig bebújt az árnyékba és el se lehetett mozdítani, max. a büféig ment el. Ilyenkor olyan volt, mint egy kisgyerek. Annyira édes… Muszáj volt megint elkuncognom magam. Aztán Naruto rángatta ki mindig… rángatta… szó szerint belelökte a vízbe. Sasuke majd felrobbant. Megint felkacagtam.

     Eközben az utolsó simításokat is elvégeztem és visszadobtam a naptejet a táskába. Felnéztem, és csak ekkor tűnt fel, hogy Naruto, és sok más pasas is engem bámul.

     - Mi az, Naruto? – kérdeztem megvetően, de valójában kíváncsi voltam, mit mond.

     - S-Semmi, de… Sakura-chan… - dadogta és megint vörös színre váltott a feje.

     - Igen? – kérdeztem butus képet vágva, hogy fokozzam egy kicsit a hangulatot.

     - Öö… ez a fürdőruha…

     Bikininek hívják. Azért látszik, hogy még mindig nem tud bókolni. Unottan végignéztem magamon. Mondjuk… valahol tudtam, hogy ez lesz. – gondoltam, s enyhe pírok jelentek meg az arcomon.

     - Gyönyörű vagy benne.

     Végre kinyögte. Felálltam és csábos mosolyt vetettem rá.

     - Köszönöm. – mondtam fennhangon.

     Nem tudom, hogy mennyire vagyok szemét, de szeretem zavarba hozni, olyankor olyan kis szerencsétlen. Csak attól félek, hogy ez reményt táplál belé. Ugyanis én sose gondoltam rá úgy. Egy részem… és valószínűen a nagyobbik részem még most is Sasuke után sóvárog. És ez ellen senki és semmi nem tehet semmit. Elővettem a röplabdát és a nap felé emeltem.

     - Mit szólsz egy játszmához? – vetettem fel kihívóan.

     - Benne vagyok. – bólintott rá ezúttal magabiztosan.

     Elégedett mosolyt vetettem rá és a magasba dobtam a labdát.

     Sasuke bamba ábrázattal ment végig a parton, természetesen Karinnal a nyakában… és sikoltozó lányok között. Persze, ez zavarta egy kicsit, de inkább nem szólt semmit. Főleg, hogy jobban zavarta egy másik dolog. Vagy ötször végigfutott a tekintete az arcokon, reménykedve, hogy nem lát egy ismerős szempárt se.

     - Keresek egy jó helyet… - mondta Karin és körbepillantott, mire elégedett mosoly jelent meg az arcán. – Várj meg itt! – parancsolt rá egy röpke csók kíséretében és elrohant.

     Ennek pedig az volt az eredménye, hogy az eddig lelkesedő lányok serege dühödt tömeggé változott. A fiú arcán lecsordult egy izzadságcsepp. Karint, te idióta… - jegyezte meg magában, és a napba nézett. Még mindig nem bírta a fényt, úgyhogy gyorsan tenyerébe temette arcát. Ekkor egy hatalmas ütés hallatszódott a távolból. A szeme sarkából a hang irányába pillantott. A röplabdapálya irányából jött. Amikor meglátta, kik játszanak, azonnal felkapta a fejét.

     - Sakura? – csak ennyit tudott kinyögni, utána teljesen elmerült a gondolataiban.

     Ahogy ott állt úgy nézett ki, mint egy kisfiú, de legalább úgy, mint aki most lát először embert. Lassan hófehér bőrét pírok kezdték díszíteni, majd a szájához kapott. Francba… El kell tűnnöm innen. És már rohant is abba az irányba, ahova a vöröst látta menni. Azonban nem bírta kiverni a fejéből a látványt, ahogy a lány, akit látott minden erejét beleadva mozgott a pályán. Látni akarom. – ez járt a fejében, de akárhányszor eszébe jutott, elhessegette a gondolatot. Ekkor hangzott el az utolsó ütés.

    - Te tényleg kijöttél a formából! – húztam le egy újabb adag whiskyt. – Úgy ütötted azt a labdát, mintha az életed múlna rajta, de még így is olyan béna voltál, mint aki most játszik először.

    - Naná, hogy úgy ütöttem, egy lány ellen veszteni szívás! – vágta rá Naruto hasonló állapotban.

    - Akkor te egy gáz pasas vagy! – nevettem. – Pincér, hozzon még egy ilyet! – kiáltottam.

    - Nem sok ez egy kicsit? – szólt közbe Kakashi. – Már így is eleget ittatok, ha látnátok magatokat…

    - Ugyan, én tök józan vagyok… - mondtam nem túl meggyőzően.

    - Itt a whiskyjük. – rakott le egy újabb üveggel az asztalra a pincér.

    Igen, üveggel. Ja, még nem is mondtam, de, természetesen megnyertem a játszmát. Röpiben verhetetlen vagyok. Ellenben annyi reménytelen csávót vonzott oda, hogy már az agyamra mentek. Ennek ellenére egész jól telt a nap. Ugyanis már este van. Legalább egy órája itt dekkolunk és öntjük magunkba a piát. Nem is tudom, mikor ittam utoljára ennyit. Ha anyám ezt látná, kinyírna…

     - Látod, Kakashi, ő jófiú, legalább megteszi, amit kérek! – mutattam a pincérre, miközben kinyitottam az újabb üveget és egyből bele is ittam.

     - Hé, hagyj már nekem is! – kapkodott utána Naruto, mint egy kisgyerek.

     Levegő hiányában kénytelen voltam abbahagyni az ivást és mosolyogva fordultam a kiszolgálófiúhoz. Naruto nyomban kikapta

     - Na, mit szólsz, kicsim? Nem akarsz feljönni egy estére? – kérdeztem továbbra is csábosan, mire a szőke rögtön kiköpte a piát.

     - Na de kérem… - szabadkozott azonnal a csávó.

     - Mások imádkoznának ezért a kérdésért…

     - Hát… - nyögte már egész más hangnemben.

     - Eszébe ne jusson! – csapott az asztalra Naruto.

     - Nyugi, már itt sem vagyok… - vetette oda és már ment is tovább a dolgára.

     - Nyaa, de ez így uncsi… - panaszkodtam kismacska szemekkel.

     - Mi az, hogy uncsi!? – kiabált megint csak Naruto, majd visszadőlt a székébe. – Ha ennyire akarsz csinálni valamit, akkor velem gyere fel.

     - Fujj, inkább nem… - mondtam undorodva és távolabb húztam a széket, mire megnyíltak a könnycsatornái.

     - De méér’?

     - Bocs, de nem vagy az esetem…

     - Többet se hozlak ide titeket… - sóhajtott Kakashi lemondóan, mire szó szerint a nyakába ugrottam. – Mi a..?

     - Valami baj van, Kakashi? – néztem rá bociszemekkel.

     - Ti tényleg teljesen beálltatok. – mondta, miközben megpróbált levakarni magáról… nem sok sikerrel. – Ezek után  nem csodálom, hogy Sasuke itt hagyott. Ahhoz, hogy valaki elviseljen titeket, csoda kell.

     Ahogy kiejtette Sasuke nevét a kezem azonnal engedett a szorításból. Szavai tőrként nyilalltak belém, még ha nem is ez volt a szándéka. Eddig még csak eszembe se jutott, hogy én is hibás lehetek abban, hogy lelépett. Erőtlenül elengedtem Kakashit és tudtom nélkül zuhantam a föld felé.

     - Hé, Sakura! – hallottam egy tompa kiáltást, aztán ennyi.

     Minden elsötétült. A whiskys üveg eldőlt és kifolyt belőle minden csepp, majd lassan gurult le az asztalról. Kakashi épp időben kapott el.

     - Elaludt… - mondta pár másodperccel később, de ez nem nagyon nyugtatta meg Narutot.

     - Na jó, vidd vissza a szállóhoz, addig én fizetek.

     - Ne..

     - Hogy?

     - Inkább fizetek én. Te még józan vagy, jobb, ha te viszed fel.

     - Ebben van valami. – mondta, majd felállt és óvatosan felfelé vette az irányt, velem a karjaiban. – Ne időzz sokáig!

     - Oké! – vetette oda, de már rég máshol járt az esze.

     „Amint meghallotta a nevét… – gondolta, miközben előszedte a pénztárcáját. – Ezek szerint még mindig…?” – Lassan odasétált a pulthoz és csak ekkor vette észre a másik asztalnál ülő, fekete hajú fiút. Különösen csendes volt, a rajta csüngő lánnyal ellentétben akinek be nem állt a szája. Amint meglátta, megtorpant. „Na ne…” – A másik észre se vette, csak bambán nézett maga elé és a megfelelő helyen bólintott vagy beleszólt egy-egy szót.

     - Te? – csak ennyit mondott.

     A szólított fiú azonnal felnyitotta a szemét és egy pillanatra ijedten meredt maga elé, de ez hamar komolyra váltott.

     - Naruto?