your.first.and.best.SASUSAKU.source #44 || in FIREFOX

Eközben a faluban mindenki várta Sakura érkezését. Nem tudták, mikor ér vissza, mindenki csak találgatott. Tsunade irodájában mindennap ott volt Sakura anyja. Csak várta a lányát. Akárhányszor zörgettek, mindig felpattant, de sajnos Shizune lépett be, vagy valamelyik ninja hozott hírt a közeledő háborúról. De várt, és várt. Bízott benne, hogy Sakura épségben van. Tsunade is várta, hogy megérkezzenek, hiszen mint mindig, most is kihasználta a temérdeknyi fogadás lehetőségét. A falu jó pár lakosával fogadott, hogy egy héten belül Sakura visszatér Sasuke-val együtt. Erre csak ő mert fogadni, úgyhogy a többi ember nem sok reményt látott benne. De most úgy tűnt, hogy ráragyog a szerencse. Egyik délután Sakura beviharzott az irodájába. Mellette Naruto, és egy ANBU-harcos. Mielőtt Sakura bármit is szólhatott volna, az anyja szorosan átölelte.
- Sakura, hol voltál? – kérdezte az anyja zokogva. – Már azt hittem, megöltek! Miért nem szóltál? – miután megnyugodott, odalépett az ANBU-harcoshoz. – Köszönöm, hogy megtalálta a lányomat!
- Tulajdonképpen, ő talált meg engem. – mondta Sasuke, és levette az álarcot. – Tsunade-sama, beszélnünk kell!
- Akkor én most nem is zavarok. – mondta Sakura anyja.
- Naruto-san, kérlek te is menj ki! – kérte Sakura. – Ne mondj senkinek semmit!
- Rendben. Megyek. De lógtok nekem!
Sasuke és Sakura elmondták a Haruno-klán tragédiáját. Közben Sai, Naruto, és Sakura anyja föl-alá járkáltak az iroda előtt.
- Most már igazán elmondhatnád, mi az a nagy titok! – mondta Sai. – Naruto, hogyan segíthetnék, ha nem vagyok képben!
- Mondtam már, majd megtudod! Sakura biztosan beleavat téged is, de úgy kotyogd ki, hogy ez egy S-szintű titok!
- S-szintű??? Azta! Sakura mibe ment bele már megint?
- Ez még jó régen történt.
- De mi az?
- Mondtam már, hogy…
- Naruto, Sai, gyertek be! – mondta Tsunade. – Nagy hiba volt, hogy nem mondtad el, Sakura, de ez most már lényegtelen, az ANBU-t visszahívjuk, a gyanú miatt pedig elnézést kérünk Uchiwa Sasuke. De Sakura, ha a fegyver a te tulajdonodban van, hogy kerülhetett Maatsuma-hoz?
- Nem tudom…bár…a múlt héten betörtek hozzám. Nem tudom, miért nem vettem észre, hogy elvitte volna.
- Rendben van. Akkor a küldetés a következő: ha tényleg Maatsuma okozza a ninjaháborút is, akkor keressétek meg! Ezenkívül: mindenképpen keressetek segítséget Konoha számára! Kössetek szövetséget bármelyik faluval! És Sakura-nak biztonságban kell lennie! A legnagyobb feladat, hogy megvédjétek, és segítsetek neki!
- A segítség egy része talán meg is van oldva. – mondta Sasuke. – Az Akatsukival sikerült szövetséget kötnöm, talán meggyőzhetem őket.
- MI????? – kiáltott fel Naruto.
- Plusz talán a csapatom is segít, ha meggyőzöm őket.
- Ez nem Sasuke! Valaki állítsa meg! Egy betolakodó!
- Csillapodj, Naruto! – szólt rá Sakura.
- Állj! – vágott köbe Sai. – miért is kéne Sakura-t megvédenünk?
- Hosszú sztori. – felelte Sakura. – Majd útközben elmesélem.
- Akkor minden rendben? – kérdezte Tsunade-sama. – Máris indulhattok. Sasuke, te maradsz ANBU-ként, de nem ebben a ruhában. – elővett a raktárból egy másik öltözéket. – Ez még Itachi-é volt. Sai, Naruto, ha veszélyt észleltek, Pakkun majd jelenti.
- Mi? – hökkent meg Sakura. – Az a pofátlan korcs? Nem lehetne egy másik kutya?
- Csak Pakkun tud beszélni, és ő a leggyorsabb.
- Na persze. – mondta Naruto. – Sakura-chan, ugye azóta váltottál sampont!
- Muszáj ezt emlegetned?
- Jól van, akkor egyedül is boldogultok? Pakkun nem megy veletek. Rendben?
- Remek. Akkor csak négyen megyünk. Sasuke-kun, elkészültél?
- Máris, egy pillanat! Biztos, hogy ez jó ötlet, Tsunade-sama?
- Igen, de siess! – felelte Sakura. – Ha a védőkkel gond van, csak szólj!
- Azt már nem!
Naruto kirángatta Sasuke-t.
- Na, végre, hogy elkészültél! – mondta Sai. – Induljunk!
- Oké! – kiáltott fel Naruto. – Nyomás, és állítsuk meg a háborút!...De előtte…ki éhes?
- Naruto…- sóhajtott Sakura. – Jól van, az ígéret szép szó.
Miután összeszedtek mindent, útra készen (és jól lakottan) álltak. Az első út a Hullámok földjére vezetett. Az út felénél Sasuke megállt.
- Innentől szétválunk.
- Sasuke-kun, ezt hogy gondolod? – kérdezte Sakura.
- Innen könnyen eljutok az Akatsuki-hoz. A Tea országában találkozunk.
- Várj! Nem kell kísérő? – kérdezte Naruto. – Úgy értem…ugye nem akarsz meglógni?
- Bízz bennem! Ahogy mondtam, a Tea országában találkozunk.
- Ja, persze, “Bízz bennem!” Ezek után ki tudna bízni benned? – kiáltott utána Naruto.
- Majd összefutunk, dobe! Ez miatt nem fájjon a fejed!
Sasuke ment tovább az Akatsuki felé. Már rég távol volt, amikor egy hang szólt hozzá.
- Sasuke-sama!
Sasuke megfordult. Karin állt mögötte. Nem örült a helyzetnek, ezért megpróbálta lerázni.
- Karin? Mit keresel itt?
- Te idióta, már egy hete téged keresünk! Tobi semmit sem mond, és senki sem tudja, hol vagy! És mi ez a gönc rajtad? Nem fontos. Minden rendben? Hol voltál? Tudod jól, hogy az életeddel játszol!
- Mi? te meg miről beszélsz?
- Tudod, a megbízónk: A Fekete Özvegy.
- Tényleg, mi van vele?
- Azt üzente, hogy ha öt napon belül nem végezzük el a megbízást, végez velünk!
- És te bedőlsz egy ilyen üres fenyegetésnek?
- Nem láttad, mit csinált: fél kézzel csapdába csalta az egész csapatot, a másikkal meg kishílyán megölt minket!
- És mi a megbízás?
- Hogy lehetsz ilyen feledékeny? Végezni egy bizonyos személlyel a Levélfaluból. Itt van a leírása. – a kezébe nyomott egy lapot.
- “Félénk, gyakran kitörő, visszahúzódó. Jobb lesz vigyázni vele. Fedőneve: Kumiko.” Kumiko? Ezt a nevet már hallottam. – Ekkor Sasuke agyán átvillant egy név. Eldobta a papírt. – Mit is mondtál? Mi a neve?
- A megbízónak? Fekete Özvegy.
- Már minden róla szól?
- Ezt meg hogy érted?
- Maatsuma…Karin, a többiek hol vannak?
- Az Akatsukinál.
- Oda tartok. Szólj a többieknek, hogy a megbízást nem fogadjuk el. És hívj oda mindenkit!
- Nade…
- Nincs kifogás! Más tervünk van! Az a nő egy szélhámos! Ha végezni akar azzal a személlyel, tegye meg maga, de én ezt nem fogom hagyni!
- Konohában voltál, mi? Már értem, miért viselkedsz ilyen furcsán. Azt hittem már utálod azt a helyet. Rádjött a nosztalgiázhatnék?
- Nincs itt semmi nosztalgiázás. Csak…
- Csak???
- Csak…közeleg egy újabb ninjaháború. Meg kell állítanunk!
- Azt hittem, mi már egy országhoz sem tartozunk. Nem emlékszel? Rangunk: elveszett ninja. És egyébként is: a háborút nem az Akatsuki szervezi?
- Nem. És lehet, hogy a háború nekünk is árthat. Ezen felül: Ha eleget teszünk a megbízásnak, nem számíthatunk sok jóra a jövőben.
- De nagy veszteségünk lenne: nem kapsz majd bebocsátást egy faluba sem, és még jobban az életedre törnek. Olyan, mintha vissza akarnál menni oda, ahol téged alaposan átvertek.
- Sokat gondolkoztam rajta…és…lehet, hogy nagy hiba volt.
- Mi?
- Elmenni. Most nézz rám Karin őszintén! A többi ember mit gondol rólam?
- Nem tudom, hogy a többiek mit gondolnak rólad, de – Karin odahajolt hozzá, és elpirult. – A nagyapám mindig azt mondta, hogy az igazi hős az, aki mindig a szívére hallgat. És lehet, hogy igaza van. De most menjünk. Én nem vitatkozok veled. Majd talán a többiek jobb belátásra bírnak.
- Arra aztán várhatsz. Nem fog menni. Segítenünk kell. Most az egyszer, és utoljára. Rendben?
- Miért is olyan fontos ez neked?
- Mert megígértem…
- Mit?
- Hogy segíteni fogok valakin.
- Kin?
- Nem fontos. Megígértem, és kész! Nem vonom vissza a szavam!
- Mintha azt a tökmagot hallanám. A te konohai barátodat.
- Te most direkt bosszantasz, igaz?
- Igen. Kíváncsi voltam, meddig húzod. Ezek után nem tudom elhinni, hogy Tobival kiabáltál.
- Pedig elhiheted. Az a nagyokos sosem tud helyes információt adni. És az én rokonom!
- Szegény. Akkor, az Akatsukihoz?
- Igen. Utána a Tea országába.
- Azta! Nem hittem volna, hogy kirándulni megyünk. – Sasuke nyakába ugrott, ami a srácnak már nagyon sok volt. - Nemsokára lesz az a futóverseny. Megnézzük?
- Csak ha lesz időnk…sietni kell. – ellökte magától Karin-t.
- Na, ez az a Sasuke, akit én ismertem.
- De az előző volt az igazi. Akkor majd én később megyek. Te csak menj előre!
- Oké, főnök. De ugye nem jössz egy hét múlva!
- Csak két órával később.

Eközben Naruto, Sakura, és Sai a Hullámok földjéhez értek. Út közben Sai-t is beavatták az ügybe.
- Kezdek félni tőled, Sakura-chan. – mondta Naruto. – Először kiderül, hogy nem is konohai vagy, majd, hogy egy eléggé különleges klán tagja vagy. Mi jöhet még?
- Ha megmutatom, viseld a következményét!
- Nekem nyolc, kíváncsian várom.
- Kumiko, gyere!
Hirtelen Sakura háta mögött egy nő állt. A haja fekete színű volt, elöl tincsekkel, a homloka teljesen el volt takarva, hátul pedig felkontyolva hordta a haját. A ruhája hosszú, kék színű volt, fekete szeme egy kicsit Gaara szemére hasonlított. Amikor Naruto meglátta, elcsodálkozott. Ilyenre azért nem számított..
- Emberidézés? Ez meg hogy lehet?
- Nem, nem te csacsi! Ez egy olyan…hogy is mondjam…az én belső énem!
- Wow! Ezt nem hittem volna rólad!
- Igazából nem így kéne kinéznie. Nem is hasonlít rám. Elég sok a nézeteltérésünk.
- Szóval akkor maguktól döntenek?
- Természetesen. De tőlünk függenek. Magyarul, ha én meghalok, és nem adom át senkinek sem, akkor neki is kampec. És természetesen csak klánon beüli embereknek tudnám továbbadni. Persze egy év múlva merte bevallani, hogy a Kekkei-genkai-a elveszett, és hogy semmi haszna nincs. Már nagyon furcsálltam, hogy nem igazán mentek a jutsuk, azt hittem selejt vagyok, vagy valahogyan nem örököltem a képességeket. A legérdekesebb az, hogy a chakrája zöld lenne, bár ez mellékes. Állítólag a chakra színe is jelent valamit, hogy milyen erős, és a sűrűséget is mutatja, de a zöld…azt nem tudom, hogy milyen erős. Annyit tudok, hogy Maatsuma-nak fekete chakrája van. Ez az egyik legerősebb fajta. Négy féle színű chakra van: Kék, Zöld, valamint Fekete, és Fehér. A Kék, és Zöld chakra mondhatni: gyenge. Viszont a Fehér, és a Fekete: Az nem semmi! Bár a Fekete és Fehér szín között is van eltérés, de azt nem lehet megállapítani, hogy melyik az erősebb. A Kék és a Zöldnél természetesen a Zöld, hiszen mindenki chakrája Kék. De ez hülyeség. A klánom tekercse tele van még ilyen idióta dolgokkal. Aki Fehér chakrát akar, színezze ki festékkel!
- Várj! – szólt közbe Naruto. – Azt akarod mondani, hogy a chakra láthatóvá válik neked?
- Csak ha akarom. De igyekszem elkerülni. Ha láthatóvá válik, akkor nagyon kiszámítható, hogy melyik jutsura készülök éppen. Persze a láthatóságnak van haszna, de még nem igazán találtam. De mindegy, volt zöld, nincs zöld.
- Értem. – mondta Naruto. – Szóval még tudnál mást is mutatni, ha ez nem történt volna.
- Egyébként Sakura, miért is hívtál? Lesz végre valami izgalmas harc? Ugye szétrúgjuk Maatsuma seggét! Végreeee! Csak erre a napra vártam!
- Kumiko, a szétrúgásra még várnod kell. Csak be akartalak mutatni két barátomnak.
- Mi? De…nem azt mondtad, hogy titokban maradok? Te…te áruló! És ezért ébresztettél fel? Na megállj!
- Kumiko, higgadj le!
- Bocsánat.
- Szóval, először akkor a hullámok földjén kérünk segítséget. Igaz?
- Igen. – felelte Sai. – De ki beszél a Mizukage-val?
- Ezt bízd csak rám! – mondta Naruto. – Az biztos, hogy ha engem meglátnak, nem fogják kétszer meggondolni, hogy segítsenek-e.
- Narutonak most az egyszer igaza van. – felelte Sakura. – Itt ő vált hőssé.
- A megbeszélés előtt beugrunk valahova? – nyögte Naruto. – Éhes vagyok.

 



"I can be so mean when I wanna be
 I am capable of really anything
 I can cut you into pieces
 But my heart is.... broken..."

{ "Tudok kemény lenni, ha akarok, tényleg
bármihez értek, darabokra vághatlak téged,
de a szívem... törött..." }


          jenny | atsumii | KDF | cindy |
     miyo-chan | bakaneko | kanna | yumi |
      hi-tech angel | kiyone | lulu | hiyori |

               fumiko | mido | matsu 
                                           
meghívásos!


az  odal  galériája.  rengeteg  fanart, screenshot,
icon,  háttér,  nem  CSAK  a  sasusakuról.   katt
érte a képre. ;D


VENDÉGKÖNYV  -  Ha  hosszabb  véleményed
van   az  oldalról, vagy  az  itt található ficekről,
szöveges   tartalomról,  képekről  stb.  -  legyen
az  jó  vagy  kritika   -   akkor IDE írd le. :D Ki-
emelném,    hogy   ha   kritikád   lenne,   akkor
KULTÚRÁLT   módon    oszd     meg  velem, az
értelmetlen,  csak   trágár   szavakat  tartalmazó
kommentek törlésre kerülnek. ;)

REKLÁMKÖNYV  -  Ahogy  a  neve  is  mondja
itt   hirdetheted   az   oldalad.  :D  Ide kérném a
versenymeghívásokat    és    a   "szavazz  rám"
táblákat   is  -  úgyis   csak   arra  szavazok, akit
ismerek  vagyok   tényleg  szeretem  az  oldalát.

   NÉHÁNY KÉRÉS :
no hirdetés
no antizás
no káromkodás
na  jó,  lehet,  csak  ne
egymást és ne az oldalt
szidjátok xD



 

 


ha    te   is  nagy  sasusaku-fan  vagy,     akkor
mindenképpen   itt   a   helyed   MO.     legelső
sasusaku-fanlistjén.   :)   annyi   a  dolgod, hogy
megadod   a  kért  adataid  és  már fent is vagy.

BŐVEBB INFORMÁCIÓ
 

 

__________________________________________

 

 


 



Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!