Sakura-ék már a hegy lábánál jártak. Deidara galambja lassan leszállt.
- Mégegyszer kösz. – mondta Sasuke.
- Semmiség. Vigyázz a csajokra! – mondta Dedara, és fejével a lányok felé intett.
- Nem kell rájuk vigyázni.
- Az ösvényen mentek? – Sasuke kérdően nézett Sakura-ra.
- Nem. – válaszolta Sakura.
- Hogyhogy?
- Túl nagy az esélye, hogy ránk találnak.
- Értem. Veszélyes ott az út, vigyázzatok! – Deidara galambja felszállt. Sakura elkezdett fölfelé mászni a hegyen.
- Mit csinálsz? – kérdezte Sasuke.
- Ha az ösvényen indulunk, sokkal nehezebb lesz fölfelé mászni. Itt el kell kezdenünk.
- Jól van. Kumiko, hol van?
- Ő? Ott fent. – Sakura felfelé mutatott. Kumiko az egyik sziklán ült.
- Kicsit lassúak vagytok, nem gondoljátok? – kiáltotta fentről.
- Nem is vártál meg minket! – kiáltotta Sakura.
- Akkor csipkedjétek magatokat! Este nagyon hideg lsz!
- Semmi baj! Hoztunk kabátot! – mondta Sasuke.
- Kis naiv. A hegycsúcson örök hó van!
- Örök hó? És nekünk azon kell átgázolnunk? Nem lehetne egy könnyebb utat?
- Hidd el Sasuke-kun, így a legkönnyebb. – mondta Sakura. – Na, gyere!
Sasuke is elkezdett fölfelé mászni. Minden gond nélkül ment. Egy kisebb barlangnál megálltak pihenni.
- Mennyit mentünk eddig? – kérdezte Sasuke.
- Olyan 2500 métert. – felelte Kumiko. - A felét már megtettük. Ezt egyszerű ember nem bírná ki ennyi idő alatt.
- Mennyi ideig másztunk?
- Órákig. Az biztos. Nem tudom. Sakura?
- Fogalmam sincs. De ennyi élelemmel, és itallal nem fogjuk kibírni.
- Az bajos. – sóhajtott Sasuke. – Meddig bírnánk ki vele?
- Két pihenőt...ezzel együtt.
- Honnan kezdődik a hó?
- Már itt-ott van. Miért?
- Elég hideg van.
- Este méghidegebb lesz. Valahogy el kell addigra érnünk a csúcsot. Ott van a határ. Utána már mehetünk az ösvényen. De, hogy még naplemente előtt odaérjünk, nagyon kevés esélye van.
- Mennyi idő?
- Alig egy óra.
- Így rohan az idő?
- Igen. Deidara-val vagy három órát utaztunk. – mondta Kumiko. – és most vagy öt órán keresztül folyamatosan hegyet másztunk. Nincs sok időnk.
- Akkor induljunk! – mondta Sasuke.
- Előbb pihenjünk még egy kicsit! – mondta Sakura.
- Kumiko, te hogy bírod?
- Egész jól.
- Rendben. Sakura, majd én viszlek.
- De...
- Semmi de!
- Nem fog hátráltatni?
- Nem.
- Egy kis ideig még kibírom.
- Sok erőre lesz szükséged. Gyere! – Sasuke odahívta magához. – Mint mondtam: az a feladatom, hogy megvédjelek.
- Senki sem adott neked ilyen feladatot.
- Akkor most én adtam magamnak. – kiment a barlangból. – Gyertek!
Kumiko előremászott. Sasuke a hátára vette Sakura-t, és Kumiko után ment. Ahogy mentek felfelé, egyre hidegebb volt, és a sziklák egyre jobban csúsztak. A nap már rég lement. A szél pedig egyre jobban fújt. A hó lassan már elfedte a sziklákat.
- Most merre, Kumiko? – kérdezte Sasuke.
- Fogalmam sincs. Sakura? – Kumiko Sakura-hoz rohant. – A teste...
- Mi van vele?
- Jéghideg! És...nem lélegzik!
- Hogy? – Sasuke levette a hátáról Sakura-t. A bőre sápadt volt, és tényleg nem lélegzett.
- Mesterséges lélegeztetés kell neki! Meg fog halni! – mondta Kumiko.
- Én?
- Persze, hogy te! Te vagy a férfi! Gyerünk már!
- De...
- Sasuke, ha nem teszed meg, meghal!
- Jól van... – Sasuke a hátára fektette Sakura-t. Vett egy nagy levegőt, és a száján keresztül befújta Sakura szájába. Elkezdte nyomkodni a mellkasát, de nem segített.
- Mit gondolsz? Egyszer kell megcsinálni? Addig csináld, amíg nem lélegzik! Vagy köhög, vagy bármi! – Sasuke még egy párszor megismételte a műveletet. Sakura végre lélegzett, de nem tért magához. – Kicsit lehettél volna romantikusabb is. – mondta Kumiko.
- Kumiko, te...függsz Sakura-tól, igaz?
- Ezt hogy érted?
- Ha ő elájul, vagy haldoklik, akkor te is. Most, meg mikor azt a jutsu-t használta, miért nem...voltál eszméletlen?
- Nem tudom...mikor a városban volt, akkor még belé voltam pecsételve...mikor elmentem Sai-ért, akkor...nem emlékszem, hogy mi történt...ezt a pecsétrendszert csak egy Haruno tudja túlélni...el kell mennem!
- Mi?
- Ha továbbra is veletek megyek, Maatsuma rátok talál! Muszály lesz eltérítenem!
- De...
- Nincs kifogás! Sakura-ra vigyázz, és üzend neki, hogy ne aggódjon értem! – eltűnt Sasuke szeme elől.
- A fenébe! Én nem tudom az utat! Kumiko, legalább egy térképet hagytál volna rám! – Sakura-t a karjaiba vette, és továbbindult. Sietnie kellett. Maatsuma bármikor rájuk találhat. A szél már erősen fújt a havas csúcsokon. Sasuke semmit sem látott. Hunyorogva rohant tovább. Valahonnan enyhe fény pislákolt. Sasuke reménykedve rohant a fény felé. Egyre gyengébbnek érezte magát. Elbukott a hóban. Lassan becsukta a szemét. Az utolsó, amit még látott, az egy kék szempár, és egy hosszú, vörös haj volt...