Deidara galambja sebesen szállt az égen. Sakura a tájat nézte...Sasuke meg Sakura-t.
- Ott hátul, minden rendben? Hm... – kérdezte Deidara.
- Persze. – felelte Sasuke. – Még egyszer kösz.
- Semmiség. Még olyan egy óra, és ott leszünk. Biztos, hogy ne vigyelek titeket tovább? Hm...
- Nem. – felelte Sakura. – A hegyen akarunk átkelni. De a galamb nem biztos, hogy egyben maradna.
- A hegyen?! – Deidara hirtelen lefékezett. Megfordult. – Hova mentek ti?
- Az maradjon titok. – mondta Kumiko. – Bocsi, egy küldetésünk van ott.
- Olyan messze?
- Igen.
- De mi van a hegyen túl?
- Inkább ne tudd meg! – mondta Sakura. Hangja olyan volt, mint aki egy rémtörténetet mesél.
- Biztos... a Hokage sem komplett, hogy ilyen helyre küld titeket. Hm...
- Mi akartunk menni. Kumiko, Tsunade tud róla, hogy eljöttünk?
- Igen.
- Akkor jó. – valami robbantás féle hallatszott lentről. – Mi volt ez, Deidara, te voltál?
- Nem! – kihajolt a galamb felett. Lent mindenhol ninják voltak. – A fenébe!
- Mi történt?
- Ránk támadtak.
- Mi? Hogy ránk?
- Ez már a Sziklák országa.
- Elfelejtettem, hogy még mindig fújnak rám az országokban. Francba! – Sasuke hátranézett. – Sakura, kapaszkodj...Sakura? Sakura hol van?? – kihajolt. Egy fényúton siklott lefelé. Kumiko is kihajolt.
- Ez Sakura jutsuja. – mondta Kumiko. – A múltkor még nem tudott a fényen járni. Úgy tűnik, most sikerült neki. Sokat fejlődött.
- Mi?
- A fényt a lába alá gyűjti, és ezen siklik le...nevét nem tudom...mindig elfelejtem.
- Deidara, ti Kumiko-val menjetek tovább!
- Sasuke, mit akarsz?
- Segítek Sakura-nak. – leugrott a galambról. Deidara a fegyvertartójába nyúlt.
- Akkor, alkossunk egy kicsit!
- Deidara, mit művelsz?
- Segítünk rajtuk. – ledobott néhány agyaggalambot az ellenség közé, és felrobbantotta. Sasuke utolérte Sakura-t.
- Sasuke-kun, mit keresel itt?
- Nem hagylak egyedül.
- Értékelem, hogy aggódsz miattam, de ezt harc nélkül kéne elintézni.
- Aggódás? Nem... nem arról van szó.
- Feküdj! – Sakura lerántotta Sasuke-t. Mögöttük egy galamb robbant. – Deidara! Figyelj, hogy hova dobod!
- Bocs! Kumiko, tudsz valami jutsut?
- Nem...
- Semmit?
- Sajnálom.
- Akkor magunkra maradtunk. Hm...
- Várjatok! Van egy tervem! – kiáltotta Sasuke. – Sakura. Állj meg!
- Mi a...?
Sasuke magához rántotta Sakura-t. A katanáját a torkához szorította.
- Sasuke-kun, mit művelsz?
- Működj együtt velem! – súgta neki. A Szikla ninják körül állták Sasuke-t. Sakura kétségbeesetten nézett körül.
- Biztos, hogy jó ez a terv?
- Bízz bennem! „Sharingan!” – Sasuke vörös szeme fenyegetően nézett a körülötte álló ninjákra. – Ha nem akarjátok, hogy végezzek vele, adjatok utat! – a ninják nem mozdultak. Az egyik a sok közül megszólalt:
- Engedd el!
- Először ti lépjetek! – Sasuke mégjobban magához szorította. Sakura elkezdte csapkodni Sasuke-t.
- Sasuke-kun, megfojtasz! – súgta Sakura.
- Nagyon jó! Folytasd! – újra a tömegre nézett. - Értékelem, hogy meg akarjátok menteni aaaaa... – Sakura-ra nézett. – Hölgyet, de nem szeretem azokat, akik keresztezik az utamat.
- Hölgy? Ez hízelgő. Sasuke-kun, nem kéne mégis elengedned?
- Ne szólíts így! – súgta Sasuke. – Most túsz vagy!
- Könnyű lenne annak lenni, ha nem a te karjaid szorongatnának. Ez olyan, mint egy ölelés. Szoríts jobban, mert nem elég hiteles!
Sasuke mégjobban szorította Sakura-t.
- Így jó?
- Thökhéletes! – Sakura alig kapott levegőt.
- Uchiha Sasuke! – szólt a tömegből a hang.
- Mi van már?
- 3 éve elhagyta falvát, és szökött ninja lett belőle. Később alakított egy csapatot Uchiha Itachi keresésére...
- Jaj, ezt már kívülről fújom! Végülis én magam éltem át! Térjetek már a tárgyra!
- Tsunade nagyon elégedett lesz a falvunkkal.
- Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom...de Tsunade küldött erre. Dobd fel őket, Sakura! – súgta Sasuke.
- Nyugalom Sasuke-kun, nem fogsz csalódni bennem. - Sakura összeszorította a kezét. A földből fényoszlopok törtek elő, és minden ninját körülöttük a levegőbe repített. Sasuke szeme ismét fekete lett. Eltette a katanáját, de Sakura-t még mindig nem engedte el. Az égre nézett. A galamb sehol sem volt. Várt. Deidara mögötte megszólalt.
- Még mindig tart a harc, vagy ez csak egy harc utáni ölelés? Hm... – Sasuke Sakura-ra nézett. Elengedte. Észrevette, hogy Sakura keze vérzik.
- Minden rendben?
- Persze...csak egy kis karcolás. – gyorsan begyógyította a sebet. – Senki sem sérült meg? Remek! Indulhatunk! Sakura előre ment. Deidara kaján vigyorral nézett Sasuke-ra, ami egyre jobban zavarta őt.
- Mi van?
- Semmi...szóval, tartott még a harc? Hm...
- Nem rád tartozik. – Deidara arcáról még mindig nem fagyott le a vigyor.
- Rosszkor jöttem?
- Nem, dehogy is. Na, menjünk! – Sasuke felszállt a galambra. Deidara megrántotta a vállát, majd ő is fölugrott rá.
- Na, akkor kapaszkodjatok! Gyorsabban fogunk menni. – a galamb a szokottnál gyorsabban felszállt. Sasuke hálásan az égre nézett. „Ezt most megúsztuk.”
- Nos, mi volt az a futás lefelé? – kérdezte Sasuke.
- Ja, hát, azt kihagytam, hogy a fényt tudom manipulálni. – mondta zavartan Sakura.
- A fényt? De az nem is természetes...legalábbis nem erő.
- Dehogynem természetes, te csacsi!
- Ne hívj csacsinak!
- Tök mindegy. Szóval. A fény természetes erőből fakad. Az, hogy ez erő-e, jó kérdés. Na, mindegy. Az a lényeg, hogy a fényforrások energiáját felhasználva képesek leszünk járni a levegőben, vagy bármi más.
- Furcsa.
- Ugye? Kicsit hülyeségnek találom, bár ez a fényjárda nem is olyan rossz. Csak roppant kimerítő, és, ha nem vigyázok, akár meg is sebesülhetek.
- Mint most a kezed?
- Igen...elvágtam...ciki, mi? Deidara, mennyi idő még a hegyig?
- Már nincs sok idő.
- Remek!
- Most hova mész? Itt maradsz, elmész a faluba, vagy tovább Akatsuki-zol? – kérdezte Kumiko.
- Jó kérdés. Az Akatsuki-ban még kik vannak?
- Pain, Konan, Zetsu, Kisame, Tobi...ennyi. – mondta Sasuke.
- Hú, ennyire elfogytunk? Nem tudom. Majd eldől. Bár a művészetemet csak ott viselik el. Itt csak bányát robbanthatok. Annak meg mi értelme van?
- Hát, nem sok... – Sasuke nem akarta megbántani Deidara-t. – Sakura, viszont te még mindig nem kértél bocsánatot.
- Jaj, ne kezd el megint!
- Na, hadd halljam!
- Nem.
- Kérlek!
- Nem!
- Egy kicsit!
- Olyan gyerekes vagy!
- Három bocsánat elég lesz!
- Nem, nem, és nem!
- Mi van? – Deidara egyáltalán nem értette.
- Semmi...tegnap reggel volt egy találkozónk, és vagy egy órával lekéste.
- Jaj, Sasuke! Tudnod kell megbocsátani! Főleg, ha ilyen csinos lányról van szó.
- Csinos? – Sakura enyhe undorral nézett Deidara-ra. Ezt nem pont az ő szájából akarta hallani.
- Nos, lehet, hogy most az egyszer megbocsátok, de több ilyen nem lesz! És nem azért, mert csinos, vagy sem! – Sasuke elnevette magát. Sakura-nak leesett, hogy Sasuke egész végig piszkálta. Elkezdte csikizni.
- Jaj, Sakura! Ne! Hagyd abba!
- Cukkolsz? He? Na várj csak! Én kérjek bocsánatot, mi? Egész eddig csak piszkáltál? „Megbocsáthatatlan bűn!” Még egy ilyen, és még kegyetlenebb leszek!
- Sakura, ne, kérlek! Hagyd már abba!
- Inkább neked kellene bocsánatot kérni!
- Jó, csak hagyjál már békén! Utálom, ha csikiznek! Hé, ez fáj! A hasamat ne! A hasamat ne!!!!!!! A nyakamat végképp ne! Ott volt a pecsétem, az nagyon érzékeny! Nem kapok levegőt! Bocsánat! Hallod? Bocsánatbocsánatbocsánatbocsánat! BOCSÁNAT!!!!!!!
- Hé, ifjú pár! Ha így folytatjátok, lezuhantok! – szólt hátra Deidara.
- Ifjú pár? Már megbocsáss, de...
- Jaj, Sasuke, tudom, hogy miről van szó. Hm...
- Deidara, félreérted. Csak barátok vagyunk. Nagy gond?
- Áh, nem. Barátok? Hm...

A nappaliban ott ült a szőnyegen Karin. Körülötte újságok, és rohamosan fogyó bon-bonos dobozok. Az ajtón kopogás nélkül Juugo lépett be. Karin-ra nézett, majd kárörvendő hangon megszólalt:
- Ajjaj, valaki csokiba fojtja bánatát...
- Sose volt gyerekszobád?
- Bocs...Sasuke hol van?
- Meglógott Sakura-val. – mondta, majd egy újabb dobozt bontott fel.
- Mégis mit vártál? Ti kavartatok Tobi-val! Meglett az eredménye.
- Nem hittem volna, hogy az a hülye komolyan gondolta.
- 1. Szabály: Tobi-hülye-játékaiba-sose-menj-bele!
- Kösz. Ezt jókor mondod. – már nyúlt volna egy újabb dobozért, de Juugo kikapta a kezéből.
- Lehet, hogy most nincs jó kedved, de a végén még elhízol. – a dobozra nézett. – Ez...ez kókuszos?
- Eszedbe ne jusson! „A végén még elhízol!”
- Nagyon poénos vagy ma. Mi jót olvasol? – fölvette a földről az újságokat. Mindegyik címlapját alaposan megnézte. – „Mozipletykák”... „Sztárvilág”... „Hogyan szerezzük meg álmaink pasiját?”... „Személyiségtesztek”...nem mondod komolyan, hogy elhiszed ezeket! Már elmúltál 18 is! Vagy nem?
- Csak elolvasom.
- Az más. – leült Karin mellé, és kinyitotta a „Sztárvilágot”.
- És te, elhiszed?
- Olvasnom sem szabad? – az egyik cikken megakadt a szeme. – Sasuke befutott??? „A Konohai szökött ninja végre meghódította a zeneipart...”
- Csak elolvasod, mi? Ne mondd már, hogy ilyen naiv vagy! Siralmas.
- Csak fel akartalak dobni.
- Ez kedves tőled, de nem fog menni. Miért is jöttél?
- Nem érdekes. Mióta vagy itt?
- 2 órája?
- Az nem semmi. – kopogtak az ajtón. Juugo felállt, és kinyitotta. Sai rohant be rajta.
- Sasuke hol van? – kérdezte lihegve.
- Küldetésen. – válaszolták egyszerre. – Mi a baj, Sai?
- A fenébe!
- Mi történt?
- Megvan Sakura anyjának gyilkosa.
- Ki az?
- Nem igazán fogtok neki örülni. Tessék, itt a kép róla.
Karin gyanakvó tekintettel kitépte Sai kezéből a lapot. A képen egy férfi arcát lehetett látni. A haja ezüstös színű volt, és mosolya mögül tisztán látszódtak a cápafogai. Karin a szája elé kapta a kezét.
- Nem lehet igaz! – mondta. – Nem tudom elhinni!
- Karin, mi történt? – kérdezte Juugo.
- Suigetsu...elárult minket!
Juugo odarohant Karin mögé. Alaposan megnézte a képet.
- Most mit tegyünk? – kérdezte Karin.
- Sasuke már messze járhat. Nem tudjuk neki elmondani. Bár esetleg valaki utol tudná érni. – mondta Sai.
- Ki?
- Ino. Telepatikus képességekkel rendelkezik.
- Ezt mi is tudjuk. De mégis hogyan mondja el Sasuke-nak?
- Majd megoldja. Ki megy érte? – Juugo Sai-ra nézett.
- Jól van, legyen. – már ment volna ki az ajtón, de visszafordult. – Ja, és bocs, hogy megzavartam a randit!
- Ra...randi?
- Seeemmi gond, Sai! – mondta Juugo, majd átkarolta a meghökkent lányt. Sai kirohant az ajtón.
- Juugo, mi ütött beléd?
- Csak le akartam rázni.
- Lerázni? Na persze.