Sakura arcába belesütött a reggeli napfény. Eltakarta az arcát. Körülnézett. „Mi ez a hely?” Körülnézett. Mellette még mindig ott aludt Sasuke. Beletúrt a fiú hajába. Lassan kinyílt az ajtó, és Naruto jött be rajta.
- Végre felébredtél! – suttogta. – Minden rendben?
- Igen... azt hiszem... – szomorúan Sasuke-ra nézett.
- Egész éjszaka ápolt téged. Nem csoda, hogy így ki van ütve.
Sakura ekkor vette észre, hogy még mindig szorítja Sasuke kezét. Felült, és Sasuke-t magához szorította. Naruto kissé féltékenyen nézett rájuk. Sasuke nyöszörögve megszólalt:
- Sakura, tudom, hogy jól vagy, de nem kell megfojtani!
- Jó reggelt hétalvó! – Naruto odarohant hozzá, és alaposan hátba vágta az ébredező Sasuke-t. Sakura ezért cserébe jó alaposan fejbe vágta.
- Nem szabad bántanod! Sasuke-kun, jól vagy?
- Persze! Csak... kicsit... hirtelen ért. – Sasuke kinyújtózta magát. Elengedte Sakura kezét. – Minden rendben?
- Persze. Sokkal jobban... izé... Sasuke-kun.
- Tessék?
- Én... szóval... – sóhajtott. – szeretném, ha elkísérnél.
- Hova?
- Tudod... Kumiko nem mondta?
- Ja, de... persze... szívesen.
- Mi? Sasuke, Sakura-chan, hova mentek? – Naruto értetlenül nézett rájuk. – Nászút?
- Nem. – Sasuke ettől a szótól kicsit ideges lett. Már fejbe akarta vágni Naruto-t, de visszafogta magát. – Egy küldetés.
- Küldetés??? Én is mehetek?
- Sajnálom Naruto, de ez csak Harunok-ra, és Uchihak-ra tartozik. – mondta Sakura.
- De... de... miért?
- Egyszer már elmondtuk. Na, Sakura, indulhatunk?
- Előtte még edzenem kéne. – mondta Sakura.
- Ez nem rossz ötlet.
- Héhéhé! De előtte reggelizzetek! Éhesen én sem tudok edzeni! – szólt közbe Naruto.
- Jól van, legyen. – mondta Sakura. Elindultak reggelizni. Mint mindig, ramen-nel szolgált a házigazda. Gyorsan megették, majd Sakura rohant is. Kumiko-t is hívta. Naruto karba tett kézzel nézett Sasuke-ra.
- Mi van?
- Nos, akkor te is mész?
- Persze.
- Akkor meg mire vársz? Menjél edzeni te is!
- Nem szükséges.
- Mi...mi az, hogy nem szükséges? Te komolyan megbuggyantál! Én minden nap edzek, és nézz rám!...
- Még mindig ugyanolyan idióta vagy.
- Sasukeeeeee!!!
- Na jó, mentem! – becsukta az ajtót. Nem tudta, hol keresse Sakura-t. Lassan sétált az utcán. Még mindig nem tudta elhinni, hogy ez történt Sakura-val. Eszébe jutott Maatsuma ígérete. Már nincs sok idő. Sakura-val végeznie kellene. A kezébe vett egy kunai-t, és elrohant az erdő felé. Sakura is ott volt. Lassan a háta mögé osont. A kést magasra emelte. Becsukta a szemét. Már szúrt volna, de a keze megállt. Elengedte a kést. Sakura az egészből még semmit sem vett észre...szerencsére. Most viszont mit tegyen? Képtelen megölni. A bátyát így nem láthatja viszont. Ha már itt van, valamit tennie kell. Sakura hirtelen egy forgórúgás akart csinálni, de Sasuke lefogta.
- Sasuke-kun? Nem...nem tudtam, hogy itt vagy...
- Semmi gond. Hogy haladsz?
- Jól... – valami furcsa zajra lett figyelmes. Hátranézett. Tobi rohant oda hozzájuk.
- Tobi, mi történt? – kérdezte Sasuke.
- Nem...nem fogjátok elhinni, de... – ekkor a fák közül egy óriási galamb emelkedett ki. A hátán egy hosszú, szőke hajú srác volt. Tobi habogva folytatta. – Deidara-san... él!
- Hogy? – Sakura hátra nézett. A galamb hátán valóban Deidara volt. Két kezével lelkesen integetett, majd leszállt eléjük. Tobi az ájulás határán volt. Sasuke csodálkozva nézett rá.
- De...de...meghalt...fölrobbant...én-én láttam! Ott voltam! – mondta remegve.
- Igeeeen! A Főnix visszatért! – kiáltotta Deidara. Sasuke-nak ez már sok volt.
- De... Deidara-san, te nem meghaltál?
- De... de a hamvaimból újraéledtem!
- Totál bekattant. – súgta Sakura Sasuke-nek.
- Kicsit kisebbnek tűnsz. – mondta Tobi.
- Hát, igen...le kellett mondanom pár centiről, hogy a karomat, meg a szájakat visszakapjam, de az a lényeg, hogy élek. – Tobi végigmérte Deidara-t. Tényleg csak pár centi volt. - Sasuke, ugye nincs harag? Új élet, új esély!
- Deidara-san, te sose voltál ilyen komolytalan...
- És ha igen? Na, hallottam Suigetsu-tól, hogy itt vagytok, gondoltam teszek egy beugrót.
- Várj! Suigetsu? – Sasuke már kezdett kicsit ideges lenni. – Mikor? Hol?
- Őőőő... várj! Tegnap... asszem. Hm...
- Hol van?
- Valami fontos dolga volt, de azt nem kötötte az orromra, hogy mi.
- Te jó ég! – Sasuke-nek rossz előérzete támadt. – És Itachi-val nem találkoztál?
- Itachi-san? Ő meghalt... nem?
- De... „szóval nem találkozott vele.” – végigmérte szemével a galambot. – Lehet egy kérésem?
- Mi lenne az?
- Figyelj csak... – arrébb hívta magához, majd súgott neki valamit.
- Nem, nem, szó sem lehet róla! Egyszemélyes a járgány!
- Kérlek! Nagyon fontos lenne!
- Nem! – karba tette a kezét, és makacsul félre nézett.
- Csak a Sziklákig!
Deidara sóhajtott.
- Jó, rendben. Egyébként...visszajöttél a faluba?
- Mi? Nem! Nem! Szó sincs róla!
- Akkor mit keresel itt? Sakura-val békés beszélgetések közepette? Tervezed?
- Nem...egy küldetés...egy nagyon komoly küldetés.
- Valóban? – mögötte az egyik fáról Kumiko ugrott le. Sakura-hoz rohant, és odaadott neki egy táskát. Sasuke-nak is odadobta.
- Ő is velünk jön. – mondta Sasuke Deidara-nak.
- És ő ki?
- Haruno Kumiko. Sakura rokona. – mondta gyorsan, már kezet rázott volna, mikor észrevette Deidara tenyerén levő szájat. – Te gondolom Deidara vagy.
- Honnan tudod a nevem?
- Őőőő... Sakura sokat mesélt rólad... mármint nem úgy! Csak... megemlített.
- Ahha. Na, akkor kik is jönnek?
- Csak mi hárman. – mondta Sasuke.
- Sasuke-kun, mit beszéltél Deidara-val? – kérdezte Sakura.
- Egy kis fuvar. – mondta Sasuke. – Gyere!
- Na, felszállás! – mindannyian fölszálltak a madárra. Tobi irigykedve nézett föl. – Ha rosszul vagytok, a taccsot ne itt dobjátok ki! Most fényeztem! – a galamb felszállt. Tobi irigykedve nézett utánuk. Visszarohant a faluba. Váratlanul Pein-be ütközött.
- Tobi, mi történt?
- Izé... szóval... Deidara-san...
- Mi van vele?
- Deidara-san... él!
- Hogy? – Pein szétnézett. – És most hol van?
- Ott. – Tobi az égre mutatott. Fölöttük elsuhant Deidara galambja. Pein tátott szájjal nézett rá.
- Ez most valami vicc?
- Nem!
- És most hova megy?
- Sasuke-t, meg azt a két lányt viszi valahova.
- Micsoda? Hova mentek?
- Nem tudom!
- A fenébe!
- Nem tudom, mit kell így titokzatoskodniuk. Sasuke most nagyon furcsán viselkedik...szegény kölyök.
- Ezt én is észrevettem rajta. Most már mindegy. A csapata tud róla?
- Nem.
- Szólj nekik!
- Rendben. – Tobi nem tudta, hogy hogyan mondja el Karin-nak, de majd csak lesz valahogy. Nem kellett sokat keresnie. Sasuke-t kereste. – Karin, eléggé rossz hírem van számodra.
- Mi történt?
- Szóval...Sasuke...izé...elment.
- Mi? Kivel? Hova? Mikor?
- Hát... Sakura-val, meg azzal a másik csajjal... meg Deidara-sannal.
- Hova?
- Nem tudom!
- Mikor?
- Hm...öt perce?
- De...miért?
- Nem mintha tudnám, de van köze a gyilkossághoz. Nem tudod, hogy ki tette?
- Fogalmam sincs...de miért hagyott itt engem? Méghozzá azzal a kis ribanccal...elhagyott...megcsalt!
- Karin...szerintem nem is csípett téged.
- Ez nem igaz! Az a lány elcsavarta a fejét egy pillanat alatt! Vérbosszú! – Karin az öklét rázta. Tobi jobbnak látta, hogy ha elmegy.
- Majd szólj Juugo-nak is! Szia! – elrohant.
Naruto már vagy öt perce várt Ichiraku-nál. Iruka-val azt beszélték, ma együtt ebédelnek. Már idegesen fel-alá járkált. „Jaj, Iruka-sensei, hol vagy már?” Olyan negyed óra múlva végre megérkezett.
- Iruka-sensei, hol voltál?
- Ne haragudj Naruto, Tsunade-val kellett beszélnem. Gyere! Valamit majd el kell mondanom neked.
Leültek a székre. Iruka két miso rament rendelt. Iruka vett egy nagy levegőt, és Naruto-hoz fordult.
- Naruto, gondolkoztál már azon, hogy...kik a szüleid?
- Nem igazán...miért?
- Hát mert...szóval...gondoltam, hátha érdekel. – Iruka a kezét tördelte. – Már régóta tudnod kéne róla.
- Te tudod, Iruka-sensei?
- Igen.
- Mondd el! Kérlek, kérlek, kérlek!
- A te apád neve... Namikaze Minato.
- Ezt a nevet már hallottam valahol... de... ő ki?
- Hát, a te apád. Ő a Yondaime Hokage.
- Aha... – pálcikákat vett a kezébe. Lassan elkezdte enni a levesét. – És, ki az anyám?
- Uzumaki Kushina.
- Aha... szóval anya keresztnevét kaptam?
- Igen.
- És a Negyedik fia vagyok?
- Igen.
Naruto kezében megállt a pálcika. A szemei a távolba meredtek.
- Iruka-sensei...
- Tessék?
- Én a Negyedik fia vagyok? A Negyedik fia... akkor... ez azt jelenti, hogy... én... én... én a Negyedik gyereke vagyok?
- Naruto... eddig is ezt mondtam
- Jii-san, még egy levest! A Negyedik fia! Ez nem lehet igaz!
- Naruto, nyugi!
- Nyugi? Iruka-sensei! A Negyedik fia vagyok, érted? Ő az apám! Az ő véréből vagyok! Azonnal meg kell tanulnom a Hiarishin-t, meg a többit is! Olyan akarok lenni, mint ő!
- Naruto, a Hiarishin tiltott jutsu! Nem tanulhatod meg!
- De! Meg kell tanulnom! Akkor én is olyan hatalmas leszek, mint a Negyedik! Yatteeeeee! – Naruto hatalmasat ugrott örömében. – Ha ezt Sakura-chan meghallja, biztosan szeretni fog!
- Naruto, Sakura már elment.
- Hogy?
- Elmentek Sasuke-vel, és Kumiko-val.
- Tényleg. – Naruto kicsit elszomorodott. – Majd mikor visszajönnek, elmondom nekik. Még egy tállal?
- Naruto!