Juugo-nak már kezdett elege lenni Karin hallgatásából. A nő egész úton meg sem szólalt. Némán maga elé nézett.
- Karin, elmondanád végre, hogy mit tudtál meg Sasuke-ról? – bökte ki végül.
- Majd, ha Suigetsu is ott lesz, akkor elmondom.
- De... miért?
- Azért, mert csak! Nemsokára a tóhoz érünk! Várj még egy kicsit!
- Ch... Suigetsu biztosan nem lesz ott.
- Dehogynem.
- Honnan gondolod?
- A kardja nélkül sehova sem megy... az viszont itt van nálam! – mondta büszkén.
- Észrevettem... de... csak annyit mondj meg, hogy mivel kapcsolatos!
- De kíváncsi valakiiiiii. ^^ Majd mindent megtudsz időben!
Juugo-nak be kellett látnia: ha korbáccsal ütné Karin-t, akkor sem tudna meg semmit. Már messziről lehetett látni a tavat. A sátrak még mindig ott voltak. Karin levette a hátáról Suigetsu kardját, és bevitte a srác sátrába. Leült a tó partjára. Juugo leült mellé. Pár perccel később Suigetsu is megjelent.
- Végre itt vagytok! Hova tetted a kardom, te hülye liba?!
Juugo Suigetsu sátra felé mutatott.
- Oh... már... visszatettétek?
Karin bólintott. Suigetsu is a partra ült.
- Na, megtudtatok valamit?
- Karin-t kérdezd!
Karin sóhajtott egy nagyot. Hosszasan nézte a vizet, majd egy nagyobb sóhajtás után álmodozó hangon elkezdte:
- Srácok... a mi Sasuke-nk... igazán felnőtt...
- Ezt... meg hogy érted?
- Elmagyarázom... emlékeztek a Hó országára?
- Aha.
- Sasuke azt mondta, elmegy edzeni.
- Dereng valami! Azt mondta, nem mehetünk utána, vagy kinyuvaszt minket.
- Nem edzeni volt... hanem Sakura-val.
- Mi? Te... te most viccelsz?
- „Hihetetlen... – gondolta magában Juugo. – Suigetsu már ezen kiakadt... én mindenesetre kivárom a végét...” És ennek mi köze van Sasuke furcsa viselkedéséhez?
- Ez után... szóval... Sakura terhes lett...
- SASUKE-TÓL??? – Juugo ijedten kapta fel a fejét.
- Igen... és... ő... már akkor is... szerette Sakura-t, csak... nem merte nekünk elmondani... szeretne a családjával lenni...
- Ahhoz képest jól lerombolta Konoha-t.
- Ő is bánja.
- De... ő most... itt hagyott minket! – mondta idegesen Suigetsu. – Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Méghozzá... tetszett neked! Csak így... elengeded?
- Ha így lesz boldog, akkor igen. És, ha a Taka felbomlott, akkor felbomlott... Sasuke helyesen döntött... és remélem, hogy sikerül kibékülnie Sakura-val... de... azért szívesen látlak titeket nálam hétvégenként. ^^
- Felejtsd el! – ordított rá Suigetsu.
- Hát... nem tudom... már annyira megszoktam Karin visító, hisztis hangját...
- Juugo, te árulóóóó!!!
- Juugo... – Karin fülig pirult a fiú szavai hallatán.
- Ne... ne nézzetek rám így!
- Akkor eljössz hozzám hétvégén? Én mindig szívesen látlak! – átölelte Juugo-t... illetve... szorította... vagy nem is... barátságosan fojtogatta...
- Most... már tudom, mit... érzett Sasuke... „Bár nem tudom, hogy mi a rossz benne...”
- Na, akkor ezt is megtudtuk. – mondta Suigetsu. – Holnap szétválunk... legalábbis... én tuti, hogy elhúzok. „Huhh... mióta vártam erre a napra...”
- Rendben... jó éjt, Sui! – mondta Karin gúnyos mosollyal az arcán.
- Minek neveztél?!
- Suiiiiii! Bizoooony!
- Még egyszer így hívsz, és halott leszel!
- Hú, most nagyon megijedtem! Áááá! Futááás! – Karin ironizálva rohangált félőrült módjára.
- „Ki gondolta volna, hogy az utolsó napon, mikor a csapat együtt van, egy kiadós veszekedéssel búcsúznak?” – gondolta magában Juugo. – „Jhajjh... hosszú búcsú lesz...”

A napok unalmasan teltek... gondok nélkül. A falu lassan épült. Teltek a hónapok. Sakura szomorúan vette tudomásul, hogy Sasuke-t soha többet nem láthatja viszont. Ez egyre jobban nyomasztotta őt, de próbált nem gondolni rá. Eljött a tél... már csak az utolsó simítások voltak hátra. Ahogy egyre közelebb kerültek a falu feléledéséhez, annál jobban vert Sakura szíve... nem tudta, miért... Hikari, és Hiroshi örömmel vették tudomásul, hogy a falu ismét felemelkedhet... és még modernebb is lett. Sokat segítettek az Akadémia újjáépítésén... többet, mint bármely más gyerek. Közben rengeteg jutsu-t tanultak.
Sasuke is kicsit félve várta, hogy végezzenek végre az építkezéssel. Naruto ezt észre is vette. Gyakran próbálta nyugtatgatni, mondván: „Meg fog neked bocsátani...”, de Sasuke nem nagyon tudta elhinni.
Egyik nap épp az akadémiát festették a gyerekek. Hikari viszont most nem igazán dolgozott... össze-vissza forgolódott.
- Kit keresel? – kérdezte Hiroshi.
Hikari ijedten felkapta a fejét. Közel hajolt testvéréhez, és suttogva válaszolt:
- Akivel a képmásoknál találkoztam.
- Hm... biztos csak átutazóban volt. – rántotta meg a vállát Hiroshi. – Meg aztán... már hónapok óta nem láttad.
- Dehogynem! Nyáron ott volt Naruto-val...
- Mindegy... most viszont... inkább segíts, ne dumálj! – Hikari kezébe nyomott egy ecsetet. – Ha már olyan szépen rajzolsz... pingáld ki ezt a falat! Shikamaru-sensei biztosan boldog lesz, ha egy kék madár, vagy egy szivárvány lesz az akadémia falán.
- Olyan gonosz vagy! Te csak kötözködni tudsz?
- Én nem kötözködtem...
- Aha... hogy állsz a Goukakyuu-val?
- Sehogy... egyáltalán nem megy...
- És... anyunak elmondtad?
- Biztos mérges lenne rám...
- Ugyan már!
- Dehogynem! Így is túlságosan hasonlítok rá...
- Figyelj, anya így is szeret! Nem tehetsz róla, hogy hasonlítasz apára!
- Hogy tudod az apádnak hívni?! Miatta vagyunk ilyen helyzetben!
- Biztos keres minket!
- Ha nem kellett volna itt ténferegnünk, akkor te se estél volna kómába!
- Már ezért is őt hibáztatod?
- Rád zuhant egy gerenda! És miért?! Mert építkeztünk!
- Lehet, hogy rám zuhant, és életveszélybe kerültem, de ezért ne őt okold!
- Ki mást, ha nem őt?
- Gyerekek! Elég! Hagyjátok abba! – szólt rájuk Shikamaru.
- Bocsánat, sensei...
- Most nem ezen kellene vitatkoznotok! Hiroshi, gyere! Te segíts máshol!
A fiú megrántotta a vállát, és Shikamaru után ment. A férfi megállt egy osztályteremben.
- Segítesz megjavítani a padokat?
- Persze! Mit kell tennem?
- Néhány már nagyon szét akar esni, tehát...
- Értettem! – elővett egy kalapácsot. – A szögek merre vannak?
- Mindjárt hozom... egy pillanat! – kirohant a teremből. Pár perc múlva visszatért egy dobozzal a kezében. Hiroshi szó nélkül nekilátott a padok megjavításának. – És... mi újság van otthon?
- Semmi különös...
- Az nem sok.
- Bár... anya mostanában elég furcsa...
- Furcsa?
- Elég gyakran bezárkózik a szobájába... alig beszél velünk... sokszor megbetegszik reggelente. Este nem tud aludni. Gyakran elsírja magát.
- Mikor szokta?
- Ha összeveszek Hikari-val. És... hozzávágok néhány dolgot a fejéhez.
- Például?
- Hogy idegesítő, hogy mindenben a jót látja, meg egyebek... egy nap azt mondtam, többet kellene gyakorolnia a jutsukat. Anya végleg kiborult. És... hát... Hikari egyszer kérte, hogy meséljen apáról, és ő... eddig szívesen tette, de most... azt mondta, hagyjuk békén az ilyen hülyeségekkel... aggódok miatta.
- Nem csodálom. És most min vesztetek össze a testvéreddel?
- Semmi különös... csak... keres egy férfit, akivel még tavasszal találkozott Naruto képmásánál... azt mondja, lehet, hogy az apánk az... meg tudod... ő reménykedik abban, hogy visszajön... én meg egyáltalán nem akarom.
Shikamaru megállt egy pillanatra.
- „Hm... szóval gyanítanak valamit... – gondolta magában. – Ez elég kellemetlen... és Sakura sincs túlságosan jó állapotban, ez igaz... talán szólnom kellene Sasuke-nak...” És... szerinted vissza fog jönni?
- Attól tartok...
- „Attól tartok??? Ez így nem lesz jó...” De figyelj, szerinted miért jönne vissza? Hogy megint cserben hagyjon titeket?
- Hát... nem... de...
- A múlttól el kell rugaszkodni... és ezt anyád is megtette... eddig a múltnak élt... most azért ilyen furcsa, mert hiányzik neki...
- És ezt miből gondolod?
- Mondta nekem.
Hiroshi kezében megállt a kalapács. Óriási szemekkel nézett Shikamaru-ra.
- Szerinted... találkozott vele? – kérdezte halkan.
- Nem tudom... de... szerintem igen... ugye tisztában vagy vele, hogy ki adta a hiányzó pénzt az építkezéshez?
- Apa...
- Na?
- Hikari-nak igaza volt... ez... olyan idegesítő!
- Mi?
- Hogy mindig igaza van... de... muszály bocsánatot kérnem tőle...
- Örülök, hogy így gondolod... akár most is mehetsz, ha akarod.
- De... a padok...
- Ugyan már! Megcsinálom én azt magamtól is... menj csak!
- Köszönöm Shikamaru-sensei! – mondta futtában. Shikamaru mosolyogva nézett utána. Pár óra alatt végzett a padokkal. Utána már nem volt más dolga. – „Végre... itthon...” – mondta magában. Otthon Temari már megterítette a vacsoraasztalt.
- Mi volt ma? – kérdezte a nő.
- Semmi különös... ilyen hamar végeztetek?
- Igen... Shino már elkezdte a szerelést, mire odaértünk. Ülj le!
Temari-nak nem kellett kétszer kérnie. Shikamaru egyből leült az egyik székre. Temari kitálalta a vacsorát, majd leült kedvesével szembe. Shikamaru a szokásosnál is csöndesebb volt. nyomasztotta, amit Hiroshi mondott.
- Mi baj, Shikamaru?
- Beszéltem Hiro-val...
- És?
- Úgy tűnik, Sakura kicsit olyan... mint akkor...
- Mint... akkor?
Temari pontosan értette Shikamaru célzását... mikor Sakura rájött, hogy Sasuke csak játszadozott vele, hónapokig nem volt magánál. Támogatták a barátai... de nem sok sikerrel. Sakura gyakran próbált öngyilkos lenni. A legjobban az rázta meg, mikor Sasuke megtámadta Konohát, és Lee megmentette. Éppen a kapuhoz rohant segíteni Naruto-nak, mikor megjelent Sasuke. Le akarta szúrni Sakura-t, de Lee a testével felfogta a támadást. Túlélte... továbbra is ninja módjára élhetett, de Sakura-nak ez örök seb maradt. Végül Ino felajánlotta neki, hogy lakjon nála, amíg helyre nem jön lelkileg. Hezitált, de megtette. Még így is nehéz volt neki az élet... erős depresszióba esett, már azt hitték, menthetetlen. Aztán megszületett Hikari, és Hiroshi. Egy új korszak köszöntött Sakura életébe. Lassan ismét önmaga lett. De mindig szüksége volt a többiekre.
- Talán... beszélned kellene Sasuke-val... – mondta.
- Igen... megeshet... a gyerekek már gyanítanak valamit.
- Tényleg?
- Igen... nem húzhatja tovább.
- A falu nemsokára újjáépül... pár nap az egész!
- Ez egy órát sem várhat! Megyek, megkeresem Sasuke-t!
- De... „férfiak...”
Shikamaru rohant a Tűz templomába. Sasuke ilyenkor mindig ott szokott lenni. Az irodába rohant. Csak Naruto volt ott.
- Sasuke hol van? – kérdezte.
- Elment valamiért... mindjárt jön.
- Beszélnem kell vele!
- Történt valami?
- Beszéltem Hiro-val... ha tovább húzza, ki tudja, mi történik Sakura-val.
- Értem...
- Hova ment?
- Várd meg itt! Itt van a templomban.
Shikamaru nekidőlt a falnak. Pár perc múlva Sasuke befutott végre.
- Sasuke, beszélnünk kell! – mondta komolyan Shikamaru.
- Mi lenne az?
- Most kellene odamenned... Sakura...
- Tudom... nincs valami jó hangulatban...
- Egy percet sem várhatsz... a végén még túl késő lesz.
- De...
- Figyelj, eleget gürcöltél! – mondta Naruto. – Meg... magadnak csináltad a balhét, oldd is meg!
- Igazad van... majd holnap mesélek...
Sasuke kisétált az ajtón. Naruto elégedetten nézett utána.
- Szerinted menni fog neki? – kérdezte Shikamaru.
- Igen... biztosan...
- Mennem kell! Temari leharapja a fejem, ha nem érek haza időben...

Sakura leszedte a vacsoraasztalt. Hikari elmosogatott, közben Hiroshi törölgetett. Kopogtattak az ajtón. Sakura előhalászta a kulcsot, és kinyitotta. Sasuke volt az.
- Mit akarsz? – kérdezte hidegen.
- Öt percet...
Sakura sóhajtott.
- Jól van... várj meg az előszobában! Mindjárt jövök...
Sasuke sokáig nézett utána. A nő arca eléggé beteges volt. Ez aggasztotta.
- „Shikamaru-nak igaza volt... nincs valami jó bőrben... ha nem járok sikerrel, ki tudja mi történik vele... de biztosan nemet fog mondani...”
Sakura beküldte a gyerekeket a szobába. Hikari – kivételesen – a legrosszabbakra is gondolt.
- Mi van, ha öngyilkos lesz??? – kérdezte. - Vagy ha valaki rátámad? Vagy elrabolják???
- Biztosan nem... anya tud vigyázni magra...
- Érzem, hogy nem lesz jó vége... itt legbelül!
- Sosem voltak jók a negatív megérzéseid... ne aggódj! Minden rendben lesz!
- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni???
- Hé! Ez az én szövegem!
Már rárontott volna testvérére, mikor Hikari lefogta.
- Jött valaki! – suttogta. Hiroshi az ajtóhoz sietett. Hallgatózni kezdett. Tisztán hallott minden szót.
- Miért jöttél?
- Meg kellene beszélnünk ezt a dolgot... új esély?
Sakura sóhajtott. Az ajtón keresztül is lehetett hallani ideges lépkedéseit.
- „Új esély”? Most csak tréfálsz velem, ugye? Átversz, nyomorba taszítod az egész falut, és új esélyt akarsz? Azok után, hogy csak játszadoztál velem? Nem, ebből nem kérek!
- Nem! Kérlek, hallgass meg!
Hikari megpróbált felmászni Hiroshi vállára.
- Mit csinálsz? – mordult rá a fiú.
Hikari az ajtón levő kis ablakra mutatott. Hiroshi bólintott.
- Na, pattanj fel! – súgta. Hikari egy szempillantás alatt testvére vállára került. Eléggé ingadoztak, de Hiroshi lélekjelenlétének köszönhetően Hikari-nak nem esett baja. A kislány kinézett az ablakon.
- Ez ő! Akivel a képmásoknál találkoztam! Mit beszél?
- Pszt! Maradj csöndben! – ismét hallgatózni kezdett. Sakura-nak már nyugodtabb hangja volt, de még mindig fel-alá járkált.
- Megint csak kihasználnál...
- Nem.
- Akkor miért akarsz visszajönni? Mi az amitől meggondoltad magad???
- Mikor... megláttalak... valami az súgta, hogy menjek oda hozzád... és... mikor... elmesélted, hogy... van két gyermekünk... meg... hogy... mi történt Hikari-val... akkor jöttem rá, hogy... milyen fontosak vagytok nekem.
- Nem hatsz meg vele. – Sakura karba tette a kezét.
- Komolyan mondtam... és... szóval...
- Milyen határozott vagy...
- Sakura, értsd meg! Veletek szeretnék lenni! A családommal, kezdetektől fogva veled akartam lenni...
- Csak a bosszúd nem hagyta... ez új... de nem tudsz meggyőzni!
Hiroshi összerezzent.
- Mi az, Hiro?
- Ez az alak...
- Mi van vele?
- Az apánk...
- Hogy? – Hikari alaposan megnézte. – Igen! Tényleg! Anya leült mellé! De... még nem valami kedves hozzá... sőt... most elfordult tőle... de... mintha... nem, megint rámordult...
- Fenébe!
- Mi az? Te is azt akarod, hogy velünk éljen?
- Mi? Ezt egy szóval sem mondtam!
- Mindegy... mit mondanak?
- Pillanat!
Ismét hallgatózni kezdett.
- Semmit sem hallok... mit csinálnak?
- Ülnek egymás mellett, és kész...
- Francba!
- Ne beszélj csúnyán! Várj! Mozgás van!
Hiroshi becsukta a szemét. Minden szót hallani akart.
- Szóval... tavasz óta itt ténferegsz...
- Igen.
- És... honnan szerezted azt az eget rengetően sok pénzt?
- Az örökségemből.
- Te... képes voltál...
- Igen...
- És... a csapatod?
- Mit tudom én, mi van velük! Már nem a csapatom! De ezt már elmondtam!
Egy kis ideig feszült csend uralkodott a szobán. Sakura szomorú tekintettel nézett maga elé. Sasuke kezét tördelve várta a nő válaszát.
- Sajnálom, de nem... - mondta halkan.
- Értem...
Sasuke felállt, és az ajtó felé vette az irányt. Sakura egy kis ideig még feszülten nézett maga elé. Visszagondolt azokra a percekre, mikor Sasuke-val volt. Minden egyes emléket felidézett magában. Mikor először meglátta, mikor csapattársak lettek... a sok küldetés, a Halál Erdeje. A chuunin vizsga, Gaara támadása... mikor elment... az utolsó beszélgetés közöttük. A kráternél való találkozás, és a Hó országa... mikor feleszmélt, Sasuke már a kilincsért nyúlt. Remegő hangon megszólalt.
- Várj! Ha még egyet lépsz, sikítok!
Sasuke megállt. Elmosolyodott. Átnézett a válla mögül.
- Mit mondtál?
- Ha még egyet lépsz, sikítok! - most már jóval indulatosabban ismételte. Sasuke visszaült mellé.
- Te tényleg idegesítő vagy. - mondta Sasuke. Sakura-nak könnybe lábadt a szeme. Szorosan átölelte Sasuke-t. A férfi lágyan simogatta a hátát.
- Kérlek... bocsáss meg! - suttogta Sasuke.
- Már rég megbocsátottam, te buta!
Hikari fülig pirulva elfordult.
- Mi az...? – kérdezte közömbösen Hiroshi.
- Smárolnak... tegyél le!!!
- Nem, nem... figyeld csak tovább!
- Olyan gonosz vagy! Tegyél már le! – rátaposott Hiroshi vállára.
- Á! Ez fáj! Hagyd abba!
- Amint letettél!
- Akkor lemaradunk a többiről!
- Már minden meg volt. Kibékültek. Tegyél... már... LE!!!!! – mégjobban rátaposott Hiroshi vállára. A fiú akkorát üvöltött, hogy a szülők is felkapták rá a fejüket. Azonnal a szobába rohantak. Szép látvány fogadta őket: a két gyerek a földön ült. Hiroshi Hikari haját cibálta, a lány pedig rugdosta testvérét, ahol csak érte.
- Na, gyerekek! Hagyjátok abba!!! – Sakura szava semmit sem ért. A gyerekek meg sem hallották.
- Miért kellett a vállamon taposnod???
- Ha azt mondom, tegyél le, akkor tegyél le!
- Le is tettelek!
- Igen, leDOBTÁL!!!
- Hé! Gyerekek! – Sasuke szétválasztotta őket.
- Bocsánat, apa... – mondták egyszerre, de szinte azonnal elsápadtak. Sasuke gyanakodva nézett rájuk.
- Ti... meg... honnan tudjátok?
- Hát izé... azúgyvolthogy... szóval... akarom mondani... őszintén... izé... hát őőőő... Hiroshi ötlete volt! – fakadt ki végül.
- Mi? Ezt nem kened rám! Te akartál mindent tudni!
- Nem is igaaaaaaaaaaz!!!
- Gyerekek, elég! Ne veszekedjetek! – Sasuke magához szorította gyermekeit. Sakura meghatódott arccal nézte, ahogy két gyermekük szorosan bújnak oda sosem látott apjukhoz. Ő is társult a „nagy ölelés”-hez. – Pár nap, és együtt fogjuk nézni az újjáépült Konoha-t. – kacsintott egyet lánya felé.
- Sasuke-kun, van valami, amit nem közöltél velem? – kérdezte Sakura gyanakvó arccal.
- Majd elmesélek mindent, ne aggódj!
- Öm... apa...
- Igen, Hiro?
- Szóval... szeretnék bocsánatot kérni... e-eléggé csúnyán beszéltem rólad... szóval...
- Ugyan már! Semmi gond! Bármit mondtál, megérdemeltem. De... rengeteg bepótolnivalónk van. Goukakyuu no Jutsu, Sharingan elsajátítása... és nem csak neked! Meg... lenne egy kérdésem... mi is volt az a genjutsu a nyáron, amit rajtam próbáltatok ki?
- Ő... izé... Hikari ötlete volt!
- Aham... csakis! - Hikari nyelvét nyújtogatta Hiroshi felé.
- „Megint kezdik...” Figyeljetek, késő van! Menjetek lefeküdni! Ezt majd holnap megbeszéljük... rendben? - szakította félbe a vitát Sasuke.
- Persze. Jó éjt anya, jó éjt, apa! – mondták egyszerre. Egy-egy puszit nyomtak szüleik arcára, majd beugrottak az ágyba. Mikor a szülők becsukták maguk után az ajtót, éljenzésben törtek ki. Hiroshi testvére nyakába ugrott, de szinte azonnal fújjogva elugrottak egymástól.
- Öm... tudod... nem is vagy olyan idegesítő... – vallotta be szerényen. Hikari szorosan átölelte.
- Persze, hogy nem! Tudod...
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó. Sasuke nézett be rajta.
- Majd holnap kiugráljátok magatokat! Lefekvés!
- De miééééért???
- Mert holnap valami érdekes dolgot fogunk csinálni. Jó éjt!
A két gyerek szinte azonnal beugrott az ágyba. Sasuke átölelte kedvesét az ajtajuk előtt.
- Máris hogy belemelegedtél az apás szerepbe! – mondta nevetve Sakura.
- Még nem egészen...
- Majd jobb lesz. Menjünk aludni! De... mit terveztél holnapra?
Sasuke egy párnát vágott Sakura-hoz.
- Hó csatát!
Sakura elnevette magát.
- Olyan gyerekes vagy!
- Én nem...
Sakura egy hosszú, szenvedélyes csókot adott Sasuke-nak.
- A gyerekességet tartogasd holnapra! Na, gyere! Aludjunk!
Sakura kacsintott egyet kedvese felé. Sasuke fülig pirult.
- A-arra gondolsz, hogy...
- Na, gyere már!
Karon fogta, és bevonszolta a szobába. Egy felejthetetlen éjszakát töltöttek együtt.

Mind a négyen végre boldogok lehettek. Mindegyikőjük vágya teljesült... ha nehéz munka árán, de teljesítették. Eltelt már pár év azóta. Közben a többi ninja-nak is születtek gyerekei. Hogy a Taka-ról is szóljak valamit: Karin, és Juugo közben összejöttek. Suigetsu tovább élte életét, de kicsit irigyelte Juugo-t. Persze... ritkán benézett hozzájuk hétvégenként.

Az évek békésen zajlottak. Az Akatsuki-t is legyőzték közben, hála Sasuke útmutatásának, de ez egy másik történet. Írhatnám, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak, de mi abban a megnyugtató? XD

THE END