Minato, és Kushina már közel jártak Konoha-hoz. Hajnalodott. A kapuőrök békésen aludtak az őrhelyükön. Minato megrázta az egyik őr vállát.
- Öm... lenne szíves nekünk kinyitni a kaput?
Az őr nyűgösen Minato-ra nézett. Tekintete egyre rémültebb volt, arca egyre sápadtabb... végül egy óriási üvöltés ébresztette fel Konoha egész lakosságát.
- Tudtam, hogy ez lesz. – sóhajtott Minato. – Kushina, lerendeznéd?
- Persze. – az őrhöz ment. – Nyugalom! Semmi gond! „És még ez nevezi magát ninja-nak.” Na, lélegezzen! Nyugalom!
- Jaj, Kushina! Te ennél sokkal jobb szoktál lenni!
A kapu kinyílt, és néhány ninja lépett ki rajta... teljesen felfegyverkezve. Nyomukban a Hokage-val. Mikor meglátták a jövevényeket, szinte kővé dermedtek. Fegyvereiket leejtették, és kikerekedett szemmel néztek a párra. Tsunade utat tört magának. Neki nem ez volt a reakciója... mintha... meg sem lepődött volna rajta.
- Hát, visszatértetek a szemlélésből? – kérdezte kedves mosollyal az arcán.
- Baa-chan! Te lettél a Hokage?
- A te drága sensei-ednek köszönhetően.
- Hé, engem meg sem ismersz? – kérdezte Kushina.
- Dehogynem! Hadd nézzelek! Nagyot nőttél.
- „Egy centit sem nőttem...”
- És... amint látom, hallgattál rám! Megtartottad a hajad!
Kushina elnevette magát.
- Na, gyertek! Nem hittem volna, hogy még valaha visszajöttök. Gyertek be! A többieknek oszolj!
A ninják még mindig sokkos állapotban, és semmit sem értve visszatámolyogtak otthonaikba. Viszont a kapuőr leleményes ébresztőjének köszönhetően az egész falu fel lett verve. Az utca közepén egy szőke hajú fiú rohant.
- Baa-chan, mi történt? Hol az ellenség? – kérdezte.
- Nincs ellenség, Naruto. Látogatóink érkeztek!
- Kik? Nem látom!
- Itt vannak mögöttem. – Minato, és Kushina Naruto elé álltak. A fiúnak még a lélegzete is elállt.
- A... Negyedik Hokage... és... a... ez a nő kicsoda, Baa-chan?
- Naruto! Tegnap beszéltél Iruka-sensei-el! Nem?
- De... hú miről is volt szó? Miről is? – tekintete megakadt a két vendégen. – Ők a szüleim!
- „Kétségtelen, hogy rám hasonlít”. – gondolta magában Minato. – Tsunade, beszélhetnénk egy pár szót?

Sakura lassan ébredezett. Kinyitotta a szemét. Mellette Sasuke aludt.
- „Furcsa... a falnál aludt el... lehet, hogy...” – elpirult. Lassan felült. Sokáig nézte alvó társát. – „Olyan aranyos... még egy kicsit hagyom aludni... utána muszály lesz tovább mennünk...”
- Elmondanád, mi azon a bámulnivaló, hogy alszok? – kérdezte nyűgösen Sasuke.
- Hát... őőő... ébren voltál?
- Aha... – egyik szemét kinyitotta. – De... kicsit fáradt vagyok...
- Gondoltam... Pihenj még! Addig összeszedem a cuccokat.
Sasuke becsukta a szemét, és a hátára fordult.
- Szerinted mennyi van még a faluig? – kérdezte.
- Már nincs sok... így, hogy az alagutat választottuk, fél nappal megrövidítettük az utat.
- Fél nappal?
- Igen... mivel légvonalban megyünk... és a gyakran előforduló hóviharok sem tartanak vissza.
- Értem... és... ha sikerült legyőznöd... mi a terved?
- Nem tudom... de... szerintem a faluban maradok.
- T... tényleg?
- Igen... régóta elvágyok Konoha-ból... és te?
- Nem tudom... most így... hát... rájöttem... hogy mennyire hiányoztatok...
Sakura elmosolyodott. Közel hajolt Sasuke-hoz.
- Ennek örülök... de most ébresztő, mert sosem fogunk odaérni!
Sasuke kinyitotta a szemét. Mikor tekintete Sakura zöld szempárjával találkozott, teljesen elpirult.
- Ne csináld ezt! „Már megint zavarba akar hozni...”
- Bocsi... – leült Sasuke mellé. – Jut eszembe... most lesz egy alacsonyabb szakasz... szóval... ha akarsz, mehetsz előttem, nem lesz bajom...
- „A... alacsonyabb sz-sz-szakasz??? U-ugye n-n-nem arra gondol???” Mégis mennyire alacsony?
- Annyira, hogy négykézláb kell haladnunk... csak azért kérdezem, hogy szeretnél-e előttem menni?
- N-n-nem! Köszi! Megleszek!
- De...
- Nem támadhatnak rád! És egyébként is! Egymás mellett is mehetünk...
- Azt kötve hiszem...
- Hogy??? A-akkor is... meg leszek... nyugi! Nem eshet bajod! Az én dolgom, hogy megvédjelek!
- Te tudod, nagyokos! Akkor... indulhatunk?
- P... persze... menjünk!

Tsunade irodájában hosszú tanácskozás folyt a közelgő ninja háborúról. Tsunade minden információt megadott, amit Sakura elmondott neki. Kushina hosszú gondolkozás után megszólalt:
- Szerintem semmiképp ne küldjük a ninjákat küldetésekre... sosem lehet tudni, mikor jön egy váratlan támadás. Csak a legfontosabb küldetéseket kellene elvégezni.
- Kushina-nak igaza van. – mondta Minato. – Ki kell válogatni a szükséges, és szükségtelen küldetéseket.
- Ebben nem vagyok biztos... lehet, hogy az Akatsuki-t el kéne tenni láb alól. Sasuke egyik csapattársa átszegődött Maatsuma-hoz... ki tudja, hogy még kik vannak az ő oldalán... talán maga Sasuke is... – ettől a gondolattól elszomorodott. Fejét lehajtva folytatta tovább a beszédet. – De... akár igen, akár nem, figyelni kell a többi itt levő szövetségest... Tobi nagyon furcsa... nem bízok benne...
- Értem. Viszont a lehető legtöbb támadásra ki kellene dolgozni egy-egy haditervet. Ismersz jó stratégákat?
- Igen. Shizune!
- Jövök, Tsunade-sama!
- Hívd ide Sai-t, és Shikamaru-t! Fontos!
- Máris, Hokage-sama... – kirohant az irodából.
- Ez a része lerendezve. – mondta Kushina. – De... közben figyeltük a Jég országát, amiről Sakura beszélt. Eléggé titokban tartja magát. A haderejét nem tudjuk.
- Gondoltam... és... valamit a vezetőségről?
- Eléggé instabil... nincs vezetősége...
- Klánok?
- Egy sincs...
- Akkor... már tudom, mi vár Sakura-ra. – sóhajtotta Tsunade.
- Mi?
- Ő lesz a Hyokage...

Sasuke, és Sakura már hosszú órák óta másztak az alagút „alacsonyabb” részében. Szerencsétlen Sasuke már az orrvérzés határán állt, de inkább csukott szemmel vonszolta magát végig.
- Azt hiszem, megérkeztünk. – mondta Sakura.
- Miből gondolod? – kérdezte, közben szemét egyre jobban összeszorította.
- Látod itt ezt a sziklát?
- Aha. – felelte... csukott szemmel.
- Egy Haruno-jel van belevésve... megérkeztünk a faluba.
- Hol kötünk ki?
- A Haruno házban... ha még megvan...
- Biztosan megvan...
- Majd kiderül. – egy erős mozdulattal áttörte a „plafont”. Az erős fény égette mindkettejük szemét. Sakura mászott ki először. Sasuke felé nyújtotta a kezét, és kihúzta az alagútból. – Itt vagyunk... – mondta. Sasuke alaposan körülnézett. Egy terem volt. Egy kupolás terem. Mindenhol oszlopok voltak. A terem gyönyörű mozaikpadló volt, amire érdekes minták voltak kirakva. Néhol gyertyatartók helyezkedtek el. – Ez az a hely, ahol az első jutsukat tanultam meg. Ezek közt a Táncot is itt tanítják... és itt lehet normálisan elsajátítani... itt beszéltem utoljára apámmal...
Sasuke remegő tekintettel nézte Sakura-t. A lány lehajtotta a fejét. Visszagondolt azokra a pillanatokra, mikor ebben a teremben volt. Mikor megmutatták neki a jutsukat, az egész napját itt töltötte. Szinte maga előtt látta három éves önmagát, ahogy bukdácsolva táncolt milliónyi sebet okozva magán. Mikor a nagyanyja odament hozzá lelkesíteni. Mikor megmutatta neki azt, amit ő elsajátított. Mindenkire felnézett, akit a klánból ismert... még a nagynénjére is... őrá nézett fel a legjobban. Egy év alatt sikerült tökéletesre fejleszteni a chakráját, és a jutsukat... az ő tánca nem csak tökéletes volt, hanem gyönyörű is... még arra is volt ideje... de Maatsuma gyűlölte őt. Ha azt merte kérni, hogy segítsen neki, elkezdett vele kiabálni... mintha okolta volna valami miatt... és Sakura mindent elkövetett volna, hogy a kedvében járjon... de ezzel csak még nagyobb gyűlöletet kapott. Csak az apjára számíthatott. Ő mindig segített neki mindenben... és őt mindig elutasította. Mikor minden kép végigfutott a fejében, felemelte a fejét.
- Tudod... a halála előtt összevesztünk... el sem búcsúzhattam tőle...
Sasuke remegő tekintete sajnálkozóvá vált. Mintha valami bűntudatot érzett volna... maga sem tudta, miért.
- De félre a múlttal! – a fiúra nézett, és egy mosolyt erőltetett az arcára. - Gyere, menjünk! Körbemutatom az egész falut... ha érdekel...
- Persze!
Sakura a kijárathoz vezette Sasuke-t. Még egy utolsó pillantást vetett a teremre, majd kilépett az ajtón. Hosszú folyosók, és lépcsők vezették őket a kijárathoz. Sasuke amint kilépett, egy óriásit esett, amin még Sakura is meglepődött.
- Ilyen jegesek az utak?! – nyögte Sasuke.
- Igen... ezt elfelejtettem mondani.
- És... elég hideg van... – mondta vacogva. Sakura elmosolyodott.
- Most jön jól Kushina ajándéka. – elővette a táskát, és kettő jó nagy kabátot húzott elő. Gyorsan magukra kapták, majd körülnéztek. Sakura mindent megmutatott, ami a faluban volt. Végre megoszthatta valakivel a titkát. Boldognak érezte magát. Nem hitte volna, hogy valaha viszontlátja a falvát. Az egyik épületnél elnevette magát.
- Mi az?
- Kumiko-val mindig ide jöttünk, ha loptunk anya sütijéből.
- Hihetetlen... – mondta, és karba tette a kezét. – Három évesen igazi csínytevő voltál.
- Volt kitől tanulnom... – mosolygott. – Gyere! Keressünk valami szállást!

- Tehát... a terv a következő: - kezdte Shikamaru. – Ha Maatsuma esetleg északról támadna, a nőket, és a gyerekeket a déli járatba küldjük...
- Valahogy így. – folytatta Sai. – De van egy kis gond: mire az egész falut kiürítjük, az ellenség már rég bent jár. És elzárnák a járatokat, vagy rosszabb. Fel kellene használni az ANBU-kiképző központot.
- Már megint a te drága ANBU-d! De oda csak egy bejárat van!
- És az átmegy az óvóhelyre. És azóta ki lett bővítve. A falu minden környékéről van egy bejárat. Így rövidebb idő alatt kiürítjük Konoha-t. Viszont a haditervet még mindig nem dolgoztuk ki. Mindegyiknek van hátulütője. Van ötleted, Shikamaru?
Shikamaru nem szólt semmit. Elhelyezkedett szokásos „gondolkodó-póz”-ába. Ujjait összetette, szemét becsukta, és végiggondolt minden lehetőséget. Hosszú percekig csend uralkodott a szobán. Mikor az óra 4-et ütött, Shikamaru felütötte a fejét.
- Azt hiszem, megvan.