Sasuke álmatlanul feküdt a zöld füvön. Akárhogyis próbálkozott, nem tudott elaludni. Inkább elindult sétálni. Az egész falu kihalt volt. Senki sem volt az utcán rajta kívül. Minden olyan csendes volt... túl csendes. Semmit sem gyanítva sétált az utcán. Holnaptól ő is részese a falu újjáépítésének. Naruto... nem hitte volna, hogy ezek után hagyta őt segíteni. Lerombolta a falut, átverte Sakura-t... az egész csapatot, és ezek után még... segít is neki. A kőfejekre nézett. Hikari nem volt ott.
- „Végre... alszik... de ha tegnap nem lett volna ott... én hülye...” – elmosolyodott. – „Mindenbe beleüti az orrát... mint Sakura.”
Már az egész falut bejárta... felmérve az állapotát.
- „A tél bekövetkezte előtt nem fogunk végezni... csak fél év múlva állíthatok Sakura elé... fenébe!” – valaki megragadta a vállánál, és a falhoz taszította. Már nyúlt volna a kradjáért, de nem volt ott. Az árny, aki a falhoz taszította, ismerős volt neki. Főleg mikor az illető szemüvege visszaverte a hold fényét... – Fenébe! Karin, mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném! Most már abbahagyhatnád a bújócskázást, mert marhára idegesít! Elmondod szépen, hogy mi történt veled, amitől ilyen dilis vagy, vagy nagyon megjárod!
- Hú... most aztán nagyon megijedtem. Ki jött még veled?
- Csak Juugo.
- Hm... nos, akkor elmondom: kedvem támadt idejönni.
- És azért voltál ilyen bunkó velünk? Szép dolog, mondhatom! Vagy megint tettél valami olyasmit, amit nem kellett volna... mondjuk... elpusztítottad a te imádott faludat!
- Mi? Nem „imádott falvam!”
- Akkor ez mi? – egy újságot nyomott Sasuke kezébe. A címlapra ez volt ráírva: „ÖSSZEGYŰLTEK AZ ADOMÁNYOK! UCHIHA SASUKE NAGYLELKŰSÉGE MEGMENTETTE EGÉSZ KONOHÁT!”
- „Dobe, kinyííííírlaaaaak! Mondtam, hogy ne kürtöld szét!” És?
- Mi az, hogy és? Ahhoz, hogy ilyen nagy baromságot művelj, olyan dolognak kellett történnie, amitől totál begolyózol!
- Mi? Nincs semmi bajom! Jól vagyok! „Fogjuk rá...” Egyszerűen csak... megváltozott a véleményem.
- Értem... kettes számú kérdés: Mit csináltál Sakura-val???
- Fogalam sincs, hogy miről beszélsz.
- Segítek: azt mondta, kihasználtad.
- Mi? Hat éve nem találkoztam vele!
- Hat???
- Ő... hát... mikor leamortizáltuk a falut, akkor... összefutottam vele... de csak egy percre... le akartam szúrni, ő meg... Lee megmentette...
- Sasuke... milyen színű a hajam?
- Vörös.
- És a te arcod színe milyen?
- Porcelánfehér?
- Vörös!!!! Égő vörös! Vagy nem mondasz igazat, vagy totál belém vagy zúgva!
- „Inkább az előző...” Figyelj, biztosan össze-vissza beszélt. Nincs semmi különös.
- Sasuke!
- Mi van?
- Mi történt, amit nem mondtál el nekünk?
- Semmi! Azt leszámítva, hogy adok egy kis pénzt a falu javára, semmi!
- Megint vörös vagy. Szóval: Sakura azt mondta, kihasználtad... pénzt loptál tőle?
- Nem.
- Hm... SASUKE! EZT MOST NEM MONDOD KOMOLYAN?!
- „A francba! Rájött...” Mire gondolsz?
- Azt mondtad neki, hogy visszajössz, ha kitakarítja a szobád???
- -_-’ „Ez a nő hülyébb, mint hittem...” Mégis miért mondanék ilyet? Ahhoz túlságosan... – a szája elé kapta a kezét.
- Igen???
- Ahhoz túlságosan... trehány vagyok, hogy képes legyek takarítónőt hívni a szobámba... pláne, ha Sakura-ról van szó. Ő aztán végképp nem teheti be a lábát a szobámba! – próbált határozott maradni, de nem igazán sikerült.
- Értem... egy trehány férfi nem jó családapa!
- Te... te meg miről beszélsz? Karin, hülye vagy? Én, mint családapa??? Hehheh... röhej...
- Sasuke... nem vagyok hülye... neked... neked... NEKED GYEREKED SZÜLETETT SAKURA-TÓL???
- „Ez szívás...” Igen... így van...
- Tényleg?
- Kettő... egy lány, meg egy fiú...
- Tényleg? Pedig csak találgattam... te tényleg... de... mikor?
- Mikor voltunk a Hó országában... ők is ott voltak... Karin, értsd meg! Én velük szeretnék lenni! Őrült vagyok, tudom, de... én... szeretem Sakura-t... halálosan... és ezt el kell fogadnod...
- Rendben... megmondom a többieknek... sok sikert.
- Ennyi?
- Mi az, hogy ennyi?
- Nincs tombolás? Hiszti? Ennyi? Elfogadod?
- Persze! Megértelek. Sok sikert.
- Kösz...
- És... mikor mész Sakura-tól bocsánatot kérni?
- Amint a falu felépült... számításaim szerint télen.
- Értem... én... most megyek... vigyázz magadra!
Karin köszönés nélkül elrohant. A kardja ott volt a földön. Felvette, és visszatette a helyére. Most egész normálisnak tűnt. Kicsit megkönnyebbült, hogy elmondhatta. A mező felé ment... ahol cseresznyefák voltak egykor...

Sakura valami hangos ricsajra ébredt. Kintről Hiroshi ujjongása hallatszódott. Kiballagott a szobából. Hikari anyja nyakába ugrott.
- Anya, nézd! Összegyűltek az adományok! – mondta Hiroshi egy újságot lobogtatva a kezében. Sakura kezébe nyomta. Sakura gyanakvó tekintete először ijedtté, majd meglepetté, végül remegővé vált. Letette az újságot, és leült az egyik fotelba. – Anya, jól vagy?
- Persze... mindjárt jövök. – felállt, és kirohant az ajtón. Megállás nélkül rohant a Tűz templomába. Naruto-t ott találta. Éppen Hinata-val beszélgetett. Az ajtónak támaszkodva zihált egy kicsit.
- Jó reggelt Sakura-chan! Mi történt?
- Sa... Sasuke-kun hol van?
Naruto meglepődött Sakura kérdésén.
- „Kár volt cikket írnom róla...” – gondolta magában. Nem tudta, mit mondjon. Sasuke azt kérte tőle, tegyen arról, hogy Sakura-val ne fusson össze. – Sajnálom, Sakura-chan, de már elment. Itt hagyta az adományt, és lelépett.
- És... nem tudod, hogy hova?
- Fogalmam sincs... sajnálom.
- Értem. Köszönöm. – csalódottan kiment az irodából. Szomorúan sétált hazafelé. – „Lehet, hogy megváltozott? Hát... azóta eltelt vagy 7 év... képtelenség... ő sosem változik... egy érzéketlen bunkó... mindig is az volt... ez nem változhat.”
- Hello, Sakura!
A nő felkapta a fejét. Ino volt az.
- Szia...
- Valami gond van?
- Nem, dehogy!
- Hallottad?
- Mit? – Sakura utálta, ha Ino félszavakkal beszél.
- Hogy... Sasuke-kun segített Konohán.
- Persze...
- Elég fura nem? Először elpusztítja, aztán meg segít... mi történt vele?
- Hát... találkoztam vele.
- Tessék? Mikor?
- Pár napja.
- Elmondtad neki?
- El.
- És... mit reagált.
- Szerintem ezt... hogy segített a falun... de... én... már képtelen vagyok neki megbocsátani! Amit tett velem...
- Sakura! Szerintem adj neki mégegy esélyt!
- De...
- Átvert, tudom! De... én úgy látom, mindent megtesz azért, hogy veletek legyen...
- Te aztán nagyon tudod...
- Figyelj! Ha most van egy kis eszed, akkor a szívedre hallgatsz!
- Eddig is azt tettem.
- Még mindig szereted... igaz?
Sakura hallgatott. Már tovább akart menni, de Ino elkapta a kezénél.
- Gondolkozz el! Egy kicsit.
- Rendben... úgy lesz... mennem kell. Megígértem a gyerekeknek, hogy tanítok nekik valami jutsut.
- Rendben. Szia!
Sakura elrohant. Ino mosolyogva nézett utána. A virágosbolt felé ment. Az üzletnél Sasuke várta.
- Mit mondott? – kérdezte.
- Semmit... úgy látom, még egy kicsit küzd magával... de... jól gondoltad: a legjobb, ha előbb újjáépül a falu, és utána próbálkozol.
- Értem.
- Viszont láttam a két csapattársadat.
- Igen... tudom, hogy itt vannak.
- És tudják?
- Az a hülye Karin ráhibázott... ez van. Na, én megyek Dobe-hoz. Ha Sakura-val találkozol, ne említsd neki semmit!
- Persze.
Sasuke rohant a Tűz templomába. Naruto éppen néhány festékkel szerencsétlenkedett. Sasuke elvett tőle néhányat.
- Kösz... a barátnőd az előbb keresett. – mondta Naruto. – Bocs a cikk miatt! Muszáj volt...
- Semmi gond! Talán így jobb is. Hova tartasz?
- Még mindig nem fejeztem be a tetőt.
- Segítek... elég rosszul nézel ki.
- Áh! Már vagy egy hete nem ettem egy tál ramen-t sem.
- Bezártak?
- Nem, csak építkeznek... – felmászott a létrán.
- Mint mindenki... ez a rész milyen színű?
- Vörös. – átnyújtott Sasuke-nak egy vörös festékesvödröt. Nekiálltak az újításnak.
- Képzeld! Karin tegnap kifaggatott. – mondta Sasuke.
- És? elmondtad neki?
- Nem... ő jött rá... nem tudom hogyan, de kitalálta...
- És? Hogy tűrte?
- Beletörődött... elég furcsa.
- Örülj neki! Eggyel kevesebb gond!
- Nem az! A többiek szerinted hogyan fogadják majd?
- Az már legyen az ő gondjuk! Végülis... előbb-utóbb csak kiderült volna.
- Igazad van... de akkor is! Most gondolj bele!
- Sasukeeeee!
- Mi van?
- Még mindig fontosabb a csapatod?
- Mi? Neeeeeeem! Szó sincs róla...
- Csak?
- Csak... szóval... én... hagyjuk... még szokatlan, hogy a Taka felbomlott.
- Bezzeg az nem volt szokatlan, mikor elhagytad Konohát.
- Dehogynem... és... szóval... sajnálom...
- Mit?
- Azt a harcot... meg Sakura-t is... nem értem, mi ütött belém...
- Ne bánkódj miatta! Most már megtörtént... de még semmi sincs veszve.
- Igazad van... – halványan elmosolyodott. – De most... folytassuk a munkát!
Naruto elmosolyodott.
- Milyen lelkes lettél hirtelen.
- Persze! Minél hamarabb végzünk, annál hamarabb tolhatom a képemet Sakura elé! - egy hirtelen ecsetvonással egy csíkot festett a tetőre... a hirtelen mozdulat miatt a festék szétfröccsent... így Naruto arcára is került. – Hoppsz... bocsi...
- Sasuke, nőj már fel!
- Ezt neked is mondhatnám...
- Valóban?
Erősen szikrázott a levegő kettejük közt. Mindketten megragadták az ecsetet, és a festékes vödörbe mártották.
- Mint a régi szép időkben? – kérdezte Sasuke.
- Pontosan... aki veszít, az főz egy adag ramen-t.
- És aki nyer?
- Az eszi meg!
- Túlságosan biztos vagy magadban, Dobe!
- Lehet... háromra! 1... 2... 3!!!
Mindketten nekiálltak a festésnek. Naruto egyből a Kage Bunshin no Jutsu-t alkalmazta.
- Hé, Dobe! Ez csaláááááás!
- Na, te is rukkolj elő valamivel!
- Majd meglátjuk... sharingan!
Naruto észre sem vette, hogy Sasuke féltett sharinganját alkalmazta. Mégtöbb klónt hozott létre. Sasuke azonnal követte a példáját.
- Lemásoltad a jutsumat!
- Te meg csaltál!
Észre sem vették Ino-t, és Sai-t.
- Mindig ezt csinálták? – kérdezte Sai.
- Ezt inkább Sakura-tól kell kérdezni, de... igen... olyan gyerekesek!
- Hagyd már! Egész jó játéknak tűnik.
- Sai, már te is kezded!?
Egy olyan fél óra múlva sikerült a két versenyzőnek lefestenie a tetőt... szerencsére nem rontották el. Mindketten lihegve néztek egymásra.
- Nyertem... én... végeztem... hamarabb... – mondta Naruto.
- Nem... is... döntetlen... lett...
- Mi? Ne tagadd le!!! Nyertem! Lógsz egy ramennel!!!
- Még egyszr mondom, Dobe! Dön... tet... len... – Sasuke elnevette magát.
- Min röhögsz?
- Ha ezt most Sakura látta volna... mint, mikor zabaversenyt rendeztünk! Már látom az arcát!
- Neked mindenről ő jut eszedbe... igaz?
- Hát... fogjuk rá!
- Hm... na, holnap folytatjuk... Az akadémiánál fogunk építkezni... ott leszel?
- Ki nem hagyom!
- Okés! Na, megyek! Ha Hinata így talál rám otthon, nem lesz valami boldog.
Sasuke elment a folyóhoz. A víztükörben megnézte magát. az arca csupa festék volt. gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, és megmosakodott. Miután kimászott a hűs folyóból, lefeküdt a zöld fűre. Egy ideig nézte a lemenő naptól vöröslő felhőket, majd visszaballagott a város felé. Sakura háza előtt megállt, és az ablak alá osont. Bentről Hikari hangja hallatszódott.
- Anya, holnaptól már én is építkezhetek?
- Nagyon szeretnél? – kérdezte Sakura.
- Igen! Nagyon!
- De vigyázz magadra! Mégegyszer nem omolhat rád semmi! Ne menj fedett helyre!
- Persze anya, úgy lesz! Hiro majd vigyáz rám... ugye?
- Ha muszáj...
- Na, Hiroshi, légy kedvesebb a testvéreddel! – szólt rá Sakura. – Viszont most aludjatok!
- Még olyan korán van! – mondta Hiroshi két ásítás között.
- De holnap hosszú napunk lesz. – Sasuke hallotta, hogy Sakura az ablak felé megy. Már el akart osonni, de azzal csak zajt csapott volna. Sakura kinézett az ablakon. Zöld szemei a távolba meredtek. – Jó éjt, Sasuke-kun...
Sasuke elmosolyodott. Legszívesebben most azonnal felállt volna, hogy Sakura láthassa őt, de nem akart rosszul cselekedni. A falnak támaszkodott, és lassan lecsúszott. Sakura becsukta az ablakot.
- Jó éjt... remélem, látlak titeket... – suttogta. Átkarolta a térdét, becsukta a szemét, és fejét lehajtva elaludt.