Sakura elővette táskáját, és kipakolt a szekrénybe. A lemenő nap aranysárgára festette a ragyogó jégtáblákat. Sakura megállt az ablaknál, és álmodozva nézte a kilátást. Az ajtón kopogtattak.
- Gyere!
Az ajtó kinyílt. Sakura mosolyogva felemelte a fejét.
- Már kész is vagy, Sasuke-kun?
- Igen. Minden rendben?
- Persze.
- Nem támadtak rád?
- Öt perc alatt három kunai, és tíz shuriken állt a hátamba. – ironizált. - Nem, nem támadtak rám, nyugi!
- Remek.
- Kibírtad, vagy ezerrel furdalt a lelkiismereted?
- Mi?
- Nem kell annyira vigyáznod rám... tudod... kunoichi vagyok...
- Ha tudnád, mennyire féltelek...
- Tessék?
- Semmi, semmi... azt mondtam, hogy... igazad van.
Sakura közel hajolt Sasuke-hoz.
- Köszönöm, hogy eljöttél velem. – egy puszit nyomott a fiú arcára, majd kiment a szobából. Sasuke meredten bámult maga elé. – Hahó! Rád zárjam az ajtót?
- Ja, megyek. – felkapta a fejét, és a lány után ment. Sakura bezárta az ajtót. – Most merre tartasz?
- Arra, amerre az utam visz.
- He?
- Mindegy… jössz?
- Persze...
Egymás mellett haladtak tovább. Sakura egyszer csak valami furcsa dologra lett figyelmes.
- Sasuke-kun?
- Hm?
- Te... tapizol?
- Mi?! – a kezére nézett, amit... khm... Sakura fenekén felejtett. A háta mögé tette. – Nem, én nem.
- Tisztán éreztem, hogy tapiztál. És még emlékszem is rá...
- Nem, biztos rosszul érezted... a szoknya rád tapadt, vagy bármi más...
- Nem. Az omokage szerint TE tapiztál.
- Nem.
- Miért?
- Mit miért?
- Miért tapiztál?
- Hogy ki tapizott kit?
- Hhhh... te engem!
- Képzelődsz, Sakura! Még mindig idegesítő vagy... miért tapiználak?
- Sasuke-kun, az omokage szerint tapiztál!
- Figyelj, ezt nem beszélhetnénk meg mondjuk... négy fal között? Itt az utcán nem szerencsés. – fejét elfordította, hogy Sakura ne lássa egyre jobban vörösödő arcát.
- Rendben. – az égre nézett. Milliónyi csillag nézett vissza rá. Elmosolyodott. – Mutassak valamit?
- Tőlem...
Sakura karon ragadta, és meg sem állt vele a hegyig. Felrohantak a kilátóra.
- Miért hoztál ide?
- Tudod... mikor megszületett egy Haruno, innen jelezték a falunak. És... ha most nem is született... de én újjászülettem... és ezt neked köszönhetem.
Kezébe chakra-t összpontosított, majd szabad útjára engedte. Az égen különös szimbólumok rajzolódtak ki. Lent az emberek megálltak, és a játékot nézték. Tudták, mit üzen. Megnyugvást jelentett számukra... a hír, hogy él egy Haruno valahol, és meg fogja őket szabadítani. Sakura egy kis idő után abbahagyta a jutsu-t. Sasuke ott állt mögötte két lépésre. És csak a lányt nézte. Sakura haját meglibbentette a szél. A fiú érezte a lány hajának illatát. Sakura ekkor megfordult. Mélyen Sasuke szemébe nézett. A fiú arca egyre jobban közelített a lányéhoz. Az utolsó pillanatban Sasuke elfordult.
- Menjünk! Késő van. – mondta hidegen. Sakura értetlenül nézett utána. Még vetett egy pillantást az égre, majd Sasuke után ment. A fiú meg sem szólalt egész úton. Sietősen lépkedett. Amint a szállodába értek, elkérte a szobája kulcsát, és meg sem várta Sakura-t, a szobájába ment.
- Segíthetek? – kérdezte a portás. Sakura felkapta a fejét.
- Öm... én is a szobám kulcsát kérném.
A portás előkereste, és Sakura kezébe nyomta. Ekkor a lány valami érdekesre lett figyelmes: Hinamori volt a portás névtáblájára írva. Ekkor a lányra nézett. Csak pár évvel lehetett fiatalabb nála. Zöld szeme volt. Gyönyörű, zöld szeme.
- „Csak a húgomnak volt ilyen szép szeme... csak nem ő az?!”
Ijedtében a szobájába rohant. Az ágyára dőlt, és a plafont bámulta.
- Maatsuma életben hagyta Hinamori-t?! De... miért? Mit művelhetett vele?!

Sasuke meredten nézett ki az ablakon. Gondolatai Sakura körül jártak.
- „Már majdnem... de nem szabad! Nem tehetem! Azzal csak kárt tennék benne! Így is elfajultak dolgok... túlságosan is...”
Kiment a szobájából, és Sakura szobájához ment. Bekopogott az ajtón. Nem jött válasz. Lenyomta a kilincset. Az ajtó zárva volt. Rángatta, de az ajtó nem nyílt ki. Ekkor kirohant az épületből, és megkereste Sakura ablakát. Ahogy gondolta, nyitva volt. Már majdnem felmászott volna, mikor a távolból hallotta a hangját.
- Ugyan! Ezt nem mondod komolyan? – nevetett.
- De! Shiroko olyan pofátlan! Még a haverodat is kikészítené! – mondta a másik.
- Milyen haveromat?
- Az a fekete hajú srác, akivel jöttél. Vagy... nem a barátod? Több?
- Nem tudom... de... az a lényeg, hogy most itt van...
- Ezt jó hallani. – szakította félbe a beszélgetést Sasuke. – A szívbajt hozod rám! Csak úgy eltűnsz, és még egy üzenetet se hagysz nekem!
- Na, nem kell felkapni a vizet!
- Na, gyere! Már késő van az ilyenekhez... – a vörös hajú lányra nézett. – Ő ki?
- Hinamori vagyok. – mutatkozott be a lány.
- Uchiha Sasuke. – félrehúzta Sakura-t. – Csak nem?
- Majd mindent elmondok... nem akármiért volt ez a találka vele.
- Rendben. – Hinamori felé fordult. – A hotelba mész?
- Igen... még nem nagyon ért véget a műszakom.
Most Hinamori-t húzta félre.
- Figyelj, egy küldetés miatt vagyunk itt, és nem szeretném, ha elmászkálna. Ha meglátnád elsurranni előtted, szólnál, kérlek?
- Persze.
Visszamentek a szállodába. Sasuke behívta Sakura-t a szobába.
- Na, mit tudtál meg?
Sakura összeszedte minden gondolatát, majd Sasuke-ra nézett.
- Ő az... Haruno Hinamori...
- Tudja?
- Nem... nincs semmi emléke... csak nagyon mélyen... mivel még nagyon kicsi volt, mikor elrabolták.
- Mit csinált vele Maatsuma?
- Módosította az emlékeit, és kitörölt minden percet, amit vele töltött. Mondhatni: nincs múltja... Valahol mélyen benne lappang. Álmaiban, rémálmaiban előfordulhatnak az emlékképek, de amint látod: a puszta látványom nem hozta fel az emlékeit. A jutsu-k látványa sem hozott elő belőle semmit. Egy szemerkényi képet sem... Maatsuma alapos munkát végzett.
- És... mikor tudatod vele?
- Csak Maatsuma halála után... vagy magától rájön... sosem lehet tudni.
- Jól van. Menj, aludj egyet! Holnap elindulunk a tekercsért...
- Rendben. Jó éjszakát!
Kiment az ajtón. Sasuke egy kis ideig maga elé bámult, majd lezuhanyozott, és ő is ágyba bújt. Alig aludt el, kopogtattak az ajtón. Sasuke kómásan az ajtóhoz bolyongott. Hinamori állt az ajtó túloldalán.
- Hova ment? – kérdezte két ásítás között.
- A régi Haruno szentély felé.
Sasuke magára kapta ruháját, felvette kabátját, és az említett hely felé ment. Sakura valóban ott volt.
- Mondtam, hogy nem menj sehova! Haruno épületekbe végképp ne!
- Bocsánat... – mondta. Egy könyvet lapozgatott.
- Mi ez a hely?
- Ez az Emlékek csarnoka. Itt van a Haruno klán történeti tekercse. És minden feljegyzés a klán történelméből. Emléktárgyak, képek... minden...
Sasuke egy kis ideig hagyta, Sakura hadd nosztalgiázzon, majd mikor már érezte, mindjárt elalszik, álmos hangon mondta:
- Most már menjünk! Késő van.
Sakura egy kisgyerekes sóhajtással megvált a kardtól, amit a kezében forgatott, majd Sasuke után ment. Ismét elváltak egymástól. Sasuke már mélyen aludt, mikor ismét kopogtattak az ajtón. Kinyitotta. Hinamori nem várt Sasuke kérdésére.
- A Haruno házban van.
- Jesszusom! Ott aztán kereshetem!
Ismét felöltözött, majd az említett hely felé ment. A „ház” akkora volt, mint a fél falu. Több emelettel, és egy pincehelységgel. Sasuke már mindenhol megnézte, de Sakura nem volt sehol. Ekkor fogott egy mécses tartót, meggyújtotta, és a pincébe ment.
- „Fenébe! – morgolódott magában. – Először iderángat, hogy védjem a hátsóját... most meg percenként eltűnik. Jobb dolga is van az embernek. Például...” ALUDNI! – mondta, egy hatalmas ásítás kíséretében. – „Amint vége ennek a bohóckodásnak, keresek egy lakatlan szigetet... és ott nyaralok vagy egy évig! A Taka nélkül, teljesen egyedül! Én leszek Robinson Sasuke...”
A pincében egy oszlopokkal körülvett, kör alakú csarnok volt. Annak a közepén állt Sakura. Ruhája egy pánt nélküli top volt, amiből az egész hasa kilátszódott. Ruhája egy egyszerű, rövid szoknya volt. Mezítláb állt a hideg kövön. Egyik kezén egy kesztyű volt, ami egész karját befedte. Körülötte több száz gyertya égett. Kezébe összpontosította chakráját, és végigvezette magán. Kesztyűs kezét magasra emelte, fejét felemelte. Másik kezével a lába alá vezette a chakra-t. Lassan emelkedett fölfelé. Maga köré szórta a fényt, amit összegyűjtött, míg a másik kezével a gyertyákból szívta ki az erőt. Egy légies mozdulattal elrugaszkodott a lába alá gyűjtött fénytől, és forogva a magasba szökkent. Chakrája körbeölelte őt. Végül a csarnok tetejénél karjait széttárta, és hátrahajolva zuhant lefelé. Egy szaltót végzett, majd visszaért a fényre, ami az óta jóval feljebb került. Ekkor fényburkolatot vont maga köré, és azt vezette szét a teremben. Mikor már Sasuke mécsese is kialudt, a földre érkezett. Mindez olyan lassan történt, mintha egy tündér, vagy egy angyal táncolt volna. Sasuke tátott szájjal figyelte a lányt. Ekkor Sakura felkapta a fejét.
- Nem tudtam, hogy itt vagy, - mondta mosolyogva. Sasuke felkapta a fejét, majd szokásos hangnemben felelte:
- Megbeszéltük, hogy nem mész sehova.
- Ne haragudj! Muszáj volt...
- Máskor szólj!
- Rendben... hát... amint látod, a chakra már nem nagyon sebez... de a fogyasztás elég nagy.
Alig mondta ezt ki, ájultan a földre zuhant.
- „Tessék! Miatta virrasztok, és ő alszik el hamarabb! Ez nem fair! – karjaiba vette a lányt. Ebben a pillanatban felsője lejjebb csúszott. – Áááá! Ha nem szokik le erről a pánt nélküli hülyeségről, a bőrére varrom!” – visszaigazította Sakura ruháját, majd visszament a szállodába. Kinyitotta saját szobájának ajtaját, és bevitte Sakura-t. Befektette az ágyába, majd ő is fáradtan mellédőlt. Álmában átkarolta a lány derekát, de arca mérhetetlen fájdalmat, és szomorúságot tükrözött... mit tud, amit mi nem?

Naruto már korán reggel elment edzeni. Körülötte már rengeteg fa találkozott a Rasengan-nal. Egy pillanatra megállt. Az égre emelte tekintetét.
- Sakura-chan... vajon mi van velük?
- Máris kifulladtál, kölyök? – kérdezte mögötte Minato.
- Jó reggelt apa...
- Valami gond van?
- Á, semmi, csak... Sakura-ékra gondoltam... szerinted jól vannak?
- Biztosan... ott a Jégfaluban már csak Maatsuma csaphat le rájuk.
- Az bőven elég. – ismét tenyerébe töltötte a chakra-t, és az egyik még épségben levő fának rohant. – Nagy hatalom van a nő kezében. Mindenki gyenge pontját megtalálja egy pillanat alatt.
- De Sasuke ott van vele... és vigyáz rá. Nem bízol benne?
Naruto elmosolyodott.
- Dehogynem... nagyon félti Sakura-chant... túlságosan is. Le merem fogadni, hogy még a WC-re is elkíséri.
Minato elnevette magát.
- Akkor nem kell aggódnod. Na, hadd lássam azt a Rasengan-t!

Sasuke kinyitotta a szemét. Sakura még békésen aludt mellette. Átöltözött, és leült az ággyal szemközti fotelba. Mosolyogva nézte az alvó lányt.
- „Ismerd el, Sasuke! Egy angyal alszik az ágyadban...” – ökölbe szorította a kezét. Úgy érezte, gondolnia sem szabad ilyen dolgokra. – Azzal csak neki ártanék... – suttogta. Lentről hangos zsivaj hallatszódott. Sasuke kinézett az ablakon. Néhány falubeli állt a szálloda előtt. Az ajtóban Hinamori próbálta őket visszafogni.
- A lány azt kérte, ne zaklassák! Nem érdekel, hogy ő az utolsó Haruno, hagyják őt békén!
Sasuke leült az ágy végébe.
- Már csak ez hiányzott.
Ebben a pillanatban Hinamori rohant be az ajtón.
- Sasuke! A falubeliek teljesen megőrültek! Sakura-t akarják! – az ágyra nézett. – Történt valami?
- Nem, dehogy! Csak nem akartam, hogy elszökdössön, ezért behoztam magamhoz.
- Értem... mit csináljak?
Sasuke elgondolkodott, majd egy kis idő után felrázta a lányt.
- Mi az? – kérdezte nyűgösen.
- Keresnek a falubeliek.
- Hurrá... – kikelt az ágyból. – Te... behoztál magadhoz?
- Hogy ne szökjél el...
- Értem. – a fürdőszobába ment. Pár perc múlva már ki is jött, de még mindig nem túl frissen. Csak a haját fésülte meg. – Mit akarnak, Hinamori?
- Nem tudom, de szerintem ne számíts arra, hogy ma bárhova is elmehettek.
Sakura sóhajtott, majd kiment a szobából. Sasuke természetesen követte őt. Addigra a tömeg már behatolt az épületbe. Sakura megállt a folyosó közepén.
- Mit akartok? – kérdezte hidegen.
- Lenne egy kérésünk hozzád. – felelte a tömeg közül egy ember.
- Egy kérés? Mi lenne az?
Egy ember Sakura elé lépett.
- Jöjjön velünk a palotába! – Sasuke-ra nézett. – A srác marad.
- Szó sincs róla! – kiáltotta a fiú. – Nélkülem egy lépést sem tehet!
- Szerintem jobb, ha beleegyezik, vagy holnapig sem jutunk ki a szállodából. - súgta a lány. – Ő a jelenlegi testőröm.
- Jól van. A pesztra marad, de más nem jöhet!

Suigetsu holtan feküdt a földön. A hosszú harcnak vége volt. És egy félember végzett vele. Chakra, és minden másfajta erő nélkül, egyszerű fegyverekkel. Kumiko erre a pillanatra várt, amióta fél életet élt. Egy jutsu-t tudott elvégezni... és most arra készült. Letérdelt Suigetsu holtteste mellé. A fiú mellkasára egy kereszt alakú vágást ejtett, majd ezt a saját testén is megtette. Kezével ismeretlen kézpecséteket formált. Suigetsu teste folyamatosan torzult a pecsétek alatt. Haja befeketedett, bőre sápadtabb lett. Üveges szeme feketévé vált. Arca, és teste egyre nőiesebb lett. Pár perccel később Kumiko saját teste feküdt Suigetsu helyén. Ekkor az eredeti eltűnt. A földön fekvő párat pislogott. Haruno Kumiko újra emberré lett...

- Hyokage?! Én legyek a Hyokage?! – Sakura teljesen ledöbbent a falu kívánságán.
- Csak te tudod megállítani az ellenséges erőket. – felelte a Nagytanács legidősebb, és talán legbölcsebb tagja.
- De... ez nem igaz! Én képtelen vagyok rá! És egyébként is... nem lennék jó vezető!
- Már hogyne lennél! Minden Haruno eddig az volt.
- Én eddig is selejt voltam...
- Majd én lerendezem vele. – vágott közbe Sasuke.
- De...
- Semmi de!
Sakura sóhajtott, majd felállt a székéből. Mindketten meghajoltak, majd kimentek az épületből. A tárgyalás az egész délelőttjüket elvette. Már nem volt értelme elmenniük a tekercsért. A nap nagy része edzéssel, és a tekercs hollétének felkutatásával telt.
Sakura fáradtan bement a szobájába. Szerencsére mindent megtudtak a tekercsről. Amit csak tudni akartak. Sasuke leült mellé az ágy szélére.
- Itt maradok... így, hogy mindenki tudja a hollétedet, nem biztonságos egyedül lenned. – mondta Sasuke. Sakura bágyadtan mosolygott. – Szerintem el kellene fogadnod a kinevezést.
- Gondolod?
- Nagyszerű vezető válna belőled.
Sakura elmosolyodott, majd befeküdt az ágyába. Becsukta a szemét, és szinte azonnal elaludt.
Valami furcsa zajra ébredt. Még éjszaka volt. Két ember beszélt egymással az erkélyen. Sakura az erkélyajtó melletti falhoz osont. Lélegzetét visszafojtva hallgatózott.
- Hát ez bájos! – gúnyolódott egy női hang. – Nem tudtál végezni vele, pedig megkértelek rá!
- Végezd el magad a piszkos munkát! – hallotta Sasuke hangját. – Suigetsu-t is jól csőbe húztad! Így csak gyanúsabb lettem a falu számára!
- És nem tévedtek. Bár nem értem, miért nem tudsz végezni vele... akkor szívesen átszúrtad egy karddal. Idegesítőnek találtad. De, ha én kérlek meg rá...
- Megváltozott róla a véleményem!
- Ó! Ez aranyos! Pedig egyszerű lenne! Csak odaosonsz hozzá, amíg alszik, és egy szép, hosszú vágást ejtesz a torkán! Nem gondolod?
- Nem fogom megtenni!
- Hát nem kell a bátyád? Pedig már visszahoztam az élők közé... hát mégis megöljem? Tudod, hogy a kezemben van az élete...
- NE!
- Hát még mindig van szíved? Ha a bátyádat élve akarod látni, megölöd Sakura-t... vagy tudod, mit? Elég, ha végignézed, ahogy szépen végigfutnak rajta az én drágáim!
- Fogd vissza a pókjaidat, Maatsuma!
- Akkor te végzel vele... és, hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok, emelem a tétet: a szüleid. Akarod látni őket?
- Ez zsarolás!
- Döntened kell! Vagy ő, vagy a családod!
- Ő lesz a családom!
- Azt kétlem, drága... hiszen tudod jól! Ő is csak kihasználna... ahogy a legtöbb Haruno... egynek sem volt tartós kapcsolata!
- Ez nem igaz! Sakura szülei...
- És te elhitted azt a mesét? Ugyan! Nem csak én vagyok a Fekete Özvegy... ha nem is ölik meg a kedvesüket, de a párjuk szívét darabokra törik, és előbb-utóbb magukkal végeznek. Ha a szüleidet visszahoznám, akkor ismét a normális, régi életedet élhetnéd. Lehetnél a barátságos, kedves Uchiha Sasuke. Hát nem hiányzik? Csak egy ember életébe kerül. És ő jelentéktelen ember... ezt te magad mondtad... semmit sem ér az élete... nem?
Sakura megpróbálta visszafogni a könnyeit. Könyörgött, hogy Sasuke ne egyezzen bele. A fiú hosszú ideig gondolkodott, csak a szél susogása hallatszódott.
- Rendben... holnap reggelre Haruno Sakura testét a varjak fogják tépkedni. Igen... ő egy jelentéktelen lány... csak púp a hátamon...
- Ez a beszéd! Jól döntöttél, fiú!
Maatsuma egy fekete köd kíséretében eltűnt. Sakura egy kést vett elő. Várta Sasuke-t, aki hamarosan be is ment. Sakura rászegezte a kést.
- Hát hallottad... – mondta ridegen Sasuke.
- Nem hittem volna, hogy pont te leszel, aki elárul engem!
- Figyelj, csak egy kis vágás az egész, és végeztünk! Vagy hatalmas fájdalmak közt szeretnél meghalni?
- Ha egy lépést is mersz tenni, megöllek!
- Csakugyan? – kérdőn felvonta a szemöldökét. – Nem hiszem, hogy ártani tudnál nekem... ezek után... amiken keresztülmentünk...
Sakura a fiú szemébe nézett. Leejtette a kést.
- Nem... kérlek, ne tedd ezt! Tudod, hogy csak átverne...
- Miért? Te nem?
- Eddig minden lépésemet vigyáztad! Mi ütött beléd?!
- És te el is hitted? Szerinted tényleg segíteni akartam?! Csak vártam a megfelelő alkalmat, hogy végezhessek veled! Ez az egész azért volt, hogy a bizalmadba férkőzhessek! S rangú bűnöző vagyok! Mindig is az voltam! Annak születtem! És itt dől el végleg a sorsom!
- Nem! Ez hazugság! Maatsuma csak átverne téged! Miért döntesz mindig rosszul?! – Sasuke már egész közel volt hozzá. Sakura a falig hátrált. A lány elfordította a fejét.
- Ha rosszul döntök, most miért nem ölsz meg? Hm? Sakura?
- Mert szeretlek...
Sasuke arca meg sem rezdült a kijelentésen. Sakura felemelte a fejét. Egy sharinganos szempárt látott maga előtt. Elsötétült előtte a világ...