Karin álmatlanul forgolódott az ágyában. Képtelen volt elaludni. Sasuke járt a fejében, mint mindenkinek.
„- Jégfalu még mindig nem válaszolt... szerinted mi lehet az oka? Hm, Juugo?
- Fogalmam sincs... de úgy érzem, nem szabadna odamennünk...
- Ugyan!
- Karin, gondolkodj el egy kicsit! Sakura nem válaszol! Sasukéról semmi hír, és a falu nem kapcsolódik be a háborúba! Az ottani vezetőség tud Sakuráról, ezért nem válaszol! Valamiért bujdosnak...”
- „Megint igaza volt...” – kikelt az ágyból. Magára vett egy köntöst, és kiment a szobából. A folyosók sötétek voltak, és üresek. Kicsit félt a sötétben, mégis... nyugodtabbnak érezte magát.
Kisétált az erkélyre. Jeges szél fújt, a jég visszaverte a hold fényét. Gondolatai már máshol keringtek. Ezt akarta elérni. Mikor Sasuke elment, rájött, hogy nem is kellett neki igazán... máshoz húzta a szíve... de neki már félte bevallani. Nem akart mégegy hibát.
- Te sem tudsz aludni? – a hang irányába kapta a fejét. Juugo a korlátnak támaszkodva kémlelte a tájat.
- Megint túl sok volt a kávé...
- Karin, kérlek! Ma nem is ittunk kávét...
A nőnek be kellett látnia, hogy nem sikerült félrevezetni Juugo-t. Sóhajtott.
- Túl hamar történt minden... a háború, Sasuke halála... az Akatsuki újabb támadása...
- Tudom...
- Miért nem tesz Sakura semmit?
- Vár valamire... szerinted miért csak két nap múlva indul északra? Ma is indulhatott volna.
- Felkészül.
- Négy évvel ezelőtt nem várt egy percet sem. Lenyomott egy rövid edzést, és indult is.
- Ez igaz... vár valamire.
Juugo lemondóan sóhajtott.
- A baj az, hogy egyedül akar menni... akkor viszont úgy fogja végezni, mint Sasuke. Gondolom... ezt te sem szeretnéd. – a nőre nézett.
- Naruto belebetegedne, ha Sakurát is elveszítené... Konoha helyzete végleg megromolna... és ismét élhetünk szökött ninjaként. Így is egy hajszálon múlott az, hogy ne vegyenek egy kalap alá minket az Akatsukival.
- Igen... három év hosszú tárgyalás... mindezt Suigetsunak köszönhetjük. Ha ő nem áll át, akkor most nem tartanánk itt.
Karin mélyen hallgatott. Gondolatai ismét másfele terelődtek.
- Juugo... van valami, amit... már rég el szeretnék neked mondani...
- Hm? Mondjad...
- Szóval... lehet, hogy ez az utolsó beszélgetésünk.
- Mert?
- Naruto elintézi, hogy Sakurával mehessünk, és lehet, hogy már csak a hajón találkozunk... utána többet nem. Ezért szeretném, ha tudnád... hogy... – lemondóan sóhajtott. – Ez a harc sorsdöntő lesz a világunk számára. A lehető legjobbat kell tennünk.
- Ezt tudom...
- És... az utóbbi években elég sokszor védtük meg egymást... gyakran sérültél meg, hogy ne bántsd a társaidat, viszont most azt szeretném kérni, hogy... ha közeleg a vég... ne féld kiengedni a benned rejlő szörnyet! Akkor csak az menthet meg minket.
- Képtelen lennék... ti is hányszor megsérültetek miatta?
Karin szembefordult Juugoval. Pajkosan elmosolyodott.
- Nekem mindig a morcos, hallgatag Juugo maradsz... akármivé változol.
Juugo elmosolyodott.
- Ha normális vagy, nemhogy okos vagy, de bíztató is – dicsérte meg a férfi. – Köszönöm. – elmosolyodott. Karin elszomorodott.
- Tényleg ennyire idióta lennék?
- Hát... ha nem lennél az, akkor nem te lennél!
- Meglehet... – ásított egy nagyot. – Késő van. megyek aludni, mert a végén még... – összeesett. Juugo kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Gyorsan bevágtad a szunyát... – a karjaiba vette Karint, és meg sem állt a lány szobájáig.
Sakura némán baktatott Jégfalu utcáin. Tekintete a kilátó felé sodródott.
- „Ott lett volna az első csókunk...” – sóhajtott. Próbált elszakadni a múlttól... de az minden lépésénél utolérte.
„Én... mindig... melletted leszek... ne aggódj! Nem fogsz elveszíteni... ígérem...”
- „Sose ígérj olyat, amit nem biztos, hogy be tudsz tartani!” – könnybe lábadt a szeme. – Bárcsak itt lennél mellettem... úgy még a fájdalom is elviselhetőbb...
„- Ezek szerint Maatsuma a környező falvakat támadta? – kérdezte Sakura. – Mit akar elérni ezzel?
- Akármit is, nem jó jel – sóhajtott Kumiko. – Lassan dolgozik ellenünk... de minden terve sikerül neki.
- Mint egy pók... – morogta Itachi. – Vár, hogy áldozata belessen a hálóba.
- Pontosan.
Itachi felpattant.
- És... mi van, ha az egyik terve mégsem válna be?
- Ezt hogy érted? – kérdezte Sakura.
- Ha Maatsuma feltámasztott engem, akkor te képes leszel Sasukét is!
- Azt nem lehet... – felelte szomorúan a nő. – Azt csak a legképzettebbek, és legerősebbek tehetik meg. Már megtettem volna, ha esélyem lett volna rá... de így én is meghalnék, és a jutsu sem sikerülne.
- És Maatsuma? Valahogy... csak elérhetjük...
- Akármennyire erős egy Haruno... életében csak egyszer használhatja ezt a jutsut. – mondta Kumiko.
- Na és te?
- Akármennyire erős vagyok, egyszer már meghaltam... és így már nem lehet. Én is szeretném, hogy Sasuke éljen... de sajnos semmit sem tehetünk érte.”
Szomorúan sóhajtott. Mindent megtett azért, hogy Sasuke mellett lehessen... de nem tehette.
- „Én öltem meg... magamon kellene megbosszulnom...”
„Azt kértem, hogy végezz a lánnyal...”
Sakura a fejéhez kapott. Ismeretlen képek pörögtek le előtte egy szempillantás alatt.
„És most... nézz ki az ablakon! Szerinted ki rohan ott az utcán a templom felé?”
Egy villanás után már máshol volt... egy sötét kamrában. „A falnál egy nő körvonala rajzolódott ki. Előtte Sasuke térdelt.
- Azt ígérted, hogy ma reggelre már csak a hulláját látom.
- Igen, de... közbejött valami...
- Persze... megértem... hiszen... mégiscsak a szövetségesedről van szó... vagy talán több is.
- Heh... miről beszélsz?
- Ugyan, ne játszd a hülyét! Mindig kitartott melletted, és várt rád... elhiszem, milyen nehéz megválni tőle. Ott a nagy esély, hogy feltámaszd a klánodat, és inkább... a családodat dobnád el érte. Ki tudja... lehet, hogy egy napon beállít, hogy már gyűlöl téged... az ilyen lányok mindig szeszélyesek tudnak lenni.
- Nekem mondod?
- Na, akkor ebben egyetértünk. Tőlem elmehetsz, segíts neki! Akkor viszont végig kell nézned a lassú kínhalálát... és nem csak az övét... a bátyádét is...
- És mi van a szüleimmel?
- Ők? Heh... azt hiszed, olyan nagylelkű vagyok? Azt a lehetőséget eljátszottad, drágám. Még van egyetlenegy lehetőséged, amit a bátyád jelképez. De, ha nem teszed meg... teszek róla, hogy életed végéig menekülnöd kelljen!
- Eddig is menekültem.
- Jaj, ne viccelj már! Megjelent Sakura, Konoha befogadott, és végre hasznosnak érezhetted magadat... ezek után... menekülni...
- Felőlem kínozhatod Itachit! Sakurát nem fogom megölni! – felállt, és a kijárat felé indult, de az ajtó bevágódott.
- Nem mondtam, hogy lehet más lehetőséged! Az a tekercs kell nekem! És te el fogod nekem hozni! A markomban vagy!
Sasuke a földre rogyott. Egyre jobban fojtogatta valami.
- A méreg gyorsan hat... még van fél perced, hogy eldöntsd, kinek az oldalán állsz... ha az övén, akkor meghalsz... de ha az enyémen... akkor az ellenszert azonnal megkapod...
Sasuke zihált egy kicsit, majd rekedtes hangon mondta:
- Sakura nem fog neked több akadályt jelenteni... úrnőm...
A nő gonosz vigyorra húzta a száját. Várt még, Sasuke hadd szenvedjen egy kicsit, majd az utolsó pillanatban a fiú vállába dobta az ellenszert tartalmazó senbont.
- Jól döntöttél, Sasuke... tudod... mégsem vagy te olyan makacs, mint mondják...”
Sakura magához tért. A falu szélén találta magát a hóban. A kilátót már nem is látta onnan. A hátára feküdt.
- „Mi volt ez? Egy újabb látomás lett volna?”
Felállt és leporolta magáról a havat. Tekintete a csillagos égre sodródott.
- „Csak tudnám, mit akarsz mondani ezzel...”
Visszament a faluba. Egy lélek sem volt az utcán. Nem is az utat figyelte... csak a gondolataival foglalkozott. Talán csak egy álom volt, amit látott... de mégis... érezte, hogy ez egy látomás... a múltból. Nem értette az okát. Sasuke figyelmeztetni akarja valamire? Vagy csupán azt akarja, hogy megtudja az igazságot? Fájt a szíve a válaszok után... egyre gyakrabban... nem tehetett mást, minthogy keresse a látomásokat.
Kinyitotta az ajtót, és belépettt az előszobába. A kabátját a fogasra akasztotta, majd felkapcsolta a villanyt. A fürdőszobába ment megmosni az arcát. A tükörbe nézett. A mögötte levő szekrénynek támaszkodva állt Minato. Sakura ijedten megfordult.
- Bocs, hogy rád törtem. – mondta a férfi.
- Semmi gond...
- Amint látom, nem nagyon aludtál.
- Látogatóim jöttek. Mit szeretnél?
- Holnap indulsz Maatsuma szigetére... mi is veled tartunk.
- Szó sem lehet róla!
- Azt nem mondtam, hogy lehet más lehetőséged. Naruto segíteni akar... mégiscsak a csapattársad...
- Akkor miért nem ő jött?
- Mert engem kért meg rá. Sakura, figyelj! Mi már nem egyszer szálltunk szembe Maatsuma seregével. Tudjuk, mi a gyenge pontjuk. Tökéletes csapatot alkotnánk... csupán... engedj fel minket is a hajóra!
- „Hidd el Sakura, így a legjobb!” – hallotta Sakura Sasuke hangját. Sóhajtott.
- „Ha te szeretnéd...” Rendben... holnap reggel indulunk. Készüljetek!
Minato bólintott, majd egy füstfelhő kíséretében eltűnt. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
