Reggel nyolc körül lehetett, s a nap már vakítóan vált ki a felhőtlen égből. Furcsa, de a felhőtlent ezúttal szó szerint kell venni: az ég teljesen kék volt. Gyönyörű, de már-már idegesítő. Egy ezüstös autó száguldott végig az országúton. Ez pedig a mi kocsink volt. Azaz Kakashié, akit alig bírtam rávenni, hogy elvigyen minket. Hogy miért? Naná, hogy Naruto miatt. Az a csávó totál kattant, egész nap pörög és ki tudja, mit csinál megint a kocsival. Mondjuk, akkor, amikor legutóbb használtuk, még gyerek volt. De ő sosem változik. De most legalább tudom, hogyan kell kidögleszteni: a korán kelés soha nem volt az erőssége, és ez a tulajdonsága is megmaradt. Ahogy vártam, tíz perc múlva indulás után bealudt. De nem is nagy baj, legalább nyugis az út és nem kell hallgatnom az „öreg” folyamatos aggodalmaskodását.
Jut eszembe, még be sem mutatkoztam. Sakura vagyok, Naruto pedig a padtársam a konohai gimiben. Kakashi az osztályfőnökünk, emellett ő fogadta örökbe a fiút, így szinte mindig itt van a közelben. Épp egy közeli, tengerparti kisvárosba tartunk nyaralni egy hétre. Utoljára úgy két-három éve voltunk itt, és egy szó, mint száz, nem rossz a hely. Mondjuk akkor nem annyira érdekelt a környezetem, hisz velünk volt Sasuke-kun. A legédesebb, legjobb srác az egész suliban, és nekem volt olyan mázlim, hogy egy évig mellette ülhettem, emellett egy csoportba osztottak kémián. Sőt, Naruto egyik legjobb barátja, így még jobban megismerhettem őt, és… hát, egész jól összemelegedtünk, hogy így mondjuk. De aztán, senki se tudja, miért, de otthagyta a sulit és magántanárt fogadott. Ami a legszomorúbb, hogy ezzel minden kapcsolatot megszakított velünk, és azóta se beszéltem vele. Mostanában a helyi híres-neves egyetemnél látni, valószínűen most oda jár. És ami a legrosszabb: egy vörös hajú csaj lóg a nyakában minden egyes alkalommal, miközben engem meg észre se vesz.
Bambán meredtem ki az ablakon és néztem az elmosódott tájat. Bár nem sok értelme volt, hisz ha ilyen sebességgel megyünk, túl sokat nem látok belőle. De nem is nagyon érdekelt. Csak az úton járt az eszem. Ennyi idő után újabb egy hét abban a tengerparti hotelben. Szerintem, még így, Sasuke-kun nélkül is jól fogom érezni magam… Sasuke-kun nélkül… miért van az az érzésem, hogy ez így nem teljesen igaz? Lassan a mellettem lévő üres hely felé fordultam. Láttam magam előtt, ahogy ott ül és semmitmondó arccal néz előre, majd egyszer csak megrezzen, s rám emeli mélyfekete szemeit. Halk kuncogásba kezdtem, mire Naruto ijedten felkapta a fejét és félálomban bambul rám.
- Mi történt, Sakura-chan?
- Semmi, semmi! – legyintettem, majd leküzdöttem a nevetést és mosolyogva pillantottam fel.
- Ö… akkor jó. – pislogott meglepetten, s értetlenül vizslatta tekintetem.
Úgy tettem, mintha észre se venném, bár nem is nagyon érdekelt. Most csak az az otthonos nyaraló és az elkövetkezendő egy hét járt az eszemben… és persze te, Sasuke-kun.
Dél lehetett, amikor a kocsi hirtelen megállt. Naruto szépen nekivágódott a széktámlának, mire azonnal felkapta a fejét, de ezzel csak azt érte el, hogy azt is beverte a kocsitetőbe.
- ÁÁ! – fogta a fejét fájdalmasan. Egy kíncsepp gördült le a fejemen.
Még egy ekkora marhát
- Idióta… - jegyeztem meg, majd úgy döntöttem, ezúttal elsiklok Naruto hülyeségei felett.
- Hé, szerelmespár!
Hogy mi van!?
- Na de Kakashi…! – szólt vissza Naruto rákvörös képpel.
Itt ment fel a pumpa, és egy hatalmasat rúgtam Kakashi ülésébe, mire az épp hogy csak nem ütközött neki a kormánynak
- Csak annyit, hogy megérkeztünk… - nyögte halál nyugodtan, és cseppet sem zavarta, hogy a lábam még mindig ott pihen az ülés hátán.
- Igaz is… két hülye közé leszek zárva egy teljes hétig… baromi jó. – mondtam ki a tényeket, miközben visszahúztam a lábam és kicsaptam az ajtót.
Naruto továbbra is értetlenül bámult utánam, de ahogy kiszálltam, ő is észbe kapott és nyomban kipattant a kocsiból, újbóli lelkesedéssel. Az égen továbbra sem volt egy felhő se, de a nap csak erősebben sütött. Kénytelenek voltunk szembe fordulni vele, hogy végigmérhessük a két-három emeletes, hawaii stílusú faépületet. Nem messze a tengerparttól terült el ez a kis panzió-féleség, egy kisebb domb tetején. Innen az egész tájat be lehetett látni. És ez csak egy volt a jó tulajdonságai közül. Bár nem sok időt töltöttem itt, imádtam ezt a helyet. Alig várom, hogy újra betehessem oda a lábam. Vajon mennyit változott azóta? Anyám, nem bírom! Majd felrobbantam az izgatottságtól. Már kész lettem volna erővel kirángatni Kakashit a kocsiból és magammal húzni Narutoval együtt.
Azonban mielőtt léphettem volna, magától kiszállt. Rendben, most megúsztad…
- Mehetünk? – kérdezte szokásos hangnemében.
- I…
- NANÁ! – vágott a szavamba Naruto és már meg is rohamozta a házat.
- Na… ru… TOO!! – üvöltöttem teli torokból és utána rohantam.
- Sakura… - szólt Kakashi továbbra is nyugodtan, de addigra én már rég nem voltam ott. – Heh, ezek a mai fiatalok… - sóhajtott és utánuk jött.
Komolyan mondom, mostanában tényleg olyan, mint egy hetven éves öregember. Miközben ő békésen jött utánunk, én beértem Narutot és a maradék pár métert egymás lökdösése közepette tettük meg, míg nem egyszerre értünk a bejárathoz és ott helyben szétnyomtuk egymást.
- Naruto… menj… már… innét! – nyögtem a maradék levegőmmel, s az utolsó szavamra sikerült ellöknöm és befurakodnom az ajtón vele a sarkamban.
Muszáj volt leállnom és kifújnom magam, ugyanis semmi levegőm megmaradt.
- Te… idióta… hogy van képed… csak úgy… berohanni… egy… hotelbe!? – lihegtem.
- Bocs… Sakura-chan… - válaszolta hasonló állapotban.
- Jó napot! – köszönt Kakashi mosolyogva és megsimogatta a fejünket.
Ch… csak hogy tudd, Kakashi, nem vagyok már gyerek…
- Kakashi! Végre, már vártalak! – köszöntött minket egy harminc-negyven éves nő a pult mögül. – Ha valaki, hát te sosem változol. Mint mindig, most is késtél.
Egyenes, halvány szőke haja csak kicsit ért lejjebb a vállánál, s zöld szemei szó szerint csábították Kakashit. Azonnal leemelte rólunk a kezét és már indult is a tulajhoz. Nocsak-nocsak, történt valami az elmúlt két évben? Mondjuk igaz… eddig nem is gondolkoztam azon, hogy mi ez a hirtelen ingyen utazás… Heh, jól van, Kakashi, csak így tovább! Nem is vagy olyan béna a nőknél, mint gondoltam.
Ezzel magabiztos mosollyal léptem előre Narutoval a sarkamban.
- Jó napot, Ayame-san! – köszöntem mosolyogva, miközben én is a pulthoz értem.
- Szia, Ayame-chan! – szólt Naruto.
Anyám, hogy képes így köszönni egy olyannak, akiről a nevén kívül semmit se tud? Áhh, mindegy. Nyugi, Sakura, nyugii.
- Azt a…! Ez most komoly!? – álmélkodott már szinte sikítva egy vörös hajú lány, miközben a kezével árnyékot vetett a szemére és végigmérte a nyaralót. – Nyaa, imádlak! – kiáltotta és a mellette álló fiú nyakába ugrott.
- Ugyan, semmiség… - vetette oda és megsimogatta a másik fejét.
- És meddig leszünk itt? – nézett rá izgatottan.
- Egy hetet.
- Aahh, isten vagy! – mondta és még szorosabban ölelte, amivel egy alig látható mosolyt csalt a másik arcára. – De mit ácsorgunk itt? Menjünk be! – pattant fel hirtelen.
Megragadta a fiú kezét és húzni kezdte a szálloda felé.
- Héé, Karin, nyugi! Nem kell annyira sietni! – szólt rá, s épp, hogy a bejárat előtt álltak meg.
- Bo-bocsii, Sasuke, de már olyan kíváncsi vagyok! – szabadkozott.
Pár másodpercig csak így álltak, majd a vörös újból a fiú nyakába borult és egy csókot nyomott ajkára. Miután elengedték egymást, a fiú átkarolta a lányt és úgy fordult az ajtóhoz. Félig már ki is nyitotta, de amikor benézett, tekintete ijedté vált.
- Nézd csak, mennyit nőttél! Igazi nő lettél, biztos döglenek utánad a fiúk!
- Haha, azért annyira nem…
- És te is mennyit változtál!
- Köszönöm!
- Ne tévesszen meg, belül tök ugyanolyan.
- Haha!
Szemei lassan tágra nyíltak. Az nem lehet…
- Sakura…? – nyögte alig hallhatóan.
- Hm? Mi a baj, Sasuke? – unszolta aggodalmasan a lány.
- S-semmi. Nem ez az a hely.
- Mi? De hát… azt mondtad…
- Rosszul mondtam! – rivallt rá idegesen.
- S-Sasuke… - hátrált egy lépést a vörös.
- Bocs. Nem tudom mi ütött belém. – mondta egy kis idő után már lassabban és valamivel nyugodtabban. – Menjünk máshova…
Hátat fordított az épületnek és zsebre tett kézzel indult vissza az autóhoz. A lány kis késéssel, de utána rohant.
- Várj meg, Sasuke!
- Rendben, itt a szobakulcs! – nyújtott nekem egy kulcsot a nő.
„Sasuke!” – hallatszott egy tompa kiáltás kintről, mire azonnal felkaptam a fejem és teljesen elfelejtettem, hogy hol vagyok és mit csinálok. Sasuke? Csak nem? Állj, biztos csak képzelődöm. Lehetetlen, hogy az a Sasuke, akit én ismerek, ide jöjjön.
- Direkt meghagytam nektek ugyanazt, ahol legutóbb laktatok… Sakura? Valami baj van, Sakura? – ébresztett fel a nő.
- Hogy…? – néztem rá meglepetten, és lassan eszembe jutott, mit is csinálok és elvettem a kulcsot. – Nem, semmi! Köszönöm, Ayame-san!
- Végre, akkor pakoljunk be! – kiáltott diadalittasan Naruto és már rohant is fel a lépcsőn.
Kíncseppel a fejemen néztem utána, és éreztem, hogy az arcomon lévő mosoly nem tart ki sokáig. Végül nagy levegőt vettem és megragadtam a csomagom.
- Akkor én is megyek. – tartottam még fent a mosolyt és Naruto után mentem.
Igen, biztos félrehallottam. Vagy mégse? Elmélyedve meredtem magam elé. Kb. olyan képet vágtam, mint egy kisgyerek, aki nem érti, mi folyik körülötte. Mondjuk úgy is éreztem magam. Kíváncsi vagyok, milyen lenne, ha itt volna…
- Naruto, hogy tudsz mindig ilyen udvariatlan lenni? – piszkáltam, amint hallótávolságon kívül kerültünk a nőtől, csak hogy eltereljem a figyelmem. – Legalább ilyenkor viselkedj a korodhoz méltón. Végzős gimnazista vagy, ehhez képest úgy pattogsz, mint egy kisgyerek.
Ezúttal meg se hallotta, amit mondtam, egyszerűen kicsapta az ajtót és berohant. Anyám, ezt a srácot… Mit sem törődve ezzel követtem a szobába durcás képpel, azonban amikor megpillantottam a szobát nem bírtam haragudni rá. Ez a szoba…
„Direkt meghagytam nektek ugyanazt, ahol legutóbb laktatok…” Ez valóban az a szoba… ahol akkor annyi minden történt… Heh… semmit sem változott. Ugyanaz a faburkolat, ugyanaz a recsegés, amikor járok… és még mindig csak két ágy van.
- Hogy mi!? – kiáltott fel Naruto elképedve. – Hogy-hogy csak két ágy van!?
- Sajnos ez volt az utolsó szabad többszemélyes szoba. Nincs mit tenni, valamelyikkőtöknek a földön kell aludnia. – mondta nyugodtan Kakashi.
Erre mindannyian elhallgattunk. Csak álltunk és sötét arccal néztük a padlót. Na ne. Kizárt, hogy én aludjak a földön! És ezzel már el is kezdtem rohanni az egyik ágy felé, csakhogy nem én voltam az egyetlen, aki arra pályázott, így Narutoval találtam szembe magam… megint.
- Az enyém! – kiáltottuk egyszerre és rávetettük magukat az ágyra. Mikor észrevettük egymást, rögtön kapcsoltunk. – Én voltam itt előbb! – folytattuk továbbra is egyszerre és legszívesebben felrobbantam volna.
Eközben Sasuke egyszerűen odasétált a másik ágyhoz és rádobta a cuccait. Nem mondom, csodás… én ott szórakoztam, és még csak eszembe sem jutott a másik ágy. Amíg ezen gondolkoztam, Naruto felülkerekedett és lezuhantam az ágyról.
- Siker! – kiabálta szét, miközben felültem és nem túlzok, ha azt mondom, hogy képes lettem volna ott helyben széttépni.
Ekkor egy kéz jelent meg előttem.
- S-Sasuke…? – először meglepődtem, majd bizonytalanul az övébe nyomtam a tenyerem és felsegítet. Olyan óvatosan bánt velem, mintha egy törékeny szobor lennék, ettől persze még jobban összezavarodtam és éreztem, hogy ég a képem. Ekkora égést…
Amikor felálltam, még mindig fogta a kezem és csak nézett engem, mire csak még vörösebb lettem. Erre csak ő is elpirult, majd zavartan elfordult és zsebre tette a kezét.
- Nyugodtan pakolj erre ágyra, majd én alszok a földön. – mondta szokásos, elérhetetlen hangján és már el is vitte a cuccait.
Először nem hittem a fülemnek
- Biztos? De… ne, majd én…
- Ugyan, nekem nem gond. – vágta rá nyomban, és fél arccal egy szívdöglesztő mosolyt vetett rám. Áhh, azt hittem, nyomban elájulok. Ez ki akar készíteni már most?
- Kö-köszönöm. – csak ennyit tudtam kinyögni és ledobtam a táskámat.
Basszus, de gáz…
Akaratlanul is elmosolyodtam ezen az emléken, de ez amolyan szomorkás mosoly volt. Sasuke… - hallottam megint a fejemben azt a hangot. Mi van, ha tényleg itt van? Rögtön lehervadt rólam ez a mosoly. Eközben észre sem vettem, hogy Naruto már le is dobta a táskáját arra az ágyra, ahol legutóbb aludt. Ekkor hirtelen ijedten felkapta a fejét és felém fordult.
- Ömm… Nyugodtan aludhatsz itt, Sakura-chan…
Hehe, mostanra már megtanultad a leckét, mi? Gúnyos mosolyt vetettem rá, majd elégedetten indultam a másik ágy felé.
- Igazán nem szükséges, ugyanis ha feltűnt volna, már csak ketten vagyunk. Aludj csak ott. – mondtam fennhangon és ledobtam a cuccom az ágy mellé, majd rávetettem magam.
Beletelt pár másodpercbe, mire észrevettem, hogy az ágynemű is ugyanaz, mint akkor. Ayame-san mindenre gondolt… Az oldalamra feküdtem és beleszippantottam a párnába. A szaga is pontosan ugyanolyan. Tényleg nem semmi a nő…
És itt megakadtam. Túl sok emlék köt ehhez a helyhez. És ez a sok emlék csak arra késztet, hogy még jobban kívánjam őt. Most már biztos, hogy soha nem tudom őt elfelejteni. De ott van az a lány, mellette már egy éve nem beszéltünk egymással. Visszafordultam a hátamra és a plafont néztem. Mit csinálsz most, Sasuke-kun?
…Mért jöttél ide… Sakura?… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
